Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-12-30 / 52. szám
PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D«- KŐRÖS EXDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Budapesti színházak. Különös híreket olvas az ember a budapesti színházakról. Olyan híreket, amelyek alkalmasak megingatni az emberben azt a hitet, hogy a magyar főváros magyar színházainak a magyar irodalom és magyar zene ápolása, általában a magyar kultúra előmozdítása volna hivatásuk. Olvassa az ember, mert fontos, hát már most jó előre télen, hogy a Vigszinházban tavasszal heteken át berlini német operett-társulat fog vendégszerepelni. A most megnyílt Népopera viszont előbb olasz opera staggione, azután a dessaui opera egész személyzetének vendégszereplését hirdeti. Hogy mi lesz a nevében „Magyar" színházban, arról nem szól a krónika. De minden valószínűség szerint a mindeneknél élelmesebb Beöthy László híven az előző évekhez idén sem fogja elsiklani engedni hálójából az idegen előadások aranyhalacskáját. Megérhetjük tehát, hogy a magyar fővárosban több színházban fog egyidejűleg hangzani idegen, esetleg mindenütt német szó, mint ahányban Thália papjai magyar nyelven magasztalják a múzsát. Pesti hirlaptudósok, akik a színigazgatókkal való baráti viszonyukból folyólag mindent, de mindent megértetni tudnak a jámboron hivő magyar olvasóközönséggel, akiknek sok szép erényük közé a következetességet éppen nem sorolhatni, persze most is készen állnak a magyarázattal, hogy hja ! ma már a régi német világ elmúlt, ma már nem kell félteni a magyar nyelvet, ma már a fővárosba zarándokló külföldi közönség igényeire is tekintettel kell lennünk, ma már a német színészek nem árthatnak, sőt használnak (a színigazgatók zsebének persze). Ezzel az érveléssel szemben aztán hiába kérdeznők, hogy a nyugati metropolisokban ugyan elképzelhető-e, hogy egyszerre három színházban idegen nyelven folyjon az előadás, választ nem kapnánk, ugyan minek is kapnánk ? Hát jól van így is ... Jó Vörösmartynk jut eszünkbe, aki a pesti első magyar színháznak megírta az „Árpád ébredését". Mi lenne, ha a fentirt színházakban ébredne újra Árpád ? Valószínűleg szétcsapna buzogányával a német társaság között. S a nézők ezt, mint hatásos némajelenetet még talán meg is tapsolnák. A város új esztendeje. Ami után a városok annyi sok éve epedeztek, azt ime egész teljességében meghozza a most ránk köszöntő új esztendő. Felosztásra került a sokat emlegetett harmadik millió is és a városok nagy általánosságban annyit kaptak belőle, amennyire számítottak. Csalódás csak elvétve ért egyet-kettőt, így pld. Szabadkát, amelynek azért juttatott kevesebbet a minisztérium segélyosztó kegyelme, mert zárószámadásaiból kiderült, hogy a város nagyobb, sokkal nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint amekkorának alapján a segélyre való igényét bejelentette. A minisztérium irgalmatlan volt s Szabadka évi segélyéből lefoglalt vagy ötezer koronát a szegényebb városok számára. Őszintén sajnáljuk, hogy bennünket a Szabadkáéhoz hasonló csalódás nem ért, mert nem érhetett. Mi megkaptuk egész összegében, amire számítottunk, sőt még egy kis föle is volt segélyünknek. Ránk fér ; ránk nagyon. Képviselőtestületünk gavallér tempóval már jóval a segély megérkezése előtt rendezte a tisztviselők fizetését, úgy hogy január l-jétől az egész vonalon rendezett viszonyok állanak be. Nem mondjuk, hogy a most folyósítandó fizetésekkel tisztviselőink rózsás helyzetbe kerülnek, mert hisz a mai drágaság mellett még 50%-al felemelt fizetés is csak annyi volna, amennyi volt még 15 év előtt az 50°/ O" al kevesebb. Annyi azonban tény, hogy a harmadik millió kiutalásával a városi tisztviselők is eljutottak arra a fokra, amelyet más hasonló működési körben, hasonló minősítéssel biró tisztviselők elég igazságtalanul már korábban elértek. ("Amiben az igazságtalanság nem abban rejlik, hogy egyáltalán „elértek", mert