Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-05-06 / 18. szám

tóriumok, üdülőtelepek létesítése van tervbe véve. Beke Gyula elitéli a Pápa és Vidéke pénztár elleni támadását, egyben indítványozza, hogy az igazgatóságnak, felügyelő-bizottságnak, tisztviselői karnak buzgó működéséért köszönet szavaztassék. Böhrn Samu alelnök a hírlapi támadás szóvátételét feleslegesnek tartja, mert abban az igazgatóság már állást foglalt. Véssey József választ kér, hogy a tavalyi közgyűlés utasításához képest miért nem lett Zirczen és Devecserben második orvosi állás rendszeresítve. A nyert felvilágosításban, hogy ez a kívánság a kérdéses helyeken a tagok csekély létszáma miatt nem volt keresztülvihető, Véssey megnyugodott. Kerbolt Alajos elvi szempontból nem helyesli a törvényben megengedett tisztviselői jutalékot. Indítványozza, hogy annak megszüntetése végett a Orsz. Pénztárhoz felirat intéztessék. Biró Lajos kérdést intéz, hogy az igazgatóság az orvosi rendelő-intézet felállítására vonatkozólag a tavalyi közgyűléstől kapott utasításnak mennyiben tett eleget ? Nánik Pál alelnök ismerteti a tett intézkedéseket, jelenti, hogy a rendelő-intézet létesítésének munkálatai folyamatban vannak, s az rövid idő alatt megnyitható lesz. Ezek után Szabó Ferenc és Beke Gyula fentebb ismertetett indítványainak elfogadásával, Kerbolt Alajos indítványának elvetésével határozatilag kimondották, hogy az igazgatóság, a felügyelő-bizottság jelentéseit, a zárószámadásokat tudomásul veszik, a felmentvényt megadják, s elfogadják az igazgatóság javaslatát, hogy a maradvány egyharmadának, 3323 K 29 fillérnek 10%-a a tisztviselők és szolga jutalmazására, a fenmaradó rész pedig az orvosi rendelő-intézet fokozottabb felszerelésére fordíttassák, amennyiben pedig az összeg itt teljesen fel nem használtatnék, a felesleg üdülő-telep alapra letétbe helyeztessék. Szeglethy József ellenőr ismerteti az 1912. évi költségelőirányzatot. Véssey József nem szavazza meg a költségvetést, mert a 75.300 korona előirányzott bevételt aránytalanul nagy: 20.780 korona, tehát majd 28% kezelési költség terheli. Magasnak találja a személyzeti kiadásokat. Hajnóczky Béla szintén. Nánik Pál alelnök felvilágosításai után, hogy a közgyűlésnek nem áll jogában a tisztviselői fizetéseken változtatásokat eszközölni, mert azt az Országos Pénztártól jóváhagyott egyöntetű illetményszabályzat biztosítja részükre, — a közgyűlés a költségvetést néhány szavazat ellenében elfogadta. Alapos megvitatásban részesült az alapszabályok 7. §-ának módosítása is, mely az alkalmazottak természetben nyújtott különböző javadalmának részletes és pontos megállapítását célozza. Az ügyet Nánik Pál alelnök ismertette, hangsúlyozván, hogy különösen a baleseti segélyezés mérvének megállapításánál milyen fontos a természetben nyújtott javadalmak precíz értékelése. Véssey József a részletes felsorolás helyett csak a lakás és élelmezés értékének megállapítását óhajtaná. Hajnóczky Béla, Bőhm József (Devecser) aggodalmukat fejezik ki, hogy a normatívum teheremelkedést jelent a munkaadókra. Kerbolt Alajos meg azt nem helyesli, hogy az élelmezés értékelésénél különbség tétetik kereskedelmi és ipari alkalmazott között. Gráf Ödön a pincérek javadalmának értékelését túlmagasnak tartja, s tiltakozik ellene. Edelényi Szabó József nem tartja helyesnek a komplikált megállapítást, mert az csak zavarokra adhat alkalmat. Szabó Ferenc az eredeti javaslatot pártolja. Végül is elnök szavazást rendelvén el, az igazgatóság javaslatát 6 szótöbbséggel elfogadták. Legfontosabb és legnagyobb érdeklődést felkeltő tárgya volt a közgyűlésnek az igazgatóság azon indítványa, hogy a balesetbiztosítási kötelezettség* általánossá tétele tárgyában intéztessék felirat az Országos Pénztárhoz, s hasonló szellemű határozat hozatalára szólíttassanak fel az összes társpénztárak. Nánik Pál alelnök, mint az indítvány benyújtója, részletesen ismerteti a kérdést. Igazságtalannak tartja, hogy körülbelül a tagok egyharmada ki van zárva a balesetbiztosítás áldásaiból. Több mint 30 szakma nincs bevonva a balesetbiztosításba, pedig többékevésbbé minden foglalkozásnál fennforog a baleset lehetősége. Reméli, hogy a munkaadók a csekély áldozathozatal dacára méltányolják az indítvány nagy horderejét, az abban lerakott humánus szempontokat, s ők sem emelnek határozati erőre emelkedésének útjába akadályokat. Kéri az indítvány egyhangú elfogadását. Az indítványt az alkalmazott közgyűlési kiküldöttek lelkes örömmel üdvözölték. Támogatására szót emeltek Kerbolt Alajos, Szabó Ferenc, Schaffer Lajos, Knapp Imre, s példákkal bizonyították, hogy a kisiparban, a kereskedelemben is előfordulhatnak balesetek, habár kisebb arányban, mint a nagyiparban. A munkaadók ellenben hevesen ellenezték az indítványt. Véssey József, Hajnóczky Béla elvileg szépnek, üdvösnek, szükségesnek tartják, hogy minden alkalmazott necsak betegségre, de baleset ellen is biztosítva legyen, de mivel a sokféle adóval túlterhelt, a mindennapi létért nehéz küzdelmet vivó kisiparosságra az indítvány életbelépte újabb terheket rakna, nem szavazzák meg azt. Hasonlókép ellene szólalnak fel Böhm József, Horváth István, ez utóbbi az okból is, mert tapasztalatból tudja, hogy a munkások csak nagy nehezen juthatnak a baleseti segélyhez. Wittmann Ignác elnök végül elrendelte a szavazást, melynek eredménye az lett, hogy az igazgatóság javaslatát 4 szóval elfogadták. Azután titkos szavazással a választásokat , ejtették meg. A munkaadók részéről megválasztattak a felügyelő-bizottságba póttagoknak Billitz Ferenc, Gaál Gyula; a választott bíróságba helyettes ülnöknek Gyúk Nándor ; — az alkalmazottak részéről az igazgatóságba póttagoknak Csomasz Kálmán, Knapp József. A napirend letárgyaltatván, Nánik Pál alelnök indítványára köszönetet szavaztak Mészáros Károly polgármesternek a tanácsterem szives átengedéseért. Kerbolt Alajos pedig azt indítványozta, hogy fejezze ki a közgyűlés hálás köszönetét Wittmann Ignác elnök iránt, aki a sokszor heves tanácskozást körültekintő higgadtsággal és szigorú pártatlansággal vezette. Lelkes éljenzéssel elfogadták, s ezek után elnök a gyűlést bezárta. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi közgyűlés lesz folyó hó 10-én, melynek tárgysorát a folyó hó 5-én tartott állandó választmányi ülésen készítették elő a következőkben : A Friebert-ház megvételét alsóvárosi ovoda céljára nem ajánlják, hanem javasolják a Csóka melletti szabad tér felhasználását. A Zárda-utcai Schiller-ház megvételét ajánlják s egyszersmind a déli oldal rendezési tervének elkészítését. A vásártérnek a vasút mellé kivitelét nem ajánlják, de az uradalmi területnek egyéb célra megvételét igen. § A választók névjegyzéke e hó 5-től 25-ig a városházán kitéve van. A névjegyzéket bárki megtekintheti és esetleges reklamációját a helyszínén élőszóval vagy írásban előterjesztheti. § Építkezések. Több új emeletes ház épül legközelebb városunkban. A Széchenyitéren dr. Beke Jenő és Manó kétemeletes háza már épül, a mellette levő telken Gsoknyay Dénes építtet emeletes házat. Breuer Lázár a Kossuth-utcán a Botka-féle házat fogja újonnan megépíttetni. § Hirdetmény. Pápa város 1911. évi házadó kivetési lajstroma érvényesítve a kir. pénzügyigazgatóságtól leérkezett. — Ezen adókivetési lajstrom Pápa város adóhivatalánál 1911. évi május hó 4-től 1911. évi május hó 11-ig kitéve lesz. Miről oly hozzáadással értesíttetik az adózó közönség, hogy a közszemlére kiteendő lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető s a netáni felszólamlások a városi adóhivatalnál a közszemlére kitételt követő 1.5 nap alatt Írásban beadhatók. Pápán, 1911. évi május hó 4-én. A városi hatóság. ját szítta, ragyogd szemmel nézték az új udvarlót. A többi táncosok mind viaszavonultak, a leányok gyűlölködésből nem akarták észrevenni mindezt. És mi ott a terem közepén osak nevettünk. Egyszer odajön hozzánk Gyuszi. — Gyerekek, baj van. Buta. — De százezer korona ! — villanyoztuk fel és ő szaladt vissza a molnárékhoz. A leány a pamlagon ült, most hódították, bolonditották jaj, ti szegény buta lányok, ha ti tudnátok, milyen játék ez nekünk : belenézni a szemetekbe, elcsavarni a beszédet, amire nem szabad mindjárt felelnetek, csak-osak egy sóhaj, egy pirulás a választok és közben zenél a szivetek, aznap az ágyban nem tudtok elaludni, osak sirtok. Gyuszi beszélt, a leány halkan-halkan felelgetett, aztán láttuk a keble emelkedésén az ártatlan sóhajtását, az a gazember most hazudott neki valamit, aztán elpirult a báb, lehajtotta a fejét. Már meghódították. Táncolni kezdtek. Gyuszi megint hozzánk jött. — Gyerekek, nem tud táncolni. — De százezer koronája van! biztattuk és o megint ott volt a lány mellett, táncolt vele, beszólt neki, bolondította. Mi aztán visszamentünk a konyhába inni, de most már egy témánk volt csak : a molnárlány, illetve a pénz. Nem egészen józanul, de elég őszintén tárgyaltuk meg a dolgot, jó, hogy magunk voltunk, magunknak beszéltünk, mert ha az ember őszinte, nem mindig jó, ha sokan hallják. — Látjátok ez ocsmányság — mondotta az arany kézelőgombos közülünk, — én azt tartom hogy kisebb bűn egy szép asszonyt elcsábítani, mint egy csúnya lányt a pénzéért elvenni. A finom haramia disztingválása ! — Hát tudjátok — folytatta — amint nőről van szó, az ember mindjárt kisiklik egy keveset. Tisztaság a szerelemben : az néha talán még van, de tisztaság a házasságban, no ki hisz ebben ? — Mi öten nem. Mert még legények vagyunk. És mindenki hisz benne, amint megházasodik. — Hát te, mester ? — kérdeztük a tánomestertől, aki nős volt, sőt apa is. — Mit beszéltek butákat! A házasélet az a jó koszt és nem a szerelem. Ezen aztán összevesztünk, senki sem akart engedni, mert a tizenöt üveg pezsgőből már csak hat volt tele éa amig ittunk, amig veszekedtünk, egészen elfelejtettük Gyuszit, a molnárókat, a szegény bált. Egyszer aztán, már erősen hajnaltájban, pihenőt kellett tartani és benéztünk a táncosokhoz. Már nem látszottak a drapériák kéknek, már sárga volt minden ós vörös, fülledt volt a levegő, a cigány megbolondult, úgy húzta, a vasárnapi táncosok már igen merészen közel jártak egymáshoz, forgott minden, ez már nem volt tánc, nem volt tánciskola ós füzérke, Gyuszi odaszaladt hozzánk és azt kiáltotta : — Már meg is csókoltam. Ez a lány, vagy senki! És futott vissza hozzá. Szerelmes volt itt mindenki, szerelmet vallott itt mindenki. A leányok elfelejtették, hogy nekik reggel hót órakor fel kell már kelni, hogy ez a mámor hazugság, fiatalon, bolondul engedték át magukat az éjjeli vigság gyönyöreinek. Az igazi tánoiskola volt az, a meggondolatlanság, a szertelenség, a szezón-szerelem. Mi ott állottunk, kikent úri fiuk, a szivünk rendben volt, de a fejünk kóválygott. Ha valaki itt józanul, számítóan aratni akarna, övé volna minden : a százezerkoronás lány, a tiszta, ábrándos, buta varrólányok ajka, de jó, hogy a oigány is kifáradt egyszer a játókban, hogy jön a világos reggel és akkor már nincs semmi, csak egy kis fejfájás. Jött is a reggel, mi már megittuk, eltörtük mind a tizenöt — üveget, a varrólányok álmosak lettek, Gyuszi pedig kifáradva, álmoson közeledett hozzánk. — Semmi. Az a lány izzad. Uri lány ilyet nem tesz. — Hát a pénze? hangzott fel utoljára a kérdés. — Fütyülök a pénzére. Százezer koronáért menjek ón végig ezekkel fényes nappal az utoán ? És haza sem kisérte őket. Mert a molnárék gyalog mentek haza, Gyuszi meg elbujt, hogy ne is kelljen buosuzni tőlük. Mi is útnak indultunk. A lépcsőkön egy szerelmes tánciskolást láttunk, amint a földről egy eltaposott rózsát vesz fel éa dug zsebre. A poézist.