Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-06-06 / 23. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda, -r-v^ t^A-t,aci T-.-^-r-r-v-r-.-r-i I Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn KOROS ENDRE. 1/

r, ~ . w 7 , .. , ,,,, Mór fiai, Wajdits Karoly urak üzletében is. SZEMLE. Alispánunk jubileuma. A jövő héten tarindó törvényhatósági bizottsági gyűlés egyébént érdektelen tárgysorozatának, bizonyos fényt s melegséget fog kölcsönözni az a körülmény, ogy Koller Sándor alispán ezúttal fogja előprjeszteni tizedik évi jelentését a vármegye 3zállapotairól. Éppen tiz éve annak, hogy [ispánunk a vármegyei közigazgatás élére Brüit és e dátum összeesik azzal, amely közazgatási szolgálatának 35-ik esztendejét jelzi, z a teljes hosszú emberöltő, amelyen át roller Sándor alispán a vármegyéért dolgozott, puritán becsület, a vas szorgalom, a rendütlen kötelességteljesítés jegyében folyt le. leálja a mi alispánunk azoknak a köztisztselőknek, kiket egyedül a közérdek vezet lelősséggel teljes állásukban. Hogy Veszprém irmegye adminisztrációja ma már elsőrendűnek ondható, az az ő erélyének, tudásának, bölességének köszönhető. Nagyon is érthető hát, hogy a törvényhatósági bizottság jubiuma alkalmából szeretettel és hálával készül köszönteni. A mi uj vasutunk. A legutóbbi mégyegyülés kedvező agatartása után nem gondoltuk, hogy ra kell foglalkoznunk — még pedig 'demlegesen — a pápa-devecser-sümegi isuttal. Abban a jogos meggyőződésben tünk, hogy ha a törvényhozás szente;ését is megnyerjük, akadálya, kiváltippen anyagi akadálya, nem lesz e viciilis mielébbi megvalósításának. Ámde éppen onnan, ahonnan legkevésbbé vártuk, az engedményes részéről tolul elibénk újabb nehézség, újabb pénzbeli kívánság. Ugyanis, mint az már köztudomásu, az engedményes az eddigi megajánlott 140 ezer korona hozzájárulási összeghez még 40 ezer korona kiegészítést kér a nevezett vasútra, vagyis csak ezen pótösszeg megadása után volna abban a helyzetben az engedményes, hogy az alsóvárosi állomást fölépíthetné és a főállomástól a vasutvonalat ide vezethetné. Ezen eljárás erkölcsi vonatkozásait mellőzzük. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy nem most kellett volna e kívánalommal előrukkolni, amikor a vasút ügye csaknem a megvalósulás küszöbéhez ért s amikor városunk érdekelt lakossága már beleélte magát a vicinális mielébbi felépítésébe, hanem akkor kellett volna előtárni mindent, amikor a közgyűlés az alsóvárosi állomás létesítése végett megszavazta a csaknem 40 ezer koronát és amikor még módjában lett volna városunknak gondolkodni afelett: vájjon érdemes-e ezért az egész vasutért annyit áldoznia és érette a megyénél két izben is, kiváltképpen az alsóvárosiaknak, mindent megmozgatniok, hogy a kérdés a törvényhatóságnál is győzelmet arasson. Ha akkor elmulasztották ezt a kötelességüket, most az előzmények nemesen jóhiszemű lefolyása után, utólagosan előrántani az ez irányú kérelmet nem lehet. Nem hihetjük, hogy városunk képviselőtestülete csak egy fillérrel is több hozzájárulást szavazzon meg e vasútra, mint amennyit eddig már megszavazott. Hatóságunknak tudnia kell a tényleges helyzetet, amelynél fogva Pápa meghozta a maga részéről a legmagasabb áldozatot, amelyet az ügy pártolása megérdemel. De ismernie kell hatóságunknak azt a helyes felfogást is, amelynek értelmében egyetlen engedményest sem szabad hozzá szoktatnia ahhoz, hogy a már egyszer megszavazott és az engedményestől elfogadott hozzájárulási összeg utólagosan bármily megokolások támogatása mellett is, fölemeltessék. Az engedményes jól tudta mit fogadott el s vele mire kötelezte magát a várossal szemben, akkor, amikor a megszavazott összeget a kijelölt célra elfogadta. A város is jól megfontolta annak idején a dolgot és e megfontolás eredményeként adott annyit, amennyit adhatott erre a vasútra. Egyik faktor sem hamarkodta el az ügyet. Hiszen a megye ellenző magatartása miatt több esztendeig törhették a fejüket azon, hogy fönntartsák-e továbbra is az e kérdésben hozott határozatukat, vagy pedig ad acta tegyék. A megyegyülés véglegesen döntő határozata előtt nem okozott volna semmiféle visszatetszést ily értelmű kérvény, legfeljebb az egész , PÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA Trói arcképek. Bródy Sándor. Irta: Halmi