Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-05-20 / 20. szám

tokosokból, de végeredményben Magyarországon fiaskót mondott az a közjogi elmélet, hogy az egyénileg szabad állampolgárok szabad társulás alapján intézzék közös ügyeiket és a később megalakult vármegyei meg községi gazdasági egyesületek csak mesterséges felhivásra jöttek létre és nem is volt meg, nines is sem kezdeményező, sem végrehajtó erejük. Mikor a XIX. század közjogászai látták, hogy a nép a szabad társulás alapján nem akarja magát közigazgatni, az élet pedig dühöngve követeli a közügyek elintézését, nem maradt más hátra, a meglévő közigazgatási szervezet, a régi jó vármegyét vették igénybe és azt mondták, hogy vannak mezőgazdasági közügyek (amilyen az apaállat-tartás, a legelőügy kezelése, a dülőutak karbantartása, stb.), amelyeknek az elintézését nem lehet rábizni az egyénileg szabad gazdák szabad társulására, hanem ezeket a közügyeket a törvényhozásnak kell szabályozni, a végrehajtást pedig rá kell bizni az alispánra. Ekkép született meg a magyar törvényhatósági közigazgatás, melynek szervezetét egy vármegyei szabályrendelet alapján már ismerhették. (Pest-Pilis-Solt-Kiskunvármegye szabályrendelete). A vármegye közönsége az önkormányzatnak mezőgazdasági ügyekben való gyakoriágára, tehát a törvények és a mezőgazdasági közügyek végrehajtására vármegyei, járási és községi mezőgazdasági bizottságot szervez, amelyeknek választott tagjain kivül vannak hivatalból is tagjai. A vármegyei mezőgazdasági bizottság elnöke az alispán, a járásié a főszolgabíró és a községié a községi biró. Ezeknek a szerveknek az a feladatuk, hogy a mezőgazdasági törvényeket végrehajtsák s mivel kezdeményező hatáskörük nincs, az a kérdés, hogy hogyan felelnek meg ennek az egyetlen feladatnak. A tapasztalás azt mondja, hogy nagyon gyengén, sok megyében meg éppen sehogysem. Az alispán, a főszolgabíró és a községi jegyző anynyira agyon vannak terhelve a közigazgatás mindenféle munkájával, hogy a mezőgazdasági közigazgatást nem képesek elvégezni már a melléjük adott mezőgazdasági bizottságokkal karöltve sem. És az állam a tények kényszerítő erejének hatása alatt szakközigazgatást szervez, hogy végre tudja hajtani törvényeit. És mi tisztában vagyunk azzal, hogy az állami szakközigazgatás a mezőgazdaság terén túlsúlyba fog jutni. Az ország legfejlettebb vármegyéinek alispánjai is beismerik, hogy az állami szakközigazgatás révén az ügyeket jobban tudják elintézni és örülnének, ha az állami szakközigazgatás annyira fejlődnék, hogy a vármegye felszabadulhatna a mezőgazdaság terhes munkakörétől. Messzemenő dolog volna a magyar mezőgazdasági közigazgatás fejlődés irányait pontosan megállapítani, de a fennálló tényekből azt következtetjük, hogy vagy a gazdasági felügyelőségek fognak kifejlődni s mint az 1908. évi XLIII. t.-c. 11. §-a is mutatja, a földmivelésügyi miniszter a törvények végrehajtását az alája rendelt királyi gazdasági felügyelőségekkel végezteti, vagy pedig az élet siettető és kényszerítő hatása alatt a törvényhatósági közigazgatás fog megerősödni olyanformán, mint azt az állatorvosi közszolgálat államosításáról szóló 1900-ik évi XVIII. t.