Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-10-21 / 42. szám

erösebb történelmi vagy más rétegek állandóan hátra fognak szorítani. „Sic vos non vobis" ezzel jó lesz előre tisztába jönni. Én meg tudom érteni, ha bizonyos társadalmi osztályok, árnyalatok vágynak a numerus claususnak általuk könnyebben elérhető privilégiumai után, de nem tudom másnak, mint az előre nem látás öngyilkolő hiányának azoknak a rétegeknek a részéről, melyeknek jajszava állította talpra az országos ügyvédszövetséget. Talán nem elég világos ez a beszéd és jóslás ? És még egyet. Az ügyvédség önmentő nagy elhatározása megteremtette az ügyvédi országos Nyugdij- és Gy|imintézetet. A jövőnek nagy mentsége ez ; méltán utalok tehát arra az aggodalomra is, mely halálos csapást lát erre az intézményre a numerus claususban, mely a fungens ügyvédek számát leszállítja tán felére; azok viseljék a nyugdij összes terhét ? Avagy tán a kimaradók ? S ezeknek minden reménye lefagyjon a kintrekedés bizonytalansága (vagy épen bizonyossága) miatt ? Hogy vélik tehát ezt az örökéletre hivatott intézményt fentarthatni: méltán kérdik és várják erre a választ. Ám, amint a numerus elausus eszméje terjed : ép úgy terjed, söt általános az a meggyőződés, hogy a jelen állapot — radikális megjavítás nélkül tarthatatlan. Hol, kitől várhatjuk ezt s olyan legyen, vagy lehet-e az, mely a fenti nagy érdekeket nem sérti ? Várjuk a törvényhozástól, saját magunktól : a kartól, de azzal a tiszta tudattal, hogy oly radikális megoldás, mely az eddig nagy és szentnek tartott jelszavakat — például minden egyéni erő abszolút érvényesülését demokratice biztosítja — nincs. Antidemokratikus már a szeíektió mindjárt, ha magas kvalifikációt köt ki, s még kevésbbé liberális, ha az a szelekció előfeltételeit fokozza. Pedig másként' nem lehet. Aki az egyetemes nagy érdeket: a kar képzelhető fennmaradását az anyagi és erkölcsi csőd elöl konzerválni akarja, kell, hogy konzervatív erőt helyezzen a reformba is. Ilyen pedig az egyetemre tódulás visszaszorítása. Nem liberális, de észszerű. Mielőtt a guillotinhez — numerus clausushoz — nyúlnánk, próbáljuk meg az amputációval, a beteges túltengést: az elefantiázist előzzük meg azzal a gyakorlati idő felemeléssel, amelyet nálunk anyagi és^ szellemi kulturában magasabban álló államok már mint az ügyvédség mentségét elfogadnák, t. i. a gyakorlati időnek hét évre való felemelésével. Ez kipróbált konzerváló eszme, amely kiméi minden ideált s legalább is néhány évtizedre •— amig, mondjuk a gazdasági válságok megoldódnak, tán a kereseti egyetemes viszonyok megjavulnak : menti a jelent s javítja a jövő exisztenciális esélyeit. Dr. Szivák Imre. Egyházkerületi közgyűlés. — 1911 okt. 15—18. — A dunántúli református egyházkerület f. hó 15—18. napjain városunkban tartotta évi rendes közgyűlését. A gyűlésen a kerület egyházi és világi alkotó tagjai közül mintegy 60-an voltak jelen. Itt voltak többek között: Gzike Lajos, Nagy Lajos, Patay Károly, Tóth Kálmán, Segesdy Miklós, Szűcs László, Szűcs Dezső esperesek, Beöthy Zsolt főisk. gondnok, Sárközy Aurél, Kovács Sebestyén Endre, Konkoly Thege Imre, Kenessey Miklós, Szabó Kálmán egyházmegyei gondnokok, a kerületi tanácsbirák, az iskolák képviselői és a tanítóképviselők. A gyűlést f. hó 15-én reggel 9 órakor dr. Antal Gábor püspök magas szárnyalású imával nyitotta meg. Ezután a gyűlés tagjai a templomba vonultak, hol papszentelés volt. Az egyházi alkalmi beszédet Kis József esperes, helybeli lelkész tartotta, kiváló szónoki talentumának adva újabb bizonyságát. Felszenteltettek