Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-02-15 / 7. szám

birtokában nincs, az előtt az ajtó zárva marad. Amint méltóztatnak tudni, ez a cenzus a 24 éves életkorral kapcsolatban volt a Kristóffyféle törvényjavaslatnak a cenzusa, amely ellen ugyszólva egyhangúlag nyilatkozott meg annak idején a közfelháborodás azon indokból, hogy ezzel a cenzussal a magyar nemzeti állam egysége veszélyeztetve van s így ez okvetlenül korrektivumra szorul. Én magam, tisztelt bizottság, őszintén kijelentem, hogy ha a demokratikus jogkiterjesztés és a nemzeti állam egysége összeférhetetlenek volnának, föltétlenül az utóbbi mellett foglalnék állást, mert a nemzeti államnak ezt az egységét semmi szin alatt feláldozni hajlandó nem volnék. Teljesen át vagyok hatva annak tudatától, hogy ennek az ezer évet élt államnak missziója van Európában, át vagyok hatva annak a tudatától, hogy ez az egységes nemzet a nagy emberi társadalomnak szükséges és nélkülözhetetlen láncszemét képezi. Azonban úgy vagyok meggyőződve, hogy a jogoknak a javaslatban kontempláltnál messzebb menő kiterjesztése megfelelő korrektivummal nem veszélyezteti ezt az egységes nemzeti államot és éppen úgy nem veszélyezteti az intelligenciának vezető szerepét sem, amelyre pedig szintén nagy súlyt helyezek. Beszédének további részében az ellen a téves és nemzeti szempontból káros felfogás ellen harcol, mintha a magyar nyelv tudása „előjog" lenne. Nem előjog az, amit minden polgára e hazának könnyen megszerezhet, aminthogy például az ipari munkásság nagy többsége máris birtokában van ez állítólagos előjognak, az a kis töredéke pedig, mely ma még irni, olvasni nem tud, tud mondjuk németül s a magyarsággal való állandó közvetlen érintkezés révén módjában áll a magyarul irni s olvasni tudást akarattal, mely ennél a társadalmi rendnél éppen nem hiányzik, a legrövidebb idő alatt elsajátítani. Hazánk nemzetiségi vidékeire, ahol a magyarul irni-olvasni tudók aránytalan kis számban vannak, átmeneti intézkedésül a régi választójog meghagyását kontemplálja képviselőnk, mindaddig, míg azon vidékek is az értelmiségi cenzus megkivánt fokára nem emelkednek. Ezt a fokot pedig intenzív népoktatással érhetjük el s így a felvetett eszme indirekte a magyar kultúrának is előmozdítását célozza. Itt közöljük képviselőnk beszédének befejező részét, melyben érveit összegezi : Ha a választói jogosultságot a magyarul irni-olvasni tudáshoz ^kötjük, azt hiszem, hogy azok az intézkedések, amelyeket ma a legtöbb kifogás és gáncs ér, megszüntethetők, mert ezek helyett az eszközök helyett egy sokkal erősebb eszközt: épen a magyar értelmiségi cenzust állítottuk fel. A harminc éves korhatár leszállítható lesz huszonnégy évre, anélkül, hogy az egységes nemzeti állam megbontásától kellene félnünk. Ha pedig igazi és minden támadással dacoló eszköz helyébe egy ilyen, Európa többi törvényhozásában elő nem forduló és éppen ezért nagyon kirivó palliativ eszközt állítunk, előrelátható, hogy a koncentrált támadás ez ellen fog irányulni s ennek befolyása alatt meglehet, hogy megdől az az eszköz, amelyet egyedüli védbástyának tekintettünk, minek folytán természetesen uralomra jutnak azok a dekomponens erők, amelyeknek uralomrajutásától a nemzeti állam egységét féltjük. A magyar államnyelv tudásának föltétele mellett nincs szükségünk arra sem, hogy a titkos szavazás ellen foglaljunk állást. Nem akarok az idő előrehaladott voltára tekintettel a nyílt