Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-12-16 / 50. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : KŐRÖS E N I) RE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Yárosaink és nemzeti kultúránk. Irta: dr. Antal Geza. r. Nemzeti irodalomtörténetünk a szatmári békét követő több mint fél századot az „elnemzetietlenedés kora" névvel illeti. Alig van irodalomtörténetünknek és általában nemzeti történetünknak egy-egy érdekesebb problémája, mint amely ennek a nemzetietlen kornak keletkezésével, illetve a keletkezését előidéző okokkal foglalkozik. Ha visszagondolunk a XVII. század nagyarányú irodalmi mozgalmaira, a nemzeti érzés és gondolat megannyi megnyilatkozásaira, melyek a XVII. századot a nemzeti irodalom és ezzel kapcsolatban levő nemzeti kultúra egyik legfényesebb korszakává teszik, és innen továbbhaladva tekintetünket arra a korszakra fordítjuk, melyet ,a tudományok arany századának* neveztek ugyan, de amelyen nemzeti nyelvünk majdnem teljesen helyt adott az idegennek, önkénytelenül is ajkunkra tódul a kérdés: mi okozta, hogy a szatmári békével tartósabb és a porosz háborúkat leszámítva, igazán háború nélküli békés időszakban a magyar múzsa majdnem teljesen elhallgatott úgy, hogy a latin költő mondása helyett: ,Inter arma silent musae" — azt kell mondanunk, hogy a magyar múzsák a békében nem hallatták szavukat. Még érdekesebb lesz a probléma, ha tekintetünket a XIX. század közepére, a szabadságharcot követő időkre fordítjuk. A világosi fegyverletétfel nemzeti ügyünknek nagyobb vereségét jelentette, mint a fegyverletétel a majtényi sikon. A világosi fegyverletételt követő idők, különösen első éveikben, az igazi, minden nemzeti megnyilatkozást eltipró abszolutizmus idői voltak és mégis az abszolutizmus évtizedében nemzeti irodalmunk nemcsak el nem hallgatott, de sőt. — akár a szépirodalmat, akár a tudományos irodalmat tekintsük, — a nemzeti érzés és gondolat oly produktumaival találkozunk, hogy ezt az évtizedet semmiképen sem számíthatjuk az irodalom hanyatlásának korához. E mindenesetre feltűnő jelenség okát nemzeti kultúránk terjedtségének különböző fokában kell keresnünk. A XVIII. század nemzeti kultúrája aránylag kis körre szorítkozott. A XIX. század nemzeti kultúrája nemzeti ébredésünk szakától kezdve egyre fokozódó mértékben rnind szélesebb körökre terjed ki. Csak így történhetett, hogy mig a XVIII. században annak a keskeny rétegnek, amely hazai kultúránkat vitte és támogatta, kidőltével, vagy elidegenedésével egész kultúránk és irodalmunk idegenszerű lett, addig a XIX. század sokkal szélesebb rétege nem volt az idegen kultúrának megnyerhető, fenntartotta és továbbfejlesztette a magyar nemzeti kultúrát. S honnan van a XIX. századnak ez a nemzeti kultúrát fenntartó és fejlesztő rétege ? A városokból. Ha a XIX. század a városok képződése tekintetében egy színvonalon állott volna a XVIII. századdal, meg lehetünk győződve, hogy az abszolutizmus idejében a magyar kultúra épúgy szünetelt volna, mint ahogyan szünetelt az elnemzetietlenedés 'korában. A XVIII. században nem voltak városaink s még amelyek voltak is, betelepített idegen ajkú polgárságuk révén idegen testet képeztek a magyar állam és a magyar nemzet testében úgy, hogy egykét várostól, mint pld. Debreczentől eltekintve, magyarnak alig mondhatjuk városainkat. Ellenben a XIX. században városaink fejlődésével együtt egyre jobban kidomborodik ezeknek magyar nemzeti jellege és így egyre képesebbek lesznek a nemzeti kultúra gondozására, istápolására, fejlesztésére. Szinte elképzelhetetlen, hogy bármi történelmi alakulásnál ma, vagy a jövőben városaink folytonos fejlődése mellett megismétlődhessék az a kor, amelyet a XVIII. század irodalomtörténete és a magyarság története a magyar művelődés legszomorúbb korszakának nevezhet, mert a városok polgárságában a nemzeti kultúrának oly oszlopai vannak, melyeket megrendíteni, vagy éppen ledönteni lehetetlen. Hogy mily óriási e tekintetben a külömbség a két század előtti és a mai Magyarország között, azt legjobban látjuk a statisztika világánál. Mig legutolsó népszámlálásunk hatvan várost mutat fel 20 ezernél több lakossal, addig Aesádi szerint „igazán