Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-12-30 / 52. szám

kunyerálgatnia, nem kell, söt nem is szabad néha talán a közérdek rovására magán munkálatokat végeznie, tisztességesen javadalmazott tisztviselői kar, amely érzi a maga értékét és ennek megbecsültetését s érzi másrészt, hogy ezért becsületes, hűséges szolgálattal ellenértéket kell a városnak nyújtania, tisztességesen javadalmazott tisztviselői kar, mely egyedül hivatásának és munkájának él, kedvező auspicium arra, hogy városunk tovább haladhat 1912-ben is a fejlődés útján. Tovább haladhat főkép akkor, ha ennek a tisztviselői karnak kiegészítése is oly módon történik meg, amint azt a város valódi érdeke megköveteli. A nyerendő — immár el is nyert — teljes államsegély reményében a város képviselőtestülete több oly új állást szervezett, amelyeknek hiányát már rég érezte közigazgatásunk gépezete. Ezeknek az állásoknak betöltése március havában fog megtörténni. Addig még lesz alkalmunk idevonatkozó nézeteinket kifejteni, most csupán annyit kívánunk hangsúlyozni, hogy míg ott, ahol az állások betöltése előléptetés útján lehetséges, a bebizonyult jó munkaerőket nagyobb munkakörben a város számára okvetlenül inegtartandóknak véljük, addig oly állásoknál, melyekre a már szolgálatban állók kellő kvalifikáció bijján nem reflektálhatnak, irányadóul egyedül a magasabb képzettséget, kiválóbb tehetséget s a bár más téren bebizonyított nagyobb ambíciót és munkakedvet kell vennünk és a város közjavát minden személyi tekintetnél előbbre keli helyeznünk. Ezeknek az új tisztviselőknek bölcs kiválasztása, velük és a régi tisztviselőkkel együtt a város ügyeinek vitele arra a képviselőtestületre vár, mely ugyancsak a most ránk köszöntő új-évben választott tagjainak fele részében megújul. A közel jövőben, valószínűleg még január havában választani fogunk. Öt kerületben negyvenkét városi képviselői megbízatást kell kiosztani. Óhajtandó, hogy a közbizalom olyanoknak juttassa e mandátumokat, akik képviselői minőségükben teljesen kivonni tudják magukat a közelebbi vagy távolabbi érdekeltségek nyügzö kötelékeiből s úgy határoznak a város dolgában, mint a — magukéban. Ehhez természetesen bizonyos idealizmus kell. Annyi rút anyagias esztendő után vájjon hoz-e az új esztendő egy kigp idealizmust ? Közgazdasági problémák. Ilyenkor, évforduló idején szinte természetes, ha visszapillantunk az elmúlt esztendő eseményeire és egyszersmind egy pillantást is próbálunk vetni az új-év jövőjébe. Ilyképen okulhatunk a múlton és reménykedhetünk a jövőben. Közgazdasági téren az elmúlt esztendő különösen eseménygazdag volt. Nagy számban fordultak pedig elő, olyan mozzanatok, melyek gazdasági életünk jövőjében jelentős szerepre hivatottak. Eme mozzanatok és események nagy tömkelegéből óhajtok szóvá tenni egynehányat, melyeket különösen fontosaknak tartok. Legelső sorban a közlekedésügy terén felmerült mizériákat említem meg, mert ezek révén az ország közgazdasága olyan nagyfokú károsodást szenvedett, hogy itt a legsürgősebb teendőkre van szükség. Az államvasutak befektetései ugyanis semmikép sem tartottak lépést a forgalom nagyfokú emelkedésével és ezért most állandóan a legsúlyosabb forgalmi zavarok vannak napirenden. Pótolni kell tehát okvetlenül és sürgősen a beruházások terén évek hosszú során át elmulasztott teendőket. Ez természetesen csak úgy képzelhető, el ha a kormány a Máv. részére folyósít néhány száz millió rendkívüli beruházási hitelt. Hir szerint e célra egy 500 milliós államkölcsön felvétele volna tervezve. Bármikép legyen is, a vasút beruházások ügye oly sürgős, hogy e téren a legcsekélyebb késedelem is mérhetetlen károkat okozhat az országnak. A közlekedésügyi mizériák orvoslásával azonban egy egész sereg fontos probléma megoldása is függ össze. így legelső sorban az államvasuti