és titkos szavazás kontrovertált kérdésében részletesebben nyilatkozni s épen ezért röviden csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy a szavazás kérdésében elfogadom a törvényjavaslat álláspontját azzal a megjegyzéssel mégis, hogy a titkos szavazást a törvényhatósági joggal felruházott városokon kivül azokra a rendezett tanácsú városokra is kiterjeszteni kívánnám, amelyek önálló képviselő küldési joggal birnak. Nem fejezhetem be beszédemet a nélkül, hogy egy történelmi visszapillantást ne vessek az 1843-iki országgyűlésre. Hetven évvel ezelőtt az akkori rendek hosszan vitattak egy kérdést, amelyet azután törvényjavaslatba is foglaltak s úgy terjesztettek föl szentesítés végett a királyhoz — a kérdés lényegére nem volt eltérés a felszólalók között —, hogy tudniillik a nemzet kéri s elvárja, hogy a megkoronázandó király, tehát a trónörökös s általában azok a királyi hercegek, kik trónöröklésre számíthatnak, a magyar nyelvet sajátítsák el. Ez az óhajtás különben majdnem egyidős a Habsburg-háznak hazánk fölött uralomra jutásával, s először az 1550-dik évi V. törvénycikkben nyer kifejezést. Amit elődeink ezelőtt hetven esztendővel a törvényhozás egyik tényezőjére, az uralkodóra nézve kívánatosnak jeleztek, hogy az oly korban sajátítsa el az általa országlandó birodalomnak államnyelvét, amely korban a sziv és a lélek a legfogékonyabb, azt, t. bizottság, úgy érzem, joggal támaszthatjuk a törvényhozásnak másik tényezőjével szemben is; mert hiszen mindazok, akik az országgyűlési képviselők megválasztására szavazataikkal befolyással birnak — indirekte bár —, tényezői a törvényhozásnak. Ha a koronás uralkodótól, a megkoronázandó trónörököstől, s a koronára igényt tartó királyi hercegektől megvárhatta és meg is nyerte a magyar törvényhozás azt, hogy az állam nyelvét ismerjék, én úgy hiszem, hogy azoktól, akik mint egyszerű választók szavazatukkal az állam sorsát irányítani hivatva vannak, ugyancsak megvárhatja és remélem, hogy meg is nyeri. Szives figyelembe A helybeli újságkiadók folyó hó 12 én tartott értekezletének határozatából kifolyólag tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy a mai naptól kezdve a f'elülfizetök névjegyzékét csakis díjazás mellett, garmond soronként 10 fillérjével közölhetjük lapunk ban. Ugyancsak ez az értekezlet szabályozta a gyász-köszönetnyilvánítások, eljegyzési értesítések s hivatalos jellegű és pénzintézeti hirdetések egységárait is. Ezen — a közönség érdekeit is szem előtt tartó, méltányos alapon hozott — határozat érvényessége kiterjed a már közlésre leadott, de ínég az újságban közzé nem tett felülfizetési jegyzékekre is. Kérjük ezeknek; szives tudomásul vételét, s vagyunk Pápa, 1913 február 12 én kivágó tisztelettel pápai hírlap kiadóhivaí ala. ^pHE világszerte ismeri fájdalomcsillapító szeri É 'S

e

n gyakran silányabb készítményekkel helyettesitik. J? Hogy valódi készítményt kapjunk, csakis, f Aspirin -Tablettát H vegyünk, az alábbi rajzban látható eredeti csomagolásig ban, (1 üvegcső 20 félgrammos tablettával ára K. 1.20). H. _ Minden tablettán rajta van az Aspirin szó. kopogós városka templomában oltárhoz vezette a bűbájos hajadont, — de azért, meg kell adnunk, nem tántorodott el a megkezdett útjáról, mert rövid, de velős mézeshetek után újra hozzáfogott az aranyfőzéshez . . . II. Az időben pedig az ódon, bástyás stb. német városkában XIX., vagyis egy hijján husz Gotthold Bertram uralkodott, aki