Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-03-02 / 9. szám

hajlók; magasságuk a tervezett vizszínt 0*50 m.-rel haladja meg. A tavak vízzel való ellátása a Zavari malom felett a töltésbe építendő betonvizkivételi zsilipen át történnék, melynél a fekvő cső átmérője 0*40 m., küszöbének függője 95*50 méter. Az I. sz. tóból aztán a víz a II., illetőleg a III. sz. tóba juthatna az elválasztó töltésekbe épített tápláló fabarátzsilipeken át; azok fekvő részének belső szabad méretei 0-50/30 m., küszöbük az alsó tó vizszinével egyezik. A tavaknak külön-külön való megtölthetése kivánatos volna ugyan, de akkor a vízkivételi zsiliptől egész a III. sz. tóig, tehát körülbelül 800 m.-re a töltések között kellene a vizet vezetni, ami az amúgy is nagy költségeket aránytalanul emelné. A tavak lecsapolása csakis a Horgosérbe történhet a legmélyebb pontokon a töltésekbe épített beton barátzsilipeken át, amelyek fekvőcsöve mindenhol 0'40 m. átmérőjű, küszöbük pedig 97-20, 96*50, illetőleg 95 m. függővel bír. Egyéb részletek a tervekből vehetők ki. A magasságok fixpontjául a Zavari malom magassági jegye szolgált ÍOO'OOO m. függővel. A halasgazdaság kiegészítéséül szolgálnának a Kovács-utcai uszodás malom mellett építendő raktártavak. Ezek az imént leirt tavakban termelt halmennyiség eltartására valók volnának, addig, amíg az értékesíthető. Egyelőre két medencéből állanának, mintegy 150—150 m

2 terjedelemben, amelyeket a tervekben feltüntetett méretekkel építenének meg. Mélységük a malom alsó s felső vizszinéhez képest 120 m. volna. Táplálásuk a malom felső csatornájából történnék 0*20 m. átmérőjű csővezetéken; lecsapolásuk a malom alá ugyanilyen csővezetéken. Fixponton a raktártavak tervénél a malomnál lévő vonatkozó jegy magassága szolgált 102*150 m. függővel. A tógazdaság kiterjedése 30 k. hold ; berendezésének költsége előirányzatunk szerint 21.000 K-ra rúgna, esnék tehát 1 k. holdra 700 korona. Az üzemet a terület kicsiny volta mellett csakis pontyhizlalásra volna ajánlatos berendezni, vagyis máshonnan hozott anyagot kellene itt piacra való anyaggá nevelni. Hacsak a természetes hozamot vesszük számításba, 1 k. holdról 80 kg. hússzaporulatot számíthatunk, ami 30 k. holdnál 24 q; annak mai piaci ára 130 koronával 3120 K. Ez adná a bruttó jövedelmet, amelyből a befektetés törlesztéses kamata (T °/

0), a kezelés költsége (1 k. holdra 25 K) vonandó le; így tiszta jövedelem marad [3120 — (1470 + + 750)] = 900 K. Ez a jövedelem azonban lényegesen fokozható etetéssel. Annak révén akár a négyszeres halmennyiség is elérhető s annak megfelelően a tiszta jövedelem is négyszeresre növelhető. Az eredmény természetesen függ az illető kezelő hozzáértésétől és rátermettségétől. A községi élelmiszepkereskedés, Az élelmiszerek általános drágasága elleni küzdelem Budapest fővárosát újabban ismét két irányban is erélyes intézkedésre indította. Minden vidéki városra nézve tanulságos ez az akció; melyet ez okból ismertetünk. A fővárost az a meggyőződés vezette, hogy az élelmicikkek drágaságát gyökeresen meg nem szüntetheti, mivel a hazai drágaság legfőbb oka az új védvámrendszer, ezt pedig a fővárosnak nem áll módjában megváltoztatni. Mindazonáltal a főváros a rendelkezésére álló lehetőségek két módját kísérelte meg a drágaság enyhítésére. így mindenekelőtt elhatározta a főváros, hogy az élelmicikkek nagyban való kereskedelmének előmozdítása érdekében élelmiszer nagykereskedelmi vállalatot létesít, amely az élelmicikkeket nagyban és lehetőleg közvetlenül a termelőktől, tehát első kézből a lehető legolcsóbb áron és a fölösleges közvetítő tényezők elkerülésével szerezze be s ily módon bocsássa azokat a kicsinyben árusító kiskereskedők