Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-05-20 / 20. szám

ják, hogy ők helyettesítik Krisztust az emberek megváltásában s ők adják meg a népnek a boldogságot. Erre azt feleljük : a bogáncskóróból nem lesz tüskerózsa, sem a nadragulyából édesgyökér, de meg kutyából szalonna sem lesz sohasem s így a zsidó-szociáldemokrácia sem segít az emberek baján sohasem". Ezekhez a sorokhoz nem kell kommentár. Száz mérföldről ordít belőlük nem a „jog, igazság, és szeretet", hanem a legdurvább és legvadabb antiszemitizmus. Az az antiszemitizmus, melynek az idézetben összehalmozött együgyüségei fölött bibliát és történetet ismerő felnőtt és érett emberek már rég napirendre tértek, de amely vészes mételyként mérgezheti meg a tudatlan gyermeklelkeket. Mert úgy-e felnőtt embernek nem kell magyarázni, hogy az a Krisztus, aki éltét adta az emberiségért, pogányokért, zsidókért egyaránt s akit zsidók feszítettek meg, maga is zsidó volt. Rómába nem ment, hogy ott megszülessék De Jiideába. Annyira szeret Dicsővé tenni alacsony helyet! (Petrarca). Érett embereknek nem kell fejtegetni, hogy annak a Krisztusnak, akit „a zsidók megfeszítettek" s akinek megkorbácsolták követőit, első 12 tanítványa mind zsidó volt s azok a többiek, akik éltében hivei voltak, mind a zsidók közül kerültek ki s azok a több százak, akik az első pünkösdkor ott voltak lábainál s hallgatták a szeretet, a krisztusi szeretet igéit, ugyancsak mind a „zsidó nemzetből", a „bogáncskóróból" meg a „nadragulya" fajából valók valának. De a gyermek, aki nem tudja, nem hallotta ezt, avagy ha hallotta, nem gondolkodott rajta s nem tudja a bibliai elbeszélés és a szenteskedö röpirat közti ellentétet felfedezni, a gyermek, akinél különben is mindig az utolsó benyomás határoz, az vakon hisz annak, amit a röpiratban olvas s megtelik szive igazság, Maga Serkies tanácsos őszintén meg volt győződve arról, hogy nemcsak rendkívül tisztességes úr, de jó és érző szívű ember is, aki ugyanolyan gonddal és lelkiismeretességgel tartja távol magától még az alkalmat is a pletykára, mint ahogy a legparányibb porszemet sem tűrhette mindig kinosan tiszta ruháján. Neki is volt ifjúsága, mint másoknak, tanulóévei alatt lehetőség szerint kiszipolyozta rokonait, mint mások és neki is voltak szenvedélyei, mint másoknak. De sohasem tette a rosszat magáért, hanem csak azért, hogy igaz élvezetet vagy előnyt merítsen belőle. ízléses, sőt olykor drága koszorúkkal tisztelte meg öreg nagybácsijainak és nagynénjeinek emlékét, akik még be nem váltott kötelezvényeire pénzt hiteleztek volt neki a tanuláshoz és egy esetben, mikor kétségbe nem vonhatóan bebizonyosodott, hogy egy nővel szemben kötelességei vannak, ellenkezés nélkül egyenlítette ki egy gyermeknevelő-intézet számláját. Valaha pedig különlegesebb ügye is akadt. De erre már alig akart emlékezni. Megpróbálta elfelejteni és avval áltatni magát, hogy nem is úgy volt a dolog, amint volt. Bőséges vacsorák után, álmatlan éjszakákon, lázas elmélkedések közepette azonban látomásként tért vissza az idő, amikor a becsülete megmentésére néhány ezer koronát kölcsönzött egy jóbarátjától, aki nagyobb pénztárt kezelt. Csak „néhány napra". De e rövid idő alatt a szomszédban lakó Serkies tanácsos egy reggel holtan találta barátját ágyában. Serkios ténlyeg nagyon megijedt, de aztán nekiállt, hogy meghányja-vesse a helyzetet, mielőtt lármát csap. A halott egészen egyedül állott a világszeretet