Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-11-12 / 46. szám

ha a törvényhozás megszavaza, 1912. évtől fogva nem szabad a fehér és sárga foszfort a gyufagyártásnál felhasználni. Söt ilyen gyártmányú gyufát forgalomba sem szabad többé hozni. A javaslat előterjesztésének indokai nem a fentebb elmondottak voltak. Pedis' az emiitett okok is elegendők voltak ahhoz, hogy a törvényhozás már régen intézkedjék a kénesgyufa gyártásának és elárusitásának megtiltásáról. A kormányt az emiitett javaslat előterjesztésére nemzetközi szerződés kötelezte. A fehér és a sárga foszfor ugyanis a legveszedelmesebb azokra volt, akik gyufagyártással foglalkoztak. A gyufagyári munkások csaknem kivétel nélkül rövid idő alatt megkapták azt a veszedelmes betegséget, aminek neve foszfornekrózis. Ez a betegség tönkretette az egész szervezetet s egymagában felért egy pusztító járvánnyal. Az európai államok végre is megsokalták a fehér és sárga foszfor pusztitását és.gyors egymásutánban tiltották el annak a gyufagyártásnál való felhasználását. Mi talán legutolsók maradtunk e téren az európai államok között, de örüljünk, hogy végre-valahára mi nálunk is rágondoltak erre. Ez a körülmény különben is szociálpolitikai elmaradottságunk jele. De egyúttal jellemezte az is, mennyire keveset gondoltak a falusi nép fontos érdekeire. Amig egyrészt mérget kiszolgáltatni csak is orvosi rendeletre volt szabad, addig a köznépnek egész méreggyüjteményt adtak a kezébe egy krajcárért. A szász nemzetiségi kérdés.* Nem csekély aggodalommal nyúlok hozzá a szász nemzetiségi kérdés érintéséhez. Szinte lehetetlennek vélem, hogy az általános közvéleménnyel szemben a tiszta felfogásnak utat nyissak. A szász nép — hallani mindenütt — államhü, elszigeteltsége állambontó aspirációit * Dr. Molnár Imre : A magyar faj helyzete nemzetiségi vidéken c. röpiratából. kizárja; ezért és csekély számánál fogva is fenmaradása nem jár veszéllyel, sőt politikai szükségképen mutatkozik eme német népfajnak a román tenger hullámcsapásai elleni megvédése. Törvényt tisztelő, fejlett kulturájú népfaj a szász, így természetszerűen hozzásimul a magyar faj kultúrájához és a magyar faj társadalmi evolúciójának a román népfaj között segítő társa leend. Ez a felfogás a szász nemzetiségről majdnem általánosan el van terjedve úgy a politikai, mint a társadalmi közvéleményben. Tagadhatatlan, hogy a szász népfaj a kulturai előrehaladottságnak számos fényoldalát képes felmutatni, de nekünk észre kell vennünk az árnyoldalakat is. Készséggel elismerjük, hogy nemzetiségeinknek kiváló tulajdonságai nemzeti szempontból is nagy értéket képviselnek, de csak akkor, ha azok a magyar nemzeti szellem ereje által megnemesedve foglalnak helyet a nemzeti kulturában. Készséggel elismerem, hogy a szász népfaj — éppen a munkám elején kifejtett szempontból — a román területek között politikai értéket képez; elismerem a szász népfajnak rendszeretetét, fegyelmezettségét, szorgalmátés ebben nyilvánuló kulturáját. — De többet nem. — Az imént említett félmunka-rendszerünk, az a körülmény, hogy a nemzetiségek életviszonyainak megfigyelésére és a tapasztalatok feldolgozására a szükséges állami vagy társadalmi szervezettel nem rendelkezünk, teszi lehetővé, hogy a nemzeti munka szempontjából annyira fontos sok kérdés tekintetében a legnagyobb bizonytalanság uralkodik. Igy vágyunk a szász kérdéssel is. A szász nemzetiség fegyelmezettsége nem engedi meg, hogy faji