Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.
1914-07-04 / 27. szám
Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Koh• Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. „Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat!" 0, a költő szívből fakadó fohásza be sokszor nem talált könyörületes meghallgattatásra ! Csapás csapás után szakadt reánk, s hogy annyi „balszerencse közt, oly sok viszály után" számban megszaporodva még mindig él nemzet e hazán; az talán csak annak a rejtett erőnek volt köszönhető, amit minden vésszel dacolni a nemzet kegyelem-ajándékképen kaphatott létének kezdetén talán. Most is rettentő csapás sújtott le ránk, s mi ime álljuk, birjuk, bár végtelen keserűségnek, siralmas bánatnak érzetében. Alig-alig talál hangot a gyász sóhaja: Isten, hát soha nem lesz vége a mi megpróbáltatásainknak! ? . . . Némán, rejtelmesen trónol fölöttünk a nagy világűrben az égi hatalom, lesujtottan nézünk fel reá és a legvégsőre is elkészülten várjuk, mit hoz a jövendő. A gonosz merénylet, amelynek a tetterős, uralkodásra termett Ferenc Ferdinánd trónörökös és hitvese, a ragyogó lelkli és arcú Hohenberg Zsófia hercegnő áldozatul estek, nemcsak rettenetességénéi fogva döbbent meg bennünket, hanem ritka különösségénél fogva is. Oda áll a nyilt utca során a főhercegi pár robogó autója elé egy gimnázista suhanc-kölyök, aki éretlen fővel keveredett bele összeesküvők lelketlen maffiájába, elsüti fegyverét és két dicső éltet kioltva nagyobbat lök a világtörténelem kerekén, mint hadvezérek, királyok, hadseregek. Gyászunknál csak döbbenetes meglepetésünk nagyobb. Sirván siratjuk a trónörököst, akiben újra éledhetett volna a Habsburg-trón dicsősége, aki hivatva volt nagyot merni és nagyot cselekedni és siratjuk élete-párját, ezt a ritka, fenséges jelenséget, kivel élete-halála úgy kapcsolódott össze, mint a régi mithoszok emberpárjairól olvassuk. És feltárul előttünk az az őrületes izgatás, amely odalent a délszlávok között a poklok szenvedelmeit plántálja a zsenge ifjúság szivébe. Ezek akarnak világuralmat, ezek jogot, szabadságot, ezek akarják megalapítani a nagy délszláv birodalmat, akik vandál dühvel vetik magukat mindarra, ami érzést, becsületet és józan észt jelent? Ne csodálja senki, ha bennünket is önkéntelen elfog a megtorlás vágya, vak szenvedelem, hogy a trónörökös-pár testéből kiömlött vér egy vértengernek kezdetét jelentse! I)e nem, ne gondoljunk boszúra. Szenteljük egész valónkat a mélységes és igaz gyásznak, melyet minden magyar ember érez az ördögien kieszelt és végrehajtott merénylet fölött. Miként az áldott emlékű Rudolf trónörököst és Erzsébet királynét, úgy kisérjük szivből fakadó igaz siralommal utolsó utjukra Ferenc Ferdinándot és Hohenberg Zsófiát. Sirassuk őket, sirassuk ezt a példának való nagyszerű emberpárt és sirassuk velük együtt azokat a reményeket is, melyeket leendő királyunkhoz fűztünk. / Es ami forró részvét érző magyar szívtől csak kitelik, minden könnyező odaadásunkkal fordulunk királyunk felé, akit annyiszor sújtott a családi balszerencse. A fekete események rohanó tömegében mint a jóság és a tisztesség örök időkre szóló fehér emlékoszlopa áll az ősz Ferenc József, tanítván a föld királyait, hogyan kell uralkodni, és tanítván az emberiség millióit, az utolsó proletárt is, hogyan kell szenvedni. 0, vajha érhetné még őt szerencse életében, vajha boldogságot találna és deríi is ragyogna sokszor könytől áztatott arcán, ezen a szép öreg arcon, amely minden magyar szivébe bele van vésve. Hogy úgy legyen vele is, mint a lehunyó nappal, amely mielőtt letűnnék a látóhatár pereméről, még egyszer derűsen felragyog . . . Elég, elég a szomorúságból. Jöjjön el már az az idő, amikor a magyar nemzet királyával együtt boldogulhat és örvendezhet, „Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat! ..."