helyett hazugság és gyűlölet fekete mérgével. És ezt a lázító hangú, felekezeti gyűlölséget szító röpiratot, melynek többi hasonló helyét csupán azért nem idézzük, mert ezt az egyet is elégnek tartjuk az egésznek illusztrálására, ezt Pápán szabadon, büntetlenül szabad volt osztogatni iskolába járó gyermekek között! Méltán kérdezheti mindenki: Hol maradt a rendőrség, amelynek ezt megakadályozni kellett volna, hol a hatóság, melynek a községi jellegű iskola feletti felügyelet első helyen kötelessége volna? Amit a röpirat kimondottan céljául tűzött, hogy a tanoncokat a keresztényszocialista egyesület tagjaiul megnyerje, azt véleményünk szerint nem szabad elérnie. A város iskolájába járó tanoncok sem keresztény-szocialista, sem szociáldemokrata, sem semmiféle más politikai egyesülésnek tagjai nem lehetnek. A tanulónak tanulás a joga és kötelessége, politizálni ráér azután, ha felszabadult. De ha kimondott célját el nem érheti, elérheti burkolt célját a felekezeti gyűlölség felkeltésével. Elidegenítheti a tanulót saját tanítóitól, kik között nem egy zsidó is van, éket verhet a különböző vallású tanulók közé, meglazíthatja köztük a fegyelmet, megronthatja az egész iskola szellemét. És azért ismételten kérdjük: hol volt a rendőrség s hol a hatóság azokban a napokban, mikor ezeket a szemérmetlenül lázító röpiratokat osztogatták? Mezőgazdasági közigazgatás. A magyar mezőgazdasági közigazgatás napjainkban van a szervezkedés legforrongóbb stádiumában. Most vívnak harcot egymással azok a láthatatlan közgazdasági erők, amelyek létrehozták a vármegyei mezőgazdasági bizottságokat, a mezőgazdasági felügyelőket, a törvényhatósági magyar királyi állatorvosokat, a gazdasági tudósítókat és a vármegyei gazdasági ban, felesége, vagy menyasszonya nem volt, akit az emberek véleménye meghalt társukról sújthatott volna. Ez a vélemény mindenkép elég súlyos volna, mert Serkics aláírását senki sem fogadná el a hiányzó tétel rendes fedezetéül és Serkios igen jói tudta, hogy lehetetlenség volna az összeget hamarjában pótolni. Mit jelent egyáltalán egy halottnak, akit sem feleség, sem gyermek nem él túl, hogy fedhetetlen férfiúként vagy becsteleuül kerül a sirba ? Mit is jelent ? Serkios annyiszor ismételgette magában e kérdést, míg napnál is világosabbnak látta, hogy valójában — semmit sem jelent. így tehát kikereste a halott iráBai közül a kötelezvényét, magához vette, zajt ütött és kimért, komor pózban helyet foglalt a halott mellett egy karosszékben . . . Mindenfelé nagy megdöbbenéssel fogadták a hirt, hogy a jó, szerényen meghúzódott Fabó tolvaj lett volna, de kétségről szó sem lehetett, hiszen néhány ezres hiányzott a pénztárból. Istennek hála, feleség nem bánkódott miatta, gyermek nem sirt szégyenében ós undorodva és kevés „jó barátai" közül, akik világéletében törődtek vele, Serkics mutatkozott a legjobbnak. Mert ekként viselkedett; bizony ő nem kerülte a szégyen tanyáját, hanem igazán megható hűséget tanúsított barátja iránt, csaknem egy résztvevő testvérét. És amikor Fabó ifjú ós rokonszenves huga az ország valamelyik távoli részéből váratlanúl előkerült, órákon át feküdt térdein a halott előtt és felhevülve, kétségbeesetten nyögte: — Hogy tehetted te ezt, te, aki mindig oly jó ós beoeületes voltál? Magához vonta a fiatal leány kezét ós szép egyesületeket. A mezőgazdasági közigazgatás labirintusába bele akarok világítani. Rá akarok mutatni azokra a