Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-09-27 / 39. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: D*- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. „Beszámithatlanság." Mikor pedig arról beszélnek, hogy az Országos Kaszinóbeli 160.000 K-ás kártyaparti passzív hőse, aki veszprémmegyei ember s így esete itteni összeköttetései, rokonsága révén bennünket különlegesen érdekel, részeg, tehát beszámíthatlan volt, akkor az ember gondolkodni kezd azon, hogy vájjon ez a szó helyén való-e itt. Arról nem szólva, hogy a nagy kártyaütközetek rendesen jégbehűtött pezsgők (avagy ha az ütközet nem a Kaszinóban, hanem valamelyik üllői úti kávéházban történik, hát sörös fiaskók) egész garmadájának társaságában szoktak megvivatni, arról nem is szólva mondom, hogy már ez a körülmény maga legtöbbször beszámíthatlanná teszi a résztvevők balekabb felét legalább is, állítjuk, hogy a játék szenvedélye, túlfeszített paroxizmusa is beszámíthatlanná teszi a játékost, megfosztja a lehetőségtől, hogy cselekedetének szabad ura legyen. Ezzel hát ne védjék a passzív kört, ne akarják berántani a boldog nyerőt vagy nyerőket. Hanem igenis: végrevalahára meg kell szüntetni a beszámithatlanság lehetőségét. Fel kell nyitni a kaszinók ajtait is a törvény s a törvény közegei, a rendőrség előtt. Csípjék nyakon őket, akár csak néha az üllői uton, mielőtt még a „beszámithatlanság" nagyobb veszedelmet okozott. Városunk köztisztasága. Megszoktuk már, hogy nálunk a közfigyelem csak akkor irányul bizonyos dolgok felé, ha nagy veszély fenyeget bennünket, vagy pedig ha felsőbb helyről kapunk valami erélyes utasítást, amely elől már ki nem térhetünk. így vagyunk városunk közbiztonságával is. Mi a magunk részéről állandóan hangoztattuk ebbeli állapotaink tűrhetetlen voltát, szavunk azonban mindenkor süket fülekre talált. Most azonban, hogy a kolera elleni védekezés folytán a felsőbb hatóságok figyelme is ránk terelődött, egy-két nap alatt akarjuk pótolni mondhatnók évtizedes mulasztásainkat. Ez azonban köztisztaságunk gyökeres megjavítását koránt sem jelenti, mert a járvánnyal megszűnnek közegészségügyi erélyes intézkedéseink is. Pedig bármennyire fáj is megvallanunk, az állandóan szemetes utcák, bűzlő csatornák, házak végében vigan folydogáló kloákák Pápa városának szégyenére válnak. E sorok írójának alkalma volt nemrég az ország különböző városaiban megfordulni s az az ideális köztisztaság, az utak, terek, utcák állandó gondozása, ami másutt tapasztalható, nálunk — sajnos — még csak papiroson sincs meg. De hogyan is lehetne nálunk erről még csak beszélni is, mikor köztisztasági szabályrendeletünk még az ó-korból való? Amikor a város tisztántartását a hatóság egyedül a lakosságtól várja ? Amikor a hatóságnak egész köztisztasági tevékenysége a lakosság állandó molesztálásában merül ki? Amikor a hatóság csupán 2—4 utca tisztántartásáról gondoskodik? Amikor az utcák seprését a magukkal is tehetetlen, elaggott, hetisegélyezett városi szegényekre bizza? Amikor nálunk csak amolyan tessék-lássék módon tisztogatnak ? Amikor csak népdalban van kihiresztelve, hogy „Söprik a pápai utcát .. de valóságban épp az ellenkezője áll? És még Isten tudja hány „amikor"-1 lehetne felsorolni, ha a város piszkát mind fel akarnók tálalni. Példának csak egy kis felvidéki városkát hozok fel, amely alig négyezer lakosával ugy festene Pápa mellett, mint egy fehérbe öltözött cukrászlegény valamelyik piszkos, kormos kovácsműhelyben. Kockakövezett utcáit állandóan mossák, aszfaltjárdáin 12—15 éves fiuk járnak (akárcsak Pesten), mint városi alkalmazottak és a járó-kelők által elhullatott szemetet is kosarakba szedik. Pedig hát hol van ez a kis város kultura, lakosság stb. tekintetében Pápához ? amelyhez nagy méreteinél fogva Szegedet, Temesvárt, Kassát még csak hasonlítani sem merem, pedig ide mindenhova elmehetnénk tisztaságot tanulni. Mintha nálunk a köztisztaság kérdése irreleváns lenne, pedig ha ép, egészséges, erőteljes nemzedéket akarunk nevelni, akkor ez a kérdés nem lehet számunkra jelentéktelen, mert amely városban több mint 4000 az iskolákba járó tanulók száma, ott a közegészségügy az elsőrendű kötelességek közé kell, hogy tartozzék. De hogy nálunk erre mily kevés gondot fordítanak, mutatja annak a vizsgálatnak az eredménye is, melyet Koller Sándor alispán a mult hét folyamán ejtett meg városunk területén. Személyesen meggyőződtem, mondja az alispán leiratában, hogy mig egyrészről a városi lakosok a városi hatóság kiadott rendeleteit a lehetőségig igyekeznek teljesíteni, addig másrészről a város a köztisztaság szempontjából alig valaminek nevezhető intézkedéseket tett. Felemlíti, hogy a városház udvara gödrökkel és mélyedésekkel van tele, melyekben a szennyvíz állandóan áll és annak párolgása a légkört veszélyezteti; hogy az utcák hetenként csak kétszer és pedig nem a város, hanem a lakók által tisztogattatnak; hogy a lakók által kis halmokba összegyűjtött utcai szemetet a város kellő időben el nem hordatja és hogy az a járművek által újból szétteríttetik, vagy a szél által elhordatik; hogy a mellékutcák gondozva nincsenek s a lépten-nyomon levő gödrökben a levegőt megfertőző sár és piszok van; hogy a színház épületétől a Csóka-vendéglőig húzódó útnak az aszfalt-burkolaton kivüli részén a sár és állati hulladék soha eltakarítva nincsen, s végül, hogy a városházban levő rendőri fogda oly piszkos, hogy az a betegségnek és járványnak egyenesen előidézője és terjesztője. Ha ezeket, mint egy felsőbb hatóság súlyos észrevételeit olvassuk, nem tudunk az általunk számtalanszor hangoztatott közegészségügyi anomáliák fölött csak úgy szó nélkül elsuhanni, hanem indíttatva érezzük magunkat, hogy ezen állapotok megszüntetésére ismételten felhívjuk hatóságunk figyelmét. Hogy ez a városnak nemcsak eminens érdeke, hanem egyenesen kötelessége is, tán nem kell külön hangsúlyoznunk. Viszont azt sem merjük állítani, hogy a közegészségügynek modern alapra való fektetéséhez szükséges finomultabb érzék nem volna meg a mi vezető köreinkben, mert hiszen több alkalommal adta már eme érzékének tanúbizonyságát, a baj csak ott van, hogy a kérdések gyökeres megoldására sohasem tudjuk magunkat elhatározni és ez mindenkor meg szokta magát bőszülni emberekben és költségben egyaránt. Nem szépítgetésekre, nem cifrálkodásokra van első sorban szükségünk, hanem azon helynek egészségessé tételére, ahol élnünk kell, mert szebb egy egészséges ember rongyos ruhában, mint egy cifra ruhákba bujtatott vánszorgó beteg. Ve szprém vármegye legnagyobb kész férfi- és fiu-ruha áruházai ALTMANN BERNÁT ™