Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-02-18 / 7. szám

VIII. évfolyam. 7. szám. Pápa, 1911 február 18. PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Félszegségek. Szinte naponta és majdnem minden összejövetelünk alkalmával panaszkodunk a társadalmi viszonyok sivársága miatt, kifejezésre juttatjuk a jelen közéleti állapotok tűrhetetlen viszásságai felett való elégedetlenségünket. Tapasztalataink csak igazolják e hangoztatott panaszok jogosságát, a viszonyok közelebbi vizsgálata megerősíti e szomorú ítéleteket. — Mert bármerre vessük tekintetünket a közélet mezeire, sehol semmi biztató, megnyugtató életjelenséggel nem találkozunk. A közművelődés egyik ágában sem látunk semminemű fejlődést, haladást, de még nagyobbszabásu tervet, lelkes törekvést, vagy nemesebb ambíciókat sem. Olyannak tűnik fel egész társadalmi közéletünk, mint a munkában elfáradt ember, ki csak békeséget, pihenést óhajt és kerül mindent, mi nyugodalmát zavarhatja. Egyegy dicstelen és áldástalan felekezeti kérdés vagy választási ügy meg-megmozgatja a csendes vizeket, de aztán megint csak visszakerülünk a nyugodt tétlenség és semmittevés lágy ölébe. Mintha az összes erök elernyedtek volnának, mintha valóban tehetetlen, erötelen, munkára, dolgozásra teljesen képtelen volna korunk népe. A szokott mederben napról-napra éldegélünk, anélkül, hogy valami eszményi célt tűznénk életünk elé, anélkül, hogy valami eszméért lángolnánk, lelkesednénk. Nem tudunk sem lelkesedni, sem áldozni semmiért semmit. Mi ennek a tespedtségnek oka ? Nem pusztán gazdasági, amint sokan gondolják, hanem mindenek előtt etikai vonatkozású. Annak oka, hogy a jelen társadalmi és közéleti szomorú állapotokban annyi visszásságra, ferdeségre találunk, nem másutt keresendő, mint a most élők jellemében. Annyi sok bajunknak, panaszunknak kútforrása abban leli magyarázatát, hogy a mai kor fiai oly igen gerinctelenek. Hol találunk ma bátor férfiút, aki nyiltan és őszintén megmeri mondani az igazságot, azt, ami meggyőződése ? Söt kérdés, vannak-e még emberek, kiknek van meggyőződésük is P Tisztelet annak' az egy-két kivételnek, a túlnyomó többség gerinctelen puhány, mely minden viszonnyal és körülménnyel meg tud barátkozni. Nemcsak a minden szépért, jóért és igazért való nemes lelkesedés halt ki az emberi szivekből, — de még a szégyenérzet is. Az elveket, meggyőződéseket úgy képesek forgatni, változtatni, mint a ruhát — közbe felejtve, hogy a ruha szine is csak egyik felén szép, egyik felén természetes. Ma éljenezni képesek valami nézet, vélemény-nyilvánítása mellett, holnap, — nem, még aznap is képesek ugyanarra abeugot kiabálni és halált mondani. Férfiakat — nem, még bábokat sem találni, mert ez utóbbiak legalább nem változtatják formájukat, míg a mai kor gyermekei folyton a viszonyokhoz, körülményekhez alkalmazkodnak és változtatják viselkedésüket, mint színüket a kameleonok. A csúszás, mászás, hajlongás, tömjénezés és hizelgés mások előtt, ez elemük, melyben otthonosak; de ne gondoljuk, hogy ez csak a „kisemberek" gyarlósága, még inkább tulajdonsága ez azoknak is, akik anyagilag függetlenek, akik előkelő társadalmi állásuknál, magasabb intelligenciájuknál