Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-08-15 / 33. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: D^- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. .egújabb harctéri hírek. Mint azt már mult számunkban is jeleztük, a rendkívüli viszoyokra és főként a rossz vonatözlekedésre való tekintettel, a 'ápai Hirlap a jelentősebb hadi seményekről, de csak az igazán ilentősekről, külön kiadásokban zámol be a közönségnek. Ilyen ülön kiadást eddig kettőt adtunk i, egyikben csapatainknak Oroszengyelországban a németekkel irtént egyesülését és Lüttich beételét, másikban a mühlhauseni agy diadalt közöltük. Kevésbbé >ntos harci mozzanatokról érkező viratainkat Kis Tivadar könyvireskedő kirakatában naponta függesztetjük. Ma érkezett távirainkat e hasábon közöljük. Budapest, aug. 13. (este 8 ó. 40 p.) Az északkeleti hadszíntéren egy zászló- 1 ból és több kozák szotnyából álló csapatot, lynek több gépfegyvere és 12 ágyuja volt, szavertünk olyannyira, hogy az ellenség gfutamodva vonult vissza a határtól. Azoniil több kisebb orosz osztály, mely a hatáí megkísérelte az áttörést, csapataink éledtére visszavonult. Bécs, aug. 13. Móric de Bunsen, brit királyi nagykövet megjelent a cs. ós kir. közös külügyliszteriumban ós kijelentette, hogy Franciaízág Ausztria—Magyarországgal háborús ipotban levőnek tekinti magát, mert Auszi-Magyarország Franciaország szövetségese tszország ellen háborút visel ós Franciazág ellenségét, a német birodalmat támoja. Egyúttal kijelentette a brit királyi ykövet, hogy tekintettel Franciaország ^tartására, Nagybritannia a monarchiával ladi állapotban levőnek tekinti magát. Budapest, aug. 13. (éjjel 12 ó.) Az a türelmetlenség, amely a közönség ében kivált a déli harctér eseményei iránt ^nyilvánult, azt eredményezte, hogy külöBn a vidéken a valószínűség látszatával kedö híresztelések terjednek el ós találnak helyütt hitelre. Ezzel szemben illetékes ren ismételten figyelmeztetnek arra, hogy ntéktelenebb elöcsatározások természetemost is folynak, de azok a hírek, melyek yobb eseményekről szólnak, minden alap ül valók akár győzelmi, akár veszteségi k azok. Ugyanazon illetékes helyen újból gsúlyozzák, hogy a déli harctér nagyobb aónyeiről, mihelyt ezek bekövetkeznek, a vánosságot haladéktalanul és hitelesen koztatni fogják. Széljegyzetek a háborúról. „Az ember csak azt higyje el, amit a saját szemével lát", ezt mondja az a sokszor jogosult szkepszis, melynek némely sajtóorgánum megbizhatlansága ad állandó tápot. Nos igen, az ember csak azt higyje el, amit a saját szemével lát. Hát mi láttuk, egy egész héten át láttuk átvonulni állomásunkon a háborúba rendelt csapatokat. Láttunk magyar huszárokat, délceg, szép alföldi gyerekeket, láttuk az értelemtől sugárzó arcú veszprém- és györmegyei fiukat, láttuk a bécsiek dédelgetett, méltán hires házi ezredét, láttunk erővel teljes stájerokat, csontos tiroliakat, fürge német tüzéreket, barázdás arcú szlovén és olasz népfölkelöket, láttuk a kettős monarchia majd minden nemzetiségét, a hosszú vasutazástól kissé megviselve, de mindmind telve azzal a lelkes elszántsággal, amelyet csak egy érzésben egységes nemzetnél lehet látni. Ausztria németjeinek és Magyarország magyarjainak, e két vezető elemnek tüzes érzése átszállott e poliglott nagy monarchia minden nemzetiségére. A máskor irridenta olasz és szlovén ma büszkén vallja magát osztráknak és az „Allerhöchster Kriegsherr" iránti, még aktív katona korából fennmaradt bálványozó hódolata a deresedő fejű népfelkelőt is lelkes hadfivá avatja. A mi nemzetiségeink, így első helyen a románok, szinte áradoznak a magyar haza iránti szeretet hangoztatásától. A behivottak közül