Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-12-16 / 50. szám
nyi lélekszámot. Az ország legnagyobb, legnépesebb és legvirágzóbb városa Brassó volt, de ebben sem élt több 16816 léleknél. 10 ezernél több lakossal egyáltalán csak 4 város jelentkezik : Brassó után Buda, Kolozsvár, Nagyszeben. 10 ezernél kevesebb, de 5 ezernél több lakosú város szintén csak 10 volt, a többiek még kisebbek voltak". Nem csodálkozhatunk tehát, hogy Magyarország a XVIII. században nem birván a városi lakosságban olyan elemmel, mely a nemzeti kulturát fenn tartotta volna, teljesen elnemzetietlenedett, mert hogy a városok azok, melyek a nemzeti nyelvet és a nemzeti kulturát legjobban megőrzik, azt a történelem tanúsága kétségbe vonhatatlanul mutatja. Államok, sőt nemzetek is megsemmisültek, de nyelvük néha városaikban tovább élt, sőt néha tovább folytatták az állam hódító szerepet, mert beolvasztották magukba a hódítókat és rájuk kényszerítették, természetes nem erő hatalommal, hanem a társadalmi érintkezésben rejlő törvény kényszerűségénél fogva saját nyelvüket. A görög gyarmat városok épugy a Földközi tenger keleti partjain, a persák ellenében, mint Itáliában a rómaiak ellenében évszázadokon át fenn tudták magukat tartani és dacoltak minden hódíási kísérletekkel. Alexandria, melyet egy zseniális ifjú hódító egy ősi kulturállam földjén alapított, majdnem egy évezredig hordozója volt a görög műveltségnek s mindenféle népből göröggé asszimilálódott lakossága körében élte a hellén irodalom a maga másodvirágzását. A latin városok még azután is évszázadokig ápolói voltak a latin nyelvnek és kulturának, mikor már a római birodalom megsemmisült az idegen hódítók támadása alatt. Mommsen szerint Rómának céltudatos törekvése volt a görögön kivül minden egyéb nemzet beolvasztása és ennek a beolvasztási politikának leghatalmasabb eszközét a városok képezték. Galliában a IV. században Kr. u. a városok segítségével a latinizálás műve be volt fejezve és ezek a latin városok fenn maradtak a germán invázió korában is és a hódító gótok, burgundok és frankok Önkéntelenül is meghódítottjai lettek a galloromán civilizationak. Páris, Marseille, Bordeaux, Toulouse, Soissons stb. városok nyelve és kulturája lassanként magába olvasztotta a légiók legyőzőit. Ép így Angliában Hódító Vilmos normannjai nem tudták megsemmisíteni a kifejlett városrendszeren nyugvó angol kulurát, sőt maguk is meghódoltak annak. Hastingsnél úgy látszott, hogy az angol ügy örökre elveszett, de épen ellenkezőleg az angol kultura magába olvasztván azt az értékes új népelemet, mely a harctéren az angol sereget leverte, csak ujabb és magasabb fellendülésnek indult. De minek időzzünk hosszasan történelmi példáknál. Azok az erők, melyek a nemzeti kulturát a városokban diadalmasan viszik előre, ma is műkődnek és közvetlenül szemeink előtt érvényesítik hatásukat. Vargha Gyula „A magyarság félszázados fejlődése" c. tanulmányában a statisztika által felderített adatok eredményét a következő szavakban foglalja össze: „Más az 1890. évi népszámlálás eredménye kétségtelenné tette, hogy a magyarság sokkal erősebben szaporodik a városi, mint a vidéki népességben. Legutóbbi (1900-iki) népszámlálásunk ezt a külömbséget még élesebben mutatja" és részemről a társadalmi erők konstans voltára támaszkodva meg vagyok győződve, hogy mostani népszámlálásunk adatai ugyan ennek a folyamatnak további erőteljes haladását fogják feltüntetni. Sajnálatomra ezek az adatok ma még nem állanak rendelkezésünkre, de ha elgondoljuk, hogy 1880-ban a magyar lakosság a rendezett tanácsú városokban 667 ezer volt, a nem magyar lakosság pedig 543 ezer és hogy az előbbi, t. i. a magyar nyelvűek száma 20 évvel utóbb 1900ban felemelkedett 926 ezerre, a nem magyar