Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-04-11 / 15. szám

Élet, elmúlás, föltámadás! Ez a mi részünk. Ez osztatott ki nékünk. És bölcsen, jól van így! Mi jó megpihennünk a sok életizzadás után. Vándorbotunkat letéve mély álom enyhét keresni a halál fekete fájának sötét árnya alatt! Álomtalan álmunk hosszú, de nem örök; fölötte éber őrként áll egy szellem a hajnal biborával, a felkelő nap zsendítö csókjával, a reggeli harmat üdítő cseppjeivel, ott áll a szellem, a hit, a feltámadás sirt bearanyozó hite. Mért tép a gond, a hiu kérdés: porsátorunk fölujul-e föltámadásunk nyomán? S ha újra testet ölt magára a lélek, ha új mezbe öltözik, tisztább, dicsőbb és szebb lészen-e a réginél? Nézd a fát. A lombja dús, átél tavaszt és hő nyarat, de jő az ősz hervasztó szele, majd a tél első hideg lehellete és hull-hull, egymásra hull a lomb, a nemrég még zöld levél. A lomb avart hó takarja el, az éjszak fagyos szele kacagva rázza a fának puszta ágait, mintha mondaná: örök halált borítok most reád, rügyed, lombod hajtásaként sáppadt zúzmarát szórok csupasz fejedre ... De im a messze délről s a távol keletnek tájiról egyszerre csak enyhe szellő útra kél, üzi, hajtja a zord telet tova és a fának új erőt ad, rajta ismét rügyet fakaszt és ezer levélből szőtt ruhával látja el. A fa él és virul, virágjában, lombjában, gyümölcsében feltámadott. A nagy életfának egy kis levélkéje vagy te is. Ha kopogtat időd, lehullsz te is és belékerülsz a sir-avarba. Te ott is maradsz. De fád, melyről elszakadtál, nem pusztul el, ezer tél után ezer tavaszra ébred, kikeletje mindig eggyel több a télszakánál, újra és újra föl virul, virágzik, lombot hajt ... és benne és általa te is új életre kelsz, föltámadsz. Föltámadunk! Szent hit, balzsamos remény, üdítő forrásvíz a tikkadt vándor végső állomásán. Vért verejtékezve törtük idáig az út göröngyeit, érezzük, tovább haladni nem birunk, csak úgy huz, huz a föld felé a nagy pihenni vágyás súlya és noha még le sem fogá szemünket az utolsó álom fagyos keze, mégis már keressük keskeny sirunk másik oldalán elvesztett életünk tovább folytatását. Föltámadunk! Csalóka fénynek, lidérc lángnak e hitet ne nevezd. Az örök, a nagy lélek sejtése az, amely bennünk, piciny egyesekben rezdül tova. S legyen bár életünk a keservek ostorával a halálig kínozva, e sejtelem nem engedi örökre elzsibbasztani az élni vágyás ingerét. A Lét erösb a Nirvánánál. Föltámadunk! Ne keresd, hogy mikor? Ha úgy élsz, mint embernek kellene élnie, talán nem is sokára. Az, aki napjait nem csupán magának, de mások javára is szenteli, az elmúlást is élettel tölti meg, melyből, miként a fa a magból, az újraéledésnek, az emlékezésnek sudár tölgye szökken elő. Jóra hatni, mindenkor nemeset alkotni, az embertársak boldogságának alapjához a kincset gyarapítani, szeretetet sugároztatni magadból környezetedre: ez a munka a gyors föltámadás munkája. Szent ünnep, amely malasztos hittel töltöd el ma szivünket, add belénk az igaz emberéletnek és szeretetnek új életre föltámasztó érzéseit és akaraterejét! (Jy. Gy. Hol legyen a szinliáz ? A városi képviselőtestület a színház helyének megválasztásánál roppant akadályokba fog ütközni, mert Pápán egyetlen egy szabad terünk sincs, ahova színházat el lehetne helyezni és az utcák a veszprémi vámtól a hamuházakig oly szoros összefüggésben vannak, mintha egyetlen-egy tömböt képeznének, pedig ezen