-c. is megerősítette, mikor az állategészségügy érdekében járási és törvényhatósági magyar királyi állatorvosokat nevezett ki a főszolgabirák és alispánok mellé. Megeshetik, hogy a vármegyei közigazgatás védelmezői egész hasonlóan járási és törvényhatósági magyar királyi gazdák kinevezését fogják követelni. Bármelyik fejlődés-irány érvényesüljön is, azonban lényeges az, hogy mezőgazdasági közigazgatásunk teljesen szervezve legyen, mert jó végrehajtó közegek nélkül mitsem ér a törvényhozás. Ereky Károly. Etikátlan szépirodalom. Az etikátlan szépirodalom nem új dolog. Mindig voltak irók, akiknek világnézetükben az etika nem szerepelt fontos, irányító tényezőként. Mindig voltak irók, akiknek műveiben az erkölcstan elvei és szabályai háttérbe szoríttattak. Mégis — mondhatni — az etikátlan szépirodalom csak az újabb korban kezdette meg társadalomb omlasztó munkáját, főképpen azóta, mióta a szépirodalom társadalmi hatása oly óriási mértékben megnövekedett. Az etikátlan szépirodalom fellendülése időben összeesik a vallásos élet hanyatlásával, a racionalizmusnak, mint szellemi irányzatnak megerősödésével. A társadalom széles rétegei, részint a társadalmi fejlődés, részben egyes bölcselők hatása alatt: elfordulnak a vallásos gondolattól és következésképen a vallás-erkölcsi elvektől. Bizonyos etikai szabadosság kap lábra, amely a szépirodalomban is érezteti hatását. Az írók olyan témákhoz nyúlnak, amelyeket azelőtt alig mertek érinteni. Nemcsak „virágénekeket" mernek már irni, hanem olyan tárgyakat dolgoznak fel, mint amilyen a bűnös szerelem, a házassági hűtlenség stb. A közönség pedig mohón kap ezek után az irások után; részben azért, mivel a rossz felé gravitáló emberi természet készteti erre, részben azért, mivel az olvasási vágy hatalmasan megnövekedett; azoknak az Íróknak a legnagyobb része pedig, akiket olvashat: nem áll szilárd erkölcsi alapon. Előbb említettük már, hogy a szépirodalom a társadalom széles rétegeire gyakorol befolyást, nemkülönben azt, hogy az író világnézete visszatükröződik az írásain. Önként következik ebből az, hogy azok az irók, akik nem állanak valami szilárd etikai alapon, valóságos ellenségei a nemzeti művelődésnek. Sajátságos állapotokra kell ezen a helyen rámutatnunk. Talán paradoxonnak tünt fel sokaknak az a körülmény, hogy mi ezen szakasz elé azt irtuk: ,etikátlan szépirodalom". Hiszen nem etikátlanok a mi iróink: csak a vallásos etikát vetik vissza. Nos ez nem áll. A szépirodalmi íróknak egy nagy része egyáltalában mit sem tud az erkölcsről. Ebben a tekintetben valóban koatikus állapotok uralkodnak. Nem tudjuk: vájjon a kellő műveltség hiánya vagy az erkölcsi nevelés elhanyagolása okozza-e azt az erkölcsi nihilizmust, amelyben Íróinknak nagy része leledzik. És itt, mikor etikátlan szépirodalomról beszélünk: nem gondolunk kizárólag azokra a müvekre, amelyek a két nem egymáshoz való viszonyának a tárgyalásában etikátlanok. Az etika szót a legtágabb értelemben használjuk. És bár bizonyos az, hogy modern szépirodalmi íróinknak igen nagy része éppen a szexuális problémák tárgyalásánál mutat etika ellenes magatartást: az is bizonyos, hogy iróink nem kevésbbé etikátlanok akkor, amikor egyéb problémákat és kérdéseket fejtegettek. Mintha az eszmények kultusza, az igazságnak megbecsülése, az erénynek és tisztességnek respektálása kihalt volna az irodalomból. Egy nagyon könnyű, nagyon léha francia vígjátékban mondja az egyik szereplő, egy nyárspolgáriaszítette a frakkját s megtette az előkészületeket a délvidéki utazásra, fia eljegyzéséhez. Bárdos gyárosék