Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-02-01 / 5. szám

dásoktól menten jól esik egymagának, illetve csak hivatalának és családjának élnie. Ott nem kell éreznie a társadalmi kaszt-rendszert, amely legtöbb vidéki városunknak nagy betegsége, mert oktalanul a benső érintkezés elé korlátokat von a különböző rangú és állású hivatalnokok között, de nem ritkán érezteti elidegenítő hatását a különböző vagyonú polgárok között is. A fővárosban is újabban a társadalmi szétválasztó erők megszaporodtak eggyel: a felekezeti idegességek és az ezen ala- i puló csoportosulási vágyódással. Csakhogy otthon az emberek rengeteg árjában észre sem veszi az intelligensebb elem e mesterségesen előidézett társadalmi nyavalyánknak kellemetlenségeit. Azonban a provincban — amint mondani szokták — rövid idő alatt majdnem teljesen tönkre teszi, sőt tette is már a bizalmasabb társadalmi érintkezést. Ami fönnmaradt még a régiből, az sem nem őszinte, sem nem meleg, hanem erőltetett valami. A főváros előnyösebb helyzetben van amiatt is, hogy intelligens elemére nem ró oly sok cimen (pl. a különböző körök, egyesületek stb.) annyi anyagi és erkölcsi terhet, mint azt igen sok vidéki városunkban tapasztalhatni. Pesten ez a kötelezettség is megoszlik, egyre-egyre kevesebb jut; a kisebb központokon azonban ez a sokirányú kötelezettség minden súlyával mindig ugyanazon intelligensebb társadalmi elem egyes tagjaira nehezedik, még pedig sokszor anélkül, hogy ezen áldozatáért kapna kielégítő ellenszolgáltatást a társas élet vonzalmasságában, kedvességében. Sokat árt a bizalmas érintkezés ellen a pletyka is. Talán legtöbbet. És sajnos — a megszólás, a pletykálkodás mindjobban fel- és elburjánzott városi életünkben. Mintha a magyar társadalmi rétegeknek egyéb dolguk sem lenne, mint örökösen más személyével, családjával és körülményeivel törődni! Az igazi intelligencia óvakodik ettől a sértő szórakozástól. S ott, ahol a pletykálás burjánzik, sem igazi intelligencia nincs, vagy nem mer ez ellen cselekedni, sem kellemes társadalmi viszonyok nem lehetnek. Erről a csekélynek látszó, de valójában a társadalmi életet fölbomlasztani tudó tényezőről most csak ennyit! Lám, a fővárosban ennek sincs kitéve az ember. És ha már a provincban is, majdnem mindenütt, a piaci- és a lakás-árak egy magassági fokon állanak a pestivel, tehát a megélhetési viszonyok i sem könnyebbek a fővárosinál, mért ne vágyódnék oda az ember, akit a vidéki városaink társadalmi életének szúró tövisei, ostoba koloncai, drágán fizetett sivársága oda űztek. Fővárosa, természetesen, csak egy lehet egy országnak, az igaz. Azonban kellemes városa több is akadhat. Sőt minden várost lehet vonzóvá tenni, csak akarják komolyan az illetékes társadalmi faktorok. Magyarországnak többnyire csak azon városaiban kellemes az élet ma már, ahol a nemzetiségi körülmények összetartásra kényszerítik a legnagyobb részt magyar intelligenciát. Ott valóban igen jól érzik magukat a kis- és nagyhivatalnokok, a módosabb és nem módosabb értelmiségek. Nem éreztetik a nagyobbak a kisebbekkel fölényes voltukat; nem ismerik a pöffeszkedő hiúságot, de nem is termelnek pletykákat. Mért ne lehetne más fekvésű és helyzetű városokban is összefognia az intelligenciának, hogy vonzóbbá váljon a társadalmi élet? Mért ne rázhatnók 1c magunkról azt a sok, idegenből ránk szedett vagy ragadt koloncot, amelyek nehézkessé teszik mozdulatainkat a társas érintkezésben? A fővárosnak nagyon sok anyagi áldozatába kerül, hogy vonzóvá legyen benne az élet. Vidéki városaink nem birják meg az erre szükséges anyagi kiadásokat. Nekik materiális eszközök helyett lelki erővel, a társadalmi föintézők, az intelligencia lelki erejével, összetartó munkálkodásával kell elérniök azt az eredményt, amivel most Pest dicsekedhetik. Gy. Gy. Városi közgyűlés. — 1913 január 27. — Szokatlan nagy érdeklődés nyilvánult meg az e héten, hétfőn tartott városi közgyűlés iránt. A nagyterem (vajmi kis nagy terem!) zsúfolásig megtelt; szerencse, hogy a közgyűlés nem tartott túlsokáig, mert már 5 órára is annyira megromlott a levegője, hogy szinte tűrhetetlen volt az ottartózkodás. Az érdeklődést valószinüleg a vágóhídi építkezés ismét napirendre tűzött ügye idézte elő. Ámbár valószinüleg nem csalódunk, ha a Felsőváros népesebb bevonulását a Hungáriagyári új úttal, az Alsóvárosét pedig a Lajosutcával hozzuk összefüggésbe. Mindhárom ügy közmegelégedésre nyert megoldást. Megnyitás, Mészáros Károly polgármester pont háromkor nyitotta meg a közgyűlést. Jegyzőkönyvhitelesítésre Kalmár Károly, Gál János, ifj. Eisler Mór, Ács. Ferenc és Kovács Sándor kérettek fel. Napirend előtt bejelentette a polgármester Fodor István rendőrbiztos