Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-04-19 / 16. szám

Józsefről, mint a zongora hivatott művészeiről halmoztuk föl dicsérő szavainkat. Játékuk melegsége, a hangoknak színekkel való felruházása és az egész darabnak teljes átérzése váltotta ki a közönségből azt a viharos tapsot, mellyel a közönség a,valóban fővárosi művész-szinvonalon álló játékukat jutalmazta. A lelkes tüntető taps lecsillapultával Kis Margit zongorakisérete mellett Balogh Erzsi, p. Szalag Juliska, Váradi Róza, Ollós Iza, Varga Ida, Böszörményi Lenke, Kardos Klára, Szalay Irén és Vincze Sáriból álló háromszólamu női kar adta elő Major „Esti dal "-át. A szépen összetanult énekkar pompásan modulált előadása előtt méltán meghajthatjuk az elismerés lobogóját, mert aki hallott valaha iskolai énekkart, az ebben az előadásban igaz gyönyörűségét lelhette. Oyimóthi Anna szavalta ezután Vörösmarty : Madárhangok cimü költeményét. Hatásos, finom árnyalású szavalat, mely a sablonos előadások közül nagyban kiemelkedik s mondanunk sem kell, hogy a női-kar éneke után felhangzott lelkes taps az ő szavalata után is megismétlődött. A hálás közönség már a színpadra lépése alkalmával tüntető tapssal fogadta Gáty Zoltánt, az intézet zenetanárát, aki a Pruzsinszky Ilona zongorakisérete mellett előadott hegedűjátékával ismét fényes tanúbizonyságot tett amellett, hogy a hegedüjátéknak nemcsak tanítómesiere, hanem művésze is. Az ő játéka már nem igen szorul külön dicséretre, mert hiszen benne mindenki azt a művészt ismeri, aki játékával minden hangversenyt feledhetetlenné szokott tenni. Mostani szereplése csak öregbítette eddigi sikereit, amelyért a közönség részéről megérdemelt ünneplésben részesült. A hangverseny utolsó száma és kétségkívül annak fénypontja is Várady Antal és Poldini Ede háromszakaszos, énekes tündérjátéka volt, melynek zenekiséretével Kis József zongoratanár valóban nagy munkát végzett. Ennél a számnál igazán nem tudjuk, hogy a fényes, káprázalosan festői és ragyogó kiállítást, vagy a rendezés tökéletességét dicsérjük-e elsőnek. De talán a sorrend mellékes is, ha tudjuk, hogy nemcsak az egész hangverseny rendezése, a szereplők betanítása, hanem a ragyogó jelmezek előállítása, sőt azok tervezése is egyedül Kutassy Mária tanárnő, internátusi felügyelőnő türelmét, művészi ízlését és munkáját dicséri. Mi, akik tudjuk, hogy az előkészítés minden szála az ő kezéből indult ki és az egész egyetemes siker az ő munkájának a látható és gyönyörködtető gyümölcse, mi az elismerésnek és a dicséretnek fényes koronáját neki nyujtjuk át. Az előadásról és a darab szereplőiről szólva el kell ismernünk, hogy intézet falai között művésziebben előadott darabot, kedvesebben játszó szereplőket nem igen láttunk. Első helyen kell ezek között megemlíteni Erdélyi Editet (Hamupipőke), aki nemcsak szép, gondos játékával, hanem különösen tisztán csengő, erőteljes és mégis finoman hajlékony szopránjával egy csapásra magának hódította meg az egész nagy közönséget, mely igen sokszor viharosan megtapsolta. A Mostoha szerepe Nagy Irénnek jutott, aki azt dicséretre méltó ambícióval játszotta meg. A két testvér szerepe Patay Ildikó és Szakáll Sári kezeibe volt letéve, akik különösen a harmadik felvonásban aratták nagy sikerüket. Mindhárman igen szépen énekeltek is. A Tündért a gyönyörű megjelenésű Horváth Margit, mig a rokonszenves Herceget Gyimóthi Anna személyesítette, aki jelmezében és magatartásában is egyaránt fenséges volt. Lebilincselően kedves volt a galambok bájos jelenete, valamint az udvarhölgyek graciózus és poétikus tánca, s a lovagokkal együtt bemutatott ballett, melyet Babay Margit, Karlovitz Margit, Lovass Margit (udvarhölgyek), Balogh Erzsi, Cseszkó Mariska, Kardos Klári és Tóth Emma (lovagok) lejtettek. De bájosak és kedvesek voltak a többi szereplők is, a 24 tagu remekül éneklő