Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.
1914-03-28 / 13. szám
tanúsította, oktatott, tanított, törvényt magyarázott, tanulságos vita-estéíyeket rendezett, a testület tagjait ügyes-bajos dolgaiban atyai tanácsokkal, útbaigazításokkal látta el, — s minderre feltette a koronát azzal a szinte példátlanul álló önzetlenségével, hogy ügyészi tiszteletdiját évenként visszaajándékozta a testületnek az elaggott iparosokat gyámolító pénztár javára. Ezekért a megbecsülheteten szolgálatokért hogy háláját a testület némiképen lerója, az elmúlt 20 év emlékére megfesttette a jubiláns arcképét, hogy az a terembe elhelyezve legyen mindenkinek példaadó, buzdító az iparosság érdekében kifejtendő önzetlen munkára. (Beszédének ezen részénél lehullott a képről a lepel. A kitűnően sikerült képet, amely Hercz Dávid tanár művészi alkotása, a közönség általános tetszéssel szemlélte.) Beszéde végén Hajnóczky a város orsz. képviselőjéhez, a kormány megbízottjához fordult azzal a kéréssel, hogy a kormánynál hassanak közre abban az irányban, hogy az iparosság érdekeivel többet törődjék, az 1884. évi, avult ipartörvényt sürgősen vegye revizió alá. Tartalmas, szép beszédét azzal a kívánsággal fejezte be, hogy a jubilánst alkotó erejének teljében soká tartsa meg az Isten. A dalárda sikerült üdvözlő éneke után dr. Antal Géza orsz. képviselő szólott. Örömmel jelent meg az ünnepélyen nemcsak állásából folyó kötelességből, de őszinte tiszta szivből, mert a jubiláns munkásságát nagyértékünek tartja nemcsak a szűkebb körű ipartestületre nézve, de országos ipari érdekekből is. Idézi Széchenyit, aki egyik művében arra serkent, hogy mindenki úgy folytassa hivatalát, mintha rajta fordulna meg a haza sorsa. Hirsch Vilmos dr. ilyen lelkiismeretesen töltötte be ügyészi tisztségét. Hasznos szolgálatait elismeri és méltányolja az iparosság érdekeit szivén viselő báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter is, akinek átnyújtja a jubilánshoz intézett meleghangú üdvözlő levelét. (Alább közöljük.) A kereskedelemügyi miniszter üdvözletét élőszóval is tolmácsolva, kívánja, hogy dr. Hirsch jó erőben, egészségben még sok szolgálatot tehessen a támogatásra mindenképen érdemes iparosságnak. Fischer Elemér iparfelügyelő a kormány megbízásából üdvözölte rövid, formás beszéddel dr. Hirsch Vilmost a nevezetes évforduló alkalmából. Szendröi Mór iparkamarai titkár a kamara nevében nagy elismeréssel emlékezett meg dr. Hirsch ügyészi működéséről, aminek köszönhető, hogy a pápai ipartestület jogi viszonyai példásan rendezettek. Már most bejelenti, hogy a kamara legközelebbi ülése elé indiványt terjeszt dr. Hirsch levelező-taggá megválasztása érdekében. Átadja a kamara szívélyes üdvözletét. Dr. Dóczi Sámuel az orsz. iparegyesület és az ipartestületek országos szövetsége nevében szólalt fel. Vázolja az ipartestületi ügyészi állás fontosságát, s az országban egyedül állónak mondja, hogy valaki 20 évig viseljen ügyészi tisztséget az ipartestületen, ahol olyan gyakran bontják meg az egyetértést politikai és egyéb motívumok. Elismeréssel adózik Hirsch személye iránt, aki 20 éven át birta az iparosság változatlan szeretetét és bizalmát. Szives üdvözletét fejezi ki megbízói nevében. Faragó János az iparos-ifjak önképzőegyesülete, Böhm Samu az izr. iparosok gyámolító egylete, Csoknyay Károly a város közönsége, Harmos Zoltán a Közgazdasági Bank, dr. Fehér Dezső az orsz. kereskedelmi egyesülés pápai csoportja, Steinberger Lipót a Lloyd-társulat, dr. Kende Ádám az ügyvédi kar, illetőleg a székesfehérvári ügyvédi kamara nevében mondottak szebbnél-szebb üdvözlő beszédeket. Dr. Hirsch