Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-10-16 / 42. szám

Pálházáról szól főképpen a nóta. Némi tekintetben hozzá csatlakozik Dörzemény-puszta is. Amott, Pálházán, 49 iskolaköteles van megfosztva az olvasás, irás, számolás elemi ismereteinek elsajátításától. Emitt, Dörzeményben, a 23 apró, iskolára köteles tanulónak borzasztó utakon, vagy a veszedelmes vasúti sínpárok mellett kell 3 kilométerre gyalogolni naponként az a-b-c-ért és az egyszeregy-ért. Ami a pálházaiakat illeti, már régebben panaszkodtak emiatt és hatóságunk is tudott róla, az ottani grófi uradalom is látott mindent, de érdekében nem tett ez ideig senki semmit. A szegény pusztabeliek bebocsáttatást kértek az ihászi állami elemi iskolába, bezárták előttük az ajtót; sorba kunyeráltak a közel fekvő szomszédos községek iskoláinál, rideg elutasítás lett rá a felelet. Mint a szellemi halálra jogtalanul elitéltek csapata, napról-napra reméli az uradalom, esetleg a város segedelmét, humánus és kötelező oltalmát, de mind hiába. Nekik, úgy látszik, végzetök lesz már a szellemi elpusztulás! Pedig némi áldozatkészség és cselekvő jóakarat minden nagyobb nehézség nélkül egy csapásra az óhajtott kerékvágásba lendíthetné ügyöket. A mi meggyőződésünk szerint első sorban az uradalom feladata volna jóvá tenni az eddig elmulasztott kötelességét. Annak a szép számú iskolaköteles gyermeknek iskolát állíthatna fel, annál is inkább, mert tudtunkkal az állam is nyújtana segedelmet hozzá, azonkívül pedig a törvény értelmében, ha a pusztai iskoláztatás költségeit viselné, pótadómentességet élvezne, amelynek az összege esetleg fölösen fedezné az összes kiadásokat. A pálházi és a dörzeményi iskolát központosítani is lehetne, ami a kivánt anyagi hozzájárulás terhét még inkább könnyítené. Mint látjuk, csak jóakaratra és végrehajtó erélyre volna szükség, hogy azok a nagy számú kis honfitársaink megmentessenek a tudatlanság örvényétől. Ez pedig nekünk, pápaiaknak is, becsületbeli feladatunk. Ha az uradalom elzárkóznék e lehetetlen állapot megszüntetése elöl — amit alig hiszünk —, akkor a városra hárul a szilárd elhatározás terhe, hogy határában a törvény szellemével is ellenkező antikulturális pocsolyát büzhödni ne engedje. A dörzeményi majorokban mily pompás és rendes lakóhelyük és ellátásuk van az igás és nem igás barmoknak, ami helyes is, de mennyire elhagyatott a pálházi pusztán a magyar gyermekek oktatásnevelése. Ez is kultúrkép ! Nem kérünk belőle! El e szégyenfoltokkal! (TJ. trj. A liiteltudósító irodákról. — A kereskedő becsülete. — A zsarolásnak legveszedelmebb módja az, amely állandó és általános. A Garai Manó-féle és ezekhez hasonló zsarolási kísérletek csak szórványosan lépnek fel és nem is általánosak. A megzsarolt egyének pedig előbb-utóbb alkalmat nyújtanak az ügyészségnek arra, hogy kezeit a zsarolókra rátegye. Sokkal veszedelmesebb azonban a tudakozódó irodák e nemű üzelmei és ezek közt — tisztelet a számos kivételnek — első helyen a budapesti hiteltudósítók állanak. Az utóbbi években gombamódon elszaporodtak Budapesten az informáló irodák. Oly emberek, akik e foglalkozáshoz semmit sem értenek, felcsapnak hiteltudósítóknak. Találunk közöttük volt pincért, gyári írnokot, rőfös segédet, pénzügynököt, bukott kereskedőt etc. és sajnos, hogy a szakmához értő e téren képzett irodatulajdonos aránylag kevés van. A tiszteségtelenek között vannak olyanok, kik személyesen végzik a zsarolást, mig