Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.
1913-02-15 / 7. szám
Szerkesztőség: Liget-utca 6, Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D*- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szára, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. II. háború. Egymásnak ellentmondó hirek tömkelegéből a tiszta igazságot nehéz kihámozni. A tiszta igazságot egy háborúban egyébként is az eredmény dönti el. Mindazok a hiradások, amelyek a háború folyamán estek, az eredményhez képest minősíttetnek aztán igazságnak avagy hazugságnak. így hát, hogy mi történhet ott lenn a Balkánon, hol immár félmilliónyi tömegek állanak egymással szemben, egész bizonysággal nem lehet megállapítani. Hiszen ha csak az egyik részről jövő tudósításokat nézi az ember, azok között se tud eligazodni. Enver bég — személy szerint róla esik legtöbb szó a kiújult háborúban — Rodostónál nagy csapatokat partra szállított, nem: Csataldsánál mint a 10. hadtest vezérkari főnöke csatát nyert, nem : Gallipolin harcol már partra tett seregével, nem : Konstantinápolyban még mindig szervez, még mindig agitál. Arról nem is szólunk, hogy Enver bég még egy hét előtt Berlinben volt, mert — félt a Nazim-párt boszszujától s inkább diplomata lett, mint katona és halott. És ezek mind török, vagy törökbarát hírforrások. Hogy a másik rész se csatáról, se Enverről, se partra szállításról tudni nem akar, azt szinte fölösleges említenünk. A másik rés7 szerint az új háború kitörése óta tulajdonképpen még semmi sem történt. Azaz mégis : egyszer megverték a törököt, de csúnyán, Drinápoly inog, Szkutari — melynek elestét négy hónap elölt jelezte küszöbön állónak a cettinjei sajtóiroda — nos igen, Szkutari ellen holnap lesz az általános roham. És mindezen ellenmondások, sőt összevisszaságok ellenére egyet azért ha nem is tudni, de érezni lehet. Érezni lehet, hogy a háború második felében a törökök részéről is bizonyos lendület van, nagyobb agilitás, erősebb nekibuzdulás, tüzesebb harckészség. És ezt a lendületet látva a magyar szivek hevesebben dobognak, reménykedni kezdenek. Mert a magyar szivek — jelenjék meg némely meghülyült újságban akármilyen szlávbarát cikk — azért mégis mind csak a törökért dobognak. A törökért, akiről tudják, hogy nagyok a bűnei, de bűnei közösek velünk s tudják, hogy vannak — kell lenni — erényeinek, melyek szintén közösek velünk. Bukik vagy győz (bár ha győz, legfeljebb mentheti, ami menthető, de ez is dicső lenne), a mi rokonszenvünk vele volt és vele marad. „Államnyelv és választójog." A nagy harcnak zűrzavarába, mely jelenleg a választójog kiterjesztése körül folyik, egy bátor és magyar hang csendült bele e héten. Bátorsága, de még inkább magyarsága érdemessé teszi a legnagyobb figyelemre s ha ez mégsem jutott oly mértékben osztályrészéül, mint az várható lelt volna, okát abban találhatjuk, hogy az egymással szembenállók nagy táborának zaja elnyomja az egyedül állónak bármily erősen csengő szózatát. Ibsen azt mondja, hogy „az a legerősebb, aki egyedül áll", mi úgy érezzük, hogy ez a klasszikus mondás itt is igaznak bizonyul. Erősséget adhat az egyedül állás annak, aki tudja, hogy beváltotta azt, amire hitet tett és szavát beváltván, ha egyelőre gyakorlatilag nem is, de az eszme felvetésével és propagálásával erkölcsileg máris nagy és jelentős szolgálatot tett a magyarság ügyének. A napilapokból — melyek közül némelyik ellenzéki is kifejezett elismeréssel szólott róla — ismeretes már az a felszólalás, melyet városunk országgyűlési képviselője, dr. Antal Géza a választójogi törvény előkészítésére kiküldött bizottságban mondott. Ez a beszéd most a cikkünk élére helyezett cim alatt külön füzetben nyomtatásban is megjelent. A beszéd, amint látjuk, határozott állásfoglalás a vagyoni cenzushoz nem, csupán a magyarul irni és olvasni tudáshoz kötött — városokban titkos — választójog mellett. Képviselőnk ez állásfoglalása határozott megnyilatkozása annak a demokratikus és liberális szellemnek, mely egész közéleti tevékenységét mindenkor áthatotta. De hogy ez állásfoglalás nem ellentétes a magyar nemzeti állam kiépétésének