Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-05-22 / 21. szám

— Uj adó. A háboms költségek nagy terhet rónak a városokra. Ha meg is térül a kiadások egyrésze s ha az élelmezés házi­kezelésén marad is valamelyes haszon, azért még a maga zsebéből is van fedezni való. Több város megragadta tehát az adózásnak egy újabb nemét, amelyet a városok gyűlésén vetettek fel. Ez a kártya- és vigalmi-adó. Már a szomszéd Székesfehérvárott is bevezették. Nem vagyunk ugyan barátai semmiféle újabb megadóztatások­nak, de annyi bizonyos, hogy a kártya- és vigalmi-adó a legkevósbbé volna sérelmes a nagyközönségre nézve. Mert kártyázni ós vigadni — különösen most — nem feltétlenül szükséges. Hát csak csináljuk meg az új adót! KÖZGAZDASÁG. Adriai Biztosító Társulat — Triestben. A társulat f. hó 6-án tartotta meg 76-ik rendes évi közgyűlését, amelyen az 1914. évi zárószámadások terjesztettek elő. Az igazgató­ság reámutat jelentésében arra, hogy a háború okozta gazdasági megrázkódtatás természetesen a társulat üzletmenetére is visszahatással volt, azonban a vállalat szilárd gazdasági alapjai és egészséges üzleti megalapozottsága lehetővé tet­ték, hogy ezt a visszahatást is könnyű szerrel állja • ki. Dacára annak, hogy a háború folytán előállott és egyéb rendkívüli kiadások, valamint a társulat értékpapír-állományának 2,799.709-— K-t kitevő árfolyamvesztesége teljes összegükben az üzemi költségek terhére Írattak, a társulat bármely tartalékalapjának igénybevétele nélkül az alap­szabályszerü dotációk levonása után 130'— K kerül (az előző év 160 — K-jával szemben) részvényenként osztalékul kifizetésre. Az üzleti év rendkívüli kiadásai között különös figyelmet érdemelnek azok a tekin­télyes összegek, amelyeket a társulat a külön­böző hadi jóléti intézmények céljaira adomá­nyozott. A társulat a harctéren elesett tiszt­viselői emlékének fájdalmas kegyelettel adózik. A zárószámadások tételeiből a következők emelendők ki: Az életbiztosítási (A) osztályban 69,688.580'— K tőkeösszegről szóló ajánlat terjesztetett be, a kiállított kötvények pedig 62,361.460 — K biztosított tőkéről szólnak. Az üzletév végével az életbiztosítási állomány biztosított tőkében kerek 559 millió koronát, biztosított járadékokban pedig 1,866.130 — koro­nát ért el. Halál- és elérési esetekért, valamint járadékok fejében a társulat 11,098.411 K-t fizetett ki. Az életbiztosítási osztály díjtartalékai az év végével 166,983.844 K-t, illetve a viszont­biztosított rész levonásával 151,636.696 K-t tettek ki, s így az előző évvel szemben saját számlájukra 7,098.960 K növekedést mutatnak. Az elemi ágazatok (B) osztályában „a díj­bevétel a következő számokat mutatja: tűz­biztosítás 29,137.218-— K, szállítmány biztosítás 4,286.446'— K, betöréses lopás elleni biztosítás 845.524*— K. A viszontbiztosítások összesen 15,519.709' — K-t igényeltek. Az elemi ágazatok­ban a társulat károk fejében 21,998.742'— K-t, illetőleg a viszontbiztosított résznek levonásával 11,193.392'— K-t fizetett ki. Az elemi ágazatok díjtartalékai 21,773.348 — K-t, illetőleg a viszont­biztosítókra eső rész levonása után 12,060.941' — K-t tesznek ki. Az üzletév végével a társulat tőkéi és tartalékai a következőképen alakulnak: teljesen befizetett részvénytőke 10,000.000'— K, vagyon­tartalék 12,000.000'— K, nettodijtartalékok 162,697.638'— K, nettokártartalék 5,980.464"— K, összesen kerek 190,000.000'— K. A nyugdíj­pénztár és az alkalmazottak ellátási-pénztára összesen 4,941.661'— K vagyon felett rendel­kezik. Az igazgatóság tagjaiul dr. Brunner Jenő úr ismételten és Salem Henrik Pál úr újonnan megválasztattak, mig az igazgató-tanácsba Dell' Adami Géza úr nyug. ellentengernagy és dr. Rizzi Lajos úr, istriai tartományfőnök hivattak meg. Hirdessen a „Pápai Hírlapiban, Nyomtatványait rendelje a főiskolai nyomdában. Adakozzunk a pápai hadi kórház sebe­sültjei részére párnát, fehérneműt, papucsot, harisnyát, kapcát, zsebkendőt és bármilyen testmelegítö ruhadarabot. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Máj. 15 Szabó Gyula földmives és neje Tunner Mária fia: Imre, rk. Máj. 16. Márton István földmives és neje Szabó Ilona, leánya: Mária, rk. — Csékei József napszámos és neje Kiss Anna, leánya: Terézia, rk. Máj. 18. Torna Ernő állomás felvigyázó és neje Kleva Terézia, leánya: Mária, rk. — Csukárdi Sándor zenész és neje Sárközi Laura, fia : Sándor, rk. Máj. 19. Ősz Ferenc földmives és neje Ország Rozália, leánya: Ilona, rk. — Pikkel Sándor sütősegéd és neje Varga Jolán, fia: István, ev. Máj. 20. Tausz Rudolf szövőgyári raktárnok és neje Salzer Róza, leánya : Terézia, izr. Meghaltak: Máj. 14. Illés József asztalos, rk., 30 éves, gége­sorvadás. — Berki Zoltán, rk., 4 hónapos, tüdőlob. Máj. 16. Gildein Jakab nyug. államrendőr, ev., 50 éves, agyvérzés. Máj. 17. Szabó Mihály napszámos, rk., 63 éves, bélgümőkor. — Kleva Nándorné szül. Horváth Anna szabó neje, rk., 21 éves, tüdövész. — Oláh Margit, ref, 10 napos, általános izzag. Máj. 19. Özv. Gyuk Nándorné szül. Edelényi Szabó Leopoldina bába, rk., 58 éves, tüdővész. — Özv. Frank Mórné szül. Deutsch Anna, izr., 76 éves, végelgyengülés. — Torna Mária, rk., 4 napos, vele­született gyengeség. Máj. 20. Löwinger Rozália, izr., 5 hónapos, gör­csök. — Ács Mihályné szül. Takács Anna, urad. cseléd neje, rk., 57 éves, tüdővész. — Özv. Szabó Károlyné szül. Döbröntei Lidia, napszámosnő, rk., 38 éves, hashártyalob. Házasságot kötöttek: Máj. 16. Lengyel György ács, rk. és Herczig Gizella, rk. — Czili József napszámos, rk. és Gyurko­vics Cecília, rk. Molnár Kálmán távollétében a szerkesztésért felelős (xjöri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál. Pápa, 1915. — Főisk. nyomda betűivel. Malomkövek és mindenféle malorafelszerelési kellékek legolcsóbb beszerzési helye Krausz Albert fia cégnél Esterházy-ut 2, szám Pápa Jókai Mór utca 102, Telefon-szám 95. Telefon-szám 150. arctisztító- és szépítőszerek a viláshirü KRI EG NER-féle AKÁPIA arckrém e' r\ \\rWj I r\ tégelye 2 kor. AKÁOIA sz aPP a n> r\ r\nv I r\ darabja 1 20 K. AKÁPIA p° ude r nrxnv l r\ doboza 1-20 K. Kaphatók az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Póstán küldi az egyedüli készítő: Kriegner-gyógysze rtár 1. Budapest, Kálvin-tér. A NAGY HÁBORÚ H K ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN írják: az osztrák-magyar monarchia és Németország legkitűnőbb katonai iróL Báró Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter előszavával. A nagy kvart-alaku gyönyörűen illusztrált mű — melyet az Athenaeum r.-t. nyomdája állít elő, s könyvkiadóhivatala ad ki — két részből fog állani. Az I. rész: ÉSZAKON ÉS DÉLEN címmel o az oroszországi és szerbiai hadjáratot öleli fel. A II. rész: A NYUGATI HARCTÉR cimmel C3 a franciák, angolok, belgák és japánok elleni :-: küzdelmeket mutatja be. :-: Mindenik rész 25 füzetben jelenik meg, s külön­küiön önálló kötetet fog képezni, melyekhez az Athenaeum díszes bekötési táblákat készíttet. Egy füzet ára 40 fillér. Az egész mű 20 koronába kerül. Megjelenik minden pénteken 16 oldal terjedelemben. :-: Megrendelhető és kapható :-: Kis Tivadar könyvkereskedésében Pápán, hol elő is lehet fizetni reá negyedévenként a két részre (12 füzet) 4 80 K, egy részre (6 füzet) 2*40 K árban. :-:-:-: Ugyanitt kapható :-:-:-: Földes Artúr dr. Háború és Politika cimü, most megjelent müve. 80 oldal. Ára 1 korona. Mészárszék-nyitás. Tisztelettel értesítem a nagyér­demű közönséget, hogy Pápán, Széchenyi-utca 17. sz. alatt (az ev. templommal szemben) mészárszéket nyitottam. ~ Főtörekvésem lesz t. vevőim bi­zalmát kifogástalan húsok pon­tos kiszolgálásával kiérdemelni. Szives pártfogást kérve, vagyok teljes tisztelettel STEINER JÓZSEF mészáros. (Sisal) „MÁNILLA" KEVEK0T0ZSINE6 aratógéphez. 100 kilogrammonkint Elsőrangú minőség o_ ca 2 kgmmos gombolyagokban 280*— K. Másodrangú minőség 100 kilogrammonkint 12—30 kgmmos gombolyagokban 250*— K. KEVEKÖTÉL MAN1LLA kender zsinórból saját csülkös 1000 drb. . . 18'— K. Ugyanaz fa-csatos . . . 20-— K. KÉVEKÖTÉL JUTAFONÁLBÓL fa-csatos 1000 drb. 140 hosszú 15 kg. súlyban 24-— K. Mintával készséggel szolgál SINGER MÓR W. ÖZV. ÉS FIA kender- és jutaáruk, gabonás és szalmazsák, pokrócok és mindennemű gazdasági kötélanyagok, linóleum gyári raktára. Perzsa-szőnyegek közvetlen behozatala Levélbeli megkere­sésre megfelelő választékot árajánlattal küld Györ, Dr. Kovács Pál utca (Tejfeles-utca) I. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents