Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-07-08 / 27. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árőfk: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Vasárnapi munkaszünet. Olyan könnyedséggel napirendre tértek rajta, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy azon napon, melyet törvény rendel pihenésre, s amelyen mindenki pihen, még a többi hivatalnokok : törvényszékiek, szolgabiróságiak, adóhivataliak, dohánygyáriak is egyaránt mind pihennek, csak épen a városi hivatalnokoknak — kivéve persze az inspekciósokat — ne lehessen pihennie. Hogy aznap jönnek az ügyes-bajos emberek ! Ó kérem, tudnak azok jönni máskor is. Ha midenhova tudnak, mért ne tudnának a városházára ? Hogy a polgárm ester aznap fogadja a küldöttségeket ? T eljesen nyugodt vagyok, hogy. ezt a mulatságot élvezheti azért továbbra is. A vallási szempontról nem is szólok. Hogy a protestánsokat teljesen elzárják a templomba-járás lehetőségétől, azt csak azért említem meg, mert ugyanazon gyűlésen szerintem egész okosan megvédte a képviselőtestület az „esküt" a „fogadalom" külön kiemelése ellen. Általános emberi és szociális szempontból bírálva a dolgot, konstatálom, hogy a képviselőtestület nem állott a kornak azon a magaslatán, amelyről pld. az osztrák igazságügyminiszter Hohenburger törvényjavaslatot nyújt be a kötelező munkaszünetnek még ügyvédi irodákban is életbeléptetése iránt. Amire persze könnyű azt felelni, hogy mit nekem Hekuba s ki nekem Hohenburger? A napközi otthon. A múltkoriban egy interpellációra válaszolva a polgármester tudatta, hogy a napközi otthon a közel jövöben a népkonyha Csáky-utcai helyiségében megnyilik. A szociális gyermekvédelem minden igaz barátja örömmel hallotta e kijelentést, mely egy régóta érzett hiány pótlását, egy — főképen e hírlapnak hasábjain — régóta és sürgetően hangoztatott óhaj megvalósulását helyezte biztos kilátásba. Lesz tehát napközi otthon! Lett egy olyan hely, ahol azok a kisdedek, kiknek szülei az egész napot nehéz munkával töltik, oltalmat, védelmet találnak s nem lesznek kitéve azoknak a veszedelmeknek, mik annyi sok gyermek időelötti pusztulásának lettek okozói. Vártuk azóta hirét annak, hogy a napközi otthon valóban megnyilt, hogy a szülök örömmel viszik kisdedeiket a kedves, az áhitott otthonba, hogy talán a népkonyha helye szűknek is bizonyult a jelentkezők befogadására. Minderről hirt nem vettünk. Csönd volt a népkonyha táján, az ódon uradalmi ház udvara nem lesz zajos gondos dadák felügyelete alatt játszadozó kisdedek zsivajától. A dolog különösnek tetszett előttünk. Végre is nem vagyunk hozzászokva, hogy polgármesterünk nyilt ülésen olyan kijelentést tegyen, aminek komoly alapja nincs s ha ö mondta, hogy a napközi otthon megnyilik, bizonnyal valami nem várt akadálya merült fel annak, amiért a megnyitás meg nem eshetett. Jól sejtettünk. A megnyitás valóban akadályba ütközött és pedig semmi egyébbe, minthogy nem akadtak szülök, kik gyermekeiket a napközi otthonba akarták volna adni. Ez így ridegen ide állítva persze gúnyául hangzik annak, amit mi valaha a napközi otthon jóságáról, szükségességéről elmondottunk. Hogy lenne jó és szükséges az, ami azoknak, akiknek számára létesül, nem kell!? Nem kell ? Hát valóban nem kell ? ... Tovább is érdeklődtünk és megtudtunk még két dolgot. Azt a hirt, hogy a napközi otthont megnyitják nem publikálták kellő nyilvánossággal. Hogy mit értünk kellő nyilvánossság alatt? Semmi esetre sem azt, hogy egy vagy két rendőr egykét házba beszól, hogy aki akarja, elhelyezheti ám jó helyen a gyermekét: lesz napközi otthon. Utóvégre attól az egy vagy két rendőrtől — akiket a Makkoshajsza is eléggé elcsigáz — mégsem lehet kivánni, hogy ennek a nagy kiterjedésű városnak minden