Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-11-06 / 45. szám

életünk. A legalsóbb rétegtől a legmagasabbig. A cselédleánytól kezdve, aki már nagysád-oltatja magát, minden állás- és rangbéli egyén több titulust követel magának. mint ami megilleti. A hivatalnok nem szereti, ha hivalos állása nevével szólítják meg, holott ez után kapja kenyerét; hanem a nagyságos, méltóságos és kegyelmes megszólításokban gyönyörködik. Annyi köztünk a különféle udvari és nem udvari tanácsos és érdemrendes, hogy ma-holnap ök lesznek többen és mi — közönséges halandók — kevesebben. Még a tudományosság csarnokának légkörét is megfertőztette e hiúság. Sok tudósunknak is jobban imponál a kisebbnagyobb érdemrend, bárósitás, mint maga a tudomány. Ez utóbbit eszköznek tekinti az előbbi megszerzésére. Holott a tudomány örökké való, a címek pedig nagyon is mulandók. Középiskolai és egyetemi oktatásunk és nevelésünk a hiúság járó szalagján halad és társadalmi téren annyira süllyedtünk e betegségben, hogy az indiánok és a botokudok felfogásán is túl teszünk. Felsöbbséges gőggel mosolygunk Balkán felett, holott ott is mértéket tud szabni a címkórságnak a józan polgári önbecsérzet. Ne áltassuk magunkat: hidalgók vagyunk, szegények : lefelé büszkék, fölfelé titulusos hajlongók. Tacitus tollára, Juvenalis ostorára és Martialis iróniájára méltó az életünk. S ez az állapot annál fájóbb nekünk, mert idegen fertőzet ez bennünk. Mikor ébred a mi Dániánkban is már a nemes önérzet tisztító parancsa? Gy. Gy. — Megsemmisített vármegyei határozat. A napokban érkezett le a vármegyére a belügyminiszter döntése a veszprémi múzeum részére megszavazott 1%-os pótadó dolgában. E pótadó ellen lapunk annak idején állást foglalt részben azért, mert nem a vármegye egyetemének, hanem csak inkább a székváros parciális érdekének szolgálatában állónak találta, részben pedig azért, mert általa a vármegyei pótadó a törvényes mértéken feljebb emelkedett volna. Ugyanezek a szempontok vezették azt a 14 törvényhatósági biz. tagot is, kik a pótadó kivetését megfellebbezték. A belügyminiszter a szigorú törvényesség álláspontján elismerte a fellebbezők igazát s az e tárgyban hozott törvényhatósági határozatot megsemmisítette. Az állatvédő-egyesületek feladatairól, Irta s a pápai állatvédő-egyesület alakuló közgyűlésén felolvasta: Chernel István. I. Ma, a számítás rideg korában, amikor első sorban anyagi értéke szerint mérlegelünk mindent s a legközvetetlenebb hasznot vagy az élvezetet hajhásszuk mindenben, nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a nagyközönség is bizonyos hidegséggel és közönyösséggel fogad minden olyféle újabb vállalkozást vagy egyesülést, mely a tömörülésben rejlő erőt nem igyekszik csupán szűkebb körök legközelebb eső érdekeinek — kivált az anyagiakat értve — megvalósítására fordítani, hanem általános emberi, látszatra talán eszményi célok elérésére. Jellemző, de egészségtelen tünete ez korszakunknak s ép ez okból bizonyos, hogy fokozottabb mértékben szükségesek a magasabb célok jegyében működő — tehát valóban közérdekű — egyesületek, kivált ha olyanok, melyek a felvilágosodás és közvagyonosság előmozdítása mellett az érzelmek lágyítását, a kedély nemesítését, szóval az igazi emberies érzület finomítását is szolgálják