Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-02-18 / 7. szám

A kerületi munkásbiztosító pénztárnak a v. napidijasok után négy évre visszamenőleg 699 K 2 f-t kiutaltak. Fizetési osztályok. A v. tanács és pénzügyi bizottság nem javasolják, de az állandó választmány méltá­nyossági szempontból javaslatba hozza, hogy Kemény Béla v. jegyző, Krancsák József v. számvevő és Reidl József alszámvevő a IX., Schnobel Ferenc, Tóth Ferenc számtisztek és Hofstádter Dezső rendőrfogalmazó a X. fizetési osztályba soroztassanak. A v. főjegyző referá­dájában négy főtisztviselő magasabb fizetési osztályba sorozását is. Az ügyhöz elsőnek dr. Antal Géza szólott hozzá. Emlékeztetett arra, hogy mikor a hivatalnokok államsegélyét ki­utaló belügyminiszteri rendelet 1909-ben meg­jelent, akkor még nem osztották ki a segélye­ket, csak 1910-ben az új rendelet megjelenése után történt kiosztás, ámbár a hivatalnokoknak rangsorolását a polgármesterek kongresszusa sok tekintetben helytelennek találta. A mi szer­vezeti szabályzatunk kétségtelenül gondoskodni fog róla, hogy minden tiszviselőnk képzettsé­gének és végzett munkakörének megfelelő rang­hoz és fizetéshez jusson, de ez legfel­jebb 1912-re készül el, addig ezek a méltatla­nul hátraszorított tisztviselőink nem várhatnak. A négy főtisztviselőre vonatkozólag most hatá­rozat nem hozható, mert ezek kérvényt nem adtak be s ügyük nem volt a bizottságok előtt. Azt azonban a hat folyamodó tisztviselőre sem véli kimondandónak, hogy mostani besoroztatá­suk a városra kötelező erővel bir, ez szól csak 1910-re, a továbbiakra bevárandó a belügy­miniszter ujabb rendelete. Dr. Löwy László nem lát sérelmet a tisztviselőkre, ha azt kap­ják, amit a belügyminiszter számukra megszab, akkor panaszkodhatnának, ha kevesebbet kap­nának. Helytelen gazdálkodásnak tartja, hogy mindent — így ezt a fizetésemelést is — a pénztármaradvány terhére akarnak megszavazni. Keresztes Gyula, dr. Körös Endre és Varga Rezső az áll. választmány javaslata mellett, Baráth Károly ellene szóltak, mire a folyamodó hat tisztviselő magasabb osztályba sorozása névszerinti szavazással 51 igen szóval 4 nem ellen keresztül ment. Dijnokok kérése. A városi dijnokok kérelme folytán szá­mukra az 1910. évre is 100—100 K segélyt szavaztak meg, azzal azonban, hogy hogy ez összegből az előlegek is levonassanak. Az alsóvárosi ovoda. Az új állami ovoda tárgyában hozott hatá­rozat jóváhagyatván, az ovoda elhelyezésére nézve a v. tanács egy Csóka-utcai háztulaj­donostól kötelező nyilatkozatot szerzett be. Lamperth Lajos e házat megfelelőnek tartja, míg Pados a Veszprémi-uton véli az ovodát el­helyezendőnek. Dr. Steiner József csak attól óv, hogy az ovoda a Szélesviz mellé ne kerül­jön. Az ügyet 30 nap múlva tartandó közgyűlés napirendjére tűzték ki. Damjanich-utca. A Batthyány- és Zrinyi-utcák között nyi­tott új utcán, melyet a tanács Damjanich­utcának keresztelt el, Halász Mihály számára 40, Perepatics Zoltán számára 60 Ó-öl eladá­sát hozza a tanács javaslatba D-ölenként 30 K-ért. A javaslatot egyhangúlag elfogadták. A jubileumi év. 51 szóval 8 ellen kimondták, hogy a király 80. születése napja alkalmából az 1910. évet a v. tisztviselők nyugdijába kétszeresen számítják. A népszámlálás költsége. A népszámlálás 2879 K költségét a köz­gyűlés kiutalta és a munkálatok körültekintő, gondos vezetéséért Csoknyay Károly főjegyző­nek 200, Reidl József számvevőnek 100 és Schnobel Ferenc számtisztnek 50 K-t szavaz­tak meg. Pár illetőségi ügy elintézése után a köz­gyűlés VéG-kor véget ért. § Az építészeti szabályrendelet. Az építészeti bizottság hónapokon át tartó munka után elkészült az építészeti szabályrendelettel. A polgármester a terjedelmes, nagyfontosságú szabályrendelet tárgyalására f. hó 27. és követ­kező napjaira külön közgyűlést hív össze. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai-kör február 19-én vasárnap 5 és fél órakor saját helyiségében estélyt tart a következő műsorral: 1. Gondolatok líránkról. Irta s felolvassa dr. Bodola Gyula. 2. Szavalat. Tartja Weisz Renée. 3. Magyar nóták. Cim­balmon előadja Ress Margit. 4. Rab-asszony. Szavalja Nagy Gabriella. 5. Popper: Magyar rapszódia. Előadják: gordonkán Gáty István, zongorán Gáty Lenke. 6. A szobacica. Monológ énekbetétekkel. Előadja Molnár Gézáné. Az es­télyt rendezi: Kiss Vilma. = A leányegyesület f. évi február hó 19-én, azaz vasárnap este 8 órakor rendezi előadó ülését a következő műsorral: 1. Egy pillanat. Irta Feleki Sándor. Szavalja Kálmán Szera. 2. Polonaise aus dem Nachlasse F. Chopin. 3. Erkel Ferencről. Felolvasás. Tartja Gátv Zoltán. 4. Mozart. E moll-sonáta. Hegedűn előadja Kreisler Lilike. Zongorán kiséri Gáty Lenke. 5. a) Ostobaság és szerelem. Morócz Jenőtől; b) A megvalósult álom. Draskóczy Ilmától. Szavalja Deutsch Elza. TARKA ROVAT. Levél a nép számlálásárul. Tisztőtt Mihály Sógor! Kívánom, hogy pár Sor irásom firiss Egísz sígbe talájja, ne legyen kend olyan göthös mind mink vagyunk, mer minálunk bizony minden Házná száj és körömfájás van. A Szabó szomszíd Tsalággyát meg ippe nagy tsapás írté, mer ketten veszelőttek el belüllö 1-gy Héten, az napa meg 1-gy szíp másfélesztendős üszője. Az napa halálát még tsak kiáták vóna valahogyan mer hát má üsse tudott szegin feje dúgoznyi, de az tinót igön megsiratták mer ippe borgyuzóba vót szegin. Továbbá mást nem irhatok minthogy az Níp számlálását befejesztük osztá igön nagy most a szomorúság, mer hogy a Níp nem hogy szaporodott vóna, hanem még meg is fogyat­kozott. Busul is a zegísz Elül járóság, tsak a jedző ur jár ollan pötzkösen, mint egy szabad­ságos Baka. Lássa aszongya, tsak most tuggya a Kössíg, hogy mellen ember vagyok én! Mér mondok? Azér aszongya, hogy mi lenne má a Kössígbül ha mindenkinek tizenegy Tsa lággyo vóna mind nekem. — Emmá igaz mon­dok a Zisten íltesse, hanem a mostani fiatalság bem ollan ám mind mink ketten vótunk a teremtísit neki! Hát errül gyut eszembe, hogy fenye bolond 1-gy Nimet lehetett aki az Nípszámlá­lását kitanátó, mer szent ucscse ollanyokat kérdeztek a zember gyerekitül, hogy ha illen okos ember nem vóník, sokszor bizon nem tudtam vóna mit irgvak az Tzéduláro! Hogy aszongya mi a Böskének az neme meg az tsaládi állapota ? Hát beírtam, hogy lány vót mikor az báboasszony megfürösztötte, hanem jelenlegesen botlott az tsaládi állapottya, mer má 2 kis magzattya van szegin fejinek, de ura még nincs a fenye egye meg! Osztá aszongya mellen a zén állásom meg az hivatalom ? — A zállásom mondok dicsekvís nélkül legyen mondva még mindig van ollan, mind akármellik 20-usz esztendős I legínyé, peig má a zötvenediket tiprom, az hivatalim meg tisztessíges, merhogy eskütt is vagyok meg a bikavizsgáló test Ületnek is taggya vagyok. Hát mindezekre megfeletem szípen, tsak akkor gyüttem míregbe, mikor oda írtem a tzédulán, hogy aszongya ki a kend eltartója ? Hát ide má aszt irtam, hogy ki a sistergő isten Nyila lenne, ha nem magam, mer az római pápa ugyan el nem tart, se a zandris gyerek, aki még a maga tejit se tuggya megkeresnyi a lölköm. Kérdezzík eszt mondok az Kásás Miskátú, mer aszt bizon a vármegye tarttya 3-om esztendeje, mer azúta ül verekedísér a törvínyen! No ott is alig tutlam felenyi, hogy aszongya van-e van-e valami Érzéki vagy értelmi fogyat­kozása ? Van mondok, sokszor érzem má, hogy az Derekam nyillalik, osztá meg a zértelmem se ollan, mind azelőtt vót, mer az vaszari komám Neve is alig gyutott a mútkor eszembe. Még aszt is megkérdesztík a zembertül, nem tom mi a fenyének, hogy vót e külföldön vaj Amerikábo ? — Amerikábo nem vótam mondok, hanem a héncek között Mosonszent­jánoson 2-tzer is vótam lovat veny nyi, no be is csaptak a Gyalázatosak, meg vótam mondok Kisbéren is, de ott tsak látogatóba. Aszt se tuttam mi a zén mellékfoglalkozá­som, hát aszt irtam az tzédulábo, hogy nímel­kor ha jó kedvem van, mellém veszem a Bandi gyereket, azzal foglalatoskodom. No de most a Zisten álgyo meg, mara dok minden jóval sógora Potzók sógor. U. i. Igaz is aszt meg tsaknem efelej­tettem megirnya, hogy az Nípszámlálás miatt tsaknem a zannyukom fejihez vágtam az tsizmámat. Hát ugy esett ki, hogy a zannyukom tzédulájára aszt is rá köllött irnya, hogy aszongya beszíl e több nyelven? Hát aszt irtam bele, hogy Isten ments, mer aszt is alig állom ki, mikor ezen a zeggyen ekezd kere­pünyi, hát ha még többön beszíne, mi lenne a zén szegin fejemmel? No meg haragudott ezér a zasszony, csúfra tesz kend a zurak előtt aszongya, osztá annyit ondott mondott, hogy főkaptam a zünneplő tsizmámat, — mer a zirásho rendesen mezté llább ülök, mer így könnyebben esik, osztá a fejihe tsaptam. De vót esze a zannyuknak ekapta a fejit osztá szerentsére tsak az Napamat talátom ódalba. HETI ÚJDONSÁGOK. — A Jókai-kör nagy estélye. A pápai Jókai-kör — mint már jeleztük — felerészben saját pénztára-, felerészben a Petőfi-Jókai szobor-alap javára 1911 február 25-én a Griff­szálló termében nagy estélyt rendez. Műsor: 1. Hogyan kaptak a nők választójogot ? Vígjáték egy felvonásban, irták : Hamilton és St. John. Rendező: Sándor Pál. Személyek : Horace Colé hivatalnok — Wohlmuth Lajos ; Gerald Villiams — Süvegh István; Ethel, Horace felesége — Jerffy Józsefné; Winifred, Ethel nővére — Weisz Renée; Agatha — Ress Margit; Molly — Bélák Rózsi; Krisztina — Kovács Mariska; Maudie Spark — Lázár Boriska; Louise néni — Molnár Gézáné; Lilly, mindenes leány — Bachó Margit. Történik : Londonban, ma. 2. Szivárvány * Váradi Antaltól. Szavalja Kovács József. 3. a) Románc Thomas „Mignon" cimü operájából; b) Habenara Bizet „Carmen" cimű operájából. Énekli Berzeviczy Mária, a budapesti Népopera szerződött tagja, zongorán kiséri Kiss József. 4. Moskowsky: Valse E-dur. Zongorán előadja Vikár Erzsi. 5. a) Dal. Mihálovicstól; b) Dal. Pethe Lajostól. Énekli Berzeviczy Mária. 6. Tréfás zenei egyveleg. Előadja 7. Tavasz, élőkép. Alakítják: Bélák Rózsi, Borsos Olga, Gyurátz Linus, Molnár Margit, Takács Jolán és Horváth Rózsika, Karlovitz Iluska, Vésey Piroska. Rendezi Herz Dávid. Helyárak: I—VII. sor 4 korona, VIII.—XVI. sor 3 korona, állóhely 1 korona. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar papirkereskedésében. Kezdete pont 8 órakor. Hangverseny után táncmulatság. Felülfizetéseket a Petőfi-Jókai szobor-alap javára köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a kör elnöksége. — A Közgazdasági Bank közgyűlése. A Pápai Közgazdasági Bank r. t. csütörtökön február 16-án d. u. 4 órakor tartotta III. ren­des évi közgyűlését intézeti helyiségében, a részvényesek élénk érdeklődése mellett. A köz­gyűlésen Harmos Zoltán ügyvezető igazgató elnökölt, a jegyzőkönyvet dr. Hirsch Vilmos intézeti ügyész vezette. Ügyvezető igazgató az évi jelentés előterjesztése előtt részlelesen be­számolt az alapítók által designált igazgatóság és tanács három évi működéséről és ennek eredményéről, amely az intézetnek egészséges fejlődését igazolja, valamint azt is, hogy az intézet olcsó hitellel nagyban támogatta a kereskedő és iparos osztály hitel-igényeit. Ami­dőn megemlítette az intézet iránt növekvő bizalom jeléül a betétek nagymérvű emelkedé­sét, valamint a legelőkelőbb pénzintézetek visszleszámitolási hitelajánlatait, a közgyűlés a beszámolást lelkes éljenzéssel honorálta. Ez-

Next

/
Thumbnails
Contents