Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-05-06 / 18. szám

által megszentelt hajlék, —- mostan, ha nem is dobra, de nyilvános árverésre kerül. Nem kérdik kinek, mire kell, csak azt: ki ád többet, senki többet ? „Hej Rákos, Rákos hová lettél, szép hiredböl de kiestél!" I)e nem, nem szabad annak megtörténnie, hogy az ó-kollégium e megszentelt hajléka ócskavas módjára nyomtalanul, emlék nélkül eltűnjön. Kell, hogy — ha eddigi hivatását, a tudományok szolgálatát, be nem töltheti, —

1 helyét oly kultúrintézmény foglalja el, mely méltó a dicső múlthoz. A kegyelettől megszentelt köveknek nem szabad akármily profán célt szolgáló épületre fordíttatniok, hanem csak oly intézményre, mely továbbra is a nemzeti szellem kultiválását, a művelődést hirdeti és szolgálja. Baldauf Gusztáv. Vásárterünk. Pápa városának alig van oly kényes ügye, mint a vásártér kérdése. Egész tengeri kígyóvá nőtte ki magát, amennyiben bár hányszor határozzon benne a képviselőtestület, megint újra felszínre kerül. / A f. évi május 10-iki közgyűlésnek ^is kell vele foglalkozni, még pedig azért, mert a korona téri lakosok a hetivásárt minden áron vissza akarták szerezni a mostani országos vásártérről, ezt azonban 1911 május hó l-ig csak úgy engedte meg a földmivelésügyi miniszter, ha az országos vásárteret a mostaninál alkalmasabb területre hely ezi át a város, lehetőleg a vasút közelébe. A képviselőtestület a feltételt el is fogadta, és utasította a v. tanácsot javaslattételre. Pápa város tanácsa a púpa-ugodi hitb. uradalmat kereste meg, hogy nem volna-e hajlandó a Wittmann-major melletti területet akár örök haszonbérbe, akár örök árban' átengedni. Az uradalom mindkettőre késznek nyilatkozik, csak a bérlővel intézze el a kártalanítási kérdést. Minthogy ez a kérdés a vásártéri ügyben nagy fontossággal nem bir, ettől ezen ügy elbírálásánál eltekinthetünk. Az első kérdés az, vájjon szükséges-e csinálta a konyhát is, hideg sültet adott, meleg sört ós ott állt a tizenöt üveg pezsgő érintetlenül. A ma esti vendégek nem igen utaztak pezsgőre. Fogyott a sör, fogyott a sonka, de pezsgő maradt csak tizenöt. — Hogy adod a pezsgőt ? — kérdeztük a házigazdát. — Nyolc korona. — És mennyiért kapod te ? — Négyért. — Hát add oda nekünk is négyért. A táncmester nevetett. — Van eszemben. — Csak ne igen nevess. A te vendégeid nem igen fognak ma ebből a pezsgőből rendelni, azoknak jó a sör is, meg a limonádé. Reggel aztán, ha visszaküldőd a tizenöt üveget a csemege üzletbe, azt fogják ott mondani : Szép kis tánofüzérke lehetett az a tegnapi ! Még egy üveg pezsgő sem fogyott el. Szép kis tanítványok, add oda nekünk beszerzési áron, négy koronáért, mi szépen berugunk itt ós reggel büszkén üzenheted az üzletbe: Minden üveg elfogyott. Itt a hatvan korona. — S az én nyereségem ? — Csak erkölcsi, de ha művész vagy, bohém és jó barát, akkor ez is elég neked. Szóval belement ós mi kezdtük szépen fogyasztani az üvegeket. A nagyteremből keringömelódiák jöttek ki egészen a konyháig, mi pedig az asztalokon , kályha mellett ülve diskuráltunk. — 'Snasz-mulatság — mondta meg valaki az őszinte véleményét. A táncmester védte a növendékeit. — Hagyd el, ennek ia kell lenni. És ezek városunk jól felfogott érdekében az országos vásárterünket áthelyezni. Mennyit használunk polgártársainknak ? A feltett első kérdésre ki kell jelentenünk, hogy közérdekből a vásártér csak úgy volna áthelyezendő, ha a város középpontján, vagy annak környékén volna berendezhető, minthogy azonban ez kivihetetlen a területek nagy drágasága és a feltöltés-okozta elviselhetetlen költségek miatt, ennélfogva a vásárteret máshova áthelyeznünk nem szabad, különösen nem a vasút mellé, amely az ipar- és kereskedelem gócpontjától, de még a lakóházaktól is messze esik. A vásároknak célja mindenkor az volt, hogy az adás-vevés megkönnyítése mellett a vásártartó községek forgalmát emeljék, a vagyonosodást előmozdítsák; de elképzelhető-e a forgalom emelése, ha a városon kivül történik a vásár; tehát a lakosság érdeke feltétlenül azt követeli meg, hogy ha már a hetivásár a város belterületén meg nem tartható, hogy maradjon meg a régi helyén. Ezt követeli meg a város közérdeke, pénzügyi helyzete, mert nem kell a mai ideális vásártér helyett drága új területet vásárolni, vagy örök bérbe venni. A város lakosságának másutt szerzett jogai is vannak, amenynyiben az alsóvárosrész már az országos vásárteret számításaiba vette berendezkedésénél. De a város jól felfogott érdekében tiltakozni kell az ellen, hogy a forgalom az alsóvárosrésztől elvonassék s oly területre helyeztessék át, ahol sem a felső-, sem a bel-, sem az alsóvárosrésznek nem használ. Városunk közforgalmi politikájának egyedül az felelne meg, mellyel vásárjainkat is élénkíteni tudnók, ha a mostani vásárterünket egy vasúti rakodó-állomással kötnénk össze. Városunk. északi irányban a kötött birtokoknál fogva nem fejlődhetik, fejlődést csak a vasútig mutat, ez is mély fekvésénél fogva alkalmatlan az építkezésre. Mig az alsóvárosi rész olcsó, magasfekvésü sima területénél fogva, mindenre célszerű : gyárak, iparvállalatok létesítésére, útját azonban ennek a vasúttól való távolabb fekvése állja. Ezt a gátat kell eltávolítani. A vásártér távolsága a vasúttól 4 kilométer. Ha ide a város egy vasutat készíttetne, ami véleményem szerint 150.000 koronánál magáért a táncért jönnek ide, ezek mind igazán, gyönyörűséggel táncolnak. Tanítani is job ban szeretem okét, mint az úri babákat. — Nem szeretem a szegénység szagát. . Erre kiegyenesedett a táncmester : — Szegénység ? Na hát van itt ebben a szegény bandában, ezen a snasz-mulatságon egy leány, akinek százezer korona a hozománya. Nevettünk. — És a varrólányok társaságába jár ? — Odajár, mert félig paraszt-familia. Az apja molnár. Bugris, de hót szobás lakása van, a kaszinó-bálba nem viheti a lányát, hát el hozza ide. — Szép lány ? — Százezer koronája van — ismételte meg a táncmester. — Lássuk azt a lányt — kiáltotta az egész kompánia ós hirtelen, egy kicsit mámoros f