s így hatalmas eszközei ama törekvésnek, mely a nap-nap után mind mélyebb gyökereket eresztő és az emberi lelkületen mármár elhatalmaskodó dudvák az önzés, a könyörtelenség, a szeretetlenség, a nyegleség és léhaság ellen való küzdelmet irta fel lobogójára. Minden tétovázás nélkül határozottan ki merem mondani — bár első pillantásra ellenmondásnak látszik —, hogy az állatvédő-egyesületek is méltán foglalhatnak helyet az említett irányt követő társulások sorában s csak tájékozatlanság, céljaik egyoldalú vagy felszínes ismerete éleszti még azt a felfogást, mely hivatásukat lekicsinyli, kigúnyolja, sőt nevetségessé teszi. Sajnos azonban, ez a felfogás még ma is uralkodó társadalmunk zömében és szinte kivétel, ha az állatvédelem eszméje mellett kardoskodónak szózata jóakarattal, méltánylással találkozik s nem mosollyal, leszólással. Ilyén körülmények és viszonyok közepette kimondhatatlanúl jól esik, ha a fásultság és közöny nagy tengerében itt-ott mégis virágos szigetekre bukkanunk, melyekről üde levegő, felfrissítő illat árad felénk s látjuk, hogy ki

: kötőik világító tornyaiból messzelövellő fénysugarak nyújtanak biztos eligazodást a sötétségben tévelygő hajósoknak. Ezek a gondolatok zsibonganak bennem, amikor egy ilyen megnyugvást keltő sziget révében érzem magamat s magam előtt látom e kies város közönségének ama lelkes csoportjás, mely józan belátásának, mély érzésének adta tanújelét azzal a szándékával, hogy itt egy állatvédő-egyesület alapján vesse meg a mai napon s így kiemelkedjék abból a szürke szintájból, melyet hasonló felbuzdúlás eleddig csak kévén helyen tört keresztül hazánkban. Nagyon jól érzem elhatározásuk jelentőségének egész súlyát s ép ez okból a legnagyobb örömmel siettem ide körükbe, hogy — mint az állatvédelem eszméjének egyik szerény harcosa — néhány irányító szóval közremunkálkodjam áttörésükben s reámutassak azokra a feladatokra, amiknek megoldása leginkább eredményezheti, hogy valóban gyümölcsöt érleljen a most elvetett mag. A szűkre szabott idő természetesen nem engedi meg, hogy töviről-hegyire kiterjeszkedjem mindarra, amit az állatok megvédelmezésének ügyköre felölel, azért be kell érnem azzal, hogy csak tömör vonásokkal ecseteljem az e téren való legszükségesebb teendőinket. Ügy vélem, nem fölösleges céljaink határozott kidomborítása, mert hiszen még azok is, akiket jó ösztönük hozott ide, mintegy kérdő tekintettel néznek az egyesület működése elé és talán-talán azokhoz is elhat szózatom, akik nincsenek itt s eleddig nem érdeklődtek a dolog iránt. Tisztelt alakuló közgyűlés! A legtöbben azzal hozakodnak elő, amikor az állatvédelem kérdéséről szó esik: hogy minek még most az állatok ügye-bajával vesződni, érzelgős lelkek túlhajtott kívánságainak engedni, hiszen a gyakorlati életben az állatvédelemnek alig van értelme ?! Egyelőre törődjünk csak a magunk dolgával s látván a lépten-nyomon felénk síró emberi nyomorúság ezerféle fokozatait, inkább alakítsunk embervédő-egyesületeket, kórházakat, gyermek menedékhelyeket és egyéb humánus intézményeket! No, hát t. alakuló közgyűlés, tökéletesen igaz, hogy embertársaink mindig előbbre valók az oktalan állatoknál és teljesen elismerem, hogy a humanizmus fenséges rugójától mozgatott intézményeinkre nemcsak hogy égető szükségünk