Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-10-14 / 41. szám

kedvenc, söt mondhatni, hazai itala volt a bor, míg a fogyasztási adók, a filloxera s egyéb bajok, magas munkabérek azoknak értékét fel nem szöktették, mely maga után vonta az olcsó, de butító pálinkafogyasztás nagy mérvét. Ha azonban a tiszta borok árát tömeges vásárlás útján lejebb szállíthatjuk, akkor ismét vissza fognak az emberek térni az idegpusztító pálinkától a bor élvezetére. Már pedig ezen egy ténnyel is társadalmunknak óriási szolgálatot tettünk amellett, kogy a város még évi 8—10.000 K tiszta jövödelemhez is jutna. A városi borpincével még szolgálatot teszünk a kisebb korcsmárosoknak is, mert nem kell borbeszerzésre tökét befektetniük, megkapnák azt kicsiben a városi borpincében, s nem kellene nekik a kezelés fárasztó munkáját végezni. A városi borpincének nem az a hivatása, hogy versenytársává szegődjék a borméröknek, hanem az, hogy akik meg bizható, tiszta, egészséges bort akarnak beszerezni, mérsékelt áron azok hozzájuthassanak. Különösen a szegényebb néposztály érdeke követeli meg, hogy 36—40 fillérért kaphasson 1 liter bort. Ez a néposztály a vendéglökben nem szerezheti meg 72—80 fillérért, inkább nem iszik bort, hanem vesz helyette 2 deciliter sima pálinkát. Tehát a vendéglősök ezen osztályt nem veszítenék el, mert amúgy sem voltak fogyasztóik. De elősegítené a bortermelést, ha a szegényebb néposztály is ennek élvezetére menne át, ami fontos közgazdasági és közegészségi érdek, szivlelje meg hát a város a borpincével elérhető fontos érdekeket s állítsa is fel. _ _ Közpénzek pazarlása. Amidőn egy-egy kereskedelmi vagy iparvállalat a bukás örvényébe merül, a bukás okainak megállapítása alkalmával gyakran hangoztatják, hogy a vállalat pazarul, gondatlanul költekezett s erejét meghaladó tőkét fektetett az öreg aBBzony ; a Géza tetszése : ezért vívott csendes harcot a két fiatal nő. Az asszony volt elől. Ügyes volt, tudó, kacér ós vakmerő. A férfit, aki ideges álmodozó volt, elkábította. Megrohanta a szépségével, a mosolygásával, a hozzá hajlásával. A lány elfogódva, szorongó, szerelmes szívvel nézte, hogyan hódítja el tőle egészen. — Géza — mondta az asszony az első napon — rendbehoztam a lakásodat. Majd én vigyázok rá . . . A férfi másnap elragadtatva kérdezte tőle: — A te parfümöd az, aminek az illatát a szobáimban éreztem ? — Igen. — Köszönöm. Nagyon hálás vagyok érte. Imádom az ilyen mámorító keveréket . . . Törvénnyel köteleznék rá minden nőt, hogy egyéni parfümöt használjon. Ha a nők tudnák, mit jelent a legtöbb férfi számára az illat ... Ez a legszebb emlékezés, a legszorosabb kapoos . . . A szépség nem teljes illat nélkül. Én a milói Vénuszt rózsavízzel locsoltatnám körül és képes volnék kiábrándulni a Sixtus-madonnából, ha körülötte kellemetlen szag volna. ... Az asszony és a lány csendes haroa lassanként megszűnt. A lány teljesen visszavonult éb éjszakánként csendesen sírdogált. — Én volnék hozzá való, — nem Sári, be olyan üzleti kiadásokba, melyek mellőzhetők vagy legalabb egyszerűbben, tehát kevesebb költséggel előállíthatók lettek volna. Nem tagadjuk, hogy ez az eset néha tényleg előfordul, de ha a közpénzekkel való gazdálkodást tesszük beható bírálat tárgyává, megállapíthatjuk hogy a közpénzeket kezelő államkincstár és municipiumok sokkal pazarabb ga zdálkodást folytatnak, mint általában véve a részvénytársaságok. Tömérdek olyan közpénz kallódik el, — nem mondjuk: gonosz uton, hanem gondatlanság és a bürokratizmus hosszú és költséges eljárása, valamint a fényűzési hajlam miatt — melyet meg lehetett volna takarítani s bízvást állíthatjuk, hogy az államnál és a városoknál az alapok és alapítványok évi kiadásainak rohamos emelkedése hatályosan mérsékelhető volna akkor, ha a közpénzek felett intézkedők végre megtanulnának okosabban gazdálkodni s a hivatalos copf némi kereskedői tulajdonságokat sajátítana el. Elsősorban fel kell említenünk azt a köztudomású tényt, hogy az állam mindig sokkal drágábban épít, mintha ugyanazt az építkezést magán egyén vagy részvénytársaság hajtatná végre. Mindenekelőtt a közpénzekkel gazdálkodók óriási összegeket adnak ki a kitervezési és előkészítési munkálatokra. A bürokratikus szervezet, mely az állam üzleti vállalataiba is mélyen beékelte magát, hozza magával, hogy amit egy közeg jól elvégezhetne, abba tíz közegnek van beleszólási joga. A helyszíni szemlék, a vizsgálatok, tervek és költségvetések készítése, azok többszöri felülvizsgálása gyakran véget nem érő munkálatokkal drágítják meg a középítkezést. Az állam számos hivatalt tart fenn és tömérdek hivatalnokot alkalmaz pusztán azon célból, hogy a bürokrácia követelményeinek elég tétessék; ezek a nagy apparátusok óriási költséget e mésztenek fel s már ezzel is rendkívül megdrág íttatnak a közmunkák. Ehhez járul, hogy a lassan mozgó, minduntalan