halálát, mely felett a közgyűlés részvétét fejezte ki. Interpellációk. Halász Mihály interpellált most három ügyben. Számonkérte a rendőrök családi pótlékát, melyre azt a választ kapta, hogy a pénztármaradvány nagyságához képest fog kíutaláI sáról intézkedés történni. Szóvátette a dijnokok és rendőrök megvont gyógyszer-segélyét, aminek a jövő évi költségvetésbe újból bevételét kilátásba helyezték. Végül a pénztári tisztviselők családi pótlékáról szólt. Ezek azért nem részesülhetnek benne, mert magasabb fizetési osztályba vannak sorozva. Keresztes Gyula amiatt interpellál, hogy a Szarvas-utca leégett lakói mért nem kapnak építési engedélyt. A polgármester kijelentette, hogy ez az ügy a tanácshoz tartozik, oda forduljanak beadvánnyal. Új országút. Dr. Löwy László indítványára a XII.-ík pontot tárgyalták I.-nek. A felsővárosiak kérelme ismerő igyekezetének köszönhetik. Amit a magam részéről én mondhatnék Önöknek, azt néhány szóba, egy rövid axiómába foglalhatom: Önök látták, hogy mit tudunk mi; most Önök akarjanak! És ha Önök akarják, lesz művészetünk is. E szavait azonban sokan túlkapásnak, elbizakodottságnak tartották és ezért kapva kaptak rajt az antiwagneristák és azonnal szapulták, orrolták miatta a sajtójukban úgyannyira, hogy az aug. hó 18-án a szinház termeiben rendezett több mint hétszáz terítékű díszlakomán Wágner szólásra állott fel, hogy a támadásokkal szemben tegnapi szavait kimagyarázza: „Nem azt akartam — úgymond — mondani, hogy nekünk németeknek ínég nincsen művészetünk, hanem azt, hogy nincsen nemzeti művészetünk, amellyel más nemzetek: Olaszország és Franciaország már régen rendelkezik. Az eredetiségnek ez a hiánya különösen feltűnik és érezhető azon a téren, amelyen a homály sötét sűrűségén keresztü 1 törve elértem azt a művészetet, mely bármel y idegen nemzet művészete mellett is megállja helyét és e mellett minden izében — német." És éppen Wágnernak ez a végtelen nemzeti fanatizmusa adja meg a pikantériáját a tetralógia első berlini előadásának. Hiszen ekkora n emzeti rajongással szem* ben nem képzelhető más, minthogy a tetralógia diadalmenetben vonul be a nemzeti zene legilletékesebb helyére, a berlini királyi operaház színpadára. Pedig dehogy. Mire a nagy zenedráma Bayreuthből Berlinbe jutott, öt esztendő telt el. Azonban ekkor sem a berlini királyi operaház színpadáig, hanem a Münzstrasseban akkor még álló, de utcarendezés következtében azóta lebontott és megszűnt Viktória-színházig tudott eljutni. A tetralógiát a maga egészében először — persze Bayreuth után — 1878 november 17—23-ig terjedő időben Münchenben adták, Lipcsében 1879 január 3—7, — Bécsben 1879 május 26—30. napjain, Braunschweigban 1879 május hó folyamán, Hamburgban 1880 május 3—8. napjain és — Berlinben 1881 május 5—29. közti időben a tetralógiát négyszer egymásután adták, de csak a Viktóriában, mely komoly műintézet jellegével sohasem birt. De még ekkor is hogy jutott el a tetralógia Berlinbe ? Seidl Antal, a hírneves dirigens, Wágner egyik meghitt barátja és Neumann Angelo, a lipcsei ^városi szinház azon időkori igazgatója egy úgynevezett — vándor Níbelung-szinházat szerveztek. A társulatot a legjobb erőkből állították egybe. A társulat kizárólag a Nibelung-tetralógiát adta (és Wágnerhangversenyeket rendezett) Boroszlóban, Königsbergben, Danzigban, Hannoverben, Brémában, Bármenben. Ez útjában került a társulat 1881ben Berlinbe. A társulat tagjai, mint már mondtam, kitűnő erők voltak, és mesteri előadásokat produkáltak; de a díszletei sok kívánni valót hagytak, no meg aztán bizony Wágnernak a partiturában az előadások számára sok-sok törlést kellett eszközölni és bár a mesternek e törlések nem voltak ínyére, mégis belement, mert elvégre is az volt a cél, hogy a művet szélesebb körben tegye ismertté és a műnek, valamint magának, illetve a nemzeti művészet és zeneliteratura céljainak barátokat szerezzen. Az a körülmény, hogy a tetralógia nem a királyi operában, hanem csak a Viktoriában került és pedig egy vándor színtársulat által előadásra először, anyagi és személyi okokra vezethető vissza. 1876-ban, a bayreuthi ünnepi színjátékok idejében már szó volt arról, hogy a tetralógiát a berlini kir. operában adják. Azonban a főintendáns egyelőre csak a „Walkürök" előadására vállalkozott, mert félt, hogy a tetralógia a maga egészében nem fedezné a négy est rengeteg kiadásait, miután aggályai voltak ugyanis, hogy a tetralógia többi tagozata iránt nem kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynéi, czukorbetegségnél, vorhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. SCHULTES ÁGOST Kapható ásványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállala' Budapest, V. Rudolf-rakpart 8.