érdekei szolgálatában tüntetésszertí támadásokra ragadtassa magát a törvényes rend ellen. Közszájon forog a szászok circumspectusossága, de kevesen tudják, hogy mi az. Ez a circumspectusosság évszázadok óta gyakorolja sikeresen fajfentartó rendeltetését. Tudjuk a történelemből, hogy a szász soha, de sohanem fogott fegyvert nemcsak a magyar fajnak, de még a tágabb fogalmú nemzetnek a védelmére sem. Hazaszeretet, nemzeti erkölcs mindig ismeretlen fogalmak voltak a szászok lelkében, époly ismeretlenek ma is. A szász csak a maga faját szereti, de nem a hazáját. A szász nép faji érdekeit különösen társadalmi úton, de politikai fegyverekkel is szolgálja, de körültekintően, kimondom, alattomosan. Hírlapirodalmukban a felületes olvasó alig talál valami megbotránkoztatót, vagy legalább, nem oly mértékben, hogy a kir. ügyészség közbelépése indokoltnak látszanék. Hírlapjaiknak politikai része úgyszólván csakis idézetekből áll. Ami megbotránkoztató, tendenciózus irányú hírlapi cikk vagy könyv megjelenik Ausztriában vagy a külföld egyéb államaiban ellenünk, azt idézetképen kiadják a szász lapok. Idézik az ellenzéki magyar lapoknak a kormány elleni, gyakran csak hangulatkeltésre célzó, alaptalan támadásait; idézik magyar államférfiak nyilatkozatainak oly részeit, amelyek a magyar faj gyengéit ostorozzák, vagy amelyek a német fajjal való békés együttélés szükségességét, a német kultura nagyságát, magyar polgárokra a német nyelv nélkülözhetlenségét tárgyalják, de természetesen ezek az államférfiúi nyilatkozatok csak kivonatosan és oly összeállításban adatnak ki, hogy azoknak az értelme, szelleme egészen más, mint ami az egész, összefüggő keszédben foglaltatik. Ennek a kicsiny adagonkénti mérgezésnek a hatása a szász nép lelkére megmérhetetlen; de hatása látszik abban, hogy a falusi szász paraszt szemében is a magyar fajú ember csak valami alsórendű lényként jelentkezik. Erre elég jellemző példa a következő: Egy szász községben 5—6 szász paraszt emberből álló társaság arról beszélt, hogy a beszéd tárgyát képezett súlyos testi sértést ki okozta a'sértetten; természetesen általános volt közöttük az a vélemény, hogy a sértés nem szásztól ered, mert amint az egyik indokolta: „mi nem vagyunk se jmágyeren', se ,Zigeuner'". Én ettől a társaságtól 3—4 lépésnyire beszélgettem a községi szász orvossal németül és a „derék" szász atyafiak nem gondolták, hogy én is „mágyár" vagyok. Egy más alkalommal jelen voltam egy „intelligens" szász férfi-társasággal egy zárt jellegű étkezőben. Az asztalra véletlenül oda került a pirosfehér-zöld színnel fedett „Emke" gyújtó. A társaság egyik tagja azt kérdezi a tulajdonos „úri" asszonyságtól, hogy már ő is Kossuth-párti lett ? Amire ez kipirult arccal vette a gyufát és a dühtől szinte reszketve vágta a földhöz és kiabálta, hogy őt ne bosszantsák azzal, hogy ilyen gyufát hoznak a házába. Egyik szász város — ugyanaz, amelyikről már fentebb szólottam — az előirt ünnepélyes alkalmakkor kitűzi a városházára a szász zászló mellett a nemzeti szinű zászlót is. Tiz esztendőn át megfigyeltem, hogy a nemzeti színű zászló lobogója mindig össze volt csavarodva. Volt már eset, hogy politikai ünnepélyes alkalomnál (főispán-beiktatáskor) a szászok is részt vettek. A magyar közönség — a szomszéd vármegye példájára — a Himnuszt énekelte. A nagy szász társaságban nem volt egy ajak, amelyik megmozdult volna; gúnyoros arcmozdulatok azonban voltak láthatók. — A