Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-12-04 / 49. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőséi? : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: L)

R- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Damjanichné. A hősök hősének, a vértanúság glóriájában örökre élő Damjanichnak özvegye bevégezte földi életét. Hosszú időt, kilenc évtizedet juttatott számára a Gondviselés, talán azért, hogy a sötét múltnak legyen élő hirdetője a vigasztalan jelenben, amelynek jövőjét is a reménytelenség sötétsége borítja ... Az élet boldogságából kevés jutott neki osztályrészül, hiszen a fiatal nő legszentebb érzését tépte szét a zsarnokság, midőn féktelen tobzódásával a hős katonában a szerető, a gyöngéd ifjú férjet is bitó alá állította. Damjanichné családi élete az osztrák kényuralom áldozata volt és a nemeslelkü nő, kihez a nemes férj imaszerű bucsut küldött utolsó percében, hatvan évig viselte lelkének keresztjét, de fájó érzésének mérhetetlen súlya alatt össze nem roskadott. A tövis, amelyet zsarnok kéz döfött a lelkébe, megmaradt, ám a magyar nő a fájó emlék hűséges ápolásával másokat is nemes példára buzdított. Damjanichné örök gyászban élt, de ennek az örök gyásznak sötétségét a jóságos sziv, a nemes lélek szőtte át aranyszálaival. És ott keresett magának a ritka asszony enyhülést, ahol minden fájdalom és minden szenvedés, legalább némileg, elszunynyadt — a jótékonyságban. A tragédia, amely ifjan érte őt, a nemes sziv minden érzését, a magyar nő "minden szép tulajdonait kifakasztá lelkében. Ezekért a nagy erényekért, Kálváriát járó hosszú életének sok jóságáért megilleti őt a babér, de megilleti hálánk is, hogy szenvedésének egész teljességéből a jóság virága oly bőségesen fakadozott. És megilleti őt egy egész ország részéről a cipruság, hiszen Damjanichnak volt élettársa, az ő nagy eszméinek nagy hirdetője. Ez volt a nő, tiszteljétek. Áldás legyen emlékén! A vezérkar. Hofrichter Adolf főhadnagy lehet bűnös, amint azt feleségén és — ha igaz, egy linci lap tegnapi hire — a hadtestparancsnokán kivül mindenki tartja, lehet nem bűnös, ami valóban a „csodák sincsenek kizárva" kategóriába tartoznék, annyi azonban kétségtelen tény, hogy szenzációs esete a mi militarizmusunk egy újabb árnyoldalát mutatta be. Nem a katonai büntető törvénykönyvre gondolok, ez már nem újabb, ez az ősi árnyoldal, amit szóban és Írásban, parlamentben, sajtóban untig agyoncsépeltek. Másról akarok szólni. Mi vitte rá Hofrichtert arra a hallatlanul gonosz s e mellett hallatlanúl katonátlan tettre? Kétségtelenül első sorban az irigység. Nem tudta nézni, hogy mások, akiket nem tartott különbnek magánál, előrébb jussanak nála. Vélt mellőztetése mind erősebben kifejlesztette lelkének irigy alaptermészetét, amit szinte színészi virtuozitással tudott titkolni családja előtt. Az irigység tette gonosztevővé, gyilkossá s ami ezerszer rútabb ennél — orgyilkossá. De ha kérdjük: mi adott tápot ennek a rút lelki tulajdonságnak, akkor hamarosan látni fogjuk a katonaságnak azt az árnyoldalát, mely mind sötétebb, mind komorabb kezd lenni. Az elkülönítés, az alapjában — a portepé alapján — tulajdonképen egyrangú tisztikarnak egyes bránsok szerint való elválasztása mind erősebben kezd gyökeret verni a hadseregben. Azelőtt is meg volt, hog y egyes fegyvernemek lenézték egymást, de e z a lenézés megnyilatkozott csak tréfálkozásban, élesnyelvű gúnyolódásban, de soha bűnre nem vezetett. Ma azonban a vezérkar mint valami „felsőbb lények" testülete illeszkedik bele vagy inkább rí ki a tisztikar óriási szervezetéből. Annyi előnyt, annyi kiváltságot biztosít a zöld egyenruha, ami a Hofrichter-féle gyönge jellemeket, irigy lelkeket képes megtántorítani, bűnbe