Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-03-04 / 9. szám

Mint ezen városnak polgármestere emelek szót Méltóságod előtt nem magán-, hanem közügyben, — az uradalom és a város jól felfogott érdekében, — a pápai hitbizományi uradalom tulajdonát képező „ Griff" vendéglő sürgős megépítése ügyében. Körülbelül négy évvel ezelőtt, mikor már-már az Összeomlás veszélye előtt állott a „Griff" vendéglő, mikor azt a közigazgatási hatóság — a nagyközönség érdekében — alaposan megvizsgáltatni is szükségesnek tartotta, amikor a szakértők a kérdéses épületet csak vasgerendák alá­dueolásával engedték nyitva tartani, — akkor, abban az időtájban bementem özv. gróf Esterházy Móriczné úrnő Ö excellen­ciájáboz, mint gróf Esterházy Pál úr Őméltóságának akkori gyámjához és arra kértem, hogy építtesse meg a „Griff" szállodát, már csak azért is, mert abban az épületben egy jó ajtó, egy jó ablak nincsen, de különben is az egész ven­déglő oly rozoga és szegényes, hogy annak megépítése most már kikerülhe­tetlen. Ő excellenciája maga is abban a nézetben volt, hogy a „Griff" vendéglő­nek megépítése feltétlenül szükséges, de arra való tekintettel, hogy Pál fia néhány hó leforgása alatt nagykorú lesz, az épít­kezésbe belemenni nem akart, hang­súlyozván, hogy ezen munkálatokat végez­tesse el majd az új hitbizományi birtokos. Mikor gróf Esterházy Pál úr őméltó­sága nagykorú lett, akkor a viszonyok már olyanok voltak, hogy a „Griff" meg­építéséről már szó sem lehetett. Méltóságos Gróf Űr! A „Griff "-ben ma 15—16 szoba van, pedig ötvenre volna szükség. Kitűnik ez abból, hogy az utazó ügynökök Pápán nem kapnak a vendéglőkben lakást, hanem kénytelenek az esti vonatokkal Győrbe vagy Celldömölkre utazni, hogy lakó­szobájuk legyen. Ezen pedig nemcsak az utazó ügynökök, hanem az egész város boszankodik, de segíteni a bajon ez idő szerint másként nem lehet. Csak furcsá­a dolognak, kedves Csabainé, hogy nekem nincs könyves boltom. — Nincs? Csabainé oly csalódottan nézett rám, mintha egy hiű álomból ráztam volna föl. — Pedig rajta van a neve a könyvön, — rebegte. — Az lehet. De én nem magamnak irom a könyvet. En csak szántóvető munkás vagyok, nem pedig telkes gazda. Szántok, vetek, aratok, de más hordja a csűrébe a termést. Hanem, ha már belém vetették a bizalmukat, ne menjen CBalódva haza. Majd irok egy könyvesnek, hogy küldjön egy szép imádságos könyvet. — Igazán ? Nem tréfál a nagyságos úr ? — Nem. Csabainé. Holnapután el is jöhet a könyvért. írtam a kiadómnak, hogy küldjön valami pógárasszonynak való imádságos könyvet, olyat, amilyent a nép széltében használ. Harmadnap megjött a könyv: nagy, vaskos formájú kiadás, csillogó fekete olcsó celluloid-táblával, melyen belenyomott aranykereszt sárgállott. Olyasféle könyv volt, mint amilyet a nagyobb vásárokon szoktak árulni, csak frissebb aranyozású ós szebb fényű, meg hogy ennek a képei színesek voltak. A cime ez volt : Mennyei orgonabokor. Estére megjelent Csabainé. A rendes, közöm­bös lépésével ment végig az udvaron, mintha nem várna mára semmit. Mint az olyan ember, aki valami nagyot, szépet sejt a szive mélyén, de nem meri napvilágra hozni, mert attól fél, hogy a kezében szétpattan, mint a színes