Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-01-24 / 4. szám

iránt, amelynek mozgalma városunkban megindult. Szeretném Önökben a szociális érzéseket fölébreszteni, hogy azután mindnyájan egy érzéstől, egy gondolattól áthatva, összetartva — friss, fiatalos erővel ajánljuk erőinket annak a szép ügynek ; — és ettől a szent érzéstől áthatott kis seregnek az ragyogjon a szeméből, az sugározzon a homlokáról és az lobogjon a lelkéből: Charitas! — — — A világ, amelyben élünk, amely átfog bennünket, reformokat sürget, nagy kérdéseket, szociális eszméket emleget és a társadalmi harcok, különféle világnézetek csatáit vivja. És ebben a világban, sok a lélek — sokkal több jó lélek, mint ahogy azt gondolnánk. — Csak alusznak! — Fel kell őket hát ébresztenünk, fel kell azokat a szunnyadó energiákat, ki kell csalni a lélekből, hogy azután teljes erővel, lankadhatatlan buzgalommal és önfeláldozó hittel, munkába álljanak! A tapasztalat azt mutatja, hogy sem filozófiával, sem tudománnyal nem lehet felébreszteni, a csak élvezeteket kereső, kényelmet szerető embereket; az erőszak, a lekicsinylés, sőt a tömjénezés és a jólét előmozdítása sem segít ezekben a harcokban — hanem csak a jóság és az emberszeretet. Ezzel kell gyógyítani a bajokat, ezzel kell elsimítani a zavarokat, ezzel kell megnyerni a hitetleneket s ezzel kell magasba emelni az alacsonyakat és nem panaszkodással, zsémbeléssel meg leereszkedéssel. Igen! mert nem mi szólunk le az alacsonyabb nivón álló embertársainkhoz, nem! — Intelligens, finom lelkű ember csak emelni tudja környezetét és embertársait önmagához, hogy azután velük együtt még magasabbra repülhessen. Magasan ! egész a tiszta kék ég zenitjéighol megszűnik már minden sárga irigység, gyűlölet, féltékenység; hol csak az ember szere, let, megértés és a könyörület géniusza száll. Ugy-e, erre azt gondolják Önök, hogy ez túlzott ideális nézet és kivihetetlen, mikor annyi a stréber, a krakéler, farizeus és rosszmájú ember a világban. Talán igazuk van! — De mi ezzel ne törődjünk, mi csak a célt tartsuk szemünk előtt és az öntudatra ébredt lelkünk jobb érzéseit I Nézzük a Napot. Ugy-e, ez minden irányban szétküldi sugarait, hogy világítson és melegítsen. Ugyanezt tehetjük mi is a lelkünkkel ! A lelkünk jósága, szeretete legyen ez a nap, mely csak melegíteni, világítani akar, azoknak a szegény lelkeknek, kik eddig csak a sötétség, pinceoduk, a tudatlanság, a nyomorúság fojtó, sötét levegőihez voltak szokva. Ugy-e az egészség áldásait csak a beteg érzi igazán, a beteg, aki elvesztette, vagy akinek talán sohasem volt. — így van a bűnös lélek is; lelkiismerete, amelyet ki nem ölhet magából senkisem, sokszor föllázad, gyötri, kinozza a szegény bűnöst és megbánásra, megtérésre ösztön/.i! Kitör a bűnös lelkéből is néha a vágy, mássá, tisztává, jóvá lenni- Csak gyenge, sokszor önmagával tehetetlen, hogy kiragadja magát a szokott gondolat- és cselekvés-körből; vagy mert tudatlan, hisz nem látott eddig mást körülötte, inint durvaságot, piszkot, bünt, amit legtöbbször csak a nyomor okozott. Gondolják el kedves társaim, ha most valamelyikünk elmegy* egy ilyen tudatlan lélekhez, és felébreszti benne a vágyat a tiszta munkás élet után, azt hiszik, ez a lélek nem ragadja meg az alkalmat a helyes és egyenes út megtalálásához? — azt hiszik, hogy egy rejtett pillanatban, vagy egy átvirrasztottt éjszakán, nem indul meg a bűnös lélekben az a gondolat: „le akarom rázni a bűnösség kinját s máskon okosabb, erősebb akarok lenni!". Tudom, hogy ez nem fog sikerülni az első, sőt talán a hatodik, tizedik találkozásnál sem. De úgy-e, mi nem fogunk csüggedni és nem fogunk türelmetlenkedni! Sőt nem fogunk elkedvetlenkedni még akkor sem, ha néha teljesen kisiklik a kezünk közül egy-egy javíthatatlan bűnös; hanem az fog szemünk előtt lebegni: hogyha tiz közül csak egy lelket is tudunk megmenteni, már akkor nem dolgoztunk hiába ! És higyjék el nekem, nem kell ide vagyon, nem kell ide semmiféle anyagi áldozat — csak szeretet kell és jóság! Az a jóság, amely csak az uri, az intelligens ember magaviseletének varázsa, a tiszta, nemes lelkek delejes áram ereje, amelynek, nemcsak az egyéni élet erkölcsi életében kell világítania, hanem más emberek megértésében, segítségében is kiapadhatatlanná kell lennie ! De ne gondolják Önök azt, hogy ezzel időt veszítenek, hogy egy kicsit kevesebb idő marad némely nap a korzóra, zsúrozásra, vagy a ruhapróbálásra, — nem! ez a foglalkozás fejleszteni ós művelni fogja a saját lelkünket is. Mikor látjuk a nyomort, a sok testi, lelki kint, mikor sikerül letörölni könnyeket és megnyugvást szerezni^egy egy fölzaklatott lélekbe ; akkor' 7ni~ ís~ csak neinesedtírik, mi is csak tökéletesedünk. Hisz tartunk már hála Isten ott, hogy mi nők sem akarunk már csak divatbábok lenni, hanem a bennünk századokon át aludt, de végre felébredt jobb, szebb erőket, energiákat is munkába tudjuk állítani. És ebben a nemes munkában nem fog vissza tartani a körülöttünk még alvó társaink megjegyzései és lustaságai. Ugy-e mi nem megyünk el ezentúl sötéten, hallgatag a nyomor és szenvedés mellett?! „Amit szeretsz, az vagy !

