Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-06-08 / 23. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D R- KŐRÖS ENDJRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Koronázási évforduló. Másfél emberöltő telt el a nevezetes, a fényes nap óta, hogy Magyarországnak születés jogán uralkodóját törvényes királlyá koronázták. Másfél emberöltő hosszú idő, szinte át se lehet tekinteni mennyi minden történt tartama alatt. Történt sok jó, történt sok rossz, végbementek nagy, fényes változások, de mindé változások fölött ott állott a koronás király, ki iránt nem fogyatkozott meg a nemzet hűsége, mert ha lett volna oka arra, hogy hite inogjon, a gondolat: hogy mi következhetik utána, megerősítette csappanni kezdő bizodalmát. És így nem csalódhatott, nem is csalódott sem nemzet, sem király és ekként remélheti kölcsönösen, hogy a mostani válságos évfordulóra is olyanok következnek, melyek fényét nem homályosítják el politikai zavaroknak sötét ködéi. A Belváros emelése. Pár év előtt egyszerű indítványként volt előterjesztve a Belvárosban emeletre épülő házak pótadómentességének ideája, ami legközelebb szabályrendelet-tervezetbe foglalva jelenik meg a .képviselő-testület előtt. Akkor az indítványt leszavazták, hogy mi lesz most a szabályrendelettervezet sorsa, azt bajos volna előre megmondani. Igaz, a helyzet azóta, hogy a képviselőtestület a javaslat elfogadása alól teljes ridegséggel elzárkózott, lényegesen megváltozott. Éppen a legutóbbi években oly mértékűvé vált a városnak a szélek felé való terjeszkedése, amely méltán gondolkodóba ejtheti azokat, akik tudják, hogy a mezőkben épülő házak utcává tömörítése idővel mily horribilis módon fodja megnövelni a város kiadásait. Ez lesz kétségtelenül az egyik szempont, amely barátokat szerez a most már szabályrendelet alakjában előkerülő ideának, míg a másik szintén igen fontos, sokaknál döntő szempont a város szépítésének szempontja lesz. Ha körültekintünk a Pápával egyidős és körülbelül egy fejlődési fokon levő városokon, alig találunk egyet is, melynek centrumát annyi régi, csúf földszintes ház éktelenítené el, mint városunkét. E sorok irója egy 12.000 lakosú városban járt nemrégen : Léván s anélkül, hogy a generális összehasonlítás Pápa kárára vált volna, tényként megállapította, hogy a kisebb és szegényebb Lév« Főterén csupa egy- és két emeletes házak — paloták — sorakoznak, mig nálunk a Főtér és Főutca valósággal ólomlábbal baktat az építkezés terén. Ha törődünk valamit avval, hogy városunk külső képe — éppen a leginkább szembetűnő részen — előnyös, megnyerő legyen, akkor nem kell visszariadnunk olyan áldozattól, amely tulajdonképpen nem is áldozat, mert hisz általa azt veszítjük csak el — ami nem a miénk. Ma a Belvárosban földszintes házak után fizetnek pótadót, ezt a pótadót, sőt ha a bérbeadható helyiségek növekednek, még nagyobbat is, a jövőben is megkapja a város. Egyedül az új emeletek pótadómentesítéséröl van szó, vagyis olyan adótárgyakról, amik eddig nem voltak meg. A pótadómentesség természetesen nem terjedne ki hosszabb időre, mint az állami adómentesség. Másfél évtized után aztán busásan behozná kamatját a városnak józan politikája, mellyel a belváros építkezési kedvet előmozdítani akarta. Hogy a pótadómentesítés visszaható erővel is bírjon, mint ahogy azt a szabályrendelet — 5 évre visszamenőleg — tervezi, ahhoz már szó férhet. Mivel igaz ugyan, hogy van némi látszólagos igazságtalanság abban, hogy aki egy év, avagy csak egy hó előtt tette meg azt, amit más valaki egy évvel, avagy csak egy hóval utóbb tesz meg, az ne részesüljön az utóbbi által élvezett kedvezményben, ámde ne feledjük el, hogy aki már vállalkozott az emeletes építkezésre, azt biztatni nem kellett, az kiszámította és bizA „PAPAI HÍRLAP " TÁR C AJA. Egy könyv meg egy levél. Egyszerre érkezett Egy könyv, meg egy levél, Egyik a jövőről, Másik múltról beszél. V Rózsás, szép remények „Rácsos kapu, — ablak" Duzzadó életkedv, Mik a könyvben vannak. • Haj! de az a levél. Fekete a széle . . . Lehullt szép rózsaszál: Szülök tört reménye . . . Énnekem mindegyik * Kedves emlékezet. El-elnézegetem A könyvet, levelet. S amig nézegetem Szivemet átjárja Öröm, keserűség Vegyületes árja. Pápa, 1912 junius 5. Gát)- Zoltán. Lilyke hazajött. Irta: Dóra. Lilyke osak két évig volt a züriohi nevelőintézetben, de mire hazajött, nagyot változott otthon minden. Atyja udvari tanácsos lett és ő Felsége legkegyelmesebben megengedte, hogy ő és törvényes utódai díjtalanul használhassák a „tordai" prédikátumot. A jómódú, de kiesé nyárspolgári otthon hipermodern lakosztályokká változott át, a kényelmes, kedves családi házból kastélyszerü épület lett. Lilyke, amikor megérkezett, valósággal generálisnak nézte a sok aranysujtástól ragyogó portást. — Előre örült, hogy meghitt családi körben ünneplik majd haza jövetelét, — de szomorú lett, amikor megtudta, hogy ennek örömére ötven terítékes estebédet rendeznek, amelyre egy kegyelmes ör ós egy királyi fenség — valóságos udvarhölgye is megígérték a megjelenésüket. Szülei és Helén a nővére, — meleg szeretettel ölelték szivükre Lilykét, de a kis leány szomorúan látta, hogy az ő tiszteletére rendezett estély előkészületei teljesen lefoglalják övéit, pedig ma egyedül szeretett volna lenni velük, megérezni szerette volna, hogy itthon nagyon szeretik. Amikor fehér leányszobája ablakán lenézett a parkba, hirtelenül rágondolt Jácint Gusztira. Istenem I — mennyit kergetődztek együtt Helénnel a nagy kert tekervényes utain és Jácint volt mindig a türelmes, kedves játszópajtásuk . . . Hirtelen vágy. fogta el utána . . . Jáoint Gusztáv, a Fernbach Miklós spírituszgyár irodafőnökének lakása a gyárépületben volt. Lilyke jól emlékezett a két szobára. Hányszor lopódzott be oda, kikutatni a régiségeket. T. i. Jácint Guszti szenvedélyes régiséggyűjtő volt. Sok pénzt költött a szerinte értékes, de valóban ócska lomra. Titokzatosan őrizte az Egy főzőutasífás! Zöldbableves. (6 személy részére.) Vizet teszünk fel, abban egy kanál sót. — Ha forr a viz, beleteszünk egy Va kg. tisztított zöldbabot és megfőzzük puhára. — 6 deka zsirral és 3 kanál liszttel rántást készítünk, egy kis vöröshagymát reszelünk bele, finomra vágott zöldpetrezselymet, meg egy kis paprikát adunk hozzá és azonnal feleresztjük forró Maggi-húslevessel. — (A Maggi-féle hűsleveskockát 1/4 liter forró vízzel leöntjük s rögtön kész húslevest nyerünk.) — Kevés törött borsot és ecetet is tegjünk bele, a tálaláskor pedig 2 deci tejfelt. — Főzhetünk bele csipetkét. ^MAGGI Győződjék meg kérem, hogy a féle dbja előállított húsleves a hamis leveseknek erőteljes, jó izt ad. 5