részére. A fővárosnak ez az új vállalata tehát nem akar rendszabály lenni az élelmiszer ipar és kereskedelem ellenében, hanem ellenkezőleg, ez intézménynek hivatása a főváros élelmiszer kisiparának és kiskereskedelmének a támogatása és irányítása lesz azáltal, hogy részükre mindenkor a lehető legolcsóbb árakon biztosítja az élelmiszerárukat és a legelőnyösebb üzleti feltételek mellett bocsátja azokat rendelkezésükre. Ezt a hivatását az új intézmény annál inkább teljesítheti, mert rendelkezésére áll a nagytőke ereje és mert a főváros ezt a vállalatot közhasznú jelleggel és nem nyerészkedő üzemként tervezi. Sőt a főváros a vállalatot az érdekelt iparos és kereskedői érdekeltségek, valamint a mezőgazdák érdekkörének bevonásával akarja létesíteni, ami a vállalatnak közhasznú működését csak még inkább hivatott biztosítani. A vállalat részvénytársasági alapon és maximális 4 millió korona alaptőkével alapíttatik, még pedig úgy, hogy a részvénytőke 60%-át a főváros mindenesetre jegyzi és birtokában állandóan megtartja, ha a többi 40% ily módon teljes egészében nem jegyeztetnék, úgy a hiányzó részt is a főváros jegyzi. A fővárosnak ez az elhatározó lépése, amellyel a saját kisiparos és kiskereskedő polgárait kívánja első sorban támogatni és azok utján a közélelmezés érdekeit előbbre vinni, szokatlan ugyan a városok közélelmezésügyi igazgatásában, de ez a körülmény a siker szempontjából annál kevésbbé aggályos, mert pl. a budapesti állatvásár-pénztár részvénytársaság, amelyet pedig a főváros hasonló alepelven és 2 millió korona alaptőkével létesített, immár négy év óta közmegelégedésre működik és prosperál. Az élelmiszerkereskedelem másik irányú befolyásolását a fővárosnak az a kísérlete célozza, amely szerint egynéhány fontosabb élelmicikknek közvetlen a fogyasztók részére való árusítását rendezte be. Ez a községi élelmiszer árusító üzem birkahús és vadhúsnak nagyban való beszerzése, valamint a kolbászáruknak a főváros saját üzemében való gyártására és mindezeknek az élelmicikkeknek közvetlen a fogyasztó közönség részére való árusítására terjed. A községi árusítás csupán a felsorolt élelmicikkekre vonatkozik és pedig egyrészt mint olyan husnemüekre, amelyeket a főváros fogyasztó közönsége ma elhanyagol, mint a birkahús és a vadhús, másrészt mint amely élelmicikkek gyártása és közfogyasztása a fővárosban jelenleg még nem áll a kívánt fokon, mint a kolbászáruk. A községi élelmiszer árusító üzem berendezése és ennek keretében a kolbászgyár létesítése céljára a főváros 200.000 korona költséget, üzleti forgótőkének pedig 300.000 koronát engedélyezett, úgy azonban, hogy ezen hitelösszegek után esedékes kamatokat az üzem a községi alapnak megfizetni tartozik. Az árusítás 1911. évi december hó 2-án nézett a szobában, az futott át az eszén, hogy valahogyan el kellene innen tűnni hirtelenében, de nem elmenéssel, hanem osodával, föltéve, hogy mindkettőjüknek örökre kimosódnék az emlékezetéből az, hogy egymást valaha is látták. Talán egy félmásodpere alatt futott át mindez az óhaj a fejében, de érezve, hogy hol van, nem mert szégyenletes futással elmenekülni, inkább erőt vett magán és leereszkedve (a valóságban, lélekben : rogyva) egy bőrkarosszékbe, jobb kezefejéről lehúzott keztyüvel belecsapott a baltenyeróbe ós ezzel a pajkossággal szólt: — Első szájból akarom hallani magától, hogy ez az új darabja mikor lesz kapható könyvalakban ? Tudja nem elég, hogy már ötször láttam, mindig azt akarom, hogy körülöttem legyen a darab levegője . . . — Eh! frázis 1 — vágott közbe Csobán, de az asszony ki akarva használni a saját erőrekapását, most már rendeletlenül folytatta : — ... ha már én is szereplek benne. Úgy-e én vagyok