Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-11-09 / 45. szám

egyes városrészekben, ha az oda vezető utaink járhatatlanok, azok a városias jelleg szatírájául tekinthetők. De gazdasági szempontok is azt követelik, hogy utaink jókarba helyezését komoly megfontolás tárgyává tegyük, mert a mai tervtelen, rendszertelen szokásunk mellett, minden évben elköltjük a kövezetés vasúti vám bevételeit, ami körülbelül 33—34 ezer koronára tehető, a kövezetvám felemelésének engedélyezésével pedig ezen összeg úgy 50000 koronára fog emelkedni, de ezt is elköltenénk anélkül, hogy városunk forgalmi utainak látképe valamivel javulna, tekintve, hogy utainknak nagy része alap nélküli, amelyekre hordott fedanyag, miután vízlevezető árkaink, csatornáink nincsenek, elül, felfordul, dacára a tetemes kiadásnak, jóvá nem válnak. Első kellék tehát, hogy évente 30— 40 -50 ezer koronát.sárba ne tapossunk, hogy a város készíttessen utca-kövezési programmot, tervet, ossza be 10 évre a munkát, s készítsük el valamennyi utcánk ut- és járda-testét, vízlevezető csatornáját, hogy utaink jók és szárazak s minden időben könnyen járhatók legyenek. Tartsunk egy utmestert megfelelő számú utászszal, akik utaink jóságán őrködni tartoznak, mert ma utaink tatarozását, víz leereszlését, a képződő lyukak betömését csak egy utkaparó végzi, már pedig 35 kilométer úthálózatunk van, s egy ember arra sein képes, hogy az utakat bejárja. Erre legkevesebb 6 utász szükséges, hogy az utainkon elhelyezendő pótfedanyagból az utakat kijavítsa, a megállott vizet leeressze. Ily eljárás mellett 10 év leforgása után utaink fenntartása V3-ába fog kerülni, mert akkor már csak tatarozni kell. Vámbevételeink terhére tegyük tehát lehetővé, hogy minden utca, minden adófizető polgár legalább jó utakon járhasson, s ingatlana értékben emelkedhessék. Végül szólanom kell a közkórház létesítésének fontosságáról. A kórház, jól lehet nem preventív intézmény, mint a csatornázás és vízvezeték, utak tisztasága, végeredményében mégis az, mert ha bár a kórházban a már megbetegedett egyének nyernek orvosi segélyt s ott gyógyíttatni, akik házi gyógykezelésre alkalmatlanok, vagy egyéb ok miatt otthon nem gyógyíttathatják magukat, mégis a kórházban különíthetők el a fertőző, járványos betegek legradikálisabban s ezzel utja vágatik a járványos betegségek lova hurcolásának. Már pedig maga ez az utóbbi eredmény elég fontos ok arra, hogy a kórházat felállítsuk legalább annyi betegre, amennyire városunk lakosságnak előreláthatólag szüksége van. Hiszem, hogy ezen intézmény a város lakosságára nagy terhet nem fog róni, mert az állam a városok segélyezésére beállított s még beállítandó 4 milliót első sorban közegészségi intézményeinek fejlesztésére rendeli fordítani, amikor már a rendőrség áilamosíttatni fog. Tehát az államtól nyerhető 21—22 ezer korona évi segélynek fele az építési tökének amortizációjára, a fenntartásra pedig az ápolási díjak nyújtanak elég fedezetet. Egyedül a csatornázás az, aminek olyszerü megoldása okozhat sok fejtörést, hogy a lakosságra elviselhetlen terhet ne rójjon. Véleményem szerint ez sem kivihetetlen, mert a csatornázás ha 500 ezer koronába kerül, erre fedezetül szolgálhat az állami segélyből kórházra le kötött évi 12000 korona, ami normális pénzviszonyok mellett 200 ezer korona töke amortizációjának