Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-06-10 / 23. szám
A csizmás kultúra az emberben azt nézi először és csupán azt értékeli: mennyi hold földje van valakinek. A földnélküli tisztviselő, bármily szellemi munkát végezzen is, előtte alig ember. A pátriotás fölfogásu városokban pedig, ha összehalmoznák is a világ minden hivatalát, a tisztviselői jött-mentekül tekintetnek, akik legalább is egy ideig, mig meg nem szokják őket, idegenül érzik magukat az új környezetben. I)e nemcsak a városok részéről éri e kiváló kart a hideg elbánás, hanem az állam is alapos példát nyújt rá. Még a boldogult néhai koaliciós kormány alatt született meg az új adózási rendszer, melynek rendelkezései a latifundiumokat és a kupon-érdekeket kivéve az összes adózó rétegeket sértő voltukkal felingerelték. A tisztviselői kar, hogy-hogy nem, nem indított nagyobb mozgalmat ellene, holott talán éppen ö van a legjobban sújtva valamennyiük között. Mert, mig a szabadkereseti ágak adójának kivetésénél a tényleges jövedelem egyharmadát sem szokták az illetők bevallani, addig a tisztviselői fizetés után a tényleges, teljes összegre vetik ki az adót. Az új adózás lényegesen emeli a fizetés utáni adót is, de, ami a legsérelmesebb, adót vet ki a lakáspénzre is, amit eddig nem ismertünk. Ezen új adónem sérelmét képezi a benne levő nagy igazságtalanság is. Ha minden tisztviselő annyi lakáspénzt kapna, amennyit fizet házbérbe, akkor még bele nyugodhatnánk az új rendbe. Ámde a legtöbb tisztviselő, a legtöbb helyen kénytelen ráfizetni a fizetésképpen élvezett lakáspénzére. Ráfizetni is, adóval is sújtani egyugyanazon fizetést — egy rókáról két bőr, amely eljárás az állam méltóságával össze nem fér. Sok a magyar tisztviselők baja. Orvoslásukról maguknak kellene tömörüléssel gondoskodniok. Ne szakadozzanak szét felekezet, fizetési jelleg és munkakör szerint, hanem testvériesen egyesüljenek és kéz kezetfogva küzdjenek helyzetük mostohasága ellen. r. 1. Az alispáni jelentésből. — Népszámlálás ; népmozgalmi kimutatás ; vándorlás. — A népszámlálásról alkotott 1910. VIII. törvény végrehajtása kizárólag a közigazgatásra hárulván, rendkívüli sok és terhes munkát rótt különösen a községi és körjegyzők és a r. t. városok tisztviselőire. A rendkívüli munka dacára a népszámlálás a kitűzött időben megtörtént és az előirt számlálólapok, házi gyüjtőivek és községi gyűjtő- és összesítő ivek a megállapított határidőn belül alig egy-két község kivételével a m. kir. statisztikai hivatalhoz beterjesztve lettek. A népszámlálás végeredményeként jelentem, hogy vármegyénk lakossága 1901. évi jan. 1-től 1910. évi december 31-ig terjedő 10 év alatt összesen 27624 fővel szaporodott. Ugyanis a vármegye összlakossága 1900. évi december 31-én 222.024, 1910. évi december 31-én pedig 249.648 volt. Ezen szaporulat a népesség örvendetes és teljesen kielégítő szaporodását mutatja ugyan egyrészt, de másrészt elszomorító és aggodalmat keltő az, hogy a 249.648 főnyi lakosságból lakhelyétől távol volt 21.195 egyén és ebből tudva Amerikában van 12.996. A népszámlálás eredményét járásonként és városonként a következő táblázatban tüntettem ki: Járás es varos Devecseri járás Enyingi járás Pápai járás Veszprémi járás Zirczi járás Veszprém város Pápa város Összesen: > SJ5 C '4> -<D 53 • 2 9 5 § 09 flj £ N o. tn -4) cn N 39961 28696 44129 37759 39939 14114 17426 222024 