nagy népességű városa az államnak 1720 közül egy sem volt. A legnépesebb városok sem érték el a 20 ezer A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. SIRATÓ. Zaratusztra ormok, Nem kelletek már, Ólmos gondot hordok, Mindig velem jár. Nem bánt már a tető, Jobb lenne a semmi, Gyűlik ráncra redő, Jobb lenne pihenni! Csak egy kis oázis, Idehajt a vágy, Ha szük is, parány is, Egy kis rózsaágy ... Száz kérdést feledni, Mert nincs felelet! Gond nélkül evezni Mélységek felett! Juhász Gyula. Északi kultur-népek. Irta: Tóth Árpádné. (Vége.) Megbecsülik ez északi népek a feledésbe menni nem engedik a mult emlékeit. Egész kia telepeket létesítettek mind a három fővárosban, ahol bemutatják a régi és a jelenlegi népéletet és szokásokat. Ósdi templomok, házak és bútorok, eszközök, fegyverek tarka változatosságban a multat szemléltetik; távoli falvak, városok jellemző épületei, népviseletek, ipari, gazdasági és művészeti cikkek, pedig a jelent tárják a szemlélő elé. A svédeknek leghíresebb ilyenfajta gyűjteményei Stookholmban az „Északi Museum" és az u. n. Skausen. Ez utóbbi észak Velenoójének egyik magaslatán — honnan gyönyörűen szemlélhető a sok szigeten épült szép főváros található, s a Djurgarden (állatkert) egyik része, Svédország minden vidéke s annak lakói be van ilt mutatva természetben. Legérdekesebbek a lappok. Rénszarvas sátrakban lakik itt néhány lapp család, s űzi rendes foglalkozását, a Skausent látogató idegenek nem csekély ámulatára. Kriatianiában is van ehhez hasonló a „Norse Folkmuseet" (norvég nép-múzeum), melynek érdekes régiségei között legbecsesebb egy ódon fa-templom. A XIII. sz.-ban készült s Gol nevű községben állott, onnan vitette a fővárosba II. Oszkár — akkor még svéd-norvég király. Hasonlóképpen a legnagyobb érdeklődéssel szemléli az ember Kristianiában a rég letűnt harcos idők egyik emlékét: egy nagy vikingenhajót. A vörös fenyőből készült, de most már teljesen elfeketedett fájú hatalmas osolnak alakú alkotmány a IX. sz.-ból való. Századokon át a tenger mélyében feküdt, hova réges-régen a normann haroosok két hős királlyal együtt elsülyesztették. Később a part fövénye rárakodván, ott feküdt eltemetve a hajó, s caak mintegy 30 évvel ezelőtt ásták ki. Azóta van Kristiániában. Nagy faépiiletet készítettek számára, s abban őrzik, mint becses ereklyét. A dánoknak is megvan természetesen a maguk néprajzi múzeuma. De az ő fővárosukban vagy annak közelében még ezenkívül számos királyi kaBtély is van, telve igen értékes, művészi gyűjteményekkel. Világhírű a Kőbenhaontól mintegy % órányira fekvő Frederiksborg kastély. A dán nemzet jóval gazdagabb, mint északabbra élő rokonai. Ez nemcsak a világvárosias Köbenhaon pompás ós diszes épületein, nagyobb számú műgyüjtemónyein látszik meg, hanem erre vall a polgárok nagyobbszabású áldozatkészsége is. Legtöbbet emlegetik egy igen gazdag maeoenasnak, Sarlsbergnek nevát, aki a főváros szépítésére számos gazdag alapítványt tett, a egy világhírű szoborgyűjteményt, a klasszikus ós modern műremekekben bővelkedő „Carlsberg-Glypthotek

u-ot létesítette. Azonban észak kultur-népei a mult gondosan ápolt ós megbecsült emlékeinél még sokkal fontosabbnak tartják a jelent ós a jövőt. Aki náluk a tudománynak szolgálatot tesz avagy tenni igér: azt biztatják s a legnagyobb áldozatkészséggel segítik, hogy terveit megvalósíthassa. Egy ifjú norvég sarkutazóval hozott össze bennünket a szerenoséa véletlen. Kristiániából Dánia felé utazva, külön kocsinkba egy^ üde gyermek-arcú szép norvég ifjú lépett be. Eszrevevén, hogy ott együvé tartozó, idegen nyelven beszélő társaság van, az északi népeknél szokásos komoly udvariassággal kórt bocsánatot ós távozni akart. Társaságunk vezető-tanára azonban kérte, hogy maradjon; sőt biztosította őt arról is, hogy jelenléte nemcsak kellemes, de hasznos is a tanulmány-úton levő társaságra nézve. S a daliás „Norge" maradt. Lehet, hogy lebüvölve tartotta őt egy ragyogó szempár is, egy fiatal magyar leány bájos arca, édes hangja. S elbeszélte nekünk élete történetét, merész terveit, Megtudtuk, hogy a neve Harald Thaulow, hazájában gazdasági egyetemet végzett, sok idegen nyelvet beszél. Célja. É.-Amerika még