Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-05-14 / 20. szám

ellen izgatják a fajtája vagy a felekezete miatt. Mindezek ellen sajnos, nincs tüzes nyelv, de még törvény sincs kellő és mikor a magyar nép választ szerte az országban, vadul orgiázik a demagógia, a szenvedelmek szitása és a lélekvásárlás. Mindeme csúfságokon keresztül mégis látjuk egy jobb jövő hajnalát derengeni; amikor a nép megszűnik kortesek médiuma és árucikk lenni, amikor a közéleti tisztesség eleven életet fog élni minden ember szivében, akinek joga van. Ragyogó pünkösd ünnepét még bánkódó szívvel, de már a reménység sejtéseivel ünnepli meg a magyar nemzet. Közgazdasági bajaink. Politikus nemzet vagyunk. Épen ezért a magyar közgazdasági életre újból és újból nehéz idők szakadnak. Már ma is úgy áll a helyzet, hogy a magyar vállalkozó nem mer vállalkozni, a magyar kereskedő nem mer nagyobb üzletekbe bocsátkozni, a magyar iparos pedig nem tartja hasznothozónak a jövőre való beruházásokat, sőt sok helyütt még az üzemfolytatást se, mert a közkereseti viszonyok leromlásával a fogyasztás, a kereslet, a vételkedv csökkent. Nem a szükségletek csökkentek, korántsem. Azokat mindig meghozza az idő, de a viszonyok váltak oly mostohákká, hogy a szükségleti javak kielégítésénél a magyar társadalom óriási töbsége kénytelen hovatovább az elsőrendű életszükséglet javak megszerzése mellett maradni — nagy sor, ha ezt is meg tudja szerezni — és nem gondolhat a másod-, harmadrendű és még kevésbbé fényűzési szükségleteinek kielégítésére. Ez az állapot nem mai keletű. Aki figyeli kereskedelmünk és iparunk statisztikáját és abból következtetni tud, már evek óta látja ezt. De látja azt is, hogy nagy mértékben gyöngített közgazdasági állapotainknak nemcsak konjunkturális és rajtunk kivül eső csapásai vannak, hanem legfőképen olyanok, amelyeket a belpolitika stagnálása és az ebből folyó veszedelmes közállapotunk okoz. Ennek a helyzetnek a folyománya, hogy a külföld tartós bizalmatlansággal tekint ránk s tőkéjével, kereskedelmével minél távolabb tartja magát és a magyar közgazdasággal szemben teljesen passzív marad. Eként szorul ki a világversenyből aránylag kicsiny, de törekvő és épen a világversenybe sok rátermettséggel, gazdasági készültséggél, természeti előnyökkel és bőséges termelési erőtényezőkkel gravitáló országunk: Magyarország. Ausztriával való gúzsbakötésünk már régtől végzetes bajunk, hogy a magyar politika nem számolt jóformán soha a magyar közgazdaság nagy életérdekeivel. És a ránk nőtt idővel vele nőttek régi nagy bajaink is. Most aztán e sok régi nagy bajt egyszerre eltávolítani a közgazdaság eleven testéről a gazdasági organizmus megrázkódtatása s életveszélyes operációja nélkül nem is lehet! Nem nő magot adó kalász a magyar közgazdaság nagy mezőin, csak szines virágok, melyek a hasznos mag fejlődését megakasztják. Egy jottányival sem mentünk odább a közgazdasági téren az üres szófecsérléseknél. Gazdasági munkaprogrammok és alkot ások helyett, amik az egybekapaszkodó erőtényezők fejlődési útját természetszerűleg irányítanák, áldatlan párt-tusák színhelye lett az ország, és ennek folyamányaképen — sajnos — még bizonytalanabbá lett a helyzet, mely a bizalom csődjével egyenlő. Széttagolt társadalmunkkal, magunkra