a következő ifjú lelkészek: Szinay Sándor förgepatonyi, Székely István zágrábi, Tóth Zsigmond madi, Galambos János apáczaszakállasi, Oléh Sándor arácsi, Lamperth Lajos gyulafirátóti, Szombathi István királyszentistváni, Baditz Antal A fiatal asszony lassan lehajtotta a fejét 8 fájdalmasan suttogta : — Szeretem Bélát. Az öreg asszony hirtelen megragadta a fiatal kezét s megvetéssel taszította el magától. — Te! Te! — kiáltott reá. - És ezt ilyen könnyen mondod ? Hát nem számoltál a következményekkel ? Nem gondoltál arra, hogy Béla a Laci testvére ? Az urad testvére ! Ha már nem tudtál ellenállni a szenvedelmednek, hát futottál volna előle, vagy inkább pusztítottad volna el magad. A fiatal asszony mélyen, fájdalmasan bele nézett az anyósa szemébe. A keze még remegett egy pioit, de vonásai lassan átszelidültek. — Igen mama — felelte halkan. — Ezt megtehettem volna. És talán meg is tettem volna, de akkor két ember lett volna boldogtalan . . . így pedig három ember boldog . . . Ugyahogy, de mégis boldog . . . Három ember, akik túl vannak már a heves szenvedélyeken. Három ember, akik mélyen, nagyon mélyen belenéztek az életbe és élnek úgy, ahogy tudnak, de a szeretet nem hiányzik az életükből . . . Szerelemmel csak Bélát szeretem, de ami jó, ami melegség, ami bála van bennem, azt mind Lacinak adom. Homlokát megsimogatta ós fájdalommal folytatta : — Mindössze néhány hét az, amit Béla itt tölt. — És Bélának is felesége van. Felesége van! — kiáltott fel az öreg asszony. A fiatal asszony bólintott, szomorúan mosolygott és halkan megismételte az öreg aezzony szavait. — És Bélának is felesége van. Hiszen éppen ez az. Ha felesége nem lett volna, talán ma már minden másként lenne. — Hát nem rettenetes ez, testvérrel a testvért megosalni ? A fiatal asszony végigsimította a homlokát, szomorúan nézett az öreg asszony arcába, amikor mondta : — Rettenetes. Ma már nem az. Valamikor az volt, de ma már nem az . . . Édes mama ezt talán nem fogja megérteni . . . Istenem, öt éve tart ez már így . . . Az ember nem is hinné, hogy öt éve s most már erősen, nagyon erősen érezzük, bogy másként nem is lehet. —• Nem is lehet. Persze. Nem lehet másként, mint hogy Lacit állandóan csaljátok. Ez becstelenség ! Erted ? Becstelenség ! A fiatal asszony szomorúan mosolygott. — Hát becstelenség — mondta lassan. — Nevezzük annak. De a szavak nem döntik el ezt a problémát. Lehet becstelenség, de az a fő, hogy Béla ól, hogy Laci él és hogy élek ón is. Még fiatalok vagyunk és élünk . . . Ugy, ahogy tudunk, de élünk . . . Azt nem tudja mama, hogy Bélának ezelőtt öt évvel, egy őszi reggelen, amikor vadászni volt, véletlenül elsült a fegyvere, véresen hozták haza Ó én megértettem ezt a véletlent. Előtte való este buosuztunk örökre. Laci majd megőrült. Csak akkor tudtam meg, hogy mennyire szeretem Bélát. Nagy nehezen tudtuk megmenteni. A halál ott lépkedett közöttünk s mindketten éreztük, ha őt elveszi tőlünk, elvesztünk egymás számára íb, és osak végtelen üresség lesz az életünk . . . Azután mégis meggyógyult ... És mind a hárman azt éreztük, hogy új élet elé megyünk . . . Ami történt azután, az megtörtént. Annak már így kellett történni. Az Öreg asszony sápadt volt. ősi-i, Tóth Sándor sáregresi, Sáhó István csákberényi, Labanoz László nagymarosi, Kovács Sebestyén József balassagyarmati, Kiss 'Zoltán nemeskisfaludi, Szabó Béla somogyhatvani, Gedra Pál nemeskei, Bujtár János hencsei, Orbán Jenő terezováczi, Juhász Pál nagypiszaniczai, Juhász József garamvezekényi, Szabó S. Zsigmond bajkai, Németh József noszlopi lelkészek. A