Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-12-28 / 52. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: r>«. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Magunkról. Engedtessék meg nekünk, hogy ezúttal e helyen egypár szót magunkról szólhassunk. Jogcímet erre abból a ritka alkalomból merítjük, hogy a Pápai Hírlap a jelen számmal bevégzi a kilencedik évfolyamát s a jövő szám már az első X-et hordozza büszkén homlokán. Van-e oka a büszkeségre, nem mi vagyunk hivatva megmondani, de hogy e mai áldatlan sajtóviszonyok között egy olyan lapnak, melyet sem párt, sem felekezet, sem főpapok, sem főurak pártfogásukba nem vettek — mert szolgálatukba nem szegődött —, nem kis dolog becsülettel befordulni a X-ik esztendőbe, azt senki kétségbe vonni nem fogja. És nem fogják kétségbe vonni főként azok, kik a lefolyt kilenc éven át jóban és roszban hívek maradtak a mi újságunkhoz. Akik megértették azokat az eszméket, melyek minket lelkesítettek, helyeselték az intenciókat, melyek bennünket vezettek, akik a tiszta szabadelvüség, a hamisítatlan demokrácia s a város önzetlen szolgálata jegyében barátaink voltak és maradtak s nekünk — hálánkra érdemesen — újabb barátokat is szereztek. Ezekhez a mi rendületlenül hű barátainkhoz szól jelen rövid kis szózatunk : A X. évfolyamába forduló Pápai Hirlap az lesz, ami az I. évfolyambeli volt: Pártatlanság 7 tárgyilagosság, igazság maradnak továbbra is jelszavai. Semmi befolyás hozzá nem férkőzhetik. Függetlenségét megőrzi hűségesen. Becsületes szolgája lesz a köznek. Hű tükre az eseményeknek. Szabad szellem fogja továbbra is átlengeni. Az egyenlőséget fogja ezentúl is hirdetni és terjeszteni. A testvériség érzésében iparkodik e város lakosságát egy családdá összeforrasztani. Hűek leszünk önmagunkhoz s bizton reméljük, hogy barátaink is hűek maradnak a Pápai Hírlaphoz. Addig nyújtózkodjunk, ameddig a takaró ér. E jó magyar és találó közmondással köszöntöm azt az új keletű agitációt, amely városunkat ráakarja venni arra, hogy saját költségén felsőbb kereskedelmi iskolát létesítsen, azaz: próbáljon létesíteni. Hogy miféle erö dobta le oly hirtelenül a városi tanács zöld asztalára e kérdést és hogy micsoda kényszerítő ok hajtotta tiszteletre méltó tanácsunkat ama szándékára, mellyel ex abrupto a közgyűlés elé akarta már a dolgot vinni döntés végett — nem keresem. Csak anynyit kell és szabad konstatálnunk, hogy városunk közvéleménye — amely pedig kulturális —, de kivált iskolázási kiadásokban, mint a legközelebbi mult példái is igazolják, nem érzéketlen — a felsőbb kereskedelmi iskolának oly sürgős és oly mindenáron való felállítását eddig még nem szorgalmazta. Már pedig tanácsunknak első sorban is e legfontosabb tényező óhajtásait és sürgetéseit kell figyelmére méltatnia még kulturális ügyekben is, nem pedig meszsze idegenből hozzá adresszált tervek szeszélyességéhez szabni városvezető tevékenységét. És mindenek előtt jól meg kell fontolnia: mire van égető szüksége a városnak és mit bir meg anyagilag Pápa? Egy felsőbb kereskedelmi tanintézetet mi is örömmel üdvözölnénk falaink között, sőt ebbeli óhajtásunkat nem is fojtottuk magunkba, hanem nyilvánosságra is hoztuk. Sőt a közhangulat is tetszéssel fogadná ez iskolát, de csak ama hajlíthatatlan feltétel mellett, ha az kisebb arányú megterheltetésével járna, vagyis ha — mint