házukat pompásan kicsinosították, feldíszítették, mert az öreg Bárdosék jól tudták, hogy a fiatalokkal ugyan jócskán kell pénzt adniok, de nem felejtették szem elől, hogy a doktor jó szerencse a lányuknak és az öreg tanácsos fölöttekép tekintélyes úr. Mikor apa és fia megérkeztek, egy kedves leány fogadta őket, abból a fajtából, melyből a legtöbb tenyészik ; azonkívül a termetes, pirospozsgás, szívélyesen és előzékeny papa, a kisvárosi kupaktanács érdemes alelnöke és a legfinomabb külsejü, de most némileg zavart és aggódó arcú mama, akinek arca csak mélyebben elpirult, mikor a tanácsos meleg udvariaskodással ajkához emelte kezét. — Mint jövendő rokont, mindjárt Ferencnek fogom szólítani, szólt az asszony. Megengedné, hogy néhány percig négyszem közt beszéljek önnel ? kérdezte lágyan, barátságosan, osaknem elfogulva, mikor az üdvözlésen szerencsésen túl voltak. Mikor kis boudoirjában egyedül voltak, fájdalmasan tekintett fel a tanácsosra és azt Buttogta: — Egyszer már láttuk egymást . . . A tanácsos igyekezett örvendetes arcot mutatni és ugy nézni rá, mintha felismerné, de a meglepettségtől nem tudott tovább jutni a zavart ámulásnál. Bárdosné arca hirtelen elborult, mintha könyekben készülne kitörni, lehajtotta fejét és folytatta : — Engem . . . engem családi nevemen Fabónak hivnak. A tanácsos a szimpátia és öröm kifejezését adta arcának, hogy az a Fabó név minden viselőjét büszkeséggel tölthette el. De a ház asszonya megértette, hogy a valóság felismerésétől még mindig messze van, halvány, gondlepte arcát kendőjébe rejtette ós úgy zokogta: — Fabó Anna vagyok, aki iránt valaha oly jó és szíves volt, amikor . . . amikor szerencsétlen testvérem . . . A tanácsos elvörösödött és egy pillanatra meghökkent, újra ébredni látta élete legfájóbb emlékét. Anna asszony félreértette ezt, megtört és hangtalan rebegte: — Nem tilthatom meg önnek, hogy a becstelen ember bűne miatt tiszta ártatlan unokahugában is ne lásson hibákat. De könyörgök . . . szánja a gyerekeinket! Esküszöm, hogy családunkban ez az egyetlen sötét pont. A tanácsos arca felragyogott, forró szeretettel csókolta meg a kezét ós magasztosan mondta : — Kedves Annám, ne értsen félre, ha a szomorú visszaemlékezés az én szeretett, felejthetetlen, de szerencsétlen barátomra nem hagyott hatástalanul, és ón eszküszöm önnek, hogy e percben csak melegen és ragaszkodással tudok a halottra gondolni és . . . és leánya iránt, mint eddig és nem lélek a hajlamok átöröklése miatt . . . Szinte imponálóan, babonázóan szeretetreméltóvá emelkedett, mikor így végezte : — Az ön leánya ép olyan jó, mint az én fiam, sőt még sokkal jobb, mert egy jó aszszony mindig jobb a jó férfinál! . . . Az eljegyzési lakomán a tanácsos nagyon kitett magáért, mindenkit felüdített elbájoló szivélyességóvel, úgy, hogy fia büszkébb volt rá, mint valaha. A fiatal ara elragadtatással telt el és Bárdos szívből boldog volt, hogy nemsokára rokonságba jut egy ilyen emberrel. És Anna asszony utolsó gondolata, mielőtt elaludt ez volt : — Mégis kellett valami jónak lennie szegény szerencsétlen testvérembea, hogy egy ilyen barátot tudott magának szerezni. A. H. Lakásberer u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben. Ízlés

es,"olcsó és modern BÚTOROK állandóan raktáron! ' Javításokat is elfogadok:. . dezéseket DRACH ADOLF bútorasztalos, Pápán, — Győri-ut, Tizes-malom,