hiszen a régi fizetések az egész vonalon már öt év előtt is tarthatatlanok voltak, hanem egyedül abban, hogy a városiak ugyanakkor ugyanarra a fokra még nem juthattak el.) Tisztességesen javadalmazott tisztviselői kar, ez mindenesetre oly momentum a város életében, mellyel alig vetekszik más fontosságra most megnyiló új esztendejében. Tisztességesen javadalmazott tisztviselői kar, amely anyagi gondoktól anynyira-amennyire mentesítve szentelheti egész munkásságát, minden energiáját a város szolgálatának, amelynek nem kell működése folyamán se jobbra se balra tekintenie, nem kell kegyet hajhásznia, hogy megérdemlett kenyerét megkapja, nem keli unos-untalan drágasági pótlékért A „PAPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. Évfordulón. Éj van ... a tegnap eltemetve : Most verte épp' az éjfelet. Tik-tak . . . tik-tak . . . egy napnak vége S az óra nem törődve véle, Már új reggel felé siet. Mohón röpíti fürge szárnya, El sem siratva a halott, S már új hozsannával köszönti — Mely fénysugarával elönti — Az újra fölkelő napot. . . . Bánt e közönynek léhasága, Mely tékozol csak s nem szerez! — Egymás nyomába hágva, törve, Hány élet vész el ily közönybe l Ember! nézd: önnönképed ez! Születni, halni egy-közös sors, Izzó nap, s hulló hópehely Egykép kihűl, egykép elolvad, Tegnappá tesz sok má-t a holnap, Üt órád, fáradj, vagy heverj! S araszszal mérjed bár a létet, S legyen a mérték bár merész — Kezdet, s a vég magukba zárnak: Aki született — elmúlásnak Gomolygó árny-ködébe vész. . . . Amint az óra lapján körbe' Tizenkettőig női a szám, — Épp úgy lesz ifjúvá a gyermek S az ifjak férfivá úgy lesznek Delelő éltük hő nyarán. S ha dél mult . . . lassan elközelget A félhomály, az alkonyat. Fáradt vagy . . . jó éjt mondasz végre, Az élet-nap pihenni tér le, Megkezded hosszú álmodat. De a mindenség arculatja Elmúlásoddal mit se veszt: Amig pályádat így bevégzed, Legott utódot küld a végzet: Helyetted — más új létbe kezd. . . . Az élet szörnyű óra-lapján A mutató ily körbe fut: Születünk fényre, napsugárra, S elér mindenkit sorsa-átka: Fényből, sugárból éjbe jut! Erdélyi Zoltán. Kibékülés a várossal. Irta: Kálmán Jenö. A legkisebbik Ráoz-kisasszony ebéd után bement a városba. A girbe-gurba vidéki utcákon kis cipellőjét bevonta a finom, fehér por éz szőke feje fölé táncos napsugarak vontak glóriát. Amint könnyedén ós kecsesen lépkedett az utcákon által, szinte úgy látszott, mintha maga is táncolna a játókos napsugarakkal ós az emberek, akik elmentek mellette, valamennyien megfordultak utána. Kövér nénikék és utcára könyöklő, pipás, kényelmes öreg urak el nem titkolható csodálkozással nézték ezt a sok szépséget, de a feltörő tetszést belefojtották egy gonosz megjegyzésbe : — Szép, szép, osak kár, kogy ez is rossz, mint a nénjei. A legkisebb Rácz-kisasszonyt azonbau egyelőre nem bántották ezek a kegyetlen sóhajtások. Ahogy egy falka éhes gimnázista előtt mint üldözött zerge meggyorsította lépteit, nedves, piros ajkai nevető mosolyra hasadtak és a szive bolondos kedvvel érezte a hódítás boldogságát, így haladt a legkisebbik Ráez-kisasszony diadalmenetben a városon keresztül ós kacagó, kók szemeit nem sütötte le a merész tekintetek előtt, amikkel a kis város egyetlen nagyobb kávéháza előtt ülő arak ostromolták. — Akármi legyek, ha nem lesz enyém! — mondta bizakodva, mélységes meggyőződéssel a fiatal főispáni titkár és sietve utána eredt a leánynak, aki akkor már eltűnt egy divatárus-bolt hűs ajtaja mögött. Jókedvében ránevetett a segédre, aki ebédutáni álmát aludta a pultnál ós ijedten, szemét dörzsölve ugrott föl a kunosaft jöttére. Álmos ijedtsége azonban menten undorítóan édeskés bókolásra változott, mert végre szemtől-szembe állhatott a hires Rácz-kisasszonnyal. Ő is úgy volt, mint az egész kis város, ahol rögtön kész ítélettel fogadták a Rácz-családot, amely rejtélyes körülmények között mindössze pár hónapja került ide a