Az 1910. évi népesség Jelenlevők 39976 30484 44890 38092 40796 14340 19875 228453 Távollevők 3984 963 6457 2758 4986 583 1464 21195 o 43960 31447 51347 40850 45782 14923 21339 249648 3999 2751 7218 3091 5843 809 3913 27624 Vármegyénk 2 r. t. városa közül örvendetes szaporulatot mutat Pápa város. A 182 község közül a lakosság szaporodott 163 községben, 19 községben azonban és pedig Borszörcsök, Öcs, Padrag, Pusztamiske, Somlójenő, Tósok, Küngös, Iharkút, Nóráp, Vinár, Bánd, Kishidegkut, Királyszentistván, Mencshely, Nemesleányfalu, Ösi, Szentgál, Vöröstó és Bakonybél községekben kevesbedett. Az 1910. évi népesedés teljesen megnyugtató. Születések száma: a) a devecseri járásban b) az enyingi „ c) a pápai „ d) a veszprémi „ e) zirczi „ f) Veszprém városban g) Pápa 1404 952 1463 1248 1590 405 563 össszesen: 7625 927 551 986 847 898 333 354 A halálozások száma: a devecseri járásban az enyingi „ a pápai „ a veszprémi „ a zirczi „ Veszprém városban Pápa „ összesen: 4896 és így a vármegye népessége a lefolyt évben 2729 fővel szaporodott. Házasság köttetett: a devecseri járásban 340 az enyingi „ 241 a pápai „ 283 a veszprémi „ 309 a zirczi „ 279 • Veszprém városban 88 Pápa „ 164 összesen: 1704 A magyar állam kötelékébe felvétetett, honosíttatott és vármegyénkben nyert illetőséget 2, a vármegye területéről az állam kötelékéből elbocsáttatott 25 egyén. A kivándorlás az 1910. évben csökkent, ugyanis az 1909. évben kivándorolt összesen: 1956 egyén, az 1910. évben pedig csak 1204 és pedig 647 férfi és 558 nő. — Az Amer ikából hazatértek száma összesen 803 és pedig 583 férfi és 220 nő. — A kivándorlás legfőbb okai, mint már előző évi jelentésemben is jeleztem, a korszellemben rejlő általános elégületlenség és a gyorsan való meggazdagodás vágya; a kivándorlók közül azonban sokan vannak, akiket terhes adósságaik gyorsabb törleszthetésének reménye hajt a tengeren túlra. Vagyoni szempontból a kivándorlást az illetőkre és családjaikra károsnak mondani nem lehet, mert a kivándoroltaktól vármegyénkbe évenként több mint egy millió korona érkezik. A kivándorlásban a legaggasztóbb azonban az, hogy az utóbbi időben, dacára az 1909. évi H. t.-c. szigora intézkedéseiben rejlő megszigorításoknak, a kiskora nők tömegesen igyekeznek Amerikába jutni, s hogy ezeknek csak igen kis része tér ismét vissza. lehet elfogadnunk, aki ép úgy udvari papja lehetett Bálintnak, mint Dévay Nádasdy Tamásé b így reformálta Török Bálint birtokait, Veszprém-, Somogy-, Zala-, Győrmegye nagyrészét, tehát majdnem az egész Dunántúlt. Thurzó Elek pedig hallván Bálint pap eredményes munkásságáról, valószínű felkérte őt, hogy jöjjön Pápára a itt folytassa működését, amit szintoly eredményre vezetett körülbelül 1528—3U-as években, mint Debreczen reformálása, úgy, hogy 1531-ben már megnyílhatott a pápai protestáns iskola is. Az azonban már bizonyos, hogy a szervezés munkája Török Bálinté, s hogy rögtön 1536ban hozott Pápára tanítókat, különösen Gesztesről, akik a reformációt sikerrel terjesztették, s hogy Bálint papot Debreczenbe küldi, ez azt mutatja, hogy Pápán már oly erős talaja volt a reformációnak, hogy erre már Bálint papnál jelentéktelenebb tanítók is építhettek, anyagi támogatásával pedig erősen előmozdította a pápai iskola teljes kifejlődését. Szólnunk kell még Török Bálint egyéniségéről, jelleméről, amelyet az egykorúak nagyon eltérő