sodorni. Tanúltabb, képzettebb elemre szüksége van a hadseregnek. Nem tudjuk ugyan, hogy a jövő csatáit ezek fogják-e megnyerni s nem a katonai zseni lesz-e úrrá minden biflázáson. De ha elismerjük is annak helyességét, hogy vezérkari tiszteket képezzenek, ezek dédelgetését a katonai kormány végzetes tévedésének tartjuk s tartjuk még az esetben is, ha a csoda valóra válnék s kiderülne, hogy Hofrichter főhadnagy — ártatlan. Pápa-Devecser-Sümeg. A pápa-devecser-sümegi vasút tárgyában a képviselőtestület határozatából a polgármester a következő kérvényt intézte a vármegyei törvényhatósági bizottsághoz : Tekintetes Vármegyei Törvényhatósági Közgyűlés! Pápa város képviselőtestülete nevében és megbízásából alulírott mint a város polgármestere, az évtizedek óta tervben levő Pápa—Somlóvidék —Devecser—Csabrendek—Sümeg, esetleg Tűrje irányú h. é. vasút létesítése és Veszprém vármegye részéről, segélyezése tárgyában következő kérelemmel járulok a Tekintetes Vármegyei Törvényhatósági Közgyűléshez. Veszprémvármegye közgyűlési jegyzökönyveiben meg vannak azok a törvényhatósági határozatok, melyekben a Győr— Veszprém—Dombovári vasút létesítéséhez és ezen vasútra kért vármegyei nagy segélyek adásakor a vármegye többi járásai és vidékei megnyugtatására megállapította A „PAPAI HÍRLAP" TARCÁJA. Vallomás. A jó barátnők, jó barátok Azt mondják hát, hogy ne szeress . . . Hisz minden vágyam léha, álnok, Hisz a Gonosszal cimborálok . . . Az ily dolog nem istenes ! Oh csak beszéld el mind a vádat, Mit ellenem súgnak neked. Nézd, vétkes lelkem csupa bánat S csókollak, mint a térdrebágyadt Vezeklő a feszületet. Ah, vétkeztem, ha bízni: vétek, Bűnöm nagy, ha csalódni: bün. Kacagva éltem röpke kéjnek . . . De akik érte elitélnek, Nem láttak sírni törtszivün! Jer, tépd le multamról a fátyolt, Csak tépd le, édes, te magad, — Hogy lásd, szivemben mennyi gyász volt, Hogy vélem együtt sírva gyászold Nélküled átélt multamat. Oh válts meg, tőlem bárhogy óvnak; Bocsásd meg minden vétkemet . . . S ha már a multunk puszta szó csak, Bocsásd meg a Mindenhatónak, Hogy hozzád csak most vezetett! Telekes Béla. A Pétör vallása. Irta: Pálffy János, Rossz kukoricatermés volt az idén erre mifelénk. Nemcsak az emberek, de még az állatok is megsinylik ezt, mivel hogy ritkán kerül nekik egy-egy jó falat, nem úgy, mint tavaly, mikor szélesre terült ábrázattal hordta be a gazda a kukoricaföldről, aztán ha kellett, ha nem, csak odavetette a Madár vagy Ráró elé. — Netök, ögyétök, hál' Istennek termött ölég. Mondom : most nem úgy van. Tanú rá, ha más nem, a Varga Pétör, aki sokat vetett, de keveset takarított Fejét vakarva épen ott áll a tulajdon udvarán. Szidja az időjárást, amiért rendetlen volt. Ugyanis ha eső esett, akkor hétszámra se ment el a felhő más vidékre, ha pedig szárazság volt, akkor meg okuláréval se lehetett felhőt látni. A tisztelendő úr is, ahelyett, hogy esőért imádkozott volna, minden istenáldott vasárnap csak azt prédikálta, hogy elvesz a világ, mert az emberek nem akarnak templomba járni. Hát minek prédikálta ezt ? Mikor Varga Péter mindezeket elgondolta, még egyszer megvakarta a füle tövét, aztán azt mondta : — Gyühet a pap a kommenciójáért, nem adok neki. Hát az ment. is Sorra járta a harangozó a kurátorral együtt a házakat, hogy minden családtól összeszedjék a kijáró egy mérő kukoricát, meg miegymást. A tisztelendő úr is velük járt. Rájuk sem nézett Varga uram, csak a háta mögé mondta : — Aggyon az, akinek van. Neköm nem termett annyi, hogy másnak is lögyön. A magam disznóimnak se lesz mit harapni. Aztán még hozzátette : I -egszolidabb cég'! Remet szabású férfi-ruhákat tenyleg csak Vágó Dez első pápai férfi-divattermében lehet Kapni jutányos áron. Pápa, Főtér 19. sz. i eiefon 18. sz.