Vilmos az üdvözlésekre látható meghatottsággal válaszolt, s hálásan köszönte meg a nem várt ünnepeltetést. Nem barátja a kérkedő hiúságnak, csak azt a hiúságot ismeri el jogosultnak, amely a munkában találja örömét. Szerényen elhárította magától az érdemeket, de iparkodni fog, hogy a jövőben valóban kiérdemelje az iparosság elismerését, amely oly igen becses előtte. Eddig dolgozott a fiatalság lelkesedésével, ezután az aggkor tapasztalatai fogják irányítani munkálkodását. A szeretet kapcsolta össze az ipartestülettel, ezt a kapcsolatot a maga részéről ezután még erősebbé akarja tenni. Fogadalmat tesz, hogy az iparosság, a munka hősei és mártirai törekvéseit tőle telhetőleg oltalmazni, támogatni, előmozdítani fogja a jövőben is. Megköszöni a város orsz. képviselőjének megjelenését, az iparkamara, az orsz. iparegyesület, a kormány képviseletét, kéri, hogy az iparosság ügyeit fogadják hathatós védelmükbe. Csoknyay Károly elnök ezek után felolvasta Zechmeister Kálmán győri ipartestületi elnök táviratát, melyben sajnálattal tudatja, hogy az ünnepélyen betegsége miatt nem lehet jelen. Ezt követőleg pedig felolvasta a keresk. miniszter fentebb említett levelét, amely a következőleg hangzik : Kereskedclcmiiíryi m. kir. Miniszter. Budapest, 1914. évi március hó 17-én. Nagyságos Uram ! Abból az alkalomból, hogy a pápai ipartestület ipartestületi ügyészi működésének 20 éves jubileumát ünnepli, indítatva érzem magam, Nagyságodnak az ipartestület érdekében kifejtett hözhasznu és jelentékeny tevékenységéért elismerésemet kifejezni és a ma ünnepélyes alkalomkor melegen üdvözölni Szives üdvözlettel Harkányi. A szép ünnepély napirendje ezzel kimerít tetvén, a diszgyülést Csoknyay Károly elnöl berekesztette. Az iparos-ifjúság dalárdája pedig rázendí tett a Szózatra, s az ünneplő közönség ennel hangjai mellett oszlott szét. Délben a vendégek tiszteletére a Polgár Körben szűkebb körű társas ebéd volt, ameb szellemes toasztokkal fűszerezve, benyúlt a dél^ utáni órákba. A vendégek a fél hati gyors vonattal utaztak el. Este ugyancsak a Polgári Körben bankét volt a jubiláns tiszteletére. A vacsorán körül belül 80-an voltak jelen. Felköszöntőt mondot tak : Legény Ferenc, dr. Hirsch Vilmos, Here Béla, Mészáros Károly, Bodai István, Böhr Samu, Hajnóczky Béla, Wittmann Ignác, di Kende Ádám, Hirsch Jenő, Tamás József, di Kövi József, Sült József, Rápoch Vilmos, dr Hoffner Sándor, dr. Fehér Dezső, Kunszt Hen rik és Muli József. A felköszöntők legnagyobl része dr. Hirsch Vilmosnak szólott, de éltettél az ipartestület elöljáróságát, elnökségét, a 5 iparhatóságot, Mészáros Károly polgármestert Legény Ferencet, az iparosokat, dr. Hirscl Vilmosnét, Hajnóczky Bélát, Sült Józsefet, dr Fürst Sándort, az ünneplőket stb. A jókedvi társaság éjfélig maradt együtt. Dicséretet érde mel a Polgári Kör házvezetőnője pompás ki' szolgálásáért, valamint a Polgári Kör házilaj kezelt kitűnő boraiért. N. P. Steckenpferd liliomtejszappan Bergmann & Oo. cégtől Tetschen a/Elbe egyre nagyobb kedveltségnek és elterjedtségnek örvend szeplő ellen való elismert hatásánál fogva s a bőr- és szépség gondozásában való fölül— mulhatatlanságáért. Ezernyi elismerőlev£l! Sok legnagyobb kitüntetés ! Bevásárlásnál óvatosság I Ügyeljen nyomatékosan a Steckenpferd védőjegyre és a cég helyes nevére! Darabja 80 fillérért kapható gyógyszertárakban, drogériákban, illatszerüzletekben stb. Hasonlóképen kitűnő Bergmann Manera lilíomkrémje (70 fillér egy tubus). Kitűnő szer női kezek gondozására. a hazatérő tehéncsorda és disznócsorda verte fel a port, de azután egy félszázad alatt a város egyik legrendezettebb