Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-08-26 / 35. szám

— Orosz fogságban. Urich Jenő, a 32. gyalogezred t. hadnagya, sebesületlenül orosz fogságba jutott. — Előmunkálati engedély meghosz­szabbítása. A kereskedelmi miniszter Rechnitz Béla földbirtokos, volt pápai, jelenleg budapesti lakosnak a máv. Pápa állomásától Ukkig, vala­mint Csabrendek községtől Zalaszentgrót állo­másig vezetendő szabványos nyomtávú h. é. vasútvonalra megújított előmunkálati engedély érvényét a lejárattól számítandó további egy év tartamára megújította. — Értesítő-ismertetés. A ref. nőnevelő­intézet Értesítője. E kiváló intézetnek a mult tanévi mozzanatairól számol be az 1915—16. iskolai évről szóló Értesítője. Az intézet, amely­nek alkotórészeit képezik a tanítónőképző, a hat osztályú elemi s gazdasági ismétlő és négy osztályú polgári leányiskola, a most lefolyt há­borús esztendőben is, a nagy nehézségek elle­nére, kifogástalanul teljesítette feladatát. Az igazgatója, dr. Körös Endre s egyik tanára, Lux Lajos most is harctéri szolgálatot teljesít, óráikat helyettesíteni kellett; továbbá a háború miatt helyiségeiből kiköltöztetett állami polgári leányiskolát is hajlékába fogadta ez évben is. Egyébként nagyobb mozzanatok nélkül, de bel­terjes munkával telt el az egész esztendő. Órák redukálására nem került a sor. A tananyagot az állami tanterv szerint teljesen elvégezték és pedig igen jó sikerrel, amenyiben a képzőben, a 162 levizsgázott növendék közül csak 8-an, a polgáriban 129 közül 10-en buktak el, a tanító­képesítőt pedig mind a 28 jelölt sikerrel letette. Az iskolának egészségi állapota, eltekintve a fellépett kanyarótól, kielégítő volt. Azonban, talán egy évben sem ragadott el a növendékek közül oly fiatalon annyit a halál, mint a mult évben. A tanítónőképzőben 3-an, a polgáriban szintén 3-an haltak el. Az iskolák növendékei kivették részöket mindabból a munkából, ami­ket a háborús idők magokkal hoztak. 60 kg. pamutból kötöttek a katonák számára harisnyát, fontak szalmacipőket, gyűjtöttek szederlevelet és 2381 K-át adakoztak különböző jótékony célokra. Amellett hangversenyt rendeztek a hadi rokkantak és árvák pápai menháza javára. Segítő­egyesületük most is kifejtette áldásos működé­sét s az önmunkásság növelésére nagyban befolyt az intézet kebelében működő Lorántffy Zsuzsánna önképzőkör. Az internátus is nagyon megérezte a háborús idők súlyát. Az ellátási díjakat jóval magasabbra kellett felemelni a mult évinél, de előre láthatólag még ez sem lesz kielégítő. A tanári testület a képzőben 22, a polgáriban 14 tagból áll. A növendékek mind magyarok, legnagyobb részük ref. és ágh. ev. és vidéki illetőségű. A csinosan kiállított és mindenről hűen [beszámoló Értesítőt, melyet Kutassy Mariska helyettes igazgató nagy gond­dal szerkesztett, egy kedves és emelkedett hangú ünnepi beszéd vezeti be, amelyet Máchik Ida tanítónőképzőintézeti tanárnő mondott el 1916 május 1-én, az intézetben rendezett kárpáti ünnepen. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Aug. 18. Pál Imre cipész és neje Németh Ilona, leánya: Anna, rk. Aug. 19. Tóth Katalin napszámosnő, fia: István, rk. Aug. 21. Polgár jános földmivelő és neje Horváth Ilona, fia : Sándor, rk. Aug, 22. Kovács József földmivelő és neje Horváth Mária, leánya: Irén, rk. Aug. 24. Grünschlag Wolf kereskedő és neje Mellei' Malke, fia: Bernát, izr. Meghaltak: Aug. 20. Nyári Karolina, rk., 2 hónapos, bélhurut. Aug. 21. Izsa Anna, rk., 15 éves, agyhártyalob. — Major Kálmán, ref., 3 hónapos, tüdőlob. Aug. 22. Grácsman Pál kőmives, rk., 58 éves, genyvérüség. Aug. 24. Glaser Izrael szatócs, izr., 56 éves, epe­hólyaglob. Házasságot kötöttek; Aug. 21. Bogdány józsef teknővájó, rk. és Bog­dány Mária, rk. — Zsigó Mihály vasúti hivatalszolga, rk. és Kecskeméti Rozália, rk. — Hermán János keres­kedő, izr. és Mayer Rozália, izr. M-olnár Kálmán távollétében a szerkesztésért felelős Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nanik Pal. 1916, Főiskolai könyvnyomda. A Pápai Hitelszövetkezei tagjai részére tűzifát vásárolt. Az érdeklődők bővebb felvilá­gosítást nyerhetnek a Szövetkezet helyiségében Jókai Mór utca 18. Á Pápai Hitelszövetkezet Igazgatósága. A könyvbarátok figyelmébe! 1 KÖNYV Fényes L.: A szerb harc­térről. Második kiadás. 3-60 K Lengyel K.: A haza vé­delmében 1914—16. 1-50 K Vályi Nagy G.: Harci pihenőm 2°— K Böszörmény Z.: A halál elébe. Elbeszélések . . . 3"— K Böszörmény Z.: Az élet énekei 2.50 K Dr. Orbók A.: Az igaz­ság az örmények for­radalmi mozgalmáról 1'— K Eichacker R.: Levelek az élethez 2 40 K Bárhol megjelent, vagy hirdetett könyv megjelenése után azonnal kapható: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fő-utca 21. szám. Telefon 9. szám. Eladó há^ak* A Salétrom-utca 7. számú sarok­ház, mely áll 5 szobából, 4 konyhából s üzleti célokra is igen alkalmas, továbbá a Zöldfa-utca 22. számú ház, melyen 6 szoba és 4 konyha van és szép kert tartozik hozzá, szabadkézből, kedvező vétel­feltételek mellett eladó. Bővebbet e lap kiadóhivatalában. Kottából cimbalmozni taní­tok. Cím a kiadóhivatalban. ísü m ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölosönöz, javít és hangol zongorát, pianinót. Pápa, Főtér. A főiskolai nyomdába egy tanonc m felvétetik, n L JörköSt és nyers k-ivel* a legjobb minőségűeket 9 előnyös árban ajánl gj KOHN mÓR FIAI Pápa, Kossúth Lajos utca H. Első nagyobbszabásu, villanyé berendezett KÁVÉ PÖRKÖL rore D E l P Csuz, reuma, köszvény, szaggatás, szúrás, csont­fájdalom ellen páratlan * szer a KRIEGNER-féle * REPARATOR Ára: Kis üveg 1-20 K, nagy 2-50 K, minden gyógyszertárban. Postán: 5 kis üveget bérmentve 6'— K vagy 3 nagy üveget 7-50 K-ért küld KRIEGNER - gyógyszertár E3 BUDAPEST, KÁLVIN-TÉR E=J i ^ \ ^S^S^S^S & N 0 N • igazan szép, ) tiszta munkát szeret, \ forduljon > nyomtatyányrendelésével \ Kis Marhoz 5&E5S f A FŐISKOLAI ) NYOMDÁBAN / m névjegyek gyorsan, olcsón, jp tiszta kivitelben készülnek. ^

Next

/
Thumbnails
Contents