távolság több, mint 3 km. Ezért nem marad más hátra, mint több ház megvételével és lebontásával akkora térséget csinálni, hogy azon a szinház úgy legyen építhető, hogy a legközelebbi ház legalább 20 méter távolságra legyen. Polgármester ur néhány héttel ezelőtt ezen lapokban négy helyet ajánlott a szinház számára. Elsőnek említi a Voyta-telket ; tekintve azt, hogy a Jókai-utcából egy új utca nyitása az Anna-térre nagyon szükséges, ez sok ember előtt igen tetszetős lessz. De ide a színházat nem szabad építeni, mert ez nagyon is messz van a város központjától; másodsorban a utcanyitás itt nem volna célszerű, mert nei az Anna-térre, hanem a szük Zrinyi-utcái volna csak nyitható. Ezen felül két házat ke lene megvenni, a Horváth Lajos-félét a Jóka utcán és a mögötte levő Schneller házat Zrinyi-utcán. Mindkettő drága ház és a várc elvesztené a nagyon értékes Voyta-háza melyre a jövőben bizonyára nagy szül sége lessz. Második helyen említi a tizes-malmo Ezen épület azóta le is égett, ez is igen alka matlan, mert messze van a város központját* és talaja — mély fekvése miatt — szinhá; építésre nem alkalmas. De ez tárgytalan, me nem eladó. Harmadik hely a tókert. Ennek fekvés ugyan elég jó, de nagyon süppedékes talsj pedig a színháznál a sülyesztő miatt nagyc mélyre kell lemenni; nem tudom, hogy ez i igen nagy költség mellett is lehetséges volnaés nem-e kellene félni attól, hogy a talajv a vasbeton-alapot nem törné-e keresztül. Ezei felül a lejárat nagyon kényelmetlen volna. ¥ a szinház itt építtetnék fel, az a különc helyzet állna fenn, hogy a minden eset monumentális színházi épület ezen tájékon legutolsó ház volna, el lenne dugva és nin semmi kilátás még a távol jövőben sem, ho< a város erre fejlődik. Föl volt említve a városmajor is. 1 pompás magas fekvésű, nagy terület a vár közepén. A színháznak volna itt tágas hely ezenfelül azon haszonnal is járna, hogy bástya és környéke gyorsan kifejlődnék modern épületeket építenének a sok rozo ház helyett. De vannak hátrányai is ; az eg} az, hogy a város fő forgalmi utcáitól méj messze esik és a városnak új majorról tűzoltó-telepről kellene gondoskodnia. Főjegyző ur a Korona-vendéglőt ajánlót a szinház helyéül. Ez oly messze van a vár központjától, hogy komolyan nem lehet r( szó. A városi főmérnök úr a Főtéren lévő b uradalmi házat, a Corvin-utca sarkát és mellette levő kastély-házat ajánlotta, valami a Kossuth-utca, Major- és Rákóczi-utcai t keket a Martonfalvay köziéig. Ezen ház olyan drágák, hogy a városi képviselők m egy csekély része sem volna hajlandó < borzasztó nagy kiadásba belemenni a szinh kedvéért. Ezért erről szó sem lehet, m nagyon túl megy erőnkön. Legjobbnak tartom én, hogy ha a sz ház a Corvin- és Barát-utca sarkán épülne 1 Itt nem kellene mást megvásárolni, mint sarkon levő Kremsier-házat, a mellette le nagy területtel biró uradalmi házat a Bai Hol az igazság? Irta: Timár József. Alighogy a Balaton tetején fölengedett a jég, a télen learatott nádrengeteg csobogó, süppedő tarlója közt máris „fürödtek