a többi rezerzőreire és akvizitoraira bizza azt. A rezerzőr a legfontosabb tényezője a hiteltudósító intézménynek, mert ő szerzi be a hitelképesség megállapítása céljából szükséges adatokat, arra világot derít az a körülmény, hogy ezek az alkalmazottak fáradságos munkájukért a legrosszabbul vannak díjazva. Fix fizetést egyáltalán nem kapnak, hanem minden egyes hitelt igénylő személyre vagy cégre vonatkó összes adatok beszerzéseért 30—60 fillér díjazásban részesülnek. És e koldus díjért az iroda alapos, megbízható, részletes és objektív adatgyűjtést kíván tőlük. Lássuk egy példával, hogy mikép történik ez az adatgyűjtés. Az iroda kiadja például a rezerzőrnek Koray János divatárukereskedőt. A rezerzőr első utjának célja a céghivatal, mert meg kell néznie, hogy K. J. cége be van-e jegyezve, ki kell kutatni, hogy az illető ezelőtt nem volt-e más cégnek kül- vagy beltagja és ha igen, mikor és mi okból lépett ki, mennyi pénzt kapott ekkor és mekkora tőkével kezdette új üzletét. Megállapítandó, hogy nős-e, mennyi hozományt kapott, ha pedig nőtlen, honnét szerezte az önállósításhoz szükséges tőkét. Ha az illetőnek ingatlana is van, a rezerzőr gyakran egy órát is kénytelen a telekkönyvi hivatalban eltölteni, hogy részletes telekkönyvi kivonatot készítsen. Azután ki kell nyomoznia, hogy K. J. melyik nagykereskedőtől szerzi be az áruit, meg keli állapítani, hogy árukészlete mennyit ér, minő a jelleme, volt-e már fizetésképtelen, s igen, miként egyezett ki hitelezőivel. És ezért a valódi detektív munkáért a rezerzőr 30 fillért kap, csak nagyobb irodák fizetnek 40—60 fillért. Egyes hiteltudósító cégek még a fenti követelményeknél is tovább mennek, ezek a rezerzőröktől megkövetelik, hogy valóságos Pinkerton-féle nyomozásokat végezzenek. Például ki kell puhatolnia, hogy a kérdezett kereskedőnek kik a rokonai, kikkel barátkozik, mely társaságokban forog, ki az apósa, mennyit fog örökölni, minő az életmódja stb. Nagyon természetes ezeknél fogva, hogy a hiteltudósító irodák oly információt kapnak, aminőt 30—40 fillérért érdemelnek és nem csoda, hogy pl. egyik ily cégnek, mely csak két éve áll fenn Budapesten, már a huszonnyolcadik rezerzőrje van. A rezerzőr, aki naponként legfeljebb 3—4 koronát kereshet, állandó nyomorban él és igy maguk az irodák kényszerítik zsarolásra. Történik ez oly módon, hogy a rezerzőr a szakmabeli körökben való puhatolódzás helyett elmegy a kérdezett céghez. Értésére adja, hogy róla információt akarnak, melynek minősége tőle (a rezerzőrtől) függ és ez csak akkor fog jól kiütni, ha a rezerzőrnek is érdekében áll a kedvező információ adása. Ez magyarán azt teszi, fizess meg, akkor jó információt adok felőled. Elpanaszolva nyomorúságos helyzetét, először a kereskedőt kérdő lapokra való előfizetésre akarja rábirni, mert ebből néki jutalék jár, ha azonban a kereskedő kijelenti, hogy néki üzletének szük köre folytán kérdőlapokra szüksége nincsen, miért dobna ki tehát ezekért 40—50 koronát, akkor a rezerzőr kijelenti, hogy az előfizetési összegből neki járó provízióval is megelégszik és köszönettel zs ebre teszi a 10 koronát, sőt annak ellenért ékét árukban is elfogadja. El lehet képzelni, hogy mi értéke van az iroda olyan információjának, mely ily előzmények után jött létre