nagy gondolatával, meggyőzően bizonyítja beszédének a következő része: A törvényjavaslat, amint ismételten hangoztatva lett, bár itt-ott fenntartja a vagyoni cenzust, elsősorban az értelmi cenzus alapjára helyezkedik. Sajátos viszonyaink tekintetbevételével itt kérdésessé tehető, hogy mi vétessék fel az értelmi cenzus kritériumául. E tekintetben úgy gondolom, hogy az irni-olvasni tudás képez oly választófalat, amely kiindulásai szolgálhat. Mert bármilyen minimális legyen is az irni-olvasni tudás foka, kétségtelen, hogy aki az irás-olvasás birtokában van, az minden ismeretet megszerezhet önszorgalmából, mig aki ezzel nem bir, arra nézve az ismeretek megszerzése úgyszólva lehetetlen. Az irás-olvasás az a kulcs, amely kinyitja az ismeretek tárházát, aki ennek a kulcsnak A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Nikomédius, az aranycsináló. Irta : Sas Ede. I. Abban az időben történt, amikor az emberek, ha aranyat akartak csinálni, nem mentek a tőzsdére, nem alapítottak bankot, vagy ami legcélrevezetőbb : nem jártak ki vasúti engedélyeket, gyógyszertári jogot és hasonló földi javakat; hanem mindezen közvetett módok helyett közvetlenül a dologra tértek: mesterséges úton igyekeztek a dicső fémet előállítani. A titokzatos, félelmes, különösen pedig füstös műhelyekben, amelyek falaira hatalmas lókoponyák voltak tűzve, denevérek voltak kiszögezve, bolthajtásaikról pedig rengeteg gyíkok, óriáskígyók és egyéb borzasztó hüllők lógtak alá: javában rotyogtak a tudomány boszorkányüstjei s a tudósok annyit törték a fejüket a kinos problémán, hogy csaknem mind beleőrültek a bölcsek kövének keresésébe. Ebben a régi korban egy bástyás, tornyos, rostélyablakos, alabárdokkal kopogós német városkában élt a mi történetünk hőse, a derék Nikomédius Teofrasztus mester, aki jeles aranycsináló hírében állott, noha világéletében még egy újpesti hatost sem tudott létrehozni. Egy egész hosszú életet eltöltött az érdemes mester lombikjai, görebjei és csodás ákom-bákomokkal telt könyvei mellett; szakálla akkorára nőtt, hogy derekára csavargatva viselte; s utoljára is nemhogy aranyat tudott volna csinálni, de azt sem tudta, fiu-e vagy leány. — Mindegy! — mondá csüggedetlenül, és nagy fekete szemében föllobogott a tudomány szent őrülete — azért nem hagyom abba a munkát, mig végre is sarkam alá gyűröm a titkos szellemeket. Megszerzem magamnak az örök dicsőséget, a Nikomédius név halhatatlanságát, és mellesleg én leszek a világ leggazdagabb embere . . . Meg kell jegyeznünk, hogy a kitűnő mes ternek alapos oka van arra, hogy az örök dicsőségen kivül vagyonszerzésre is törekedjék. Vala ugyanis a házában egy nevezetes nőszemély, aki úgy szerette a selymet és bársonyt, hogy kevés lett volna számára Peru minden kincse, ha ugyan Peru már akkor föl lett volna fedezve. Ez a hölgyecske az agg tudós gyönyörű fiatal felesége volt, — de mi ne dobjunk azért rá követ, amiért komoly tudós létére egy ilyen ifjú és bohó kis ördögöt vőn feleségül 1 Nikomédius mester, kellő óvatossággal, olyan élemedett gazdaasszonyt fogadott a házába, mintha az irta volna Sybillák könyvét. Mit tesz azonban Isten, azaz, hogy a ravasz gazdaasszony ? Egy nap, mikor a tudós keserves deréknyilallások miatt nyögött az ágyában, mert előző nap meghűlt a bagolyvárában a nagy aranyfőzésben, az éltes nőszemély helyett — akit minden túlzás nélkül nevezhetünk vén boszorkánynak — rózsás, hajnalfriss tünemény lépett a szobájába. — Ki vagy, te angyali lény? — nyitotta kerekre fátyolos szemét a beteg. — Az ég angyala vagy, aki a bölcsek kövét hozod nekem ? — Én a gazdaasszony unokahuga vagyok — csilingelte a tünemény bájos pukkedlivel — s herbateát hozok a mesternek . . . Mit magyarázzuk sokáig a dolgot? Nikomédius mester az ódon, bástyás, alabárdokkal A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít | | F W WW akadémiát végzett szabómester, Vago Dczso^^^ Pá P a, Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben! Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. |f7T 1 r * kiváló minőség; és csinos kiállításukért iVIUnKaim több orsz, kiállításon érmekkel kitüntetve.