8 a csukák. Furcsa, mikor a hal fürdik. De a balatoni embereknek nem furcsa, mert a balatoni ember a vízben való lubickolást tartja fürdésnek. így tavasz fakadáskor pedig a hal csakugyan kint lubickol a sekély vizben, majd egészen a rétre is kijön, hogy ikráit lerakja. A balatoni ember látja ezt s azt mondja rá, hogy ni, a hal „fördik". Ilyenkor aztán előkerülnek a pincék legrejtettebb zugaiba eldugdosott merítő hálók, „cigonyok", vagy vállra vetődik a kettős „csévéjü" puska s a hatalmas, kékesszürke, csobogó nádtarlóban, mint valami zömök testű, fekete gémek, felbukkannak itt is, ott is az orvhalászok. Puha János, aki még soha csendőrkézen nem volt, pedig ő „böki" a legtöbb csukát, ő lövi a legtöbb harcsát, — szintén lesomfordált a Láputába, ahol egy szük nádbürün be lehet menni vagy egy fél kilométerre a Balatonba s egy zsombékra letelepedett. Innen figyelte merre jár a hal. Elhozta a merítő hálót is, mert ilyenkor némely helyen annyi a csuka, hogy szinte hemzseg a sekély iszapos vizben. Az ember csak belemeríti a hálót és meg van a zsákmány. Puha János hamarosan kitapasztalta ezt a helyet s óvatosan felkelt és oda lépdelt. Nagy marhabőr csizmái torkig merültek a szürkéskék vizbe. Valóságos nyüzsgés volt itt. Egymás hegyénhátán fetrengett a sok csuka. Puha János alájok merítette a hálót s aztán gyorsan kiemelte. Nyolc, tiz, potrohos, kövér csuka evickélt benne, de a háló fenekén — Uram Istenem 1 Puha János majd hanyatt vágódott ijedtében — valami gömbölyű, fehér test gubbasztott, mint egy darab gyúrt tészta. Puha János csak vállára kapta a hálót és szaladni kezdett, ki a partra, csakúgy föcsögött körülötte a viz, s mikor kiért, eszenélkül kiborította az egész mindenséget a rétre. Még csak most meredt igazán kővé. Egy csecsemő hullája feküdt előtte összegubbaszkodva. Puha Jánosnak egyszerre a torkát kezdte fojtogatni az undor. A kétségbeesett csukákat belerugdalta a vizbe. — Brrr! Ki enné meg ezt a dög csukát! Aztán iparkodott magához térni és a háló nyelére támaszkodva bölcsen elmélkedni kezdett. — Valaki ezt a porontyot ide beledobta, mivelhogy csupán a dajka mesék szerint hozza a Balatonból gólya a babákat. Esszerint ez nagy eset. — Mindazonáltal baj van ! Mert hát most kitudódik, hogy Puha János mit keresett a Balatonon. A csendőrt nem lehet könnyen lóvá tenni, mert ilyenkor az ember csak orvhalászat tekintetében vetődik le a Balatonra és nem avégből, hogy „feredőzzön" vagy a táj szépségeiben gyönyörködjék. Ennélfogva célirányosabb dolog lenne ezt a porontyot szépen visszatenni a vizbe, aztán hazaballagni. Hanem Puha János akármennyire volt orvhalász, meg „siccer", azért bizonyos teli tetekben résen állott a lelkiismerete, am eképpen ösztönözte cselekvésre. — A csecsemőt nem teszed vissza a viz mert Puha János gazságnak elpalástolója n lehet. Ha orvhalászatért ülsz öt napot, az n nem annyi, mintha egész életedben előtted \ ez a kis holt poronty, melyet visszatettél vizbe. Ámbátor nem bizonyos, hogy orvhalás tér becsuknak, mert azért adott az Isten ahl való észt, hogy kivághasd magadat. Ennélfogva Puha János körülnézett, h akadna-e valaki a közelben, aki izenetet 1 a faluba. Nem akadt. Mi tévő legyen ? Egyszerre jó ötlete támi Odább egy nagy kupac nád volt szép csuc gúlába összerakva. Abból hozott négy-öt k( és a kis hullát szépen eltakarta. Aztán beballagott a bíróhoz és beje tette az esetet. Az ilyen dolog hire úgy terjed el a f ban, mint a futó tüz. Az emberek, főleg az asszony nép egyszerre kint terem az utcán s megkezdi a nyomozás. — Kinek a gyereke lehet ? Ki emí hette el? Aztán lassankint elkezdenek suttogni nevet s ez a név szájrul-szájra kél, mii: mérges dongó, mely levélről-levélre, virág virágra röpköd s akit útjában talál, belé ere hegyes fullánkját.