az a Wollastonné ? Olyan jó így látnom magamat más szemével. A maga okos, mindent meglátó szürke szemével ... — Jaj de ócska trükk ez is ! Legközelebb valószínűleg belvederei Antinoossá léptet elő; nemde ? — mondotta Csobán, akit bántott az ilyen leplezetlen hizelkedés és valami lelki kapocs közöttük való létezésének erőszakos keresgélése. Tudta, hogy az országban még legalább ezerötszáz asszony azzal a tudattal fekszik le, hogy Wollastonnét mintázta, éppen azért valami hallatlanul groteszk volt előtte most egy ilyen pretenzióju tuoatpéldány jelentkezése; nyomorúságos rimánkodásnak nézte, mintha azt mondta volna, hogy ismerje el utólag a darab egyik cselekvője gyanánt, majd hálából szép embernek mondja, szeretője lesz és a végén belekerül a neve az irodalomtörténetbe, a múzsák rovatába. Mindezt hamarosan átgondolta Csobán és kesernyés vonás ülepedett meg a pzája balszegletétől hátra az állkapcsáig. Fanyar udvariassággal cigarettatárcát tartott az asszony elé, de az nem fogadta el. ő rágyújtott, az ablakhoz ment és egy darabig kinézegetett. Visszajőve onnan, karbafont kezekkel megállt a paraván fejénél és így szólt : — Engem ilyen körmönfont lódítással nem lehet falhoz állítani. Magának eszében sem volt könyvet vásálni, mert úgyis házhoz viszi a kereskedő, mihelyt megjelenik. Hanem ha türelme lesz, mindjárt kitalálom én a maga baját. Ugy-e unatkozik rettenetesen, mert mindene megvan, semmire sem kell várnia? Mindenféle izgalmat megszerez fáradság nélkül; mert, tudja meg, az izgalom csak annak tesz jót, aki agyonstrapálja magát, hogy az izgalmat megszerezhesse : az ilyen legalább örül, hogy elérhette a pihenés szerepét játszó izgalmat; igaz, ha nem hajszolja magát agyon, akkor nem is kell neki ilyen pihentető izgulás, de mit tudja az ilyen ember a cél és az eszköz közötti distinkoiót (ez a kettő a kontárok kezében sokszor összefolyik egybe), nem magához való élvezeteket tüz ki maga elé, aztán addig robotol érte, hogy mire eléri, a tikkadtságának tényleg jót tesz, bár azért amúgy jobbat tenne neki az élet vógignyűvóse. Persze éppen a magafajta néptől lesik el mások éa nem mondom én, hogy az általános emberi sürgés-forgásra élesztőleg nem hat, de a maga életét azért mégsem tudom jószemmel nézni. Kedves férje a derék Bizományos Űr fölmenti magát minden teljesületlen vágy poklának elviselése alól, úgy, hogy ez idő szerint véleményem szerint magának nem is lehet egyéb vágya, mint az, hogy valami jó szellem megsúgja magának, mire vágyakozzék legújabban. Mint látom, a jó szellem azt súgta: járj fel minél gyakrabban a Csobánhoz, idővel a nevedet együtt emlegetik vele és az utókor nemtőnek fog tekinteni . . . Itt egy kis szünetet tartott a beszédben, egy gesztust lopva arra használt fel, hogy kényelmetlen kulcscsontját megigazítsa, azután folytatta : Nagyon természetes azok után, amik maga mögött állanak. Nézze, mikor én a váci-uti Rosenkranz és Dreyer gyárban voltam gyakornok, ilyen, a maga kategóriájába tartozó pompás hölgyeket nagyon gyakran láttam az alagi versenypályára kikocsizni, bizoüyára nem azért, hogy a csikók fogaiból életkormeghatározási gyakorlatokat végezzenek. Nem mondom, de lehet, hogy maga is köztük volt, ós maga ia repesett, mikor egy buta zsokénak bemutatták ; vagy ha még nem repesett, majd repes ezután. Azonban térjünk vissza a jelen esetre. Abban, hogy most epeciell engem vett sorra, éa az első, odaadással teljes ittléte után kedvet mutat a folytatáshoz, ón nem tudok egyebet látni, mint egy rószjelenségét abban a maga fajta nők körében uralkodó divatnak, hogy mindig az éppen felszínen úszkáló aktuális hírességek között halásznak maguknak ideiglenes vagy maradandó párt. De hát ez is a tömegek