fogva vezető szerepe hivatvák. — Az éppen a legelszomorítóbb, hogy ezek is az igazság rovására kegy hajhászok és kisded önző célokért képesek feláldozni magasabb, általános érdekeket. Nem azt keresik, hol van az igazság, nem azt nézik, mit parancsol az általános emberi jog, hanem mi biztosít nekik előnyöket, és ezért — ha kell — képesek még a becsület fogalmát is kiforgatni igazi jelentéséből, — mintha azt kárvallás nélkül mejg lehetne tenni. Abban, hogy mindenben a mások kedvét, kegyét keressük, van halála minden nemes ügynek, igaz törekvésnek. Ha fel-felmerül egy-egy üdvös gondolat, ha van, vagy ujonan létesül egy sokra hivatott társadalmi mozgalom, a legelső gond a vezérkar szervezése, ami nem egyéb, mint kisajátítása a befolyásnak és — semmittevésnek. Nem azt nézik, ki lelkesül az ügyért, ki ért a dologhoz, ki oda való képességénél fogva, —• nem, hanem A „PÁPAI HÍRL

AP" TÁRCÁJA. Az Inka leánya. — Wildenbruch balladája; fordította Kőrös Endre. — 1. ígyen szólt a büszke Inka, Indulván végső tusára Hódító Pízarro ellen, Szép lányához, Assarpaihoz, ígyen szólt a büszke Inka: „Óvjon minden Istenünk. Ottkünn most harcnak moraj ja, Vér, por és rémes halál lesz, Ámde itten béke légyen, Illat lengjen, madár zengjen S meg ne lelje senki útját A helynek, hol te lakol." Homlokára, barna fürtre Felnyomá arany sisakját S könnyes szemre csókot adva: „Meglátlak még, drága lánykám", Mond az ajka — szive mást mond: „Soha", szólt az, „sohasem". Ott lakott eztán Assarpai Csendes völgyében Quitonak; Megjött a nap reggelenként Szép szemét felcsókolá és Megjött a hold estelenként És szemét lecsókolá. Volt egy szürke papagája, Aranyláncra kötve lába, Felrepült vállára néki, Arcához simult a szárnya, „Assarpai, Assarpai!" Ezt mondotta, egyre ezt. És történt egyik nap, ainint Járkált zöld erdő ölében, Az történt, hogy zörrenést hall S zörrenő levél, virág közt Jött egy férfiú feléje, Milyent nem látott sosem. Nem olyan mint népe sarja, Kiknek barna arculatja, Mint hó a Kordillerákon Képe olyan s mint a nap, ha Tükröződik tó vizében, Olyan volt pillantata. És megfogva kis kacsóját És úgy nézett a szemébe És így szólt hazája nyelvén : „Mit se félj, 'te bájos gyermek, Eltévedtem itt az erdőn, Mutassad meg az utat". „Ó dicső, szép idegen, te, Isten vagy-e ?" szólt remegve. „Ember vagyok", mond mosolygva S Alonzonak hívnak engem Szüleim, kik ott lakoznak Óceán másik felén". És jött a hold estre kelve És jött a nap is utána, Lenéztek Quito völgyébe S nem találták, nem csókolták Bogár szemét Assarpainak, Más ajak csókolta azt. Égtek Quito völgye mélyén A virágok, hőbben égett Assarpainak barna arca S hőben égett ajka csókja. „Szeretsz-e?," Kérdezte halkan. „Örökre", szólt, „mindörökre". Szép virágból a legszebbet Búcsúkor letörte a lány S általadta Alonzonak. „Mint elhervad e virág itt, Ügy felejtesz el te engem". „Soha", szólt az, „sohasem". II. Zord haraggal ült Pizarro, A hódító, sátorában, Andoktól a tengerig le Minden ország néki hódolt, Egy állott csak néki ellen, Az Inkát nem győzte le. Mint a kondor a hegyekben, Bércek közt lakott az Inka, Mint a kondor úgy csapott le, Spanyolok voltak zsákmánya JLapunk mai száma ÍO oldal.