4 Az informálásnak haszontalan, sőt félretörve mégis sikerült a város piacára bevágtatni ahol a többi katonaság és huszárjaink is fel állítva voltak. Guyon ezredes fehér köpenyében éppen az előőrsöket vizsgálta, midőn ez a kurazir csapat attakra indúlt. S életét csak úgy menthette meg, hogy ismeretlenül közéjük keveredett s velük együtt vágtatott ránk. S így rajtunk keresztül törve'szerencsésen sikerűit neki a piacra jutni. Ekkor kiugratott a kurazirok közül s elkiáltja : Attakra huszár ! S a kurazirok közül csak egy sem menekült meg. Valamennyit felkoncolták. Ezalatt mi ránk záporként hullott a golyó. De miután a 33. zászlóalj segítségünkre jött, sikerült az ellenséget minden elfoglalt állásából hősiesen kiverni, egy ágyút, két municiós szekeret és sok ezer röppentyűt elfoglalni. Ezek a röppentyűk legelsők voltak a magyar táborban. Az ellenség szétfutása után újra rendezkedett seregünk. Eközben hajnalodni kezdett s mi az ellen • ség után indúltunk. A fősereg Szepes-Váraljára, a mi zászlóaljunkból két század, a 33. zászlóaljból szintén két század s egy szakasz huszár pedig a Szepes-Váraljától mintegy másfél órányira eső Olaszi nevű tót faluba mentünk. Itt a toronyban feketesárga lobogó volt kitűzve. Ezt azonnal levettük. Beszállásoltatván, kész ebéddel szolgáltak, ami nagyon feltűnő volt, mert mitőlünk szálláscsinállók nem jártak erre. Alig rakjuk le fegyverzetünket, hát az előőrsre kiállított huszárok az ellenség előcsapatát megtámadják, néhányat közülök levágnak, kettőt pedig lovastul behoznak a faluba s jelentik, hogy uagyszámú ellenség közeleg a faluhoz. Kisült tehát, hogy Olasziban azok számára osináltak szállást s készítettek ebédet. Azonnal riadót vertek. Ily csekély erővel ellentállni nem lehetett volna s mi étlen-szomjan elhagytuk a falut. S a másik végén már jött be az ellenség. Egy divízió lovas utánunk is vágtatott, de mikor látta, hogy mi gyorsan négyszöget formálunk s huszárjaink kardjaikkal fenyegették s kih'vólag integettek feléjük, megállottak s tovább nem üldöztek. Ezalatt Váraljára, futár sietett, aki hirt vitt a történtekről. S midőn mi Váraljához közeledtünk, már a csatárlánc szét volt küldve, az ágyuk felállítva s a városban barrikádok készítésével foglalkozott a katonaság. Amint megérkeztünk, mi is azonnal ehhez fogtunk. De hiába, mert az ellenség nem támadott meg, hanem Branyiszkó felé vonult s ott egyesült Schlick táborával. Mi egész éjjel barrikádjaink mellett virrasztottunk s reggel innét a szepesi káptalanhoz mentünk előőrsre. Ez a várostól nyugatra egy magas dombon van. Itt voltunk 5 én reggelig. A kárpáti szél vigan fütyölt át vékony köpenyegünkön, mi pedig a hó tetején heverésztünk a tűz mellett s szalonnát csepegtettünk pirított kenyerünkre. A káptalan pincéjéből egy pár csutora bort is kaptunk. Estefelé pedig a lakosok főtt ételt is hoztak ki, amit nagyon szívesen befogadott gyomrunk, amely már 2-ika óta főtt ételt nem ízlelt. Itt virradtunk meg s indíttattunk Branyiszkó felé. Sürü pelyhekben hordta szemközt a havat az éjszaki szél. Sem ég, sem föld nem volt látható. Borzad az ember lelke, ha ily förgetegben útnak indulni látunk valakit. De mi azért csak tovább haladtunk. Déltájban egy kiosit tisztulni kezd- s mi a branyiszkói hegyezoros szerpent'n útjának 12 tekervénvén nagy katona-tömegeket láttunk felállítva. Itt volt Schlick, osztrák tábornok. CSERMÁK GUSZTÁV mű-ruhafestő, vegyi ruhatisztító, íehérnemüek és függönyök gőzmosó-intézete Pápán, Fő-utca, Kis Tivadar úr könyvkereskedése mellett. Elfogadok uri és női ruhákat műfestésre minta után is, bármilyen szinben.