hétfői gyűlésben dr. Antal Gábor püspök és Konkoly •Thege Lajos legidősebb egyházmegyei gondnok elnöklésével a püspöki jelentést tárgyalták. A püspöki jelentés megemlékezik az egyház halottairól s beszámol az egyházi életről. Aggodalommal mutatott reá azokra a sérelmekre, melyek a prot. egyházakat több téren a klerikálizmus előnyomulása folytán érik! A mindinkább nagyobb tereket foglaló felekezeti elfogultság ellen immár nemcsak a protestánsok, hanem teljes jog gal a szabadelvű katolikusok is feljajdulnak. Nem tarthatja — úgymond tovább — a felekezeti egyenjogúsággal megegyeztethetőnek azt, hogy az állami tanintézeteknél a protestáns tanárok teljesen mellőztetnek és pedig nem esetlegesen, hanem mondhatni szándékosan. Nem tartható a felekezeti egyenjogúsággal megegyeztethetőnek, hogy a tanintézetek számához képest ma már különben is kevés tiz tankerületi állás közül kezdettől fogva töltetett be egy református és egy evangélikus vallású főigazgatóval, nyolc pedig római katholikussal, holott a róm. kath. és szerzetes gimnáziumok száma ötvenöt, a protestáns gimnáziumok száma pedig ötvenhárom. Nem tarthatjuk helyesnek, — úgymond — hogy az ujabb időben ugy a főigazgatói, mint az állami gimnáziumi állásokra nagy számban olyan tanárok neveztettek ki, akik elfogult felekezeti szellemükről voltak általában ismeretesek, akik nem annyira tudományos képzettségük, kormányzati tapasztalatuk, mint inkább vak buzgóságuk, a kongregációk és más hasonló intézmények s a túlzó klerikális irányzat érdekeinek szolgálata által szereztek érdemeket az előléptetésre, amint ezt a tanároknak minden esetben való általános feljajdulásából tudjuk. A jelentés példákat említ ez irányzat hatásáról s reá mutat, hogy e bajok orvoslása csak a méltányosság, az igazi keresztyén szeretet, valódi szabadelvüség erősödésétől várható. Végül foglalkozik a jelentés a kerület tanügyével és egyéb dolgaival. A közgyűlés a jelentéssel kapcsolatos indítványok során elhatározta, hogy a kerületben szolgált mindazon lelkészek özvegyeinek, akik az országos lelkész-özvegy-árva gyámintézettől — Ilyen dolgok. Hát így ? —- hebegte halkan, majd hirtelen újra a fiatal asszony felé fordult. — De ez így még sem maradhat. Hát éppen ezért, mert öt év óta tart. Egyszer vége kell, hogy legyen. Én szólok Lacinak, még ma este szólok Lacinak. Fel és alá járkált a szobábaa s hevesen ismételte : — Még ma este szólok Laoinak. Hirtelen visszafordult a fiatal asszonyhoz s ingerülten lökte oda neki: — No és te ? Egy szót sem felelsz erre ? Nem félsz? — Nem félek — felelte a fiatal asszony. — Nem félek — ismételte lassan, — de sajnálnám magát édes mama. Én annyit szenvedtem 8 végre olyan boldog voltam, hogy nem félhetek. Szerettem Lacit, mikor hozzámentem. Talán nem lángoló szerelemmel, de szerettem. A jó szivét, az okosságát, a meleg férfiasságát, de ő nem az volt, aki az ón szivemet igazán erősen fellobantja. Mikor Bélát megismertem, tudtam, hogy ő az. Laci sokkal egyszerűbb volt, semhogy engem igazán megértett volna. Csodálta a szépségemet, jó volt hozzám, de a lelkemet nem nyitotta ki. A lelkem mindig a ,Béláé volt, amikor még nem ismertem is. Két éves házasok voltunk, amikor ő Párisból hazajött. Már akkor is nős volt... Az első nap tudtuk, hogy szeretjük egymást. Sokat szenvedtünk, de ha meg nem ismertük volna egymást, igazán nem éltünk volna. De így éltünk. Hát ón nem félek, édes maga. Csakhogy mégis . . . Mégis nagyon rosszul tenné, ha Lacinak szólna . . . Nagyon, nagyon rosszul tenné . . . — Én mégis elmondom Lacinak — szólt az öreg asszony.