a legélénkebben érdeklődött Nikomédius tudományos kísérletei iránt. A kegyes fejedelem ugyanis titokban azt az óhajt táplálta, hogy ha Nikomédius felfedezése sikerül, ő is rendbe tudja szedni az állam, vagyis az ő kasszáját. (Végső szükség esetén kinpadra vontatja a mestert és ki tüzesharapófogózza belőle az aranycsinálás titkát.) A tudományok iránt nemesen érdeklődő fejedelem tehát sűrűn elküldözte kincstárnokát, Gundobold lovagot az aranycsinálóhoz, megtudakolandó : mennyire haladtak már a kísérletek, magyarul mondva: Mikor lesz már dohány? A válasz állandóan kedvezőtlen volt, s Gundobold lovag már meg is unta volna, hog-y egyre hiába járjon az aranyfőzö nyakára, ha nem legtöbbször a bájos Izaura fogadta volna őt, a tudós gyönyörűséges felesége. Gundobold mester pedig a legdéleegebb legény volt. Nemcsak a fejedelemség hadseregében, — amivel nem sok lett volna mondva — de az egész Közép-Európában; természetesen tehát, hogy tudakozódását a menyecske mindig igen szívesen fogadta. S mig az ösz mester bezárkózott denevéres tornyába, melynek ablakai kísértetiesen világítottak az éjbe : a tudományok iránt érdeklődő fiatalok, odalenn a csalogánydalos kertben, sokszor hajnalig lesték a búvárkodásának eredményét . . . Egyszer azonban — hallga csak ! — mivel lepte meg kedves nejét Nikomédius ? — Szivecském — mondta neki egy szép reggel, amikor megpiszkált a a hamut és egész éjszakai fáradozása jutalmául nem talált ott egyebet, mint hitvány salakot — a Sybilla könyveire mondom, meguntam már ezt az utálatos kotyvasztást. Bajlódjon az aranyfőzéssel, aki akar, én ezentúl csak a szerelemnek fogok élni: neked, galambocskám . . . Nikomédius mester el volt rá készülve, hogy bájos feleségecskéje örömrepesve veszi tudomásul ez elhatározását ; nyakába borul és azontúl olyan boldogságban élnek, aminőre a legöregebb gerlicék sem emlékeznek. Képzelhetjük tehát a meglepet ését, amikor látta, liogy gyönyörű hitvese zordonul összeráncolja szemöldökét és még zordonabbul megcsóválja a fejét : — Szégyellem magamat, Nikodém, igazán szégyellem. Nem sül ki a szemed, hogy te, a tudomány fölkent bajnoka, ilyent mondasz? Az örök dicsőségnek akartál élni s most olyan életet akarsz választani, aminő a legközönségesebb filiszteré ? Piha! Nikodém mesternek majd leesett az álla a csodálkozástól. — Hát mit csináljak? Tovább is piszkáljam a hamut a laboratóriumban? — Igenis, piszkáld addig, mig nem találsz alatta aranyat. Élj a hivatásodnak tántoríthatatlanul tovább. Zárkózz be az aranycsináló tornyodba és ne törődj semmi mással a világon! Nikomédiust egészen föllelkesítették a nagy fölfedezésért lelkesedő nejének e buzdító szavai: — Angyal vagy! — kiáltott föl elragadtatva. Ugy fogok cselekedni, ahogy mondod . . . III. S Nikomédius mester nagyszabású nekibuzdulással fogott aznap este munkához, behúzódván titokzatos ós füstös tornyába, lókoponyái, denevérei, kigyói és egyéb hangulatkeltő kellékei közé. Beletemetkezett a Sybillák könyvébe, két tenyerébe borítván a fejét, úgy hogy majd berepedtek a halántékai; a tűzhelyén pedig akkora máglyát rakott, mintha nem is kiváló bór- és iithiumos gyógylorrás vese- és hólyagbajoknál, köszvenynéi, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési e's lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. SCHULTES ÁGOST Kapható ásványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállak' Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. 1 J