részén, minden külső tájának minden munkáslakta házába benézzenek és magyarázgassák a munkásnépnek a maguk mondanivalóját. Plakátokon s e mellett még a régi jó dobsző segítségével kell tudatni mindenkivel, akit illet, hogy napközi otthon van és befogadja ingyen a gyermekeket. Hangsúlyozottan mondjuk, hogy: ingyen. Mert bizony az a kis hiba is történt, hogy a szülőktől, kik közül többen mégis értesültek a dologról s hajlamot mutattak az új intézmény iránt, havi 2 koronát kértek a gyermekek gondozásáért. Ez persze nem módja a gyermekek odacsalogatásának. Napközi otthon máskép nem képzelhető csak úgy, ha teljesen ingyenes. Pénzen vásárolható jótéteménynek nincsen kelete. Azt különben igazán nem is tudjuk, A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A te anyád. A te anyád a legkedvesebb asszony, Arany a szive, lelke jő, szelid, Tele érzéssel, bizalommal, hittel, Fehér kis keze redöket simít el, S letörli a zokogok könyeit. A te anyád a legokosabb asszony, Éles szemével a szivekbe lát És bölcsesége soha el nem hagyja, Mig más leánynak anyja, Neked barátnőd az édes anyád. A te anyád a legszebb asszony is, A kedvességnek szobra és a bájnak, S bevallom néked őszintén szerelmem: Csak akkor támadt az érzés szivemben, Mikor előbb már láttam az anyádat. A te anyád legjobb az asszonyok közt, Szeme mosolygó, jósággal tele, Tud szánakozni még a szenvedőkön, Es áldom öt majd időtlen-időkön, Amikor én már beszéltem vele. A te anyád az anyák mintaképe, Hozzá hasonló nem élt soha tán; Ö a legjobb és ő a legkedvesebb, A legokosabb és a legeslegszebb, Nincs több oly asszony. — Csak az én anyám. Radnóthy Dénes, Virág Rózsi. Irta: Dóra. A látogatóba jött Dörfler kapitány a képeket nézegette a szalónban, amikor a szomszéd szobából vitatkozás hangzott be hozzá. — Megmondtam, hogy ez ügyben egy ujjat se mozgatok többé. Alaposan ráuntam. — Jenő, kérlek, csak nem mondod komolyan ? — De komolyan mondom, sőt a te részedről is kikérek magamnak minden további kísérletezést. — Kegyetlen zsarnok! — mondta panaszosan az előbbi kellemes női hang ós Dörfler kapitány, nehogy a folytatást is kihallgassa, kopogtatás után gyorsan benyitott a szomszéd szobába. — Szervusz pajtás ! — üdvözölte dr. Istvánffy a házigazda — Károly majd eldönti, hogy melyikünknek van igaza. — Mindenesetre és feltétlenül a nagyságos asszonynak! — mondta a kapitány és kezet osókolt Margit asszonynak. Lovagias, kifogástalan, de főleg pártatlan biró ! — de a felesége közbevágott í — Üljön le ide kapitány, majd elmondom magának a veszekedés okát! — Maga is hallott már bizonyára a oselédmizóriáról ? — De hiszen Önnél e fajnak valóságos gyöngyei vannak alkalmazásban ? — Igaz, de ez a eselédtragédia, — amely csaknem megzavarta békés osaládi életünket, — Amerikában, New-Yorkban történt. — New-Yorkban ? ? — Majd én elmagyarázom, lehetőleg rövidesen, — mondta IstváníFy dr. Már évek óta magyar cselédekkel látjuk el New-Yorkban élő testvérbátyámat. Hálátlan hivatás, mondhatom, mert minden nőcseléd, alighogy megmelegedett odaát, menten férjhez megy. E váratlan kijelentés mulattatta Dörfler kapitányt. — Magának könnyű nevetni — mondta szemrehányóan Margit asszony — de szegény sógornőm bánkódik ós már meg is siratta a hűtelen leányokat. -r Gyerekes vagy drágám, hogy ily tragikusan kezeled ezt az ügyet. Igaz, megtiltottam a feleségemnek, hogy még tovább is fáradjon ebben az áldatlan dologban — mondta Istvánffy dr. Hidd el kérlek, a cselédszerzők már vihognak, ha meglátnak bennünket. Tavaly — gondolom — hat leányzót küldtünk ki, — valamennyi férjhez ment odaát. Megelégeltem már ezt a furcsa házasságközvetítést. — Valami nagyon csúnya lányt kellene kiküldeni — tanácsolta a kapitány. — Csak láttad volna pajtás azokat a diaz-