Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-01-24 / 4. szám

A VÁROSHÁZÁRÓL § A városi tisztviselők orsz. nyugdíjintézete ügyében, mint értesülünk, már nagyban folynak az előkészítő munkálatok. A magyar városok országos kongresszusának nyugdíjügyi bizottsága nevében ugyanis Brolly Tivadar pozsonyi polgármester elnök már szétküldötte az adatgyűjtéshez szükséges kérdőlapokat és az ezek kitöltésére vonatkozó utmutatást. Külön kérdőlapok vannak a tisztviselőkre, özvegyekre, altisztekre és szolgákra, a nyugdíjas tisztviselőkre, nyugdíjas altisztekre és szolgákra, valamint az özvegyekre és árvákra. Mondanunk sem kell, hogy a számítások realitásának szempontjából feltétlenül megbízható adatokra van szüksége a bizottságnak, nehogy a megbízhatatlan adatközlések az ügyre zavarólag hassanak. A kiküldött kérdőivek beérkezése után a matematikai számítás az állami nyugdíjtörvény alapelveinek szem előtt tartásával minden egyes egyénre külön történik, azután összefoglaló számítás készül városonként, végül az összes városokra együttvéve úgy, hogy ez a munkálat az országos nyugdíjintézettől eltekintve, az egyes városokra is megbecsülhetetlen tájékoztatást fog nyújtani a tekintetben, hogy az állami nyugdíjtörvény alapelveinek a városi tisztviselőkre történt kiterjesztése folytán a városok mily anyagi megterheltetésnek néznek elébe. A kérdőlapokat a városoknak február hó 15-ig kell visszaküldeniök. § Mezőgazdasági bizottság. A vármegye törvényhatósági bizottsága legutóbbi ülése alkalmával alakította meg a vármegyei mezőgazdasági bizottságot, mely az 1914—1919 iki időszakra alakult. A bizottságba Pápáról rendes tagokul megválasztattak: Ács Ferenc, Qiczi Gábor, Keresztes Gyula és dr. Kluge Endre, póttagokul pedig ifj. Polgár József és Kovács Sándor választattak meg. § Heti állatvásárok. A városi állatorvos javaslatára a városi tanács legutóbbi\ ülése alkalmával elhatározta, hogy az országos vásárok előtti és utáni pénteken is tart állatvásárt. Egyuttai utasította a rendőrkapitányt, hogy ezt a környékbeli községeknek hozza tudomására. § Géptulajdonosok figyelmébe. A város polgármestere felhívja az összes mezőgazdasági géptulajdonosokat, hogy a gépeik mellett alkalmazott összes munkásaikat az országos gazdasági munkáspénztárnál biztosítsák, az okleveles gépész kivételével, ki a kerületi munkásbiztosító pénztárnál jelentendő be. Mindazon géptulajdonosok, kik eme kötelezettségüknek haladéktalanul eleget nem tesznek, kihágási úton felelősségre vonatnak. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai-kör múlt vasárnap nagy közönség előtt sikerült háziestélyt tartott. Első számként Széptóth Mariska zongorázott. Nehéz klasszikus Bach-darabot játszott kiváló zenei tudásával és teljes technikai készségét bizonyítván. Az est felolvasója Tóth Károly tanár volt, aki a légköri elektromosság kérdését a legújabb tudományos elméletek alapos ismeretével, laikusok által is könnyen érthető stílusban ig-n élvezetes módon ismertette. A tudomány népszerűsítőinek tábora benne derék új erővel szaporodott. Őszinte nagy sikert aratott a következő szám : Tóth Annus éneke- Opera- ós operettáriákat — Faustból, Ripből — énekelt bámulatba ejtve azokat, akik őt csak tavaly óta is nem hallották. Gyönyörű hangja üdén, tisztán cseng, énekelőadása pedig közvetlen, bájos. Melegen ünnepelték. Ezután Reményi Rezső szavalta drámai erővel a Második asszony c. balladát. Most Striss Gvula hegedüszáma következett. Srissben a Jókai-kör nagyon jó hegedüst ismert meg, aki főkép a magyar dalok cigányos előadásával aratott tetszést, úgy hogy ráadással is kellett szolgálnia. Végül Gábor Andor egy u. n. „humorát" játszották Mayer Annus és Striss Gyula. Az előadás egész ügyes volt, kár, hogy a kis bolondságban több az evés, mint a játék. Főkép a nőszereplő alig hogy szóhoz jut, pedig Mayer Annus — aki különben az estély rendezéséért is méltó dicséretet érdemel — a maga pár szavát igazán bájosan mondta el. = A Lloyd társulat évi rendes közgyűlését február 1-én délután 3 órakor tartja meg. Az elnökség. = A leányegyesület 1914 január 25-én délután 5 órakor rendes előadó gyűlést tart. HETI ÚJDONSÁGOK. A vidéki színészetről. — Az új felügyelő programmja. — A vidéki színészet új országos felügyelője, ifj. Wlassics Gyula dr. a napokban foglalta el tisztségét s mutatkozott be a szinészegyesület tanácsülésén. Az új felügyelő egész fiatal ember, tele lelkesedéssel ós munkakedvvel, tele új eszmékkel és tervekkel és azok keresztülvitelére energiával. A vidéki színészet ügye sok jót ós hasznosat remélhet tőle s e reményekre az új felÜgyelő működése nem fog rácáfolni. Ismeri és állítja a színháznak kulturális jelentőségét. „Nálunk a színháznak, mint nemzetkulturális tényezőnek olyan hivatása van, mely a nemzeti kultura e legközvetlenebb terjesztő eszközét kultúrpolitikánk homlokterébe utalja." így ír