a halálos betegeken kívül nem maradt otthon senki. Mind-mind megy, rohan, hogy ezt a Kárpátoktól szépen körülkerített ezeréves Magyarországot, melyben ő is, mint annyi őse, nyugodt, biztos otthont talált, szabadságot, polgári egyenjogúságot élvezett, megvédje, vére hullásával megoltalmazza minden ellenség ellen. Hol vannak most a fantasztikus térképek, amelyek Északmagyarországból és a szomszédos örökös tartományokból a Szvatopluk birodalmát, délen Nagyszerbiát, délkeleten Nagyromániát kerekítették ki! Mint a gyermek a játékszerét, félredobták ezeket is. Másról van most szó: védeni kell most a magyar hazát, azt a magyar hazát, mely ápoló, dajkáló türelmes, elnéző anyja volt egy évezred óta magyarnak, németnek, tótnak, ruténnak, rácnak és románnak egyaránt! És azokból a berkekből, amelyek immár évek óta a modern líra dicsőségét szokták zengeni, megszólalt egy őszinte hang, mely ilyeténkép rebeg: Háború van, harci láz járja át az ereket, a szenvedélyek extázisa reng és hullámzik, úr és paraszt, munkás és diák, magyar és német egy egységes nagy, megnevezhetetlen szent érzelemben forr össze és a harsogó, ujjongó, forrongó millió főnyi tömegből csak egy hiányzik, egy, aki az orkán zúgását is ritmikus melódiává tudná átváltoztatni, egy hiányzik — a költő. És a váratlanul őszinte hang idéz is mindjárt egyet a régiek, az elfeledettek közül s vele kérdi: „Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén, a riadó vak mélységet felverje szavával ?" ... Az idézetet azonban nem folytatja tovább, pedig hozzátehette volna még ezt is: „Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el" . . . Némán, igen, némán és megszégyenülten, mert hiányzik, nagyon is hiányzik a költő. Költő, aki nem a francia impresszionizmus nyavalyás értelmetlenségeivel zavarja a maga és embertársai agyvelejét, hanem költő, aki úgy tud szólni, úgy tud zengeni, mint ahogy egy Vörösmarty, egy Petőfi szólottak az országnak szivéhez. Ezt a költőt, hiába nézünk körül az ország határai között, ezt a költőt ma még nem látjuk sehol. A zagyva értelmetlenségek dadogói közül természetesen nem is kerülhet ki. De hisszük azért, hogy az igazi nagy magyar költök lelke ezekben a válságos, világtörténelmi napokban „a koporsóból kitör és eget kér" és egyszerre, váratlanul megzendül egy új Tirteusz ajkán. * Türelmetlenek vagyunk, türelmetlenségünkben izgatottak és kiállhatatlanok. Egymásnak kellemetlenkedünk, egymást gyötörjük a faggatásokkal. Azt szeretnők, ha embertársainknak több taktikai tudásuk lenne, mint nekünk van és világosan megfejtenék nekünk a déli harctér némaságának okait. Mikor aztán kiderül, hogy azok se tudnak többet mint mi, akkor mélységesen lenézzük őket, mint nálunk tudatlanabbakat. Mert mi, mi már tudjuk, hogy Appel és Terstyánszky generálisok, meg persze a fő-fő Konrád (der von Hötzendorf) mit terveznek. Meglepetést terveznek, fényes meglepetést. Aug. 18-ikára (pont aug. 18-ára, déli 12 óra 15 p.) egész Szerbiát meghódítják és születésnapi ajándékul prezentálják jó öreg királyunknak. A hosszabb emlékezetüek tudják ennek a mesének eredetét. A bosnyák okkupációnál Filippovics generális aug. 18-ra igérte Szerajevó bevételét és be is vette, de hát persze az ö feladata kisebb volt, mint ami most a szerbek ellen operáló vezérekre nehezedik. Nem szervezett — tán 300.000 főnyi, tüzérséggel, gépfegyverekkel stb. ellátott — hadsereggel állt ő szemben, hanem irreguláris csapatokkal, ellenálló bennszülöttekkel. Ami most folyik lenn déli határainkon, az nagy, igen nagy dolog. De balga és kishitű az, aki kételkedik benne, hogy katonáink, tiszteink, vezéreink mesterien megoldják e feladatot. Hogy mikorra? Aug. 18-ra,