Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-04-11 / 15. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Őfizelési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Szekfü könyvéről. Nagypénteken irom e okat: az Üdvözítő és — Rákóczi halálának >ján. És a nagypénteki komor hangulatban embe jut a tömeg, mely megtévesztve, felitva oly könnyen kiáltja a „feszítsd meg"-et. án engem is, aki pedig a Rákóczi-kultusznak idig rajongó terjesztője voltam, ha most mbe merek helyezkedni az általános áramai, hamarjában hajlandók lesznek a szegény íkfii Gyula mellé erkölcsileg eltemetni, de nagypénteken irom e sorokat — és a feliadás sugarait is csillanni látom. És még nem is lenne feltámadás, ha már ezer emközül, aki Magyarországon Szekfü Gyula lyvéről irt s millió ember közül, aki róla zélt, én vagyok talán az első, akinek nem ónyi apánk olvasta el Szekfü könyvét, mi hatna akkor vissza attól, hogy el ne monda saját meggyőződésemet Szekfü könyvóhogy el ne mondjam azt, amit én igazságtartok. Az igazság szerintem ez: a Szekfü yve már tárgyánál fogva is nagyon szomorú yv. Részleteiben feltáratván benne azok a jődések, melyeken a mindenétől megfosztott óczi élete utolsó korszakában keresztül ^t, vigasztalan benyomást nyerünk a műből. Q alkalmas enyhíteni e reménytelen, komor gulatot az a körülmény, hogy Szekfü Gyula te áradozva festi a Habsburg-hatalom azon >eli emelkedését s főkép Szavojai Eugen l történt nagyszerű felemeltetését. Az ellenkiszinezése a szerencsés győzők s a szerenlen legyőzött között néha kirívóvá, szinte tóvá lesz. Azonban az adatokat, amiket óczi élete utolsó 20 évéről összehordott s ket 59 oldalnyi petit betűs jegyzetben cia, latin, magyar nyelvű okmányok töméit bizonyít, nem célzatosan hordta össze. Mert ha célszatosan telte volna, akkor nem magasztalná Rákóczinak éppen azt a lelki tulajdonságát, mely őt szemünkben „hazánk szentjévé" tette. Ez a lelki tulajdonság Rákóczi önzetlensége. És erről Szekfü újat tud mondani. Mikor elbeszéli azt a kétségbeejtő helyzetet, melybe Rákóczi a spanyol remény rneghiasulta s a török belgrádi veresége miatt került s melyből a menekülésnek csak egy módja lett voina, azonnal elhagyni Konstantinápolyt s menni vissza a nyugati keresztyénségbe, mert ha most nem megy rögtön, többé vissza nem kerülhet, ott kell elsenyvednie, elpusztulnia a törökök között, menthetetlen örökre, mikor elbeszéli a válság e nagy éjének történetét, akkor így folytatja: „A gondolat (a menekülés gondolata) megfordult fejében, de vallásos érzése, emberies gondolkodás módja és valóban nagyúri felfogása egyaránt felháborodással utasította azt vissza. Egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy menekülése esetén az egész Ruméliában, Moldován és Havasalföldön szétszórt magyarokra, köztük a kuruc tábornokokra s egész családjukra a töröknek borzasztó boszúja várakozik. Rákóczi most az emigráns magyarok fejedelme volt, nem hagyhatta el őket végső nyomorúságukbanÉs maradt és megpecsételte sorsát. Húsvéti gondolatok. A téli zsibbadás fölengedett. A sokáig mélyen alvó föld megmozdult és mozdulása ébredését jelzi. Vissza-visszatérő téli álmaképpen végig süvölt még az éjszak zord szele, hogy csakhamar reá a közel fölébredés tündér fuvalmaként felváltsa azt a rügyfakasztó déli s keleti enyhe szellő. Valami sajátságos melegség terjed el az öreg föld kérges hátán. Megérzi ezt a rajta járó ember, a benne nőtt fü, fa, virág. Mintha a levegő is megtelne vele: a pacsirta hangja felolvad tőle, a fülemülének dalát csattogó lánggal tölti el és ifjú szivedben az édes sejtések árja indul meg és tölti el bájosságával gondtalan kebledet, amelyből táplálkoznunk oly jól esik még férfi korunk fáradt napjaiban is s amelynek melegét az emlékezés csak illúzióként érezteti velünk a csüggeteg öregség hideg estéin is. A tavasz ébredésének ünnepe van ma. Az alleluja örvendö kardalát kiséri ma mindenütt a templom orgonájának búgó hangja; a harangok érc nyelve ma nem temetésre szól, hanem életre hiv, a föltámadásra int, mintha onnan a magasból hirdetni akarná: Ne féljetek, a halál csak téli álom, előkészítője az örök ébredésnek, a halhatatlan feltámadásnak! Nehéz az élet. A bölcsőnktől a sirig tartó út a tört remények és bukott vágyak halmain botoFkál tova, egy-egy nap mély rovást hasít bútól csigázott lelkeden; a lét és nem lét kérdése közti ürt a folyton szenvedés virrasztása gyakran eltünteti, fásultan, érzéketlenül húzod a rád szabott igát és az élet fenntartó erőinél sokszor vonzóbb neked a sir békés fala ... és mégis ... és mégis magad csalod, ha elmúlni vágysz a feltámadás reménye nélkül. PÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA A vén hajós. Tél volt, mikor én születtem, Fütyült a szél, esett a hó, Bölcsöm a könnyek tengerén Búsan ringó kicsiny hajó. A tenger fölszáradt régen, Kicsiny hajóm meg nagyra nőtt, De ottrekedt egy zátonyon, Távol, messze a cél előtt, Vitorlái tépett rongyok, Csupasz fenyők az árbocok, S az álmodó hajós körül Régen más tenger háborog. Vesz teglö zátony - hajómon Csak vénhedt álmodó vagyok, S a vihar mit felém dobál, Kövekké váltak a habok. Állok hajóm fedélzetén, Mint egykoron a Messiás, S mig partra ér, dalos beszédem Csak könnyű sóhaj, s halk sirás. Dagály ha van, vékony remény Hajszála vontatja hajóm, S ha szellő kél, ketté szakad Hajszálnyi vékony vontatóm. A part, honnan élindulék, Többé virágot sem terem, — Más ott a dal és más a lant, A régit csak én pengetem. S hiába ontják könnyeit Szemem bővizű kutjai, Nem visznek rózsás szigetre Rozzant hajómnak utjai. Kalózok járnak régen ott, Hová indultam egykoron, Hol most fehér habok helyett Csak fojtó füst van és korom. S most már, mint én, az ily hajós, Más cél felé hiába tör, A rév, hol bizton majd megáll, Csak egy arasznyi kis gödör. Molnár Kálmán. Osram-lámpa Magyarországi képviselő: Finger és Fia, Budapest, VI., Hajós-utca 41. szám. A valódi (Ssram drótlámpák kaphatók Japán, ifj. Sisler jfíór üvegkereskedésében. Lapunk mai száma ÍO oldal.