nőikarral együtt, akiket a darab végén a lelkes közönség falrengető tapssal jutalmazott. Itt említjük meg, hogy a hangversenyből felülfizetések révén 3000 korona folyt be, de még mindig érkeznek adományok és felülfizetések, melyekből az intézet Czike Lajos ösztön díj-alapot fog létesíteni. Felavató ünnepély. Csütörtökön délelőtt fél tíz óra volt, mikor a ref. nőnevelő intézet dísztermét az ünnepélyre megjelent diszes és előkelő közönség zsúfolásig megtöltötte. Ott láttuk többek között: Gyurátz Ferenc ev. püspököt, Kriszt Jenő r. k. esperesplebánost, Kis József ref. esperest, Lubienski János gróf ezredest, Koller Sándor alispánt, dr. Antal Géza orsz. képviselőt, Sziklay Kálmán századost, Saáry Lajos ref. egyházi főgondnokot, Sült József kir. közjegyzőt, dr. Steiner József i&r. hitközségi elnököl, dr. Keresztes Ferenc járásbirót, Bélák Lajos főszolgabírót, dr. Horváth József theol. akad., dr. Teli Anasztáz r. kath. főgimnáziumi, Faragó János ref. főgimn. igazgatókat, Pethes János kép. igazgatót; Nagy Gabriella áll. polg. leányisk. igazgatót, Okolicsányi József dohánygyári igazgatót, Deli Bela kat. felügyelőt, CJdvardy Miklós állomásfőnököt, Mayer István postafőnököt, Fiam az ezredes. Irta : M. Fogcs. A törzsasztal körül üldögéltünk, amikor öreg orvosunk kezdett el beszélni. Tréfásan okkultistának neveztük ; jól tudjuk, hogy sokat foglalkozott ilyféle problémákkal, de ő energikusan protestált, letagadta. — Néhány héttel ezelőtt egy betegem halt meg; furcsa asszony volt szegény öreg. A kora még nem volt aggnak mondható, alig volt hatvan éves, de összeszáradt, sápadt arcú, töpörödött volt, egy árnyék, amely most elmúlt. Az élet lángja már alig piroslott benne, mikor utoljára nagyon különösen fellobbant. Az öregasszonyt — így nevezem őt, mert orvosi szempontból nézve, már ag'gkoru volt — a mélységes lelki bánat teljesen felemésztette lelkileg, testileg. Élettörténete nagyon különös. Amikor tiz évvel ezelőtt megismertem, olyan volt egészen, mint a halála napján. Az élet tragédiája már lejátszódott akkor és egy nagyon szerényen öltözködő kis asszonykát ismertem meg benne, aki teljesen kifejezésnélküli szemekkel bámult maga elé és naprólnapra a legcsodásabb, finom kézimunkákon dol gozott, amiknek eladása által kicsiny nyugdíja tetemes összeggel nagyobbodott. Ő ugyanis egy államhivatalnok özvegye volt és az ura meghalt, még mielőtt karriért csinálhatott volna. Az asszony szűkös anyagi viszonyokban éldegélt a fiával, aki a hadapródiskolába járt. Az apa utolsó kívánsága az volt, hogy a fiából tiszt legyen és az anyja, aki imádta a fiút, a Poldit, alig tudta már kivárni, hogy portepée csillogjon az oldalán. Az az idő is elkövetkezett, de a szegény anyára a legborzalmasabb sorscsapásokat hozta. Tiszti hadnagyi tragédia, hiszen naponta ismétlődik. A Poldi, az új hadnagy, adósságokba keveredett. Az anyja segítségét kérte, a kis tőke csakhamar elúszott, a nyugdíj is le volt foglalva. A szerencsétlen fiu, határtalan könnyelműsége folytán mindjobban eladósodott. E<jy napon aztan sürgöny érkezett a szegény anyához, az ezredparancsnokság küldte, amely borzalmas hirt hozott: a Poldi szivén lőtte magát . . . Abban az időben a szegény asszonynak már nem volt saját lakása, albérletben lakott jólelkű, becsületes embereknél, elhunyt férjének irodaszolgájának családjánál. Amikor a szerencsétlen anya elolvasta a sürgönyt, amely egyetlen, imádott fiának halálát hozta hirül neki, annak a fiának, akit ő könnyelműsége dacára Csoknyay Károly v. főjegyzőt, dr. Csoknyay János v. ügyészt, dr. Csehszombathi/ László v. főorvost, Blau Henrik izr. polg. isk. igazgatót, Kristóff'y Gyula máv. főmérnököt, Hermann Pál adótárnokot, Rerz Dávid iparisk. igazgatót, az ügyvédi, orvosi, tanári, tanítói kar s/.á nos tagját s igen nagy és diszes hölgyközönségét. Kevéssel tiz óra előtt lelkes éljenzéstől kisérve megjelent a teremben Antal Gábor püspök, Benedek Sándor közoktatási államtitkár, Betöhy Zsolt főiskolai világi gondnok, Neményi Imre miniszteri tanácsos, Czike Lajos főiskolai egyházi gondnok. Az éljenzés és lelkes taps lecsillapultával Antal Gábor püspök magasan szárnyaló imát mondott s Isten áldását kérte az egyházkerületi gyűlés működésére. Majd sajnálattal jelentette be, hogy Tisza István gróf, édes anyjának súlyos betegsége miatt a mai fölavató ünnepen részt nem vehet, bár a inai ünnepet a főgondnok éppen azért tűzte ki erre a napra, hogy az egyházkerület jubiláló papját, Czike Lajos főiskolai gondnokot személyesen üdvözölhesse, de kifürkészhetetlen lévén az Isten útai, a változhatatlanban meg kell nyu^odniok. Örömének ad azonban kifejezést, hogy Tisza István gróf súlyos szembajából szerencsésen fölépült s indítványozza, hogy a felgyógyulás fölötti örömnek, de egyúttal az édes anyja állapota fölötti szomorúságnak az egyházkerület jegyzőkönyvében adjon kifejezést. Indítványozván még, hogy a mai közgyűlésen való elnöklésre Chernel Antal kéressék fel, üdvözli a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviselőjét Benedek Sándor államtitkárt, Neményi Imre min. tanácsost, Gyurátz Ferenc evang. püspököt, Koller Sándor alispánt, Baksa Lajost, az egyetemes konvent előadóját, Dékány Mihályt, mint a Képezdei Tanárok Országos Egyesületének képviselőjét és mindazon testületeket, melyek a gyűlésen magukat képviseltetik, egyúttal örömét és köszönetét fejezi ki, hogy megjelenésükkel a gyűlés diszét és fényét emelni szívesek voltak. A gyűlést így megnyitottnak jelentvén ki, Németh István egyházkerületi főjegyző terjesztette elő jelentését, bejelentvén, hogy a két üresedésben levő tanácsbirói állásra Galamb József és Kulin Sándor választattak meg, akik a hivatalos esküt a közgyűlés szine előtt nyomban letevén, a fölavató ünnep megkezdődött. A püspök beszéde. A ref. tanítónőképző intézet növendékeiből és a főiskolai énekkarból alakult vegyeskar Gáty Zoltán énektanár vezetésével énekelte és a neki okozott nagy bánat dacára is, végtelen anyai szeretettel bálványozott, — sikoltozni kezdett: — Nem igaz, hazugság, ezt nem tette a Poldi, ezt az én egyetlen Poldim nem tehette velem ! — és élettelenül terült el a földön. Sokáig nyomta a betegágyat és az egész időn át, miközben a halállal vívódott, lázas deliriumában folyton szivettépő hangon csak azt kiáltozta: — Nem igaz, ezt az én egyetlen Poldim nem tehette velem ! Mindezt a becsületes szolga családja mesélte el nekem, mert én csak évekkel azután ismerkedtem meg a szegény asszonnyal; elhívtak hozzá, mert véletlen esés következtében megsérült. A halál nem könyörült rajta, amikor az a borzalmas szerencsétlenség érte, még tizenöt évig kellett élnie, tengődnie szegénykének ! Az orvosok lemondtak arról, hogy megmenthessék; — de csoda történt. A láz alább szállt és az asszony lassan, lassan gyógyulni kezdett. A ház népe nagy csodálkozással tapasztalhatta, hogy az asszony teljes öntudatnál volt ugyan, de elfelejtette a borzalmas katasztrófát, emlékezetében a Poldi, a fess hadnagy, ki a hadseregben szolgált, azon tűnődött el néha, hogy már milyen régen nem irt neki a távollévő garnizonból. Az orvosok fejcsóválva konstatálták, hogy a betegség súlyos lelki megrázkódtatást, agydefektust érlelt, amely éppen a fia öngyilkosságára való emlékezést kapcsolta ki az anya lelkéből. Ilyen esetek előfordulna néha, idővel elnémulnak, de többnyire teljes elmezavar előjeleként szerepelnek. A szerencsétlen anyánál ez utóbbi eset állott be. Teskiváló bór- és ,< lithiumos » gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvenynéi, czukorbetetjségnél, vörkienynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. SCHULTES ÁGOST Szinyelipóczi Salvutorforrás-vállal? Budapest, V Rudolf-rakpait 8.