maradottságunkkal, óriási közterheinkkel, tespedő magánvállalkozásunkkal, kereskedelmünk és iparunkkal vájjon hogyan kezdjünk hozzá a szükséges nagy nemzeti munkához ? A rombolásokat, miket a széthúzás, a meg nem értés és sok téren hozzá nem értés okozott, mivel üthetjük helyre ? Bizony alig lehet erre a kérdésre hamarosan megfelelni. A fődolog mindenesetre az, hogy a mai frázis-milliók helyett, melyek sáskaként eszik fel a produktív munka vetéseit, helyes közgazdasági közvélemény alakuljon ki. Közgazdasági közvélemény, amely a fokozatos és biztos gazdasági kiépítést követelje, józanul, mérséklettel, de annál vehemensebb elszántsággal. A párttusák, az egyéni hiúságok, az üres szólamok ideje lejárt. Élni és boldogulni akarunk. S mindezt csak úgy lehet, ha számolunk helyzetünkkel és azokat visszük előre, akik az ország javát és közgazdasági helyzetét is előre viszik. Föl kell támadnia egy hatalmas közgazdasági közvéleménynek, mely megmondja mi fáj és hol fáj ennek az országnak és hogyan kell rajta gyorsan és alaposan segíteni. Semmiesetre se pártvillongással és közjogi vitákkal, hanem hozzáértéssel és alapvető, higgadt munkával. A magyar nép bizonyára megérti és követi a józanító szót, mert torkig van már a frázisok korával. —J—J Az országgyűlés összeliivása. O Felsége a király pecsétjével ellátva megérkezett városunkhoz is a legkegyelmesebb királyi meghívó levél, melyet a f. hó 14-én, ma d. u. fél 5 órakor tartandó városi közgyűlésen fognak felolvasni, amint következik : Mi I. Ferenoz József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya. Kedvelt híveink ! Uralkodói kötelmeinkhez tartozván az ország törvényeinek hű és pontos végrehajtása felett őrködni ! Minthogy az 1848 : IV. t.-c. 1. § a az országgyűlést évenként Budapestre egybehivatni rendeli és minthogy számos függőben lévő kérdés mielőbbi megoldását a nemzet erkölcsi és anyagi érdekei sürgősen követelik : Magyar minisztertanácsunk előterjesztésére elhatároztuk, hogy az ország főrendeit és képviselőit a j. év junius havának 21-ik napján megnyitandó országgyűlésre Budapest székesfővárosunkba egybehívjuk. Minek folytán nektek ezennel komolyan meghagyjuk, hogy haladéktalanul megtegyétek mindazokat az intézkedéseket, amelyek a törvény értelmében szükségesek arra, hogy az 1874. évi XXXIII. és 1899. évi XV. t. cikkek által rendelt módon és a fennálló törvények által megbatározott számban megválasztandó képviselőtök ezen az or szággyülésen megjelenhessék és a törvényhozás működése a mondott napon és helyen akadálytala— Nem tudom, van-e — válaszolta valamivel bátrabban a fió, s kissé előbbre sompolygott a ía mögül, — mi domnu bárónak hivjuk. — A tüzér nem firtatta tovább ezt a dolgot. Nem először akadt útjába egy-egy ily messze hegyvidéki oláh cseléd, kinek fogalma sem volt róla, hogyan hivják név szerint is a gazdáját, akinek kenyerét ette. Ott született ura portáján valahol a cselédházban, felcseperedett, megnőtt suhanccá, gazdája nevét azonban nem ismerte. — Hé, öcsém ! — szólt rá megint a tüzér — lesz ott a bárónál széna is, mi ? — Van. Sok széna, — biccentett fejével a fiú. — E