van, hanem, hogy azok számának öregbítése, a már létezőknek pedig kifejlesztése több mint kívánatos. Ez a bizonyosság azonban korántsem zárja ki, hogy állatvédő-egyesületeket ne alakítsunk, sőt egyenesen javasolja. Hiszen a legtisztább humanizmusból fakadt az állatvédelem eszméje is s azok a feladatok, miket az állatvédő-egyehelyen hogyan beszél Puha uram. (Őt mindenki urnák szólítja, én sem merem máskép.) Vegyük például a papnál. Reggel hat órakor beköszönt és mindennek utána néz. Minthogy a tisztelendő urék még egészen nem keltek fel (tudniilik, hogy csak az asszonyok vannak ébren, a pap még alszik) Puha uram egész közönségesen beszél, de keveset. Csak épen a legszükségesebbet. Ugyanazért tisztelen dőné asszonyt emígy köszönti: — Szabadjon derengős jó reggelt honorálnom a nagytisztelendő asszonyságnak kézcsókkal. Megemeli a süvegét és meghajtja magát, de kezet is csókol. Az már úgy dukál. Többet aztán nem is beszél, mig csak a pap ki nem jön. Soká nem késik az sem, mert a disznósirásra, jövés-menésre, osörömpölésre felébred az is, és csak ugy papucsban, hozza a pálinkát (már tudniillik nem a pálinka van a papucsba hanem a pap). — Jó reggelt Puha uram — szólítja a pap — ki korán kel, pálinkát nyel ! Puha uram ezt is honorálja egy jó reggellel, aztán a pálinka után nyul. — Nem lévén megvetendő elemem, tisz telettel kapacitálom. — Tudniilik a pálinkát, amelyet tulajdonképen akceptálni akarna, de ezt a két szót: kapacitál és akceptál, Puha uram mindig felcseréli. No de a tisztelendő urnák így is"jól van, mindössze mosolyog egyet befelé, aztán más tárgyra tér át, mert hát Puha uramat nem szabad helyreigazítani. Nagy sértés volna az. — Szép időnk lett mára, — kezdi a pap. — Az ám — feleli Puha uram — pedig a tegnap est leborultán az eső szemenként kezdett indítványozni. Ettől a kiszólástól aztán a pap is bemenekült, nehogy — uram bocsá' — elnevesse magát. Délig aztán nem is esik szó köztük. Csak délben az asztalnál. Puha uram itt aztán igyekszik kitenni magáért. Keveset beszél, de a lehető legválo gatottabb stílusban. Az asztalon persze bor is van, ami szintén arra való, hogy a beszéd fonalát kivirágozza. Ha az ember iszik, mindjárt több van a fejében. Okosabb. Az ebéd tyúkhúsleves, jó töltött káposzta, meg cipánypecsenye, de akinek jobban izlik a kövesztett bőrke, vagy a főtt tokány, abban is lehet módja. Ezekről persze nem esik szó, mert ez mind közönséges dolog, hanem a hurkát, kalbászt, májast már bírálgatnák, ha készen lenne, de mert a disznótor emez előkelőségei csak vacsorára kerülhetnek teljes valóságukban az asztalra, az ebéd alatt különböző napi eseményekről folyik a szó. — Hallom, hogy Puha uram házat épít — mondja a pap. — Igenis, ezen szándékba volnék betoné rozva — feleli a böllér. — Azt is hallom, hogy nyert volna az osztálysorsjátékon. — És kitől méltóztatott ezen hallomást invitálni ? — A komaasszonya mondta, a Tálosné. — óh, az a Tálosné! — méltatlankodik a böllér — mit ki nem fundál ! Hozzá még hazug hirszövényeit a tisztelendő úrnak is bereflektálja 1 CSERBAK GUSZTÁV mű-ruhafestő, vegyi ruhatisztító, fekérnemüek és függönyök gőzmosó-intózete Pápán, Fő-utca, Kis Tivadar úr könyvkereskedése mellett. Elfogadok uri és női ruhákat műfestésre minta után is, bármilyen szinben.