Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-12-21 / 51. szám

nyitja. Amig az ember, akár szegény, akár gazdag, keresztül vergődik pár évtizeden, ami neki a nagy mindenségből kijutott, a szenvedés, a boldogtalanság és a küzdelem minden skáláján végig kell mennie. Anyjának kínlódása között születik meg a gyermek és a kin hangulata kiséri végig egész életén. A Megváltó élete, kinek megszületését most ünnepeljük, nem volt-e kínlódásokkal teljes? Adatott nekünk a hit, a remény és a szeretet és ezzel érdemessé vált a lét arra, hogy küzdjünk és küzködjünk érte. Ezek az élet értékei és az ember mindenkor görcsösen ragaszkodott hozzájuk. Most is így vagyunk. Nem lehet olyan szomorú a karácsony, nem lehet oly rémekkel fenyegető a háború, hogy kiirtsa a szivekből a hitet, a reményt és a szeretetet. Ha nem is születtünk arra, hogy boldogok legyünk, boldogtalanokká sem akarunk válni, és minden erőnkkel ragaszkodunk azokhoz az erkölcsi és anyagi javakhoz, amiket a sors megadott nekünk. Ezért üljük meg bensőségteljesen, megnyugvással karácsony szent ürmepét és várjuk elszántan, de nem reménytelenül, hogy mit hoz a holnapi nap. Nincs az a viharos, sötét éjszaka, amely után fel nem ragyog a nap: nemcsak minden jó múlik el, de minden rossz is. Isteni bölcsesség és jóság megnyilatkozását kell látnunk abban, hogy éppen most, a háborús izgalmak szélvészében derül ránk a béke ünnepe. Hirdetvén, hogy a jövő és az igazság mégis csak az, hogy békének kell lenni az emberek között. Fajok, országok, császárok, bármennyire is agyarkodjanak egymás ellen, mégis el kell jönnie az időnek, amikor egy akol lesz és egy pásztor! Nagy időket élünk, magyarok ! Imádkozzunk, hogy béke legyen; de vitéz őseinkre emlékezve, bizva a magunk erejébe vetett hittel fogadjuk, ha eldől a háború kockája. Üljük meg szent áhítattal a szeretet és béke ünnepét, amely adatott nekünk az élet harcos zivatarai között. Mer bármily veszedelmek fenyegessenek is, nem a harc az ember hivatása, hanem az, hogy éljen békében és egymás iránt való szeretetben. Az ehhez való út sokszor a csaták vérzivatarai között vezet. A csatornázás ügyéhez. A v. főjegyzőnek lapunk múlt számában a csatornázás ügyében tett javaslatára Révész Arnold v. mérnök, mint a tanács szakközege véleményes jelentést tesz a tanácsnak. E jelentés lényegét az itt következő cikk foglalja magában : Valahányszor a csatornázásról — respektíve Pápa város csatornázásáról — hallok valamit, mindig Kálmán királyunk törvénye jut eszembe: „De striyis, quae non sunt ..." Ha valamire és valamikor ráillett az idéztem törvény vagy királyi parancs második része: a „mentio non fiat", úgy ez most és a mi városunk csatornázására illik. Mert ilyen kiil- és belpolitikai és főkép ilyen pénzviszonyok között ilyen kis városnak, mint Pápa 1—l