személy- és árudijszábás reformja. E tekintetben kész tények elé állította ugyan részben a kereskedelmi miniszter az országot, amennyiben az árudijszábás felemelését 1912 március l-re már kihirdette, de a mérvadó gazdasági tényezők aggodalma az árudíjszabásnak egyöntetű, százalékos emelése ellen sokkal komolyabb és alaposabb, semhogy a kérdést fővárosból. Egy özvegy és három érett csodaszép leány — ó itt föltétlenül kell valaminek lenni. Miért nem maradtak a fővárosban és miért jöttek éppen ide, ahol senki sem tud róluk, miből élnek, mikor nincs kenyérkeresőjük ? Nyiltan és harsogva szállt róluk a pletyka, amit irigy és kevésbbé elegáns kisvárosi szépek terjes?tettek szájról-szájra. Tudtak egy fiatal katonatisztről, aki immár két izben is meglátogatta Ráczékat. Világos, mint a nap, ez a főhadnagy tartja el őket. Vájjon miért járna ide, ha nem a lányok kedvéért és ki fizetné a kis család háztartását, ha nem ez a katona, aki kinoseit eldugta ebbe az elhagyott városba, hogy senki más hozzájuk ne férhessen. így kerültek indexre a város családjainál Ráczék és lettek rossz és kivetni való lányok a Rácz-kisasszonyok. Valójában pedig — oh, hisz úgy sem hinné el senki — a Ráczék derék, kedves népek voltak, a katonatiszt pedig testvére volt a Ráozlányoknak. A fővárosban drága volt az élet és sűrűn kínálkozott a becstelenség, hát ide internálta őket az eldugott, kis fészekbe, maga pedig gazdag lányokra pályázott, hogy fönntartsa és megmentse a családot, amelynek gondja egy év óta az ő vállaira nehezedett. Az egy év előtt való uraságból — amikor még élt az öreg Ráoz, aki törvényszéki biró volt a fővárosban — csak néhány jól szabott ruhadarab ós pár rossz bútor maradt meg, a többi ráment az első hónapok nyomorúságára. Azután idejöttek, lakást vettek a külvárosban és éltek a törvényszéki biró kis nyugdíjából, meg abból a osekóly valamiből, amit a főhadnagy-fiu juttatott nekik. A legkisebbik Rácz-kisasszony még osak most érezte először, ebben az üzletben a kisváros lesújtó ítéletét. Még bókolt előtte a segéd, de szemeiből kilobogott undorító asszonyéhsége és valami biztos tudat, hogy osak ki kell nyújtania a kezét és az Övé ez a leány, ez a gyönyörűséges szép bukott leány. — Parancsol kis nagysádkám ? — kérdezte émelygős édességgel ós merészen a leány ki pirult arcába hajolt. A Rácz-kisasszony riadtan feszítette hátra a derekát, de a boltoslegény ebben az ingerlő hajlásban fölkinálkozást látott ób hódító férfiasságának tudatában utána kapott egy nyegle mozdulattal. Mint haragvó cicának karmolása görbültek össze a leány puha óe mégis csodálatosan kemény ujjai ós a másik pillanatban öt piros esik, öt szabályos, vérző vonal tarkította a meglepett Begód kezefejét. A legkisebbik Ráoz-kisasszony pedig szinte rohanva szaladt ki a boltból és futtában majd feldöntöte a kirakat előtt ácsorgó, kalandéhes főispáni titkárt. Már égették a csókos tekintetek, már megérezte, hogy kinevezett vadja ennek a kis erdőnek, ahol minden férfi egy egy vadász ós minden férfi szabad és biztos prédának tekinti őt ós nénjeit. Gyorsan suhogott el ismét a kávéház előtt ós égő szemeibe könnyek szöktek, amint elkapott egy-egy fennhangon mondott arcátlan megjegyzést és gyűlölködve, tehetetlen haraggal vágott szét a diákok csapatán, akik mohó és fantasztikusan kiszínezett vágyakkal hazáig követték. őszre kevesebb lett egy taggal a Ráczosalád. A legkisebbik Rácz-kisasszony, a legfrisebb bimbó Pestre ment. — Jobb is, hogy elment — mondták rá a derék vidékiek — bár elvitte volna magáelintézettnek tekinthetnők. De a Máv. személytarifájának reformja is kényes probléma, mert egyrészt a szükséges nagymérvű beruházások kamatoztatásáról, tehát a bevételek tetemes emelkedéséről, másrészt azonban a közgazdaság fontos érdekeinek szem előtt tartásáról kell ennél a kérdésnél is gondoskodni. A