szomszéd, túlnyomóan románoktól lakott vármegyében a főispáni beiktatáskor a románok együtt énekeltek a magyarokkal. A szászoknál el van tűrve (megengedve nincs), hogy politikai egyesületet tartanak fenn. Rocinante. Irta : Pap Mariska. Egy viharos ünnepestén, mikor a fényes korcsmaablakokból víg kurjongatások és meleg emberpárák szűrődtek ki a szomorű utcai ködbe, Madrid városában kószált don Quijote, a forró ezivü és bús orcájú manchai nemes. Nagy bomlottul kavargó szélvihar volt és don Quijotenak kegyetlenül korgott a gyomra. Olyan vánnyadt volt már a vén gúnyája, hogy alatta nem érezte ee bőrét, se busát, hanem mintha egyenesen a csontja velejébe harapott volna a megveszett szél. A pimasz éhség a torkát égette ée a gyom iát görcsökbe húzta, az ármányos fáradság pedig mázsás köveket rakott szegény megroskadt derekára. De a szivét, — hajh, a szivét! — mint hajdan a hősi lázak látomásai, most is álnok remények melengették. Minden lépését azzal a gondolattal lépte meg a jó don, hogy a követ kezőnél eléje toppan egy nyájas nemes, vagy legalább is egy jóképű polgár és sima alázattal éa meghajtott gerinccel ekképpen emeli hozzá a szót: — Nagydicsőségü lovag, kinek a hire úgy száll széjjel a világon, mint a szétfutott tollpihe, az örömök örömét hozod a hajlékomba, ha megtiszteled. A szobáimban a kályha dorombol, mint egy szerelmes macska és nevet a lámpafény, mint egy nyájas nagyanyó. A feleségem ízes étkeket tálal majd eléd, a kisasszony lányom pedig büszke és boldog lesz, ha tulajdon ajkaid ról hallja meg hősi életed eseményeit . . . De a szeles estében csak vánszorogtak el sorra don Quijote mellett a lámpák és utcasarkok és nem öltött testet e hívságos délibáb. És a jó lovag keményen viaskodott a gyáva reszketéssel, mely a lábait rázni akarta és a hitvány könnyekkel, miket a szél és a gyomor görcs ki akart facsarni a szeméből. Közben odaért az arénához. Az aréna lámpásai nyugodt pislogással fénylet'ek bele az estébe, mint a jóllakott párduc szemei. Az aréna jóllakott vad volt, a terpedt, otromba gyomra teli néppel, nyüzsgő morajjal, sok élet melegével. A kapui ásítoztak lomhán, feketén. A nagy kapu behajlott félszárnyán egy fehér papirtáblát cibált a szél. Az éhes don eléje állt és a hunyorgó lámpafénynél olvaaá, amint következik : Izmos legények munkát kapnak az arénában. — Ah, ah, ah, — gondolta a jó don és végignézett rozoga karján és buckós térdein és kéjes bizsergéstől dagadoztak elnyűtt erei — a jó szellem jó útra terelt! Ez bizonyára lovagi viaskodás vagy hősi torna. Sajnálni való, hogy a vitézi sisak, a tündöklő szablya, a lovagi vért és a fiatal erő mind elmúlott tőlem. De semmi \ Don Quijote sohasem öreg, sohasem fáradt és ismét ragyog, csodálat lázába ejtve a hálátlan népet, ki őt oly hamar elfeledte! . . . fürgén, peokesen, gőgösre húzott nyakkal billegett befelé. A gazdához küldték a lézengő, cifra szolgák. A köpcös kis spanyol végigmérte és kurtán, keményen csak ennyit mondott : — Porondot söpörni, padot mosni, dögöt vontatni. Másfél pezeta egy estére . . . Dögöt vontatni ! Másfél pezeta ! Hagyjuk a küzdelmet, mit a derék nemes bensejében a hősi önérzet vívott az éhség görcseivel ; hagyjuk a kisértő képeket, melyek ízes, kövér étkek Lakásberendezéseket u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben, ízléses, olcsó és modern BÚTOROK állandóan raktáron! ~ ütavításokat is elfogadok. - bútorasztalos, Pápán, Jókai-utca 14. szám alatt. DRACH ADOLF