Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-08-20 / 34. szám

hadügyi változások mennyi előkészülettel járnak s hogy néha már az előkészületek során döntenek el oly dolgokat, amire közönséges felfogás szerint csak később kerülhetne a sor, az nem fogja helyteleníteni, hogy az arra hivatott tényezők figyelmét már most felhivjuk annak a jelenségnek gyakorlati jelentőségére, hogy év-év után minden nyáron mért vannak a tüzérek nálunk. — őr Négy pont. Bővebben jelentve oly négy városi ügyet veszünk toltunk alá, amelyek közül mindegyik külön is megérdemelne egy teljes cikket, de egyelőre még csak megismertetni akarjuk olvasóinkkal, illetve rájuk mutatni, hogy ők is, de meg hatóságunk is vegye észre, hogy nincs minden rendben városunkban. A pontok tartalmilag messze futnak egymástól, de a közérdek szempontjából testvériesen ölelkeznek össze. Az egyik nem ismeretlen nálunk. Szegény piaci vásárló közönségünknek sok baja van vele. Szellőztettük is már. De úgy látszik, gyenge volt a szellő. No hát lesz erősebb is majd. Az idei év úgyis a viharok esztendeje. Szeretjük a humánizmust mi is. De kérem, micsoda inhumánizmus az, amikor a kofákhadát ráeresztjük a piacon a vásárló közönségre, úgy, hogy ily körülmények között céltalan dolog, érthetetlen valami, piacot, különösen baromfipiacot tartani. Ami most van, az nem piac, hanem tulajdonképpen egy csomó kofának, egyéb helybéli és vidéki kurtakereskedőnek bevásárló alkalma, ahol a város lakosságának és vevőközönségének csak ezek kegyelméből szabad áruhoz jutnia, de már — persze — borsosabb árakon. Mi is a szabad kereskedelem hivei vagyunk, de oly értelemben, hogy az egyes piacokon a lakosság is vásárolhasson s nemcsak a kofák és egyéb kurtakereskedők zsebét óvja a szabad kereskedés humánus elve, de a többi vevők anyagi érdekeit is. Nem ezek a kurtakereskedők, akik közül néha hárman váltanak egy iparengedélyt, tartják fenn a várost, hanem az a lakosság, amely lassanként már nem is mer egyes piacainkra menni a helybeli és a vidéki kurtakereskedők grasszáló uralma miatt. Valamikor, nem is olyan nagyon régen, reggeli 8—9 óráig ezelőtt a szerfelett élelmes kereskedőség előtt a vásárlás lehetősége el volt zárva. S úgy tudjuk, hogy ezzel az állapottal mind a vevőközönség, mind az eladók, sőt még a kurtakereskedők is meg voltak elégedve. Mért ne újíthatnók meg ezen szabályrendeletet? Az első kötelessége hatóságunknak a város teljes lakosságának védelme s csak azután jönnek a parciális érdekek. Vagy talán minden vevőnek iparengedélyt kell váltania, hogy a piacon vásárolhasson ? No akkor inkább törüljék el a piacot, amely úgy sem más már, mint az összes helybeli és vidéki kurtakereskedők privilegizált versenytere. Szintén szemetszuró közügy a másik is. Ez is a piaccal áll összeköttetésben. És ha közvetlenül nem is a zsebet érinti, de testi egészségünk miatt mégis kénytelenek vagyunk vele foglalkozni. Tudtunkkal, a lakosság testi egészségének ügye sem utolsó kérdés a hatósági munkakörben. De nem ám! Hisz akkor a vízvezeték s a csatornázás és a többi közegészségügyi létesített és ezután létesítendő dolgok humbugok volnának, még pedig drága humbugok! De a piacon maradva, kérdezzük: nem tapasztalta-e lakosságunk, hogy az ott árusított élelmi cikkek között sok a gyanús ? Vagy már annyira hozzá szokott a gyomrunk a hamisított tejhez, a faggyú s vajhoz, az éretlen és férges gyümölcshöz, hogy már észre sem vesszük, hogy mivel táplál bennünket a mi piacunk? Avagy talán edzeni akarjuk magunkat arra az esetre, hogy ha jön Oroszországból a kolera, már versenybiró gyomrot találjunk bennünk ? Az eszme nem rosz, de veszedelmes. Mert aki kolerára készül előre, kolerában is pusztul el. No de még muszkaországban üdül ez a nyavalya. Tehát ne féljünk tőle, gondolják az illetékesek. Az igaz. Ámde más városokban a rosz élelmi cikkeket mind könyörtelenül elpusztítják a piacokról és árusítóikat keményen büntetik. Igen, mert ott nem azt nézik, hogy mily messze kaszál a kolera, hanem mindenkor védelmezik a lakosság egészségét, no meg a zsebét is. Nemcsak ám az a csaló, tolvaj és rabló, aki tárcámból, asztalomból, zsebemből emeli el a pénzt s más értéket, hanem az is, aki roszszat ad el jó pénzért. S ha még hozzá árujával egészségemet is fenyegeti, micsoda külömbség van közte és a szándékos emberölő között ? Aki méreggel öl, tulajdonképpen rosz táplálékot ad a gyomornak. Kár, hogy e tekintetben törvénykönyvünk hiányos. Részletesebb és szigorúbb lehetne. Talán akkor piacaink nem lennének dús fészkei e lappangva pusztító bűnöknek illetékes hatóságaink felügyeletének ellenére sem. * Mert illetékes hatóságunk szeme messze elér. Még közegészségügyi téren is. Sőt