Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-02-01 / 5. szám

X. évfolyam. 5. szám. Pápa, 1913 február I. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Folytatás a múlt hétről. Ugyanaz a tör­ténet, mint a Pallós & Gomp. Folytatásnak is mondhatjuk. Ezúttal azonban nem megy vérbe. Megmarad a tűszurások körében. Hogy a tűk hegye hígított méregbe van mártva, ezt a csekélységet csak nem veszi senki komolyan számba. Mit árthat egy kis tűszurás ? Legfeljebb valami kellemetlen daganat marad utána. Pár heti ólomvizes borogatás után elmúlik az is. Azt tán mondanunk sem keli, hogy a gyógyítás munkájánál már nem a sajtó segédkezik. A sajtó elvégezte nemes, purifikáló munkáját akkor, mikor a tűszurást leadta. Mikor feltálalta a szerencsétlen iró történetét, akit elhagyott mindenki, el az apja, (a főispán!), aki egy ve­szett vasat nem fizet érte, el a petőfisták (az érzelmes alagyák szerzői, az ömlengő lírikusok!), el az írók segélyegylete, el mindenki az egy Schwartzer kivételével, „csak ez az egy, mi hü maradt", mint a költő koldusbotjáról zengte éppen Petőfi. S mikor elolvasta az ember ezt a hirt (hosszú hír, cikkre kerekedik ki), ökölbe szorul a keze, leütni szeretné az apát, a pet ő­fistákat, a segélyalapot, mindenkit, aki reszm, nyomorultul veszni hagy egy írót, egy jobb sorsra érdemes szerencsétlen embert, akkor a következő napon szép sorjában jönnek a cáfo­latok. Cáfol az apa, cáfol a Petőfik elnöke, cáfol mindenki, kiderül, hogy az egészből nem igaz egy szó se, s a szenzációból nem marad sernmi egyéb, csak a daganat a tűszurás után. Neveztetvén pedig mindezek : sajtóviszonyoknak. Vidéki városaink társadalmi élete, Kezdhetném azzal, hogy a legtöbb magyar vidéki városunkban nincs is tár­sadalmi élet. Legalább igazi, vonzó nincs. A legtöbbje olyan, hogy mikor egy ide­gent sorsa ottani lakossá tesz, az, ha lehetne, rögtön szabadulna hideg, barát­ságtalan légköréből. Hogy mi lehet ennek az elsőrendű oka? Természetesen az emberek, mert ök képezik a társadalmat, ök a cselekvő és szenvedő alanyai a benne lüktető élet­nek is. A megváltozott külső körülmé­nyek azonban, amelyekre oly gyakran hárítják némelyek e beteges tünet okát, csak másodrangú tényezők e kérdésben. Hogy valaki kedves, megnyerő legyen, az nem anyagi helyzetétől függ, hanem csakis az egyén magatartásán alapszik. így van ez a városok társadalmi életében is. Hogy egy városban jól találják ma­gukat a lakók, de kivált az intelligensebb osztályókhoz tartozó lakók, azt nem a város szegénysége vagy gazdagsága, kisebb vagy nagyobb volta, hanem leginkább az emberek érintkezési módja dönti el. Hisz 30 évvel ezeiőtt is valamire való vidéki varosaink mind arról voltak ismeretesek, hogy a benne lakó intelli­gensebb osztályhoz tartozó egyének, csa­ládok a legnagyobb örömmel élték ott napjaikat és ha elkerültek más tájékra, egy ideig legalább is vissza vágyódtak az elhagyott falak közé. Innen származ­hatott az a kiszólás is, amely a folyó vizek mellett fekvő városokra vonatkozott, mint pl. ez is „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szive vissza". De ugyanezt a rigmust minden folyómenti városra alkalmazták, természetesen a folyó-név helyes fölcserélésével. A dunamellékiek szerint: Ki a Duna vizét issza, vágyik annak szive vissza. A Tapolca mellettiek szerint pedig az vágyott vissza aki a cából ivott. És így tovább. Hát most hová vágyódik a magyar ? Mind Budapestre. Ismétlem: pár vidéki központunkat kivéve, a magyar intelligenciának valósá­gos Mekkája lett fővárosunk. Mind oda akar jutni. És téved az, aki azt hiszi; hogy ez a tünet csupán a családi körülményekre, gyermeknevelési okokra és túltengő szóra­kozási vágyódásokra vihető vissza. Tudjuk, hogy vannak ily esetek is szép számmal ugyan, de mégis eienyészöen csekély számmal azokéhoz képest, akik a vidéki városok