szükségletekre, amelyek jelenleg látszólag rendszertelenül idézik fel az eszméket és az intézményeket és fel akarom hivni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági közigazgatást energikus kézzel kell szervezni. Hogy gondolatmenetemben minél tisztábban mutathassak rá a működő erőkre, az agrárfeudális állapotokból indulok ki. Az 1848-iki év előtt hazánkban törvényes feudálagrárizmus volt. A földesúr korlátlan szabadsággal rendelkezett a birtokán, ő irta elő, hogy a jobbágyai hogyan dolgozzanak és a vármegye alispánja meg főszolgabirái elvileg csak a nemes uradalmak közt felmerülő határkérdésekkel foglalkoztak. Az 1848-as törvények eltörölték a feudálagrárizmust. A közös gazdálkodási rendszer helyébe lépett az egyéni szabad birtokjog meg a szabad gazdálkodás és ettől az időtől kezdve új szervezkedés lett szükségessé. Amit 1848 előtt. előirt a közös gazdálkodási rendszer szokásjoga és a földesúr sic volo, sic jubeo-ja, azt most közigazgatásilag és társadalmi szervezkedés utján kellett megcsinálni. A közjogászok megállapították a contrat sociale eszméi alapján, hogy a magyar állam szabad polgárai közügyeiket önmaguk intézik szabad társulás alapján. És külföldi mintára keletkeztek a magyar vármegyei gazdasági egyesületek. A közjogászok 1848-ban úgy képzelték a társadalmat, hogy amint a törvény kimondja az egyéni szabadságot, abban a pillanatban minden állampolgár részt fog venni a közügyek vezetésében. Elképzelték, hogy a község parasztgazdái mint önálló szabad emberek önmaguktól fognak egyesülni pásztor- és mezőőr tartásra, közösen állapodnak meg a dülőutak fenntartására, szóval, mint szabad emberek szabadon szerződnek egymással közös ügyeikre. Ámde nem így történt. A közjogi törvényhozók csalódtak. Az egyénileg szabad parasztgazdák nem csinálták meg önmaguktól azokat a gazdatársulatokat, amelyek a mezőgazdaság közös ügyeit lettek volna hivatva intézni. Alakult itt-ott az országban egy-két gazdasági egyesület nagyobb birés megható Bzavakkal védelmezte a testvére „megtóvelyedését". Majd a penzióba is bevezette, hol ő maga étkezni szokott, kisajátította magának a hozzátartozó jogot s alig tűnt el mellőle, míg csak Fabót el nem temették —, ami meglehetősen sokáig húzódott, mert azt gyanították, hogy megmérgezte magát. — Nem szabad ilyen jónak lennie az irányomban ! Hagyjon magamra a bánatommal. A halott szégyene ne vessen árnyékot a barátra, aki szintén tévesen ismerte őt, mondja Fabó kisasszony. De Serkics önfeláldozó, nemes és jó volt iránta, míg csak fekete szegélyű zsebkendőjével a vonat ablakából búcsút nem intett feléje. * * * Kevésbbé kiváló emberek, mint Serkics is, ültek már a király asztalánál, vagy vezetők voltak a társadalom élén. Csak véletlen volt, hogy a tanácsosságnál nem vitte tovább. De tisztelték és tekintély volt. Mikor felesége meghalt, majd ötvenedik születésnapján és aztán, mikor harmincadik évfordulóját ünnepelte annak, hogy az állam szolgálatába lépett, hódolók karaként vették őt körül a társadalom előkelői. Egyetlen fia volt; a filozófia doktora, aki 29 évvel hires ós kiváló műveket irt és hóditó fellépésű volt. Egy nap a fiu azzal jött hazza, hogy egy délvidéki nagy városban egy nagyon gazdag leány szivét nyerte meg magának. Pontosan abban a sorrendben mondta: gazdag, oBinos, jó. Az apa megelégedetten mosolygott és örült, hogy fiát tudományossága nem tette érzéketlenné az élet gyakorlati kívánalmai iránt. Aztán kiké-