kormány nagyfokú tapintatára és előrelátására lesz szükség, hogy ez a probléma sikeresen megoldható legyen. Külön említem meg az államvasuti reformokkal szorosan összefüggő budapesti pályaudvar-kérdést is. Általánosan elterjedt nézet ugyanis, hogy egy nagyszabású, új budapesti központi személypályaudvar nélkül lehetetlen orvosolni a Máv. közlekedésügyi mizériáit. Ugyancsak gyökeres reformra szorulnak a budapesti teher-pályaudvarok is. Sajnos, évek óta vajúdnak ezek a kérdések. Most már azonban a megoldás nem halasztható tovább és még az 19Í2. év folyamán a pudapesti pályaudvarkérdés megoldását okvetlenül meg kell kezdeni. E téren különben igen nagymérvű tranzakciókra van kilátásuk a fővárosi pénzintézeteknek is, mert a felszabaduló értékes térületek felparcellázása és az új pályaudvarok óriási építkezési munkálatai révén nagy üzletek kerülnek majd lebonyolításra. Ezek olyan óriási tőkeösszegeket fognak igényelni, hogy a nagy és tőkeerős pénzintézetek hathatós közreműködésére okvetlenül szükség lesz. Egyáltalán, az államvasutak küszöbön álló milliós befektetései mérhetetlen hasznot jelentenek az iparnak és a vállalkozásnak, mert hosszú időre busásan jövedelmező foglalkozást biztosítanak részükre. így tehát mindenképpen hasznosak azok a reformok, amelyek a közlekedésügy terén várhatók a legközelebbi jövőben. Másodsorban a drágaság problémáját teszem szóvá. E téren súlyos megpróbáltatásokkal járt az elmúlt esztendő, mert az összes használati cikkek, de különösen az élelmiszere k ára újból igen tetemesen emelkedett. Nemcsak nálunk, hanem az egész világban. Mégis az emelkedés alig volt valahol nagyobb mérvű és rohamosabb, mint éppen nálunk. Temérdek szaktanácskozás, újságcikk és szónoklat foglalkozott az év folyamán a drágaság kérdésével és temérdek eszme merült fel, mely mind a drágaság tüneteinek enyhítését, illetőleg orvoslását célozta. Ez eszmék egy része már a megvalósulás stádiumába is lépett. Mégis úgy látjuk, hogy az általános drágaság nem enyhült. Az országnak mérhetetlen károkat okoz pedig ez az állapot, mert az általános drágaság szinte rákényszeríti az összes kereseti ágakat jövedelmük szaporítására. így történik azután, hogy val a fórfibabonázó, szépséges nénjeit is, mag azt a gyalázatos özvegyet, aki a leányaitárulja. A két idősebb Rácz-kisasszony már ritkán járt be a városba, mert féltek a tolakodó ós kellemetlen utcai lovagoktól, akik kitartó szemtelenséggel követték, ha ilyen hajtóvadászatok, alkalmával találkoztak egymással. A gyors vidéki riporterszellera már azt is kitalálta, hogy miére távozott el Pestre a legkisebbik Rácz-kisaaszony. — Színésznő lesz a drágalátos ! — mondták sok megvetéssel —, hogy annál több jogcíme legyen a szerelemre. És csakugyan a legkisebbik Rácz-kisasszony 8zininövendék lett. Amikor a főhadnaggyal meghányták-vetettók odahaza a familia jövőjét, ezt találták a legjobb megoldásnak. A kis leánynak hangja is van, alakja is van, ki tudja, hátha ő rántja ki a családot e piszkos és csúf életből, mert a főhadnagynak csökönyösen rosszul ment a házasság körül. Úgy intézték, hogy ezentúl a kislány kapja meg a főhadnagy segítségét, ők pedig meghúzódnak valahogy két évig, vagy három évig, amig lesz valami a jövendő primadonnából. Szomorú ós elhagyott volt ez időtájt a Ráczék házatájéka. A két idősebbik lány a maga fölzaklatott lelkével egészen lemondott már az életről, nem jöttek az ablakhoz sem, mert néha megtörtént estidő táján, hogy pajkos ós kalandéhes fiatal urak bezörgettek az ablakon. Odabenn ilyenkor szomorúan némult el a Ráczcsalád egyetlen vigasztalója, a zongora, a lányok feküdni mentek, nyitott szemmel bámultak bele a sötétségbe ós vágyódtak a kis testvérjük után messze, messze, ahol nekik is virágozna az élet és ahol nem bántanák őket az emberek. Közben néhány városi úr, akik megjárták