utcájává nőtte ki magát és kapta az Uj-utca nevet, legújabban meg ezt is Rákóczi-utcára változtattuk. Jellemző tulajdonságuk ez utcáknak, sőt talán minden egyes utcáinknak, hogy egyik se egyenes, szólottam. Ja kérem — szólt a tudós —, annak megint történelmi oka van, nem véletlenségből, készakarattal készültek a görbe utcák a régi világban, mert a benyomuló ellenség ellen mindmegannyi alkalmas védő paizsul szolgált a maga görbeségével, s hogy mégis akad köztük egy egyenes utca is, a Major-utca, ez csak azt mutatja, hogy ez az utca azután épült, mikor már a város erőd lenni megszűnt, vagyis III. Károly ideje óta, vagy azután és csakugyan a Majorutca egyik legújabb utcája a régi Pápa városnak. Ha ez így van, akkor egyszerre megállapíthatjuk, hogy ez utcák közül legrégibb lehet a Sz. László-utca és így jóformán városunk legrégibb házaira is ezen utcában találhatunk. A Szent László-utcából a városnak szintén régisége mellett tanúskodó számos közle egyikén áthaladva bejutottunk a Corvin-utcába és előttünk állt a ház, amelyre rámutattam : ez a Mátyás király háza. Mit keresett itt Mátyás király, kérdezte a tudós ? Azt hisszük mindnyájan, hogy ez neki vadászkastélya volt, különben ott a hollós cimere is a kapu felett, hát ez a főbizonyságunk, hogy jól okoskodunk. A cimer még maga gyenge bizonyíték, szólott a tudós, az sokszor el se képzelhető uton kerül valahova, hanem maga ez az érdekes ódon külső valamit bizonyítani látszik. Lépjünk azonban be a kapun, hiszen nem rossz szándékkal járunk, szólottam és a kapu alatt sikárló leánytól tudakóztuk, hogy udvarba bemehetünk-e ? Csak tessék, volt a válasz, de még talán el se hangzott e pár $zó, tudós társam már az udvar közepén volt és nagy gyönyörűséggel hordozta körül szemét az emeleti részen, a felvivő lépcsőn, az oszlopokon, most meg a kapuszinen, én csak álltam és inkább csak őt néztem,-amint hozzám lép, s mintha valami titkot rejtegetne, csendesen kezdi szavait, hogy de szeretem, hogy ezt az épületet láthatom, bizony Mátyás király háza ez. Erre aztán egy-kettőre fent voltunk az emeleti folyosón, egy uri nő jött elő beszélgetésünkre, kitől bocsánatot kértünk, hogy a ház megtekintésére ide jöttünk és most a nyert engedelem folytán a folyosó oszlopait, falait szemügyre véve, — nincs semmi kétségei — szólott a tudós, hogy a hagyomány történek nyomokon jár, ez a Mátyás király korabe régiség, Pápa városának egyik legbecsesel történelmi emléke. Mik hát mégis azok a bizonyítékok, am e ház régi voltát, vagy éppen Mátyás tule donát bizonyítják? — Kérdeztem örömm Hát a boltivek, a kapualj, a vastag f lak, a várszerű építkezés. Ez a ház valób; az, aminek a közvélemény tartja, Mátyás kirá vadászkastélya itt a Bakony szélén. Innen já hatott ki a király nagy vadra a Bakony renget gébe, amely egész Pápáig lehúzódott, hiszi a pápai és teveli szőlőhegyek valaha mind Bakói erdők voltak, úgy hogy a Bakony szinte egészi a város aljáig ért. Köszönöm, nagyon köszönöm a szives f< világosítást, szólottam, mai napom nem hiá telt el és a bennünket hallgató lakóktól is kedvvel bucsut véve, este volt, mire kijöttünk házból — Mátyás király házából — a Corvi utcára, honnan Ballagi Aladár a vasúthoz siete mert a tudós, kinek véleményére kíváncsi v< tam, ő volt és most bocsánatot kérek tőle, ho beszélgetésünket közzé teszem. Reggelizés előtt félpohár Schmidthauer-féie Használata valódi áldás gyomorbajosoknak, székszoruiásban szenvedőknek 19 Keserűvíz az elrontott gyömre 2—3 óra alatt teljesei rendbehozza. Kis üveg 40 fii Nagy üveg 60 fii Kapható helyben és a környéken minden gyógyszertárban és jobb faszerüzletben.