felel meg, évi 5—6, sőt tán 10 ezer K-t is nyerhetünk a belügyminisztérium részére rendkívüli segélyekre visszatartott évi 300 ezer K-ból, ami megint 100, esetleg 200 ezer korona tőketörlesztésnek felel meg. A földmivelésügyi minisztériumtól is nyerhetünk .40—50 ezer korona segélyt egyszersmindenkorra, ha csatornázásunkat biologice fertőtlenítő készülékkel látjuk el s szennyvizeinket öntözésre alkalmassá tesszük. Maradna 50 ezer kor. fedezetlenül, ez azonban törleszthető a szennyvizekért fizetendő évi dijakból. Mindezekből látható, hogy nem olv fekete az ördög, mint ahogy a falra festik, mint ahogy szoktak ijesztgetni a csatornázás, kórház s egyéb fontos intézmények költségeivel. Csak az a fődolog, hogy erőnket el ne pazaroljuk, s ne valósítsunk meg előbb oly dolgokat, melyek lekötnék a fentemlített államsegélyeket. Ha ezeket az intézményeket létesítettük, a város fejlődése oly lendületet vesz, hogy a további befektetéseket könnyű i szerrel el fogja birni anélkül, hogy a lakosság vállaira nagyobb terheket rónánk. Hogy ezeket elérjük, ahhoz azonban erős és komoly akarat kell. Cs>knyay Károly. Női kereskedelmi tanfolyam Pápán. (Felhívás a város közönségéhez.) Minthogy nap-nap után jelentkeztek Pápán hol egyik, hol másik tanárnál oly nők, kik magukat részint a kereskedelmi levelezés, részint a gépirás, gyorsírás, részint a könyvitelben, vagy kereskedelmi számtanban kiképeztetni óhajtották, de egyrészt a tanárok nagy elfoglaltsága miatt, másrészt meg a magas tanítási dij miatt csak egyik, vagy másik tárgyban nyerhetnek oktatást, — önkényt felmerült a kérdés, nem lehetne-e ezen oktatásokat valamiképen szervezni s az egész oktatásnak az összes kereskedelmi ismereteket felölelő rendszeros, egységes formát adni. Ezért több helybeli tanár értekezletet tartott és elhatározta, hogy — mivel ilyen női kereskedelmi tanfolyamok rendszerint kereskedelmi testületek égisze alatt állanak — felkéri a helybeli Lloyd és 0 nke pápai elnökségét, hogy a szervezendő női kereskedelmi tanfolyam >t erkölcsi támogatásában részesítse és a felügyeletet vállalja el. Nevezett egyesületek együttes ülésükben elhatározták, hogy a női kereskedelmi tanfolyam létesítését szükségesnek tartják, erkölcsi támogatásukban részesítik s a felügyeletet is készséggel elvállalják ; egyszersmind megbízták dr. Kapossy Lucián ref, főgimn. tanár és kereskedelmi tanonciskolái igazgatót a tanfolyam végleges szervezésével. Az oktatás célja megadni azokat a kereskedelmi és gyakorlati ügyességek et, melyekre egyfelől a kenyérkeresetre utalt nőknek, mint üzleti alkalmazottaknak, pónztárnoknőknek, könyvelöknek, levelezőknek stb., — más felől müveit tompa árnyékával csendesen befödi a kis fazsindelyes házat, amelyikre ránőt. Ilyenkor kijött Pál egy pillanatra. Fázó Ban, ÖHHzelüpulva, félve surrant végig a házak tövében. Fürgén, aprózva, könnyen lépegetelt, mintha kimélte volua az uteát, hogy ne tapossa meg. Nem igen nézett föl. Bántotta a szemét a fény. A sok akaratosan, merészen fölfelé nyúló lámpa kinőtt a földből. Pál észre sem vette honnan, egyszerre csak voltak, világítottak, ragyogtak. Gőgös sugaraik kényesen siklottak végig a sápadt, szintelen, vértelen pinoevirágon, Pálon, aki hunyorogva szökött a mellékutcákba. Lihegve loholt az üzletbe, átadta a munkát és elhozta az újat. Menekült haza. Óvatosan, engedelmesen, vigyázva