a E/.t mondta egy. nagy emberünk. „Ha földet szeretsz, föld vagy, — ha csak érdekeidet szereted, paszszióidat, a legközönségesebb kontigens, függvény vagy — dé ha az embereket szereted, akkor ember vagy f S úgy-e mi akarnánk mi lenni, ha nem emberek? Emberi vonásokkal, emberi szívvel és gondolgozással; emberek akik Isten előtt meghódolnak, önmaguk céljaihoz hivek és az emberekhez jóságosak. Tehát a tettre, a munkára föl! S viszontlátásra a küzdőtéren ! Aurok ália. Az uj rendkívül tarlós, kiválóan ruganyos formája ideális kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kopható dsvdnyvizkereskedésekben CfUIH TpC AfO'sT Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállala ás gyógyszertárukban. OtnULIDJ /WjWOl Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. A PÁPÁI HÍRLAP TÁRCÁJA •5== =a—•aasasaea Ivók. Irta: Szombatos Elemér. A korhely kompániának két tagja hiányzott : Matusek, a kékfestő és Velérdy, a katonai nyilvántartó. Két szék üresen állott egymás mellett és Muhinka, a lódoktor, aki már felöntött a garatra, minduntalan beléjük rúgott. — Matusek szivacsember! űgy kell neked, mért nem vagy pontos. És te Velérdy, sivatagtorkú, mi lesz az öt forintommal? Azt hiszed, hogy lopom a pénzt? A korhelyek nevettek,, iddogáltak. Arra még nem volt eset, hogy a katonai nyilvántartó kölcsön kapott pénzt visszaadott volna. A katonai nyilvántartónak érzelmes baritonja volt, tudta mindenki a nótáját, a viggal kacagtatta, a szomorúval ríkatta a becsípett cimborákat. A hangulat eme perceit használta fel a pumpolásokra. Muhinkának ez volt a nótája: Ki tanyája az a nyárfás ? Nem hallik be a kurjantás. Muhinka cseh ember volt, odakint élt tizenhat esztendős koráig. Magyar varázs, hogy ami érzést és hangulatot meghagyott a cudar, nehéz élet az ötven esztendős csehben, az mind erre az egyszerű, szinmdgyar dalra bugyborékolt elő alkoholizált lelkéből. Mikor Velérdy rágyújtott a nótára, Muhinka felemelte a jobb karját, megfenyegette a szemben levő falon a haldokló Petőfit és mint valami sebzett vadkan, fájdalmasan röfögött. Ha véget ért a dal, könynyezve borult a katonai nyilvántartó nyakába, megcsókolta és így szólt: — Csalogányom, tökrészeg kis csalogányom. Mire a katonák nyilvántartója visszacsókolta a meghatott lódoktort és a fülébe súgta: — Csak neked énekelek így, mert te is szivemben vagy. Adj pár forintot. A társaság ezért kissé megvetette Velérdyt, de megbocsájtott neki. Huszonöt esztendeje naponta együtt voltak ebben a vendéglőben, ennél az asztalnál, tudtak egymásról minden jót és minden rossz tt. A kis város élete, a kenyérért való harc, a felekezetiség s a vér játékai e hosszú idő alatt nem egyszer halálos ellenségképpen állította őket egymással szembe. Megtörtént, hogy Rózsa, a fűszeres, a leányát egy fiatal kékfestőhöz adta, aki a hozományból kékfestő műhelyt állított fel, a konkurrencia majd hogy tönkre nem tette Matuseket. Weiszt, a zsidó mészárost tetten érte Tergetl, a járásbirósági iktató a feleségével, mire ölre ment vele s ugyanebben a vendéglőben több izben félholtra verték egymást. Követválasztáskor rendszerint két bősz pártra szakadt az asztal, melynek tagjai jó svádáju legények lévén, korteseíc voltak valamennyien s egymás ablakait verették be a suhancokkal.