fennakadó rendszer munkájának késedelmes volta miatt a szállításokra kedvező alkalmat ritkán lehet kihasználni. Világos példa erre a Máv. négy év előtt beállott megrokkanása, mely azért következett be, mivel az előző évek a hosszú tűnődések és tervezgetések esztendei voltak. Mikor aztán egyszer a Máv. szolgáltatási képessége majdnem zéróra leha— mondta magában keserűen. Sári még idegesebbé teszi ... A férfi, aki egész nap velük volt ós osak este ment el, az egészből alig vett észre valamit. ... A reggelinél egy napon így szólt a fiatal Kürth : — Képzeljétek, mikor az éjjel hazajöttem, mind a két pohár, amely az első szobámban a vizespalaok mellett van, petróleum-szagú volt. Valamelyik ostoba cseléd petrólumos-ruhával törölhette ki. A fiatal özvegy sietve válaszolt: — Ma majd ón vigyázok rá. Estére azonban elfelejtette a dolgot ós reggel bosszankodva mondta Kürth: — Édes Sári, az éjjel megint petróleumos volt a poharam. Az asszony az ajkába harapott és nem Bzólt semmit. A lány nagyra nyitotta a szemét, ránézett Kürthre, ránézett az asszonyra és elgondolkozott. Este a fiatal asszony bement a Géza szobáiba, maga nézte meg a poharakat, végiglocsolta a szobát a parfümjével ós elégedetten ment lefeküdni. A ház elcsendesedett. Mindenki aludt, csak a lány volt ébren. Dobogó szívvel nézte az órát és izgatottan járt-kelt a szobájában. Fél tizenkettő lett. Géza tizenkettőkor szokott hazajönni. A lány elővett egy battisztkendőt ós a nyatlott, akkor a kereskedelmi miniszter kénytelen volt nyakra-főre uj mozdonyokat, vaggonokat rendelni, pályaházkibővítési, pályafentartási s egyéb munkálatokat végeztetni s mindezek a sürgősség folytán sokkal többe kerültek, mintha az előző években részletekben, nyugodtan vitettek volna keresztül. De rossz gazdálkodás folyik abból az ok ból is, hogy minduntalan elfeledjük, hogy Magyarország szegény ország. Ezt ugyan gyakran szokták hangoztatni, de ritkán veszik figyelembe akkor, ha — ami gyakran megtörténik — felébre d bennünk az utánzási mánia, mely arra készte t, hogy a gazdag országokban fennálló költséges intézményekhez hasonlókat alkossunk és rövid idő alatt emelkedjünk fel minden tekintetben a kultura ama fokára, melyre a nyugateurópa országok évszázadok folyamán, lassú temp óban jutottak el. Közpénzekből számos olyan intézményt létesítettünk, melyek felállításával még várhattunk volna. Kormányférfiaink és városi törzsfőnökök azzal vélik nevüket megörökíthetni, ha színházakat, képtárakat, muzeumokat, szobrokat emelnek közpénzeken s teszik ezt akkor is, ha a költséget utódaink nyakába háruló kölcsönök beszerzése utján kell fedezni. Ám, ami nem vonná magára a külföldfigyelmét, de hasznosabb volna, erre nem tudunk, vagy nem akarunk pénzt áldozni. A csatornahálózat terve rég készen van, de megvalósítására az intéző körök eddig komolyan nem is gondoltak, az ország igen sok községében nincs semmilyen népiskola, több vidéken az utak majdnem járhatatlanok s mindaddig azok maradnak, mig az illető vidék nem válik egyszer nagy hadgyakorlat telepévé ; 10—15 falunak van egy-egy körorvosa s a központoktól távol eső bírósági épületek összeomlással fenyegetnek. Nagy, pazarlás a közpénzekkel azért is, mert pár évtized óta á középületek emelésénél nem a tartósságra, hanem a külső diszre helyeznek súlyt; ugyanez az irány érvényesül a közhivatalok helyiségeinek felszerelése tekintetében is. Ma már például nem törvényszéki épület, hanem „törvénykezési palota" emeléséről szoktak beszélni s ahol új városházat építenek, nem arra törekesznek, hogy az épület évszázadokat éljen át, hanem arra, hogy a város székházát nagy álló lámpát, amely az asztalán égett, végigtörölgette vele. A könnyű battiszt beszívta, magába a petróleum nehéz szagát. Kinyitotta a szobája ajtaját ós reszketve állott meg. A folyosó csendes volt. Összeszorította a fogát, letiporta a félelmét és lábujjhegyen sietett a folyosó végére. Benyitott a Géza első szobájába. A sötétben is rögtön megtalálta az asztalt, rajta a palaokkal ós a poharakkal. Reszkető kézzel fogta a battisztkendőt végighúzta a palack száján, belemerítette a pohorakba, és azután lehajolt föléjük. A palackból, a poharakból a petróleum nehéz szaga szállott fel. Elégedetten fordult meg, visszaszaladt a szobájába és amikor elaludt, boldog álmai voltak. Másnap a reggelinél sötét arccal jelent meg Géza. — Édes Sári — mondta epésen —, ha kegyes voltál magadra vállalni, akkor tüntess ki azzal, hogy valóban vigyázol rá, ne adjanak be nekem petróleumos poharakat. — De Géza, hiszen azok a poharak tiszták voltak. — Bocsáss meg, — mondta a férfi, — akkor nem törődtél vele; vagy ninos az ilyesmi iránt érzéked. Az asszony sértődötten hallgatott. Nyomott hangulatban reggeliztek, de a lány ujjongott. Estére az asszony ismét megvizsgálta a poharakat és tizenkét óra tájban a lány ismét belo-