l/

2 milliós újabb adósságcsinálásról még beszélni is — enyhén kifejezve — könnyelműség. Nem is tettem volna én sem említést róla, ha a helybeli lapokból ismert cikk, helyesebben Csoknyay Károly városi főjegyző úr hivatalos bár, de mégis magánvéleménye nem lett volna leközölve s mint egy új fordulata csatornázási ügyünknek beállítva a közönség elé. Igy azonban kötelességemnek tartom részben a tisztán látás céljából a rövid vázlatos felvilágosítást, részben pedig az óvást, hogy ilyen adott viszonyok között kezdjen esetleg a város foglalkozni ez üggyel, molynek megoldása és fináncirozása sokkal nehezebb és terhesebb az összes eddigi közműveinknél. A tényállás röviden a következő : 1899-ben készítette el a töldmivelésügyi kormány díjmentesen városunk csatornázásának tervét és költségvetését. Az akkori anyagérték és munkásviszonyok mellett (190.000 frt.) kerek összegben 400.000 korona költségelőirányzattal. Igen helyesen és célszerűen választván meg az angol, vagy másnéven úsztató rendszert, olyan elven, hogy a csatornák időközi öblítését a Tapolcza vizével (Széles-vizzel) végzi és kellő felhígítás után ezt a tömeget a Tapolczába engedi (Fehér-malom alatt). Magától értetődik, hogy ezen tömegeknek egymáshoz való viszonya, vagyis a felhígított csatornalé (másodpercenként kb. 15—20 liter) és a Tapolcza vizhozománya (másodpercenként kb. 700 liter) számítás és a földmivelésügyi kormány szakembereinek bőségesen rendelkezésükre álló tapasztalati adatai alapján nyert megállapítást, melynek konzekvenciája az volt, hogy minden veszedelem nélkül egyszerű üllepesztés után a híg rész a Tapolczába folyhat, mig a sürü rész: a pénzértéket képviselő trágya értékesíthető igen egyszerű, kevés és olcsó manipuláció után (compost). Ilyen stádiumban nyugodtak e tervek mindaddig, mig az építési anyagok értéke és munkabérek úgy felszöktek, hogy ma az Erzsébetváros részen kivül az előirányzat dr. Forbáth Imre műegyetemi tanár, városunk szakértője számítása szerint 850.000 koronára tehető, — az Erzsébetváros résszel együtt, pedig kerek 1,000.000 K. Ehhez járul még — ami bár szorosan nem ezen rovásra veendő — a vízvezeték kibővítése stb. (második főcső) mintegy 250 — 300.000 korona költséggel. Mert az csak természetes, hogy ha az általános csatornázáskor a vizöbíítéses klozet-ek és fürdőszobákat engedélyezzük — mint ahogy engedélyezni fogjuk — úgy azoknak vizzel való ellátásáról is gondoskodni kell. Az így várható költségek denique 1,200.000 —1,300.000 koronára fognak rúgni. Ezen adatok a város tanácsa előtt ismeretesek voltak a épen ezért örömmel ragadta meg a kínálkozó alkalmat, hogy a földmivelésügyi kormány kilátásba helyezett hozzájárulásáért folyamodjék — biológikus (kertöntözés) eljárás esetére. Nos hát, most megtudjuk, hogy 25— 30.000 koronánál többre nem számíthatunk, ennek ellenében azonban számolnunk kell azzal, hogy: 1. ez esetben „elválasztó rendszert" kell alkalmazni, vagyis minden utcában egy csővezeték helyett kettőt. 2. Ha öntözni akarjuk birtokunkat, úgy egy átemelő (szivattyú) telepet kell építenünk, azt örökön-örökké fenntartanunk, ott legalább is egy gépészt és egy segéderőt alkalmaznunk. 3. Hogy ez sehogy sem kerül ki az egy millióból, hanem ide kell legalább is IV2—2 millió korona. Azt hiszem, hogy ezen vázolt csak 3 tény is elegendő volna ahhoz, hogy Pápán az általános csatornázást egyszer és mindenkorra vegyük le a napirendről. a Föld, mint különálló égitest. És most gondolatban kövessük Földünk további fejlődését, attól a perctől kezdve, amikor a Föld, mint különvált bolygó, megkezdte pályafutását a Nap körül. Tehát az ősködben keletkező örvényekből, amelyekben az ősanyag mindjobban összehalmozódott, kialakult a Nap a körülötte keringő bolygókkal. És az összesűrűsödő, összehúzódó földtömeg fölmelegedett. Fizikai számítás műtatja, hogy az ilyen gáztömeg összehúzódása folytán keletkező melegnek aránylag csekély része szóródik szét sugárzás útján, jóval nagyobb része a gáztömegben marad és hőmérsékletét növeli. Igy a folyton sűrűsödő gáztömegek izzó gömbalakhoz közeledtek, amelyet a forgás következtében fellépő centrifugális erő tett kissé lapulttá. A gázgömb felülete azonban kisugárzás folytán mind több hőt veszített és így történt, hogy míg az egész tömeg közepe felé óriási magas hőmérséklet keletkezett, amelyben az eredeti gázállapotnak még a külső rétegeknek rá kifejtett folyton nagyobbodó nyomása dacára is meg kellett maradni, addig a felületen egyre hűlő réteg lassanként folyadékállapotba ment át, tehát erős izzásban lévő folyadékréteg vette körül a belső, még melegebb és összenyomott gáztömeget, az u. n. magmát. — Talán ilyen állapotban van most a mi Napunk! A Föld felületén tehát először folyadékréteg képződött, amely még fehéren izzó, rendkívül meleg volt. E réteg lassan, de fokozatosan hűlt. Lassan mindaddig, mig 365 foknál alacsonyabbá nem vált a hőmérséklet, legalább a Föld légkörének magasabb részeiben. T. i. ez a legnagyobb meleg, amely mellett a víz még folyadékállapotban lehet. Az ősköd tömegében, amelyből a föld kialakult, megvolt az óceánok összes víztartalma; megvolt a mai levegő is; — de csak lassan különültek el. A Föld belsejében elzárt vizgőz, — talán ott még különálló oxigén és hidrogén gáz, kitörések útján került a Földnek hasonló módon kialakuló atmoszférájába. Sőt ez a folyamat még ma is tart: hiszen minden vulkánkitörés gyarapítja a légkörnek, és így közvetve a tengereknek víztartalmát. — Mikor az említett hőmérsékletnél hidegebbé vált a Föld légköre, nagy lecsapódások, esőzések indulhattak meg. Hiszen az összes tengerek vize még gőzállapotban volt a légkörben; és bár bizonyos, hogy ez a vízmennyiség jelentékenyen kisebb volt a mai óceánok víztömegénél, hiszen a vizgőz nagyobb része csak azóta került ki a Föld belsejéből, mégis óriási mértékben nagyobbnak kellett lenni az akkori légkör vizgőztartalmának; ez a magas hőmérsékletből meg is érthető! kiválj bór- és litlüumos « gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és QPHI1ITFQ ÁPnQT S«inyo-Lip6c»i S*1 ,.t»