került ki mindenkit. Idegenek, furcsák voltak neki ezek az alakok, kik bátran, kifeszített mellel, hangosan, lármásan sürgölődtek, forgolódtak körülötte. Nem igen mert a sze műkbe nézni, pedig kivánosi volt reájuk. Tekintete osak úgy lopva surrant végig rajtuk. Ilyenek ők, akiket csak a járásukról, cipőjükről ismert Pál. Napról-napra, hétről hétre, hónapról-hónapra nem lát belőlük mást, csak formátlan, kisebb-nagyobb lábakat, amint eltopognak az ablak alatt. C'pőjiik árnyéka odaesik a posztóra és Pál legtöbbjét már ismeri. Jön a nagy, szürke, zsinegtalpu mamusz, csoszogva, úszva a porban, sátorban Kip ! Kop 1 Jön a hetyke magassarku, kis, fekete fűzős ; egy-kettő, egy-kettő ! Ütemre lépegetve jön az előlgombos, oldalt cugOb ; bum, bum ! Jönnek össze-vissza, topogva a tisztítatlanok. Némelyik egész közel ér az ablakhoz, befröcsköli sárral és egész porfelhőt vágva, elhomályosítja. Krsz ... Krsz ! . . . Jön a felemás, a spárgával meg kötözött; hip hop, hip-hop ! Utána jön suhanva, lágyan, formásán, finoman, diszkréten, fénylőn, illatosan a kis rózsaszirom könnyű, bályos selyem topán. A Pál szive megdobban a kopott politúros varrógép mellett. Kipirosodik vérszegény arca, félve néz körül. Nem látja seuki, nem látta más, csak a szürke aszfalt, az meg nem szól senkinek. Őrt áll mozdulatlan, keményen az ablak előtt és védi, takarja, melegíti Pált. Mikor jön a tél, akkor terjeszkedik, nyújtózkodik és gőzölgő páráját beleheli Pálhoz és olyankor átnedvesednek a falak. A piros forgács kefetartó megint fakóbb lesz egy árnyalattal. A tükör kiváló bór- és litliiumos 4 gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. QfMJMI TFQ ÁPOQT Srinye-Lipócsi Sal 'atorfornuMrálUk*OOriULI CO AuUo I ( Budapest, V., ?„dolf-r«kp«t 8. f lapján ismét kezdődik egy barnássárga folt. A futóka buján zöldül és már egészen a padlóra borul a gőzös melegházi levegőben. Pál ezt szereti. Jól érzi magát ilyenkor. Néha olyan különösen néz maga körül. Ha reggel a tükörbe pillant, látja, hogy szája, füle, szetne, orra van. Ni, hisz ő ember. Pedig, mintha nem is lenne az. Hát mi ? Ki tudja. Az igazi emberek fönn vannak, fönn a magasban. Ott lármáznak, száguldoznak karöltve, összekapaszkodva, nevetve, káromkodva a napon. Világosan, pirosan, csillogó szemekkel sietnek és egyszerűen elgázolják, félrelökik, eltapossák Pált, ha közéjük téved. Pál nem is ember . . . Pál földön járó kisértet, akinek koporsója előtt gránitszilárdsággal állt őrt az utca. Hip hop, hip-hop . . . jön vissza a kis rózsaszirom könnyű selyemcipő . . . Pál vérszegény arca biborra gyul ós lopva körülnéz. Nem látja senki. Ceak az utca néz szürkén, tompán, porosan. De az nem árulja el. Föláll az ablak mellett Pál. Zöldessápadt homloka majd a felső ablakfáig ér. Egész testét átjárja a forróság. Úgy érzi, két ragyogó szem nek meleg sugára siklott végig a homlokán. Egy pillanatra erősnek, nagyakaratunak érzi magát. A pincevirág beteg osirái megfeszülnek, nyújtózkodnak. A szürkés fehér levelek terjeszkednek, nagyot lélegzenek, mint társaik, akiket sok-sok levegő, termékenyítő napfény nevelt. Pál az ajtó mellé szökken. Lenyomja a kilincset. Pál akar. Ám egy pillanat alatt belezúg lelkébe a hatalmas, lüktető élet, a ragyogás, a nagy házak, a lárma, a sok sok ember, a tülekedés, tolongás. Az élet szélétől megbor-