Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-01-18 / 3. szám

sével, mi a lényege, mi a jelentősége és miben találja indokát. Az 1886. évi XXII. t.-c. indokolása azt mondja, hogy az állami és vármegyei tisztviselők, lelkészek, tanítók és jegyzőknek a községi adóteher alól való fölmentése egyrészről az illetőknek a községi fejlődés érdekében kifejtett tevékenységét óhajtja jutalmazni. Mindjárt előtérbe kerül az a kérdés, miért az amúgy is nehéz anyagi viszonyok között élő községek terhére gavallérkodik az állam? Ha már adómentességgel akar a tisztviselőkön segíteni, miért n< m az állami adóterhet engedi el neki ? Hiszen az súlyosabb is, mint a községi pótadó és a hiányt is jobban megbírná az állami budgét, mint a községeké. Van másik oldala is az éremnek. Az így községi pótadózás alól mentesített tisztviselőknek állami adója a községi képviselet virilis tagjainak összeállításánál — értelmiségük révén — rendesen kétszeresen számít s így nagy a valószínűsége annak, hogy különösen apróbb és szegényebb községekben, bejutnak a község képviselőtestületébe, aminthogy országszerte bent is vannak. Van tehát a községi képviseletekben mindenütt egy pártfrakció, amely intézkedik a község anyagi ügyeiben, pótadót emel, községi kölcsönt vesz fel, középítkezést végeztet anélkül, hogy annak anyagi kockázatai érintenék Öt. Nem ellenszenvet, dacot biv-e ki a képviselet egyéb tagjaival szemben ez a valóság ? Még akkor is, ha kiváltságukat a legönzetlenebbül a község javára használják is fel? Nem tisztább, a községi adóviselő polgárság előtt erkölcsileg alapozottabb lenne e vezető osztály működése akkor, ha többi polgártársaikkal egyenlő arányban viselnék a község terheit? Sérti a községi pótadómentesség a 48-as törvényhozás egyik legszebb elvét, a közös és egyenlő teherviselést is, de a felhozottakon kivül még a maga puszta valóságában is fájdalmas jelentőségű a községi világra. Még pedig anyagi szempontból. Azok az állami adókoronák, amelyek a törvényes kiváltság révén a községi pótadóteher alól mentesülnek, még kisebb községekben is számbavehetö összeget képviselnek, városokban pedig valósággal ijesztő nagyságúak. Borsod vármegye alispánja panaszolta nemrégiben a vármegyei tisztviselők egyik gyűlésén, hogy például Miskolcz városa egyenesen nyögi a pótadómentességek átkát. Rengeteg számú vasúti tisztviselő és alkalmazott lakik a városban, i akik az intelligenciát, a kulturigényeket, a városigazgatás modern vívmányaiért való vágyakozást képviselik s akik a városi terhekhez nagy összegű állami adóik ellenére egy fillérrel sem járulnak hozzá. És így van ez mindenütt. A pótadómentes tisztviselői osztály, amennyire csak módjában áll, vezet, belefoly a községek, városok anyagi ügyeibe, pótadókat szavaz meg anélkül, hogy anyagi következményeket viselne. Amikor az anyagi bajokkal küzdő községi világ felsegélyezése szinte szállóige már, nem lehet rokonszenvesen nézni a pótadómentesek kiváltságaira, de különösen nem lehet napirendre térni az állami gavalléria e furcsa megnyilvánulása felett, amikor tisztviselőket segélyez az autonóm testületek zsebére. Ha már a tisztviselői munkásság méltánylása a célja, miért nem menti fel őket az állami adózás alól ? De még ázt a helyzetet is jogosabbnak, méltányosabbnak tudnánk a mainál, amelyben a tisztviselő állami adótól felmentve, községi adóterhet viselne. Rekompenzálja az állam másként, hiszen találhat reá ezer módot, a tisztviselői munkásságot, de töröltessék el a községi pótadómentesség. minden vonalon, mert csak így érvényesülhet az általános és egyenlő teherviselés nagy elve és csak így kaphatja meg a tisztviselőosztály a községi és városi autonom életében azt az etikai alapot, amelynek hiánya sokszor akadálya céltudatos és önzetlen köztevékenységünknek. Molnár Béla. A KI SUNLIGHT szappant használ, annak örömet okoz a mosás. Sunlight Szappan finomabb kelmék és színes szövetek mosására kitiinö. Kísérelje meg a SUNLIGHT-SZAPPANT a mi használati utasításunk szerint. Kíméli a szövedéket és a színeket. Lever & Co., G.m.b.H., Wien III. L 70 Farsangi elmélkedés. Máskor a böjtöt szoktuk megvárni társadalmi elmélkedésre, idén már a farsang kínálkozik reá. A nehéz viszonyokra való tekintetből több városban társadalmi ligák alakultak, melyek hadat üzentek a farsangnak. Amig ez csak sporadikus eset volt, gondolhattuk helyi túljózanságnak vagy a helyi viszonyok követelte tartózkodásnak: de most már ez nem tünet, hanem valósággal komoly járvány. Budapesten a kereskedelmi testület mondta ki, hogy a kereskedelmi bált, amely a legelső elitmulatságok közé tartozott, idén nem tartják meg. Mindez kétségtelenül bizonyos társadalmi csüggedtségnek a jele. Olyasfélének, amiről az ötvenes évek szomorú korszakában lehetett talán helye. Ámde a társadalom akkor is érezte, hogy a lélek lenyügözése csak jobban ernyeszti az erőt és hamarosan inkább bizonyos magasabb társadalmi és politikai érdekeket is látott abban, hogy mulatságok által szorosabbra fűzzék az egyetértést. Ezek a sirva-vigadó társadalmi összejövetelek készítették elő Magyarország nemzeti és politikai újjászületését. A politikai bajokkal együtt jártak az anyagi bajok is; de azért a csapások közepette sem vesztették el az emberek kedvüket, ami nemcsak az üdülés, hanem az új erőgyűjtés okából is fölötte szükséges. Nem hihetjük, hogy ez idő szerint merőben a mostani nehezebb gazdasági viszonyok lennének az okai annak az általános lelki depressziónak, amely nemcsak hogy elvonja az — Köszönöm szépen — mondotta. Otthon jó lesz. Igen, az anyám beteg, a kis testvérkéim éheznek. Az 8pám pedig vak, aki zongorázik minden éjjel egy rossz házban, ahol sok-sok leány van; de mind megissza, amit keres. Tehát nagyon hasonlított a története ahhoz, amit Barlai úgy magában elképzelt, csak egy kissé variálva volt. Pedig hát egy szó sem volt igaz az egészből. A kis leánynak nem voltak testvérkéi, az apját sohasem látta, az anyja pedig éjszakánként a lebujokban dőzsölt korhely férfiakkal és csirkefogókkal. A kis leány pedig az ő meséjét úgy állította össze azokból, amit itt-amott hallott az anyjától és azoktól a pálinkától bűzlő férfiaktól, akik az effélékről beszélgettek vele mindig, röhögve. Barlai boldog volt, hogy egy nyomorgó család Ínségén segíthetett és a fejével bólintott a leány felé, mintha mondta volna: „Hiszen tudtam én ezt mindjárt". Eközben a skatulyahalom ismét mozogni kezdett fölfelé a lépcsőkön, most már jött a masamód-kisasszony is, akinek bizonyára szintén volt valami beszélgetni valója az utcán valakivel, mert hát nincs az ember szive fából. Barlai Mihály pedig hagyta őket menni <és egész vigan ment ki az utcára, ahol a nyüzsgő, forgó élet egyszerre úgy belesodorta őt is ebbe a forgatagba, hogy teljesen kipárolgott a fejebői az a lépcsőházi kis történet s inkább a maga kis történetének kezdett örvendezni. II. (A második : az indiai hercegnő. Azonban az esztendőknek meg van az a régi szokásuk, hogy egyik a másiknak a sarkára lépve, telnek, telnek. Az ember észre sem veszi s ime a szép sima arcon ráncok képződnek, a dús haj megritkul, a holló-fekete, nagy, selymes szőke hajszálakat meglepi a dér, ahogy azt már számtalanszor hallottuk és olvastuk. Szóval az ember, az évek elteltével, bizony megöregszik, legalább félig. Hát az olyan félig megöregedett agglegény ember mit tehetne egyebet, mint azt, hogy beül minden este a kávéházba, ott meghúzódik, több hozzá hasonló embertársával, egy szögletben. — Aztán mit tehetnek egyebet, eltöltik az időt a tarokkal. Legalább egy kicsit kiveszekedhetik magukat, ami, bő vacsora után, az egészségnek is jó. Barlai Mihály is csak követte az életnek ezt a sorrendjét, lóvén ő is agglegény, aki, úgy látszik, lemondott arról, hogy családi kört alapítson magának, vagy talán nem volt hozzá bátorsága, pedig elég jó szerencséje volt a nők körül, vagy talán éppen ezért ? Tapasztalatai lehettek. Szóval biz' ő agglegény maradt és ott tarakkozott, vagy karambolázott minden este a kávéházban. Egy este aztán, amikor a törzsasztalánál dörmögni kezdte: — Hát mi lesz gyerekek, nem ütjük a pagátot ? — azt a furcsa választ kapta : — Ma nem ! Barlai éppen úgy nézett körül bámulva, mintha valami csodáról beszéltek volna neki. Még a száját is eltátotta bámulatában. — Ma nem lehet — mondták a többiek —, mert ma egy indiai bűvésznő fogja csodás mutatványát bemutatni, egy fővárosi orfeumtársasággal jővén le hozzánk. Ez a kis zökkenés a rendes, megszokott állapotból, níin nagyon tetszett Barlainak, de hát belenyugodott. Egy-két estén így is el lehet szórakozni. Az előadás meg is kezdődött. Előbb egy úr mondott el, inkább mint énekelt néhány kupiét, majd egy erősen kifestett hölgy adott elő vaiami pikáns történetet énekszóban, aztán több szám is következett s legvégül jött az indiai hercegnő, a bűvésznő. Valóban elragadó szőkeszépség volt, amit még jobban kiemelt a 'fantasztikus öltözéke. Bűvészmutatványai valóban csodásak voltak és ezekkel, is de tündérszépségével, egészen elbájolta a nézőket. Amikor befejezte a mutatványait, egy tányérral a kezében ő is

r mint a többiek, kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyuviz. Kapható dsványvizkereskedésekben QfUITT TTJQ ATO^T Szihvelipóczi Salvatorforrás-vállale' és gyógyszertáradban, OUnUL-IEO rUjUOI Budapest, V Rudolf-rakpart