rfn

r

T««wn.i

.» gyógyszertárakban

. Ol/flUlJ CO AV3UO I ( Budapwt, V., >

üd

oif-r*kp«rt 8. / A lezuhanó esőtömeg, a még erős izzásban lévő felületre leérve, — vagy még le sem érve, — újra elpárologtak; tehát a Föld felületét ez a gőzképződés most már rohamosabban hűtötte. Melegtartalmát a vizgőz a magasabb légrétegekbe szállította, ahonnan a meleg kisugárzás útján könnyen eltávozott a hideg világűrbe, a vizgőz tehát lehűlt és újra megindult a lecsapódás. — Ilyen állapotban van most minden valószínűség szerint Naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter. Felülete halvány vörös-izzásban van, tehát némi saját fénnyel bir. — Tulajdonképeni felületéből a rendkívül sűrű felhőképződés következtében jóformán semmit sem lehet látni. Ez a folyamat a Föld felületét aránylag gyorsan lehűtötte; — persze ezt a gyorsaságot is csak sok ezer esztendőkkel szabad mérni! — Szilárd kéreg képződött rajta, és a viz már folyadékállapotban is kezdett megmaradni felületén. Kialakult tehát az első tenger. A Föld kérge ekkor még sima volt és rajta majdnem egyenletesen oszlott el a nagyon sekély és melegvizű tenger. De a Föld belsejének lehűlése tovább tartott; igaz, hogy lassabban. A folyton tartó kihűlés következtében a belső, a kéreg alatt még folyékony, benn pedig gáznemű mag összehúzódott, és a nagyobb magra szabott szilárd kéregnek össze kellett gyűrődni. Egyik helyen hegyek, másik helyen sülyedések keletkeztek; ezekben összefutott a viz: kialakultak az első tengermedencék. Ezek az első, őshegységek ugyan nem maradtak meg, de nyomait még ma is megtaláljuk. A földfelületnek többnyire lassú gyűrődése következtében kialakuló arculatát főképpen két tényező változtatta meg: a lehordás és a feltöltés. — Az eső, a szél, a hőmérséklet-válto-