búborék. Legalább nekem úgy tetszett. Csöndesen köszönt és elsurrant a verenda előtt, osak egy félénk, nak és nevetségesnek tűnik fel sokszor, mikor azok az utazók, akik előtte való napon dolgukat nálunk el nem végezték, másnap a reggeli vonatokkal ismét Pápára érkeznek. Méltóztassék elhinni, hogy a „Griff "­nek nincs egyetlenegy vendége sem, aki egyszer-másszor már ki ne fakadt volna a rozoga épületnek silány és minden tekintetben kifogásolható helyiségei fölött. Szeles időben az étterem díszesnek nem mondható, két ablakára a vendéglős nagy pakrócokat kénytelen teríteni, mert külön­ben az étteremben való tartózkodás lehe­tetlen lenne. Sokan azt is beszélik, hogy a hó a szobákba hatol és a vendégek a vendéglőst szidják érte, pedig az ugyan nem oka ezeknek az állapotoknak. Szóval a yGriff" vendéglő nálunk minden tekin­tetben kritikán aluli. Méltóságos Uram! Szó volt arról is, hogy ilyen körül­mények között nem volna-e indokolt egy szép, modern vendéglőnek más helyen való megépítése. A helyi viszonyokkal ismerős egyének, köztük magam is, le­beszéltem a vállalkozni akarókat tervük­ről és figyelmeztettem őket, hogy bármily jó üzleteket nyerhetnének is az első évek­ben, vendéglőjük értéke azonnal alább szállna, mihelyt a „ Griff "-et megépítenék, mert ez a hely vendéglőnek legalkalma­sabb az egész város területén. Az előadottakból láthatja Méltóságod, hogy Pápa városának egy modern, a mostaninál jóval nagyobb vendéglőre volna szükségünk, amely vendéglő nézetem szerint csakis a mostani „Griff" vendéglő helyén épülhetne fel, de ott meg is hozná a tisztességes jövedelmet. Méltóságod itt az uradalom teljhatalmú vezetője. Sok jó és hasznos dolgot tehet, — de mégis vagyok arról győződve, hogy tenni is fog, — nemcsak az uradalom­mal, hanem Pápa várossal is. Ezen város huszonkétezer lakosának nevében fordulok a legmélyebb tisztelettel Méltóságodhoz, hogy városunkra nézve ezen felette sür­gős kérelmet közismert bölcsességével az de fényes pillantás szikrázott felém a bzeme szögletéből. — No, Csabainé, ne szaladjon olyan nagyon. Itt a könyv, — mondom. Az asszony megállt, elpirosodott. — Igazán ? — kérdezte. — Ilyen hamar ? Nem is gondoltam volna. Mindjárt megyek nagyságos úr! Hirtelen, mintha ügyet sem vetne a könyvre, besietett a rocskájával a konyhába. Ott piszmo­gott jó darabig. Engem bosszantott is ez a közömbösség. No, gondoltam, ugyan megbecsüli az ajándékot. Végre megjelent. Lassan hozzánk lépege­tett. A könyvet a kezébe vette és szótlanul nézegette. — Hát tetszik-e Csabainé ? — Ilyen formát gondoltam, — felelt bizonytalan, gyönge hangon. Megforgatta a könyvet, megnézte minden sarkát, de föl nem nyitotta. Az egyik sarkon egy kis törődöttséget vett észre, csak alig haj­szálnyit, azt simítgatta, egyengette. Ha a szeme el is kalandozott másfelé, csakhamar visszatért megint a táblának e parányi hibájához. — Nézze meg hát belül ia a könyvét, — biztattam. Kinyitotta a könyvet, megnyálazta az ujjait ós elkezdte forgatni a lapokat. Akkor láttam, hogy úgy reszket a keze, mint a nyárfalevél, amely a fejünk fölött fecsegett az esti szélben. Egyszerre megértettem, hogy a Csabainé látszó­lagos közömbössége osak takarója megindultságá­nak. De