más városainkban is tette — maga az állam állítaná fel és tartaná is fenn a felsőbb kereskedelmit nálunk. Mivel pedig az állam egyáltalán nem hajlandó segítőkezet nyújtani nekünk ez ügyben, sem más oldalról sem remélhetünk nagyobb anyagi támogatást, kénytelenek vagyunk az adott helyzettel megbékülni és meglenni ama reális irányú középiskola nélkül. Égetően szükségesnek a felsőbb kereskedelmit sohasem tartotta senki városunkban. Az a néhány magasabb kereskedelmi képzettségre vágyó városi szülöttünk megtalálhatja e nemű iskoláit itt mindjárt közelben : Veszprémben, Szombathelyen, Sopronban, Győrben, Pozsonyban. Csak azért nagy költségen létesíteni ilyen eminenter középfokú szakiskolát, hogy benne a mi 22 ezer lakossal biró városunk oda vágyó ifjait elhelyezhessük, még akkor is könnyelműség lenne tőlünk, ha gazdag és pótadó nélküli város volnánk. A jelen körülményeink között pedig, amely szerint köztudomásu szegénységünk és magasfoku emelkedett pótadónk, — valóságos meggondolatlanság lenne önköltA „PAPAI HÍRLAP" TÁRCAJA. A dalok születése. A dalok születése Varázslatos titok, őket véletlen adják Szentelt pillanatok . . . Valami zenekar van A szivbe rejtve mélyen, Ösztönzi egy erö azt, Rogy magától zenéljen. Jönnek andalgó percek, A zenekar megszólal Es tele lesz a lelkünk Edes muzsikaszóval. Ki akarjuk fejezni Hanghordta szóban, dalban, S a hang, a szó elolvad, Olyan meleg a dallam. Az ömlö gyönyörűség Langy zuhataga önt el, S szállsz, hullsz, mint hó az égből A veled érző csönddel . . . Kerüld a szót ilyenkor, Mely dadogni akar, Mert amint megtalálod Es földet ér a lábod, — Eláll a zenekar. Szávay Oyula. A föld fejlődése. Irta: Fejes Zsigmond. II. A Föld őskorából kevés kövület maradt ránk; a legrégebbi maradványok nagy része megsemmisült. A felgyürődött őshegységek gránitszerű tömegeinek lehordása következtében óriási homokrétegek halmozódtak fel a szárazföldön, iszaptömegek és tengeri állatok maradványai a tenger mélyén. De amint egyre több réteg rakódott a legrégebbi fölé az idők folyamán, az első rétegek mind mélyebbre kerültek, ott a nagy meleg, esetleg a forró viz hatása alatt kristályos palává alakultak át az ősi rétegek: természetesen a beléjük zárt kövületek is feloldódtak és beleolvadtak a kőzet anyagába. — így csak néhány tengeri állat: kagyló, korall, szivacs kövületei maradtak fönn. — Annyi azonban bizonyos, hogy a tengerben már ekkor is pezsgő élet volt, míg a sivatagszerü szárazföldön az élő-szervezeteknek nyomát sem találjuk. A Föld ókorában a Föld kérge erős mozgásban van. Újabb hegységek keletkeznek, a tenger medencéje mélyebb lesz. A gyűrődések mellett vetődések, szakadások támadnak a Föld kérgében; a támadt réseken át a Föld izzó magma-tömege mind föllebb nyomul, részint a reá ható nyomás, részint a beléje zárt meleg gázak feszítő-erejének hatása alatt. így mindenfelé erős vulkánkitörések támadtak ott, ahol a földkéreg mozgása a legerősebb volt. Óriási mennyiségű gázt, elsősorban vizgőzt hoztak A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít • | ¥ ¥ ^ ¥¥ technológiát véglett szabómester, VagO DCZSÖ^^ Pá Da. Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben I Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. TCTT 1 r* kiváló minőség és csínos kiállításukért lVlUnKaim több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve.