Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-11-06 / 45. szám

sületek valóra váltani törekesznek olyfélék, hogy nem csupán az állat javát érintik, hanem az emberiség összességének boldogságát is. Mert mit akarunk mi? Akik azt hiszik, hogy nem egyebet, mint csupán az állatokat bántatlanúl hagyni vagy velük jól bánni; továbbá megakadályozni, hogy azok rossz bánásmódban részesüljenek mások részéről — azok egyáltalában nincsenek tisztában az állatvédelem céljaival. Igaz ugyan, hogy első sorban az állatok sorsának javításán, enyhítésén fáradozunk, nevezetesen : példát kívánunk adni arra, hogy felsőbbségünket az állatokkal szemben igazságosan éreztessük ; minden eszközt megragadva gátat akarunk vetni mindama megbotránkoztató kínzásoknak, zsarolásoknak, amiket az állat fölöslegesen szenved gonosz és tudatlan emberek részéről; szóval, tettel, tollal serkenteni igyekszünk arra, hogy miképpen alakuljon emberi méltóságunknak megfelelően az a viszony, mely bennünket az állatvilággal összefűz; kötelességünknek ismerjük az állatvédelem ügyében hozott törvényes intézkedéseink végrehajtásában a hatóságot támogatni; ahol szükséges, a törvény hiányát kipótolni, az állatvédelemről szóló szabályrendeletek megalkotását sürgetni és előmozdítani; azokat az egyéneket pedig, kik törekvéseinket különösen támogatják, megfelelő elismeréssel vagy jutalommal kitüntetni. Mindez azonban csak egyik közvetelten része feladatainknak; a másik a közvetett, amire legtöbben nem is gondolnak, pedig az, hogy amikor így cselekedve az állatok sorsán javítunk, egyszersmind nyesegetjük az emberi lélek fattyúhajtásait: az érzéketlenséget, durvaságot, vadságot, önzést, tehát az emberek kedélyét nemesítjük, benne a szeretet lángját élesztgetjük, a közerkölcsök és közjózanság ügyét munkáljuk hathatósan, s így a valódi humanizmust oltjuk az emberekbe, mely kibontakozásában annyi sok áldásos intézményben csillogtatja erejét. Nem érzelgősség a mi igyekezetünk lendítő kereke, hanem az a mélyebb érzés, mely sugalja, hogy undorral forduljunk el a kegyetlenségtől, szivtelenségtől és oltalmunkba fogadjuk a gyengébbet, a tehetetlenebb lényeket. Az állat is ép úgy része a nagy természetnek, mint jó magunk, ő is ép úgy érzi a fájdalmat, szenvedést, bántalmat, mint a teremtés legtökéletesebb lénye, az ember. Mi szellemi felsőbbségünkkel messze kiemelkedtünk az élők világából, de amikor így több jogot szereztünk magunknak az alacsonyabb szervezetekkel szemben, egyúttal megfelelően több "kötelességet is vállaltunk irányukban. Ne a féktelen zsarnokság, lelketlen garázdálkodás, hanem a kíméletes igazságosság, elnézés és jóakarat vezessen a gyámoltalanokkal való bánásmódunkban. Az embert az emberben minél élesebben kifejleszteni: ez az állatvédő egyesületek feladatainak erkölcsi, ethikai alapja. Ámde nemcsak az irgalmasság hangja nógatja bensőnket az állatokkal való magunktartásunkban, hanem a szép és kellemes iránt való érzékünk is. Az egész természet, egyetemes megnyilatkozásában a fenségesnek, az örök szépnek kiapadhatatlan ősi forrása; de különösen az állatvilág az, mely életnyilvánulásainak ezerféle változatával, sürgő-forgó mozgalmasságával, színezetének és alakjainak tarkaságával, életmódjának hangulatos, megkapó s oly gyakran igazi bensőséggel teljes mozzanatokban bővelkedő vonásaival megragadja figyelmünket, már csak az okból is, mert szokások, tulajdonságok dolgában hozzánk legközelebb áll. Senki sem tagadhatja, hogy jóleső érzést kelt bensejében az állatok szines, örökké eleven életének kibontakozása szemmel kisérése. Vagy tán nem fakad, bennünk öröm, amikor a tél egyhangúsága, komor csendessége után a tavasz első lágy fuvalataival az állatvilág is megmozdul s a madarak elragadó párszerző dalától hangos a vidék? Nem érintenek-e kedvesen a hűség, önfeláldozá s, hála, szeretet remek példái, amiket az állatok körében még felszínes érdeklődéssel is tapasztalunk? Nem találjuk-e szépnek a magasban szárnya szabadjában keringő sast? a nádas zöld rengetegje mellett vakitó fehérségű kócsagot ? A drága kőre emlékeztető jégmadarat? a délceg szarvast ? a szállingózó hímes pillangót ? a pompás izomzatú paripát ? Bizony cseppet sem kicsinylendő mindez és kétségtelen, hogy az állatvilág révén szemünknek, fülünknek annyi báj, szépség jut ki, annyi élvezet, miknek hijját nehezen nélkülöznénk. Kötelességünk tehát — s ebben az állatvédő-egyesületek támogathatnak, — ezeket a gyönyörűségeket — amennyiben érdekeinkkel megegyeztethetők — biztosítani magunk és utódaink számára, irántuk fogékonyságot ébreszteni és ezt az érzéket szélesebb körben fejleszteni. Az élet felmorzsoló küzdelmei, torzsalkodásai közepette reászorulunk a természet nyújtotta szépségek megnyugtató élvezetére, hogy elfáradt idegeinket felfrissítve haladhassunk újult erővel és mind előbbre! (Vége köv.) A szinliázi hét. A „hét" tulajdonképen csak három napból állt: szombat, vasárnap, hétfő ; hogy mégis öt előadást nyújtott, az a haladás kétségtelen jele. Azelőtt elég volt egyszer borzadozni Mindenszentek napján a Molnár s az ő gyermeke kisértetein, ma már csak a délután van a — Hát nem igaz ? — Dehogy igaz, mély tisztelettel konstatálom. Hiszen ha igaz lenne, nem vettem volna fel emancipációs kölcsönt a banknál ! — Űgy ? hát törlesztésre vett kölcsönt ? — Igenis kérem ; lagzál is miatta a feleségem szüntelen ! A tisztelendőné asszony már nem bírja ki tovább. Űgy tesz, mintha tüsszentene és nem volna nála zsebkendő. Nosza, beszalad a másik szobába. Ott aztán kineveti magát kedvére. — No de ilyet! Amortizáció helyett emancipációt mond. Vegzál helyett pedig lagzál ! Hahaha, hihihi ! — Majd hogy széjjel nem dűl tisztelendőné asszonyom a nevetéstől. — Hogy is tudja az ura olyan komoly képpel hallgatni azt az öreg tudákost! Pedig hát a pap is ugyancsak rágja a szájaszélit, aztán úgy segít magán, hogy felemeli a poharát. Mikor az ember iszik, legalább nem tud nevetni. Puha uram mond aztán még néhány „uras" kiszólást s végűi az ebéd végeztével ekép fejezi be ékesszólásának dísznövényeit: — Kedves egészségükre testálom a kitűnő ápitust. Hat óra felé Puha uram funkciójának vége. Addigra feltrancsírozott mindent, a hurkát, kolbászt megtöltötte, szalonnát, snnkát, oldalast besózta, a préshurka is kifőt, vasaló alá is került, ami ezután van hátra, a zsirsütés, szalonnaaprítás, az már nem az ő dolga. Azt csinálják az asszonyok. Ahhoz nem kell tudomány. Összetisztogatja tehát magát és elköszön tisztességgel: — Boldog megvirradás reményében kívánok nyugalmas éjszakai kapitóliumot. Végül a papnénak még kezet csókol és elkocog. A pap pedig mosolyog. • — A nép lelke olyan, mint az urna. Beleteszünk szép sorjába egy csomó számot, aztán nem tudják kihúzni azt, amelyiket akarják. Néha ugyan sikerül, de csak véletlenül. Hanem a pap sem ért rá soká eszmélkedni, mert átjött a jegyző, meg a mester vacsorára. No hiszen csaptak is azok olyan kapitóliumot, hogy reggelig tartott. siralom számára fenntar tva, este bontott ágy mellett hallhatunk teljesen egyértel mü kijelentéseket. S a jó közönség, mely egy n ap kétszer