meglátja a veszedelmes mulasztásokat is ott, ahol a másik illetékes hatóság hibázott. Csattanó bizonyítéka ennek az alábbi rendőrkapitányi hivatalos jelentés, amely városunk tanácsát pár nappal ezelőtt kereste fel és amely így hangzik: „1985/1910. R. Tekintetes városi Tanács! Tudomásomra jutott, hogy a városi vízvezeték gyüjtömedencéjéhez állított őr bent a gvüjtömedence előcsarnokában alszik, s e célra részére az előcsarnokban egy ágy van betéve, továbbá ugyancsak az előcsarnokban mosdik, fésülködik stb.; minthogy pedig ez által az előcsarnokkal közvetlen összeköttetésben lévő nyitott medencében levő viz megfertőzésnek van kitéve, s a viz megfertőzése esetén a város lakossága között veszélyes járványos betegség üthet ki, — mindezek folytán kérem a medencénél alkalmazott őrnek a medence előcsarnokából leendő eltávolítását elrendelni, s annak az ott tartózkodást sürgősen megtiltani. Pápa, 1910. augusztus 7. Szokoly s. k. r. kapitány." Ennyi a jelentés. S mégis sok, több mint lehetne. Még talán sohasem fordult elő, hogy egyik hatósági hivatal oly határozottan és jogo— Jó estét. — Jó eetét kívánok. — Na, mi az újság, hogy vannak, hogy van a kis mama ? Hogy van a gyermeke ? — Tiz órakor negyven és egy volt a láz. Tekintetes űr, az a csöppség elmegy holnap. — Csak ne jósoljon. Maga mindig jósol. Hát az anyja lefeküdt ? — Ott ül az ágy mellett. El nem mozdúl melló'le. Hiába kértem, hogy pihenjen. — No, jól van. Bemegyek. Dűljön le egy kicsit maga is. Pál doktor bement a négyesbe. — Jó estét. Hogy vagyunk ? Az asszony még a fejét sem emelte föl, úgy fogadta az üdvözlést. Pál doktor széket hozott magának és ült a kis gyermekágy mellé láb felől. Kezébe vette a kis be<;eg sovány kacsóját. Kivette az órát. Figyelt. Azután a hónaalja alatt számlálta az érlüktetést. Az asszony ránézett. Várta, hogy biztas sák. Hogy valami jót, reményteljeset fog hallani. Pál doktor egy szót sem szólt. Mit mondjon neki ? Azt mondja : — Szegény asszony, a fiad holnap meg fog halni. Csak ültek ott és hallgattak. A nagy szobában csak ök hárman voltak, a lámpára az ápolónő az este valami fekete kendőt akasztott, hogy tompítsa a fényét. Ez a fekető kendő néha meg meglendült fölöttük, mint egy gyászlobogó. Odakünn a szél zúgott. Dudált, sikoltozott. Majd elfáradt. Halk, szomorú melódiává tompált, amely ott zokogott a nagy, függönytelen ablakok alatt. Kinéztek. A tar, száraz bokrok sovány ágaikkal árván, tehetetlenül engedték át magukat végzetüknek, a szélnek. Olyanok voltak, mint a sorsüldözte ember, aki meghajtja fejét és engedelmesen mondja : vágjad, üssed. A kifakasztott hajtások, amelyek csak a tavasszal sarjadtak, hulltak lefelé a kemény, rögös földre. A szél onnan fölkapta őket és sodorta maga előtt a temetőbe, amelynek szomorú fejfái mereven, mozdulatlanúl néztek be az ablakon. Úgy tetszett, hogy a temető megindult és csodálatosképen közelebb, egyre közelebb jött a nagy térségen át, amelyet sötétszürkére festett a felhősátorába vonult hold. A gyermek fölsírt. Egyszerre nyúltak a keze után mind a ketten. Elcsitították. Aztán megint hallgattak egy darabig. Egyszer megszólalt az asszony: — Félek, félek. Nem tudom mitől és miért. Gyötrődöm. Úgy vagyok, mintha valami hosszú, végnélküli szürke fátyolt akasztottak volna a hajamra. Ezt a hosszú fátyolt, akármerre megyek, húzom magam után. Elfáradt a fejem és nem tudom fölegyenesíteni. — Pihennie kell. — Nézzen csak itt körül. Magas, komor falak. Egyhangúak, merevek, ijesztőek. Nagy, fehér lapok, amelyeket gyásszal ír tele, aki nézi. Fárasztóak. Nincsen rajtuk egy pont, amelyen megpihenhetne a szem. Engem hipnotizálnak. Gyűlölöm őket és mégis mindig nézem. Néha sóhajtásokat hallok, amelyek áttörnek rajtuk. Ezek a sóhajok egyszer innen, egyezer máshonnan jönnek, de mindig itt úszkálnak a levegőben. — Föl van izgatva. Nem aludt már öt éjjel. Ha kipiheni magát, elmúlik. — Nézze csak. Ezek az ágyak, ezek is furcsák. Árnyak jönnek-mennek, amelyek itt pihennek bennük. Én nem látom őket. Halványak és szomorúak. Be van esve a szemük. Arcvonalaik megkeményedtek, ajkaik körül mártíromság. Ezek az árnyak itt járnak ki és be ezen a nagy, függönytelen ablakon keresztül. Félek. A lámpa fénye lobogott. A fekete kendő árnyéka nagy, szürke foltokban rajzolódott ki a fehér falon. A foltok változtak és ide-oda húzódtak. Pál doktor nézte az asszonyt. Koromfekete ruhájából élesen rajzolódott ki hófehér arca és keze. Olyan volt, mintha fehér ós fekete márLakásb u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben., ízléses, olcsó és modern BÚTOROK állandóan raktáron! — Javítássokat is •elfoaradok:. — rendezéseket DRACH ADOLF bútorasztalos, Pápán. Jókai-utca 14. szám alatt.