ajkú lakosság száma pedig leszállott 347 ezerre, nyilvánvaló, hogy itt nemzeti kultúránknak oly assimiláló munkáját látjuk érvényesülni, mely további folyamában nem hogy gyengülne, hanem még erősödni fog. Hiszen Budapesten 1850-ben a másfélszázezernyi polgári népességből a németek száma 88 ezer volt, mig 50 évvel utóbb a 700 ezer főnyi lakosságból csak 101 ezer volt a német anyanyelvű. S mig Budapest lakosai közül 1881-ben németül 264 ezer tudott, magyarul pedig kevesebb t. i. csak 250 ezer, s mig ugyanakkor csak magyarul 64 ezer, csak németül 71 ezer beszélt, addig 1900-ban a csak magyarul beszélők száma megháromszorozódva 271 ezerre emelkedett, a csak németül beszélők száma pedig 31 ezerre csökkent. Feltétlenül áll tehát az, amit Vargha Gyula következésül levon: „a nyelvi átalakulás a városokban sokkal gyorsabb, sokkal teljesebb. A vidéki népesség a maga konzervatizmusával, ha megtanulja is a magyar nyelvet az iskolában, vagy a magyar községek lakosaival való érintkezés közben, de azért otthon családi tűzhelye mellett örömes tebb beszéli azt a nyelvet, melyet apáitól örökölt. Ellenben a városokban, főleg a kultura hatása alatt a magyarság géniusza nem fél, hanem egész munkát végez." És ami a legjellemzetesebb, ezt a munkát nem az erőszak, hanem a kultura fölényében rejlő erőnél fogva végzi, anélkül, hogy nyelvének gyakorlásában bárkit is törvénnyel akadályozna. A városokban érvényesülő magasabb nemzeti kultura ellenállhatatlan hatással van mindazokra, akik vele érintkezésbe jönnek és így a nemzeti assimilálódás nagy munkáját a városok szinte észrevétlenül, azt mondhatnók, minden céltudatosság nélkül, a bennük rejlő erkölcsi erőknél fogva teljesítik és pedig sokkal alaposabban és sokkal hamarabb, mint ahogyan azt a városokban koncentrált intellektuális erő kifejtése nélkül elérni lehetne. Az ÉszakAmerikai Egyesült Államokban látjuk legnagyobb mértékben ezt a hatást érvényesülni, aminek természetes oka az, hogy az angol kultura az Amerikába özönlő bevándorlók kultúrájával szemben még magasabb, mint amilyen a mi kulturánk a városainkba költöző más nyelvű honfitársaink kultúrájával szemben. Épen azért Amerikában az assimilálódás még rohamosabb, még rövidebb idő alatt történik, mint nálunk és még inkább érvényesülnek azok a titkos, de hatalmas erők, amelyek a városok kultúrájában, mint egy energia accumulatorban felhalmozva rejlenek. Igen találóan mondja egy amerikai iró, hogy „a megsiratott orosz admirális Makaroff az északi jeges-tengerben nem tudta keresztül törni a jeget nagy jéghajójával, a Jermákkal, melynek erejét ellenállhatatlannak gondolta, de a jéghegy, amint a jeges-tengerből szétszakadozva enyhébb éghajlat felé indul, gyorsan feloldódik a melegebb levegő és az őt környező viz hatása alatt. Az apró társadalmi és politikai élet titkos erői állandóan és gyorsan végzik az amerikanizálódás munkáját és kevéssé ismert sarkvidékének, Kanada északi részének kikutatása. Hasonlókorú társával indul útjára, jól fölfegyverkezve, s általában ellátva mindennel, mire egy sarkvidéki utazásnál szüksége lehet. Megmulatta egyik — a norvég király által is aláirt — okmányát: az összes közlekedési eszközök használatára szóló szabadjegyét. Nagy reménységgel eltelve, merészen s jókedvűen indul útra a rózsás arou dalia, elhagyva a meleg otthont, elbúcsúzva hozzá ragaszkodó szeretteitől. Semmi, semmi sem tudja őt visszatartani, mennie kell. S mi csodálattal néztük észak e bátor fiának rokonszenves arcát, daliás alakját, s szivünkben minden jót kívántunk neki hosszú útjára. Norvégiábán még egy érdekes férfival ismerkedtünk meg: Nielson Konrád dr. norvég egyetemi tanárral, aki a krisztianiai egyetemen a finn-ugor nyelvészet előadója. Évekkel ezelőtt 9 hónapig magyaro.rszág