nem akar színházba menni, úgy áll a két darab között, mint a Buridán szamara: nem tud választani. A szamár pórul járt habozásával, de a közönségből az járt jól, aki a szamár példáját követte. Ne m kellett sem hülyeségeken hüledeznie, sem bot orságokon botránkoznia. Ami egyébként a választásra másodsorban kitett Buridán szamarát illeti, az ha más n ipon. kerül szinre, más előadásban, más rendezésben, akkor más sorsra is jutott volna. Persze minden körülmények között csak azok számára való, akiknek idegei francia bohózatokon már megedz ődtek, akik nem haragusznak meg a szabadabb beszédért, ha legalább valami icipici erkölcsi célzat lappang a szellemes sikamlósságok mögött. A Buridán szamaránál ez az eset áll fenn; sajnos azonban, míg ehhez a kis erkölcsös véghez eljuthattunk, az alatt 3 és fél óra telt el, több mint, amennyi egy öt felvonásos Shakespere-dráma előadásához elég és agyonuntuk magunkat Kovács elnyújtott, monoton, sugólyukból nehezen ellesett beszéd én s a félórás felvonás-közökön. A többi sz ereplők (s ez mivel a szezon utolsó estéje volt, kétszeres dicséretükre legyen feljegyezve) köztük főkép Fekete Irén, Déri Béla és Verő Jank a jól tudták szerepüket és jól is játszottak. Fekete Irénnek különösen szerencsés estéje volt, természetesen, kedvesen, könnyedén játszott; Verőnek, akit mi ugyan nem szívesen látunk kokott-szerepekben, de akit művészi tudása itt sem hagy cserben, Verőnek, mondom, egy csinos ezüst tálcát nyújtatott fel a Sasfiókért hálás közönség. A férfiak közül a bonvivant-szerepét pompásan játszó Déri mellett Bátori excellált. Affektált inasa egyike volt a legtökéletesebben kidolgozott humoros alakításoknak. Hiába minden. Fél 12-ig voltunk a színházban s ez kissé sok a jóból. Időrendben megelőzte a Buridánt a Oésák felújítása. A gondolat szerencsés volt, ezúttal a gondolat kiviteléhez való gond sem hiányzott, de hiányoztak — az énekesnők. A gond meglátszott a rendezésen. Attól a csekélységtől eltekintve, hogy a teaháznak és Imári kertjének egy volt a díszlete, no meg, hogy a japán márki a Vigözvegy montenegrói nemzeti bugyogóját húzta fel, végezetül, hogy a japán katonatiszt a „Legvitézebb huszár" címszerepét is eljátszhatta volna — ugyanabban az uniformisban, mindettől elt ekintve főkép a kórusok beállítása s a táncok betanítása körül kellemesen tapasztaltuk a gondot és iparkodást. Ami azonban ezen kivül volt, az ellenkezett a Gésák pápai előadásainak tradícióival. Bihari Erzsi bájos volt, mint egy álom, de hangtalan is, mint ugyanaz, Paxy Margit hangos volt, de nem gixerek nélkül, játékban pedig hej, dehogy tudták feledtetni sok hires elődjüket, kiknek élén valaha Felhő Rózsi járt. A komikus szerepeket is fel kellett volna cserélni. Ivánfinak sehogysem illett a Vuncsi groteszk szerepe. Egyedül tánca ért valamit, de kupiéi durvák és Ízléstelenek voltak. Báto ri Imáriból annyi komikumot hozott ki, amennyit lehetett, de mi lett volna Vuncsi az ő kezében. Énekben egészen jót egyedül Gyárfás produkált, két segédszinésztől t. i. Böszörményitől (avagy ez tán tenorista névre hajt?) és Lakatos-tó 1 is hallottunk egy-két szép hangot. A felújított Gésák minden hiányossága ellenére tetszett a közönségnek, mely gyönyörűségét lelte a csengő-bongó muzsikában, a kellemes melódiákban, miket a zenekar Tombor karmester érdeméből hatásosan érvényre juttatott. Színészeink kedden hajnalban utaztak el városunkból. Zalaegerszegre mentek, hol három hetes szezónt terveznek. — őr — Naponta friss győri virsli kapható KÖREIN VILMOS füszerkereskedésében.