Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-06-10 / 23. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D«- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Junius 8. Máskor junius 8-án, ha felnézett valaki a középületeken lengő lobogókra, elég közömbösen konstatálta, hogy „ma van a koronázás évfordulója". Nem mintha az esemény jelentőségét nem tudta volna méltányolni s nem tudta volna felfogni jelentőségét annak a ténynek, hogy annak idején csaknem husz teljes éven át tartó önkényuralom után a koronázással alkotmányos korszak virradt a hazára, hanem egyedül azért, mert a magyar bár hódolattal tiszteli királyát, a dinasztikus ünnepekért nem tud különösebben lelkesedni. Ellenben idén jun. 8-án, látva a reggeli napfényben fürdő trikolórt, önkéntelenül aggodalommal, remegéssel gondolt mindenki arra a nagy aggastyánra, kinek fejét 44 évvel ezelőtt érintette Szent-István koronája. Arra a nagy aggastyánra, arra a bölcs uralkodóra, kitől valaha féltünk, sokáig tiszteltünk s akit most, hogy a betegség napjai szakadtak reá, szeretünk, szívből szeretünk. Aggodalmunk, remegésünk a szeretet biztos jele s jele a félelemnek is : mi lenne, ha Őt elveszítenők ? De nem veszítjük, nem veszíthetjük el drága életét, annyi milliónak szívből jövő fohásza megtartja nekünk s távoltartja még soká tőlünk a bizonytalanságában félelmes jövőt rejtegető új koronázást. Az összes tisztviselők érdekében. Nem csupán egy város, hanem az egész ország tisztviselőinek helyzetét teszszük röviden szóvá. Kormányaink, a sajtó, de meg a közvélemény is teljes egyértelműséggel ismerték el mindig, ha nyilatkozniuk kellett, hogy ez az osztály képzettségénél és munkájánál fogva a leghivatottabb az állam ügyeinek vezetésére is, tehát a legértékesebb elem. Ebből az következnék, hogy ezt a minden tekintetben első rangú tényezőt mind a kormánynak, mind a városoknak, mind a sajtónak érdemök szerint meg kellene becsülniök. A sajtó még e tekintetben legtöbb jóakarattal van s ha valahol, hát csakis a lapok hasábjain talál oltalmat legtöbbször a jogtalanul megbántott, üldözött vagy a méltatlanul mellőzött tisztviselői érdek. Ámde a városok népe, vagy a kormányok segítsége csakis a sajtó erőteljes köznyomása alatt lomhán mozdult meg a tisztviselői sérelmek orvoslására. Rendszerint közömbösek írántok. Elégnek tartják, ha némi fizetést juttatnak nekik. Munkájokat, annak értékét megbecsülni nem tudják, a fizetést is ez az értelmetlenség — és néhol meg a rosszakarat hozzájárulása is állapítja meg. Kihasználni azonban szellemi erejét érti a társadalom; anyagi erőforrásaira ránehezedni és az adósságba kergetéséig kiszipolyozni városok és állam egyaránt engedik. Példákkal szolgálok. Nincs Magyarországnak az a kis és nagy városa, de most már valamire való községe sem, amelyik ne vágyódnék valamely, tisztviselőket alkalmazó köz- vagy magánintézmény után. Homerosért nem versengett úgy a hét görög város az ó-korban, amily szenvedéllyel tülekednek az új-korban honi városaink egy-egy közintézetért avagy gyártelepért stb. Versengéseik közben megnyilvánul öszinteségök is, amennyiben egyik hangosabban hirdeti, mint a másik, hogy ez vagy az intézménnyel mily szellemi és anyagi hasznok háramlanak a városra. És amint elérték e városok céljokat, az új intézményt tisztviselőivel együtt falaik között üdvözölhetik, megfeledkeznek szinte becsületbeli kötelességökröl, arról t. i., hogy annak a tisztviselői karnak méltányos árú és modern, egészséges lakásokról gondoskodjanak és ha olcsóbbá nem is birják a nagy drágaság miatt tenni piacukat, legalább az odatolakodó u. n. törpe-kereskedelem hiénáitól szabadítsák meg okos rendszabályokkal a város közönsége érdekében is a város piacát. Ily körülmények között tulajdonképpen mi is a tisztviselő a városok lakossága előtt? Nem más, hanem olyan alany, akinek a keservesen leszolgált fizetésére utazik mindenki: iparos, kereskedő, háztulajdonos, kis kofa, nagy kofa stb. S a szerint is van becsülete sok helyütt, amennyi a fizetése. Mert nem egy városban a társadalmi helyzetöket is ez szabja meg. Ennek a hiúságtól átitatott, válaszfalakra törő magyar társadalomnak nagy fogyatékossága az alföldi városokban az u. n. csizmás kultúra, a többi városokban pedig a rideg és önző pátriotizmus. A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJ

A. Enyingi Török Bálint mint Pápa város földesura.* Irta: Sebestyén Béla. Török Bálint egyénisége nemcsak politikai téren, a harcmezőn, a zöld asztal mellett, de a magánéletben is igen erősen éreztette hatását, Pápa város pedig valóságos virágkorát élte az ő földesurasága alatt. Jól látta, hogy a város hatalmát, erejét nagyban növelik és táplálják az iparosok. Azért erősen kedvezett nekik és kiváltságokkal látta el őket. 1538 április 19-én Nagypénteken kelt az oklevele Szigetváron, melyben megengedi a városában, Pápán lakó szabóknak, hogy oéhet alkossanak és pedig a székesfehérváriak mintájára, valamint azt is, hogy a céh tisztviselőit maga válassza. Már Zápolyai János engedélyt ad a pápai szabóknak, hogy oéhet szervezzenek, ez az oklevél pedig megadja a formát is, hogy ez a szervezés hogy menjen végbe. Ez az oklevél lett azután mintegy kiváltságlevele a pápai szabóknak s Pápa későbbi urai ezt mindig megerősítették. így 1552-ben Török János Pozsonyban, 1608-ban Török István Pápán," 1628-ban pedig Esterházy Miklós. Szoros összefüggésben állott Török Bálint * A hasonló című tanulmány IV. fejezete. az egyházzal. Érdekes körülmény gyanánt említhetjük meg, hogy híveit néha katholikus egyházi méltóságokra ajánlja az illetékes fórumokon. Mint prostestáns ember sokat tett egyházáért Debreozenben éa Pápán is, bár nem áll azok véleménye, ki szerint Pápát ő reformálta és iskoláját is ő állította. Még kevésbbó állhat meg Pariz-Pápai véleménye, aki egy versben azt mondja, hogy Bálint nyomdát is állított Pápán. Hiszen egyetlen e kori nyomtatványunk nincs, de még az említéséről sem tudunk. Az elöő pápai nyomdát Huszár Dávid állította. Pápa városa ugyaniB az első városaink közé tartozott, melyek a reformációt befogadták, ami körülbelül már közvetlen 1526-ban a moháosi vész után következett be. A pápai ref. egyház valahányszor sérelmeivel a királyhoz fordult, mindig kiemeli, hogy már 1526 óta van protestántizmus Pápán. Másfelől 1531-ben már protestáns iskola is van Pápán, ami szükségképpen feltételezi, hogy ott az egyház már régóta szervezkedett, máskülönben nem lehetett volna iskolát állítani. A pápai ref. főiskola régiségtárában van ugyanis egy harang, melynek felirata azt mondja: Scholae reformatae Papensis 1531. E harangot természetesen később öntötték, hiszen akkor még nem szervezkedtek külön a reformátusok, de ez mindenesetre azt mutatja, hogy az ősök ez évet vették fel az iskola alapításának idejéül. Másrészt az 1585-ik évi pápai iskolai törvények bevezetésében azt olvassuk, hogy 54 év óta nincsenek irott törvények, mely adat ismét az 1531-ik évhez vezet|el bennünket. így Pápán 1527 óta van protestántizmus, 1531 óta pedig protestáns iskola. Az egyház s az iskola történetével foglalkozó iróink csak ott tévedtek, hogy mindezt Török Bálintnak tulajdonították, mert nem ismerték Ferdinánd 1535 aug. 27-iki adománylevelét, ami világosan mutatja, hogy Török Bálint csak 1535, illetve 1536 elején jutott Pápa birtokába, tehát ez előtt sem nem reformálhatott, sem iskolát nem állíthatott. Ha azonban figyelmünket egy másik protestáns főúrra irányítjuk, e kérdést végleg megoldhatjuk. Az eddig megállapított eredményeinkből láttuk, hogy mikor Ferdinánd 1527 ik év végén Pápát elfoglalja, kedvelt hivének és tanácsosának, bethlenfalvi Thurzó Elek országbírónak adja Pápa városát, melyet az egész 1535-ig birtokában tart. Ha most már tudjuk, hogy Thurzó Elek is egyike volt a protestántizmus leglelkesebb terjesztőinek, a legnagyobb valószínűséggel állíthatjuk, hogy ő volt az, aki Pápára a protestántizmust bevitte s a pápai iskola alapjait lerakta, mert már akkor természetes volt a „cuius regio, eius religio" elv, másfelől pedig az iskolaállítás alig képzelhető abban az időben a földesúr hozzájárulása nélkül. Ki volt most már Pápa reformátora? E kérdésre is meg lehet felelni. Tolnay F. István mondja Kalauzában, hogy „Pápa városát 1531ben Bálint Pap vivé az evangéliomi világosságra" . Bár az évszámot pem helyesen adja, hiszen nem képzelhető, hogy egyház és iskola egyidőben keletkezzék, de Pápa reformátorául Bálint papot