különböző vidékein, de legtovább Erdélyben tartózkodott, s oly Bzépen, tökéletesen beszélt velünk magyarúl, hogy nem győztük hallgatni. Kedvesen, elismeréssel szólott Magyarországról s dicsérte gyönyörű fővárosunkat. Udvarias, előzékeny volt, mindig nagy nyugalommal halkan beszélt. A nagy nyugodtságot, higadtságot Norvégiában lépten-nyomon tapasztalhattuk, uemcsak egyeseknél, de a tömegnél is. De sehol sem lepett ez meg bennünket annyira, mint a norvég képviselőházban. A kívülről impozáns „Storthing" egyszerű, tágas üléstermének karzatáról hallgattuk s szemléltük rövid ideig az ülés lefolyását. Nem volt osztatlan figyelem, de j csend uralkodott. Aki hallani "akarta, köréje csoportosult csendesen, nyugodtan. S aztán viszszatért helyére. Egyik a másikat nem zavarta, közbeszólás nem hallatszott, a vita heve senkit sem ragadt el. Önkénytelenül is eszembe jutott Szaboloskánk jól ismert verssora: „ha ez a csárda a Tisza partján volna !" Mert a norvég storthing munkálkodásának van is eredménye: hasznos törvények, melyek biztosítják a nép jólétét, szabadságát, önállóságát, művelődését. A norvég képviselőházban tapasztaltak nemcsak a nép rendkívül nyugodt természetét mutatják, hanem azt is, hogy egymást megbecsü lik, egymás iránt udvariasak. Az északi népek komoly udvariassága sohasem válik tolakodóvá, de mindig jóleső és vonzó. Nem felejthetem el annak a svéd egyetemi hallgatónak szívességét, akitől a stockholmi Linné-prakban egy szoborra nézve kértünk felvilágosítást, sőt — megtudván, hogy idegenek vagyunk — hozánk szegődött, magyarázott, vezetett, . s szinte örülni látszott, hogy szolgálatunkra állhatott. Igaz, hogy még ennél is nagyobb szívességet tapasztaltunk — Stockholmba szakadt honfitársunktól, ki megérkezésünk percétől kezdve velünk volt, s látható örömmel áldozta minden idejét a magyar társaságnak, melynek tagjai között közeli rokonai is voltak. Elképzelhető, mily jól esett a hazájától távol élő férfinak egyszer ismét az édes honi szót hallania. De mily jól estek nekünk is az ő útbaigazításai, mily biztonsággal jártunk keltünk a gyönyörű utcákon, hogy élveztük a Málar-tó és a tenger partjának panorámáját, mily figyelemmel kisértük magyarázatai nyomán azt az érdekes vízduzzasztó szerkezetet, melynek segítségével a tenger es a tó vize egy színvonalon állóvá lesz, és így az igen keskeny csatornában a nagy tengeri hajók is akadály nélkül megjelenhetnek. Mindamellett még sem túlságos élénk Stockholm kereskedelmi élete. Lsgáüriibb az összeköttetése keleti szomszédjával, Oroszországgal, de természetesen német- és dán hajók sem ritkák kikötőjében. Itt, a város közelébe n nem nagy a tenger. Sőt, midőn a svéd fővárostól mintegy 1 1/ 2 órányi távolságban levő Saltjőbadenbe, a gyönyörű fekvésű kis fürdőhelyre vitt benünket a csinos hajó: ott sem láttuk a hatalmas nyilt tengert, sőtt hellyel-közzel az alacsony sziklás partok között a tenger csak olyan volt, mint keskeny patak. Már Christiania öble nagyobb és végtelenül bájos. A félkör alakban húzódó zöld part szines, villaszerű épületeivel, az erdővel borított szelid emelkedésű hegyek az Adr>a egyik paradicsomára, Abbáziára emlékeztetnek. És még hatalmasabb a nagy viz a dán főváros mellett. Itt a tenger, alig hagyjuk el a belső várost, mindjobban szélesedő végtelen viz, amelyen a nagy hajók s apró fehér vitorlások egész raja csapkodja a szintjátszó hullámokat. A hajók ormán vigan lengeti a szél a dán lobogót. Mind a 3 nemzet lobogója hasonló. A dánoké piros mezőt átszelő nagy fehér kereszt ; a svédeké: világos kék alapon sárga kereszt, a norvég zászlón a fehér szegélyű vörös kereszt sötét kékmezőben húzódik. Vannak tehát még külső jelek is, amelyek mutatják, hogy a három nép valaha együvé tartozott. A pénzük is