világításban mutatnak be. így Bornemissza Péter, akiről azonban meg kell jegyeznünk, hogy esküdt ellensége ós politikai ellenfele Töröknek, torkosnak, részegesnek, kóborlónak, fosztogatónak nevezi, jóllehet maga bevallja, hogy az állítását jellemző eseteket Bálint szolgáitól hallotta, ezzel szemben Martonfalvay, de legszebben Tinódi, az ő udvari lantosa benne a legjobb vitézt, a legerélyesebb politikust, a haza és hit legelszántabb védőjét, a minden erényekben ékeskedő férjet ós apát látja és tiszteli. Az egyik kép se lehet tiszta ; ez udvari lantosától, amaz politikai ellenfelétől származik. Kétségtelen, hogy neki is voltak hibái, gyarlóságai, a birtokvágy, a más, így az egyház javainak lefoglalása, de hát melyik XVI. századbeli főúr ment e hibától. Ámde ezen gyarlóságait jellemének fényes tulajdonai bőségesen eltakarák. Nem lehetett olyan kóborló és lator, aminek Bornemissza festi Török BálintDt, hiszen az ilyen ember nem szokott a magyar király fiának a keresztapja lenni s ilyen embernek nem ajándékoz a római pápa szentelt zászlót. Viszont egyéniségének alapvonása, amiből hibái is fakadtak, jellemének szertelensége. Indulatos, haragvó, büszke lélek s mindenekelőtt igazi férfi. Amennyire tudja szeretni azokat, akik hivei, ép oly irtó kegyetlenséggel üldözi ellenségeit is, akikről látja, hogy kárát akarják. Ahogyan jutalmazza hiveit, ahogy szereti Martonfalvay t és Vérbőci Imrét, oly irgalmatlanul gyűlöli s áll boszut Bakios és Deli Pálon, akik őt meggyilkolni akarták ; mintha csak egy középkori magyar főúr jelenne meg előttünk, csakhogy hazáját jobban szeretve s műveltebb formában. Kétségkívül nem volt az a finom és külföldön iskolázott s szinte kiosiszolt diplomata, mint Nádasdi Tamás. Katona volt a szó legszorosabb értelmében. Az egykorúak sokszor kiemelik, hogy nagyon értett a katonai dolgokhoz. Miles strenuu8 — irja Szerémi. „In rei militaria scientia ac fortitudine maximi nominis" — mondja Verancsics. Oláh Miklós irja egyik levelében : „T. Valentinus, qui artes et móres in bello gerendo Turcicos optime a teneris annis noverunt". De mint katona bármely párton volt is, mindig magyar maradt. A német vezérek irják Ferdinándnak, hogy Bálint ugyan hős a csatában, de a csata után nem akarja a másik pártiakat üldözni. Lelke megremeg a magyarság pusztulásának láttára. Eger pusztításakor irja Thurzónak, hogyha ezek a pusztítások meg nem szűnnek, rögtön otthagyja Ferdinándot, mert ő ezt nemcsak elviselni, hanem nézni sem tudja. Nemcsak a harcban, de a gyűléseken is megállta a helyét s szellemi képességei is kiválóak lehettek. Egymaga majdnem megakadályozta az egész váradi béke létrejöttét. Kora Ulixesnek nevezte. Modorában s viselkedésében lehetett valami megnyerő s lebilincselő. A műveltlelkü Weese János lundeni érsek, Ferdinánd követe s Bálint politikai ellenfele, rövid ismeretség után legkedvesebb barátjának nevezi. Katonái a rajongásig szerették. Jellemének, egyéniségének leggyönyörűbb és legjellemzőbb rajzát Verancsics, a XVI. század nagy történetirója adja s kifejezi ezt egy rövid mondatban. „Valentinus est vir bellicosus et liberális et suae nationis summus amatőr." Ennél szebbet nem írtak a XVI. század egyetlen vezérférfiáról sem, de igazabbat sem, hiszen egy, a vallásáért hevülő katholikus főpap irja ezt egy protestáns főúrról a vallásos küzdelmek megindulásakor. Egész életében eltöltötte őt