Bódog. Erről a szuggesztiv erejű egyéniségről án csak azok rögzíthetnek meg tárgyilagos íképet, akik egészen távol állanak tőle, kikz nem kapcsolódott semmi vonatkozásban n ez a stilizáltán szép férfi, ki harminc 3t is meghaladó idő óta egyre fiatalabb vellisztikus és drámai megnyilatkozásokkal i bámulatba az írókat és a közönséget raránt. Ma sincs más hitvallása, mint első ;dése idején, mikor a Nyomor cimü novellásíyvvel és a Don Quichotte kisasszony nevü jényével a naturalizmus erős, vad, kemény fotját hozta a magyar irodalomba, amelyet Jókai színpompás romantikája, Mikszáth ked>, anekdótázó rajzai és a Beniczkyné Bajza ike hazug szentimentálizmus mézével telített •ált regényessége töltött meg bőséges és sresen fogyasztott produkcióval. „Ifjúság", ez t a vidékről Pestre vándorolt borzas fiúnak dogmája, ujjongó életvággyal csiholni ki pségeket a hétköznapok szürke bazaltjából, yt, meleget csalni ki az elbágyadt, elfásult; berszivekből, amelyek az élet szabályos otjában még akkor sem dobognak hevesebi, ha a szépség suhan el előttük. Ifjúság logmája a már ezüst szinbe öltözött fürtü )dy Sándornak, a legkörülöleltebb magyar írónak, akinek nevével telve vannak a pesti kávéházak, a lány-zsúrok és a redakciók, vagyis a magyar irodalmi közvélemény. Egészen egyénien hozzácimezett dicsérő jelzőkkel, az ő pittoreszk lényéhez illő kényeztető gyengédséggel veszi körül nemcsak a szubjektív érzéstől vezetett irodalmi céhszeretet, hanem a tárgyilagosságra törekvő mükritika is. Nagyon nehéz kritikai tanulmányt adni magasztaló méltatások, babérkoszorú helyett egy olyan iróról, mint Bródy Sándor, aki a harminc évet meghaladó lázas művészi keresései során hihetetlen lelkesedéssel, bámulatra méltó intencióval kalauzolta el a magyar szépirodalmat mindazokhoz a forrásokhoz, amelyekből a fejlődés és tökéletesbbülés nemes aromájú nektárjai fakadnak. A magyar vidékről nyomorúságok és ingadozások kietlen utján a fővárosba bukott fiatal Bródy Sándor érezte meg legelőször az álmodozások éjszakai óráján, hogy a primitív csendes falu békéjéhez, vagy a históriás mult legendás emlékéhez fűződő regény- és novellatárgyakon kívül a körülötte zsibongó, lázongó, vergődő élet is ad anyagot a költői reprodukcióra. Bródy Sándor érezte meg nálunk először, — elismerem, hogy Zola Emil naturalista stúdiumainak hatása alatt — hogy az élet sötét fertőiben vergődő páriák mozgásai nemcsak a rendőrségi cellákban és a bírósági tárgyalásokon érdemesek a megfigyelésre, hanem hogy a bűnöknek, piszkos vágyaknak, vergődéseknek megvannak azok a megható, megrendítő, a művészlelkekből bellettrista benyomásokat kiváltó motívumai, amelyek érdemesek arra, hogy regényben, drámában helyeződjenek el. A Bródy Sándor irodalom előtt a jelent, a kínok, szenvedések és bűnök kemény országutját taposó új embert, az ő vad, rapszodikus sikoltásokban, lihegésekben és ideges ziláltságban megnyilatkozó lázas életével, a Vadnai Károly Fővárosi Lapok tárcarovataiban és a Vasárnapi Újságban elhelyezett jól nevelt magyar szépirodalom még csak megközelíteni se merte. A borzas Bródy Sándor kísérelte meg a Nyomor és a Don Quichotte Kisasszonyban először bevilágítani azokba a sikátorokba, ahol nem a jóllét, a pompa, a boldogság és az érzelmesség finom arisztokráciája, hanem a létért való keserű küzdelem-sebezte páriák tanyáznak; Bródy Sándor mutatott rá a viskókra, ahol a XlX-ik század alkonyának, a szabad verseny fojtogató ölelésében egymást legyőzni törekvő munkásai laknak. Rekedt hangok, zűrzavaros kiáltások, forró, hörgő ölelések, kinok, az indulatoknak és a vágyaknak szakadozott, tagolatlan felhördülései, kicsattanásai és elbágyadása rendítették meg Bródy első könyveiben a folyamatosan, simán és előkelően lebonyolított cselekményekhez szokott magyar olvasóközönséget. A műbírálat dühösen támadt neki a vakmerő legénynek. Volt elég megtépázni való anyag ezekben a könyvekben. Minden soruk arculcsapása a régi esztétikai törvényeknek. A fiatal Bródy Sándor nem eszményítette a jelenségeket, hanem amúgy nyersen, az ő sajátosan hevülékeny exaltált lényéből átjártan veti oda a rikítóan nyers és szürke, markolóan szomorú élményeket, amit a nélkülözésektől reszkető proletárok és az illúziókban megcsalt szegény excentrikus lányok sorsa eléje tárt. A kritikát bántották ezek a