; mán beszéd : Aztán gazdag úr-e a báród, vagy csak afféle mifelénk való árva ? — A domnu báró gazdag — felelte meggyőződéssel, szinte áhítattal a fiú, — minden van, sok. Ennél bővebb felvilágosítást ettől a condrás tehénpásztortól nem remélhetett. Ott is hagyta a faképnél, s tovább lovagolt a mindinkább keskenyedő völgyben, melynek utolsó hajlásában, közvetlenül az erdő alatt, mintegy félórai lovaglás után, csakugyan megpillantotta a havasi tanyát és a bárói kastélyt. Midőn jobban szemügyre vette a törpe, szalmás tanyai kunyhókat, meg a „kastély"-nak nevezett régi, kuriaszerü épületet — erősen megcsóválta fejét. Szegényes birtok volt nagyon ez a „kastély". Nehézkes, tágas kőépítmény : rengeteg súllyal nehezedhetett, tán Mária-Terézia kora óta, az anyaföldre. Színehagyott, kopottzöld salukátereiről, — lemállott, itt-ott már finom penésszel esezett falairól és mohos zsindelyfedeléről, melyen akkora lyukak ásítoztak, mint egy-egy cselédtenyér — messzire lesikoltozott a bánatos szegénység. Az udvar csupa szalmahulladék és egyéb szemét. A kocsiszinbe régi módi hintó szomorkodott ; afféle nagy ívben kiugró, százéves bárka, akkora féderekkel, mint egy hordóabroncs. Szép időben négy ló szükségeltetett a húzására, sáros időben két erős bivaly. Most tyúkok üldögélnek a rúdján; benn a fölrepedezett üléseken két maszatos leánygyermek jádszadozott. Most egy öregrendü asszonyszemély csoszogott ki a „kastély'-ból. A káplár rászólt : - - Itthon az uraság, nénémasszony ? — Jézus Mária . . . motyogta tátott szájjal az asszony, s szinte belesápadt a hülye csodálkozásba, melyhez jókora fokú ijedség is járult. Majd pedig se szó, se beszéd . . . sarkon fordúlt ós besietett — inkább bemenekült — a kastélyba, anélkül, hogy a tüzér illedelmes kérdésére bár egy igével is válaszolt volna. Hát ez ugyan micsoda fránya szállás ? Csóválgatta fejét a tüzér, miközben ismét körüljárta tekintetét a végtelen elhagyatottságról tanúskodó szemetes portán. Úgy nézem, hogy itten is afféle mifelénk való árva az úr . . . Szegény erdélyi úr, a Nyárád szögben. Azon nagyon tiszteletreméltó, de nagyon lerongyosodott ősrégi úri famíliák — angolkóros fiúk, porcellán-bőrü, vékony, cipőtlen kisasszonyok — kik inkább elvesznek szép lassan öntoagukban, semhogy méltatlan vérkeveredésbe elegyedvén vagyonos polgár fiukkal, leányokkal : megmegmentsék nemzetségük sorvadó fáját a jövendőnek. Ezekre célzott a fiatal katona. Látott belőlük néhányat odahaza. Itt hagyta volna rögtön a szemetes portát, de éhes volt. A hosszú lovaglás kifárasztotta, elemózsiája i meg nem volt semmi. Ami kis szalonna meg kenyér szigorgott az aeráris koldús tarisznyában — megevődött, de itt ugyan aligha fogják vacsorára marasztalni. Ennek a rongyos kastélynak a gazdájából, úgy látszik, még a vendéglátás emberséges magyar virtusát is kipusztította a nyomorúság . . . Egy karély kenyeret, vagy málét, meg egy porció szénát azonban adhatnának itten is, pénzért. Megfizet becsülettel. Leszállt a nyeregből, s kantáron vezetve lovát, megindúlt a kastély oszlopos verandája felé. Odaérve harsányan elkiáltotta magát: — A rézangyalát ennek a hodálynak, nincs itthon senki ? Lakásberendezéseket u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben. Csakis elsőrendű száraz anyagból dolgozom. ' Javításokat is elfogadok. - bútorasztalos, Pápán, Jókai-utca 14. szám alatt. DRACH ADOLF