eÜ

e

I) egy kicsit aljas önzésből eszünkbe jutott, hogy a százezer koronás lányokért hajtóvadászat folyik ma, de a százezer koronás lányok sem olyan nagyon sűrűn lépkednek nálunk a bálterem parkettjén. A szép, elegáns, unalmas bálon is, ahonnan ma ójjel megszöktünk, alig volt pár pénzes leány, tizezer forintos, húszezer forintos, de az már mind lovastisztet szeretne férjnek és a rongyos kis hozományának tízszeres kamatát elöltözködi, elszinházozza a famíliája. Eszünkbe jutott, hogy százezer korona, kereken, becsületesen, egy molnár bácsi kezéből asztalra kitéve mégis csak nagy pénz, nem úgy, mint annyian járnak pórúl, akik százezerkoronás lányokat jegyeznek el, de amire esküvőhöz jutnak, a felét kapják osak a kezükbe, vagy annyit se, vagy egy apanázst, áldással ós többe nem kerülne, városunk fejlődésének olyan perspektíváját nyitná meg, amely a befektetett tőkének busásan meghozná kamatát. Egyfelől, hogy a vasút mellett a város maga is szerezhetne jutányos áron akkora területet, amekkorát akar, amelyet gyáripar fejlesztésre fordíthatná, másfelől pedig sem útjai, sem vízvezetékének készítése nem kerülne akkora költségbe, mint a mély fekvésű, egészségtelen vasutmenti részen. Pápa, 1911 május 3. y—y. A Munkásbiztosító Pénztár gyűlése. A Pápai Kerületi Munkásbiztosító Pénztár vasárnap délután tartotta a városház tanácstermében évi rendes közgyűlését. A gyűlés iránt úgy a helybeli, mint a vidéki kiküldöttek részéről nagy érdeklődés nyilatkozott meg (jelen volt 37 munkaadó, 37 alkalmazott), s a majd 4 órán át tartó tanácskozás alatt sokszor igen heves, de sohasem bántó vita fejlődött ki. Wittmann Ignác elnök kevéssel 3 óra előtt nyitotta meg a gyűlést. Ismertette az ügyrendet, kinevezte a jegyzőkönyvet hitelesítőket, aztán rátértek a napirendre. Véssey József (Zircz) bizalommal van az igazgatóság iránt, elfogadja a zárószámadásokat, de kifogást emel a 11.077 K 62 f maradvány nagysága ellen, amely szerinte a tagok rovására túlzott takarékosságból állott elő. Hajnóczlcy Béla hasonló értelemben szólal fel. Szabó Ferenc a felesleg magyarázatát abban találja, hogy igen sok munkaadó alkalmazottjait a megilletőnél alacsonyabb napibér-osz'tályba jelenti be, s mikor azok segélyre szorulnak, kisebb segélyt kapnak, mint ami tényleges fizetésük alapján megilletné őket. Egyébként az elhangzott panaszokra való tekintettel indítványozza, hogy az orvosok kéressenek fel a táppénzek kiutalása körüli humánusabb eljárásra. Boscowitz Sámuel a felesleg tekintetében Szabó okadatolásával ellenkező álláspontot foglal el, mert hisz a magasabb napibér-osztályba bejelentés több bevételt eredményezne, s parallellizálná a kifizetett nagyobb segélyeket. Ndnik Pál alelnök csodálkozását fejezi ki, hogy egyesek a felesleg miatt panaszkodnak. Sokkal nagyobb baj volna, ha a pénztár deficitet csinál. A szabályszerű segélyek mindig kiszolgáltattak, itt spórolás nem történt. Nem kell féltékenykedni amiatt, hogy az Országos Pénztár a felesleg kétharmadát kapja, mert abból az általánosság javára pénztári kórházak, szanaigérettel egybekötve. Hopp ! itt pénz van — gondoltuk, itt alkalom van! —- Melyik az a lány ? Már kint állottunk a táncterem közepén, a kék drapériák alatt, rengeteg pár forgolódott körülöttünk, szép lányok, víg lányok, nehézkes gavallérjaikkal, amikor egy rózsaszín szoknya ért a közelünkbe, a táncmester halkan megjegyezte : — Ez a százezer koronás. Néztük. No, nem volt szép, nem volt érdekes, de csúnya sem volt, amibe bele lehetett volna kapaszkodni, hogy nem, még a nagy pénzeért sem kell, hát az egyik fiú, Gyuszi, aki papíron kiszámította magának, hogy éppen hatvan éves lesz, mire abba a helyzetbe kerül, h°gy gond nélkül, bátran, szerelemből nősülhet meg, hát ez a fiú hirtelen kiugrott közülünk. — Gyerekek, ón lehódítom. És már ment, egyenesen neki a táuooló pároknak, úgyszólván kivette a fiatal • ember kezéből a leányt ós táncolni kezdett. Mi nevettünk, de tetszett is a dolog, hiszen itt lehet, itt könnyű lesz a hódítás, ez a bolond fiü úgy csavarja el a molnárleány fejét, ahogy akarja. Megint ott táncoltak el mellettünk, akkor jobban megnéztük a lányt. Láttuk, hogy szép a ruhája, valami ósdi, de értékes ékszerei vannak, szebb most sem lett, érdekesebb sem, de hát fiatal lány, tánc közben és a százezer korona . . . Lássuk, mi lesz ebből. Szünet következett. A vállalkozó pajtás odavitte a lányt a szüleihez és bemutatkozott. Két közönséges polgárember, az asszony narancsot evett, maga a molnár az olcsó szivar-