egy levélben. A közönségnek támogatnia kell e kulíurmunkát, de viszont a színháznak komoly művészi feladatok megoldása, magasabb értékek nyújtása a kötelessége. Programmja pártfogásba veszi a drámai előadásokat. Az operett uralma, e műfaj túlságba vitt kultusza nem a közönség érdeklődéséből termett meg teljesen. A közönség szívesen keresi a klasszikusokat és szívesen veszi a nemesebb élvezetet, csak annak beállítása és előadása kielégítse ízlését. Bízik az operakidtura fellendülésében a vidéken. E téren szép feladat vár a vidéki színtársulatokra, mely nagyobb megterhelés nélkül meg is valósítható. Már most megpendíti az eszméjét a városi zenekarok megalakításának s kívánja, hogy a kezdeményező lépések minél hamarabb megtörténjenek. Kijelentette, hogy e megoldás érdekében a város színészete nagyobb mérvű állami támogatásra is számíthat. A mozgófényképszinházaknak és színházak versengéséről is szólott. Nem félti a szinház jövőjét az ismeretek terjesztésében oly nagyrahivatott s napról-napra tökéletesedő, népszerű Mégis, mikor hetet ütött az öreg templom órája, a megszokás istene vagy ördöge összeterelte őket a foltozott abroszu vendéglői asztal köré és fájt a szive annak, aki haragból vagy megbántódottságból nem jöhetett ide. A száműzetést egyik sem állta sokáig. Rendszerint úgy sodródtak vissza az emberek, hogy új móri vagy badacsonyi bort hirdetett a vendéglős, ezt jöttek megkóstolni, a mámor elérzékenyítette őket, megérezték, hogy nem tudnak el lenni egymás nélkül és összeölelkeztek. Multak az évek, mind szűkebb lett az italtól gyöngülő szemek látóköre, az üzlettel, a városi politikával és az asszonyokkal mind kevesebbet törődtek és megnyugodtak abban, hogy úgy van, ahogy van, nem érdemes küzködni, akarni, mert úgyis bolondság az élet. Látták, mint szaporodnak egymás fején az ősz hajszálak és figyelték, melyik bírja még mindig a tizenötödiket is és sokszor gondoltak arra, hogy vájjon ki kezdi meg az utat a temetőbe? Minden mindegy, mondták a lelkük fenekén, csak a bor, az jó és a halál, az biztos. Sápadtan, összetörten lépett a szobába Matusek, a kékfestő. Leült, zavarodottan vizsgálgatta cimboráit és ami huszonöt esztendő óta szokása vott, elfelejtett az asztalra ütni és a boráért ordítani. — Mi baj, vén zsivány ? — kérdezte résztvevően Muhinka. Mért nem iszol? — Igazad van, — sóhajtotta a kékfestő és bort rendelt. Kiitta, krákogott, megtörölte a bajuszát és csüggedten szólt : — Velérdy meghalt. A cimborák tátott szájjal bámultak a katonai nyilvántartónak üresen maradt székére. Hahó! talán nem is üres. Ott ül rajta a kegyetlen kaszás, üreg szemeivel nézi, ki hány fröccsöt iszik. Ott ül, számlálgatja a fröccsöket ós tudja, nagyon jól tudja, kire hány pohár ] jut még. — Meghalt! meghalt! — ordította a kékfestő és sírva borult az asztalra. Hörögve, bugyborékolva szakadt ki a szájából: — Guta! Érelmeszesedés! Ott voltam, amikor meghalt. — Hríj! Haj! sóhajtott Tergetl, az iktató. Ahányan itt ültek, mindnek meszes volt már az ere és féltek a gutától. A halálról sokszor diskurálgattak a cimborák és mindegyiknek jól esett hallani, hogy mindegyikük beteg. így könnyedén viselték el a gondolatot, hogy akármelyik fröccsnél lefordulhatnak a székről. Sokszor, ha nem izlett nekik az ital, azzal a gondolattal is erősítgették magukat, hogy egészen jó, hogy az ember meghal, mert a vén ember már úgy sem tud inni és ha tud is, csak gyomorfájást kap tőle. Egyszer vendég került közéjük, a székesegyház öregedő karnagya, aki szivgyengeségben szenvedett. Azt mondta, hogy csak addig akar élni, amig az uj oratóriumot befejezi. Bámulva néztek a zenészre, mint valami idegen csillagzat lakójára. Hát olyan ember is van, aki azzal törődik, hogy mit énekelnek a holta után ? . . . Ám most, hogy váratlanul és kegyetlen erőszakkal csapott közéjük a halál s elragadta az elsőt a huszonöt esztendős kompániából, szörnyen meg voltak illetődve. Mindegyik maga elé képzelte a gyomrát, a szivét, a véredényeit, vájjon mennyire haladhatott már testükben a romlás? — Ki van kózdve a kompánia, — sóhajtott Rózsa és az asztalra csapott. — Elnémult az asztal csalogánya, — mondta érzelmesen a doktor. — Nekem már csak a Klein bácsi énekel, a kántor, toldotta meg Weisz, a mészáros. Matusek, aki titkos antiszemita volt, feddőn nézett a mészárosra. Felemelte a poharát és tiszta keresztényi áhítattal, ünnepies, vontatott hangon zengte: — Az örök világosság fényeskedjék neki. — Ámen ! — zúgta rá az asztal. A poharak összecsendültek. A korhelyek szemeiből kicsordult a könny, belehullott a fröccsbe és ők megitták a könynyeiket. Aztán összenéztek, megnyugvással. Megtörölték a bajszukat. A gyász itala jól esett nekik. — Vegyünk neki koszorút, indítványozta a járásbiró iktató. — Helyes. Az iktató szaporán pislogott és fürkészőn nézett az emberekre. — Majd a — izé, a beszédet én fogom mondani.