mikor hazavitte a kincsét, hát olyan | tempósan lépkedett az úton, mintha nem is a uradalom és város érdekében és annak javára mielőbb megoldani szíveskedjék. Úgy tudom, hogy ez érdemben már ajánlatot is kapott Méltóságos gróf úr. Ha a kérdést már semmiféle más úton megoldani nem lehetne, miután a város­nak egy modern és a mai igényeknek megfelelő vendéglőre nélkülözhetlen szük­sége van, felvetem a kérdést, nem volna-e hajlandó Méltóságos gróf úr a kérdéses épületeket Pápa város közönségének el­adni és ha igen, mély tisztelettel kérem, hogy a meghatározandó méltányos vétel­árt velem közölni kegyeskedjék. Tudomást szereztem arról, hogy Méltóságos gróf úr már több uradalom­ban nagy körültekintéssel és éleslátással rendezte a vagyoni kérdéseket. Méltóságos gróf úrnak ezen körül­tekintő éleslátásában és jóindulatában bizom én is, midőn mély tisztelettel arra kérem: hallgassa meg Pápa város kérelmét. Egyidejűleg megköszönöm Méltóságos gróf úrnak a város által vásártérnek meg­venni vagy kibérelni tervezett, a vasút mellett fekvő földterületre vonatkozó szí­ves értesítését. Miután ezen értesítésben sem a vételár, sem a bérösszegről említés téve nincs, kérem, hogy engem erre nézve is tájé­koztatni kegyeskedjék. Méltóságodnak mindenkor kész őszinte tisztelője és alázatos szolgája: Mészáros Károly polgármester. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi közgyűlés. A február 27-én és „következő" napjaira hirdetett közgyűlés ugyan­csak hamar véget ért. Még azon napot sem töltötte ki, nem hogy a következőket. A meg­jelentek úgy találták, hogy építési szabályrende­letet bajos anélkül tárgyalni, hogy a szabályrend.­tervezet kézben legyen s azon határozattal in­tézték el a ,,kővetkező" napokat, hogy nyomas­sék ki a tervezet, osztassék ki s majd akkor belemehetünk a tárgyalásba. A közgyűlést, mely­nek jegyzőkönyvi hitelesítői dr. Teli Anasztáz, könyvet, hanem arany virágeserépben magját a mennyei orgonabokrot vinné a kezében. Vagy három hét múlva azzal szólítottak ki a házból, hogy egy pógárasszony kiván velem beszélni. Kimegyek. Csinos asszonyka állt a napfénytől elárasztott veranda ezüstjében. — Mi jót hozott, menyecske ? — Könyvért gyüttem, felelt olyan han­gon, mint mikor valaki nagy szívességet cselek­szik a felebarátjával. — Miféle könyvért? — kérdem. — Imádságos könyvért. Mert mink is vennénk a nagyságos úrtól, ha — tette hozzá óvatosan — meg. tudnánk alkudni rája. — Csakhogy én nem árulok ám köny vet, menyecske. * Meglepetve vetette föl a fagyai bogyójánál feketébb szemét, aztán ugylátszik, gyanúba vett, hogy tagadásommal föl akarom csavarni a köny v árát, mert rábeszélő hangon szólt: • — Csak úgy megadnánk ám mink is az árát, mint más. — Hát még ki adta meg ? — Hiszen tudja a nagyságos úr. A gazdag Csabainé. — Csabainé? Talán ő mondta magának, hogy tőlem vette ? — Dehogy. Nem vagyunk mi egymással beszédesek, mert én vagyok a szegény Csabai né. Olyan reménytelenül mondta ezt a pár szót, mint ahogy a veréb érezheti magát, mikor a sólyomra gondol. Hm, hát ez a sz egény Csabai Istvánná ? No, a külsejéről nem gond olná az ember, mert jóval módosabban öltözködött a gazdag C&abainénál.

Next

/
Thumbnails
Contents