tűrhetetlen vagy nehezen tűrhető társadalmi viszonyai miatt sze­retnének elmenekülni oda, ahol a sok százezer ember közt, a nagy városi for­galom és hangos élet zajában, minden társadalmi élettevékenységtől és surló­A „PAPAI HÍRLAP" TARC A JA. Ha Wágner Richárd ezt megérte volna.. . — A nagy zenereformátor halálának (1883 február 13.) harmincadik évfordulója alkalmából. — Irta: Kemény Béla. A berlini királyi operában — mint olva­som — nagy dolgok történnek. A „Nibeiung gyűrűje 0 Wágner-tetralógia egészen új be­állításban kerül előadásra. A tetralógia beállí­tása, kiállítása, insceniálása, rendezése, diszlete­zése a főintendáns Hülsen gróf kezében van. Most a napokban adták elő a bevezető részt, „A Rajna kincsét". A tetralógia többi részei később, majd csak hónapok múlva kerülhetnek a Hülsen gróf szerint való beállításban elő­adási a. A Rajna kincsének előadása valóban a modern rendezés-művészet csúcspontját ké­pezi és remek színpadi képekben megvalósítja Wágner Richárd művész-fanláziájának minden látományát. A Rajna belseje, az istenek tanyájára, a Walballra tekintő hegymagaslatok a leg­remekebb „Rajna kincse" díszletek, melyeket valaha német színpadon látni lehetett. A hegy­vidék a dráma hangulathullámzásához hiven alkalmazkodó hatásos világításban tárult a néző elé. Az előadásban egész sora a technikai újítá­soknak keltett feltűnést. A Rajna leányai számára új készülékek konstruáltattak, melyek nekik a szabad, fesztelen és kecses mozgást lehetővé teszik és bámulatos módon keltik a szemlélőben az úszás illúzióját. A varázs-sisak problémája remek megoldást nyert. A varázs­sisakból gáz és gőz árad széjjel, melyek mögöt t Alberich valósággal láthatatlanná lesz. Csak egy kísérlet, az isteneknek a várba való ba­vonulását mozi segélyével szemlélhetővé, plausi­bilissé tenni, nem sikerült. Még a díszletek is Hülsen gróf főintendáns utasítása szerint kerül­tek ki Rottonara és Kaulsky bécsi udvari szín­házi festőművészek ecsete alól. Maga az elő­adás is a lehető legmagasabb színvonalon állott. A közönség még az előadás befejezte után is soká a színházban maradt és zajos kifejezést adott lelkesedésének, tetszésének, elragadtatá­sának és legszívesebben magát Hülsen gróf főintendánst látta volna. A lelkes tüntetés neki szólott. Amint ezt a szinházi hírt olvasom, egy kis művészet-történeti, egy kis zeneirodalom történeti revue vonul el lelki szemeim előtt és önkéntelenül tör elő lelkemből a sóhaj: ha Wágner Richárd ezt megérte volna . . . És ebben a lelki szemeim előtt elvonuló művészet- és zeneirodalom-történeti revuebin különösen egy mozzanat az, mely mintha lángoló hetükkel volna megírva és amely plasz ­tikusan emelkedik ki. Ez a mozzanat, az út, amelyen Wágner Richárdnak zenedrámája, a Nibeiung-tetralógia, ennek a nagy német muzsi­kusnak, ennek a nagy muzsikus németnek az önálló német zenei stíl megteremtését célzó úttörő műve Berlinbe jutott. Mert Wágner nemcsak német származású muzsikus volt, hanem muzsikájának minden egyes kótájában is a német érzület nyilvánult meg. Ez Wágner Richárd minden irott vagy mondott szavából is kitűnik. Amikor Bayreuthban az első ünnepi szia­játék-ciklus, a Nibelung-tetralógiának a maga teljes egészében való első előadása 1876 aug* 17 én befejezést nyert, a tomboló lelkesedés láttára Wágner Richárd engedett a közönség hívásának, megjelent a színpadon és szólott a közönséghez: Mindezt az Önök jóindulatának és a szereplők, az én művészeim határt nem A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít akadémiát végzett szabómester, Pápa, Fő-tér 19. sz. Vágó Dezső Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben 1 Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. TC7T \ ' ' kiváló minőség és csínos ki IVIUnKaim több orsz. kiállításon érmek állításukért érmekkel kitüntetve.

Next

/
Thumbnails
Contents