Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-09-04 / 36. szám

ról van szó, mint volt akár a csornai, akár a bánhidai irány. Barthalos Istvánnal szemben nagy súlyt helyez az útirány fixirozására s ahhoz kötné a hozzájárulást, hogy a vasút ne Vásárhelyen, hanem Devecseren át menjen. Lippert Sándor elöbbrevalóknak tartja a városnak egyéb szükségleteit s addig, mig a csatornázást meg nem csináltuk, nem szavaz meg semmit. Nagyzási mániának tartja a mi szűkös anyagi viszonyaink között 100.000 kor. megszavazását. Dr. Hoffner Sándor ezzel szemben Sárvár példájára hivatkozik, mely a vas—zala—soproni vasútra csak legutóbb szavazott meg 100.000 koronát egyhangú határozattal. Szükségesnek tartaná annak kimondását, hogy a felveendő kölcsön 65 éves lejáratú amortizációval vétessék fel. A majdnem három óráig tartott vita élénk, sőt itt-ott izgatott hangon folyt le, sürüen röpködtek a közbeszólások az egyes szónokok felé, s már 3/

4 l-re járt az idő, mikor a polgármester Győri Gyula zárszavai után szavazásra tette fel a kérdést. A névszerinti szavazás eredménye az volt, hogy 56 szavazattal 39 szavazat ellenében elfogadták az állandó választmány javaslatát s megszavazták a 100.000 koronás hozzájárulást, melynek feltétele a vasútnak devecseri útirányban való vezetése, a vasút menetrendjének városunk piaci érdekei szerint leendő megállapítása, az egyik fűtőháznak Pápán leendő felállítása, s lehetőleg a város alsó részén egy rakodó-állomás létesítése. Ezután a gyűlés folytatása délután 3 órára halasztatott, amikor is az 1910. évi költségvetés került szőnyegre. Az általános vitát dr. Lővy László -kezdte meg, aki elitélte a mostani rossz gazdálkodási rendszert, melyben nincs előrelátás, s a reformok csak ötletszerűen, véletlenek szerint kerülnek tárgyalásra. Elsőrangú szükségnek tartja a kórház építést. Gyurátz Ferenc védelmébe veszi a tanács gazdálkodását, melynek dr. Lővy követelményeivel szemben számolni kell a város anyagi helyzetével. A költségvetés egyes tételeinek ismertetésénél csak akkor szakították félbe Freund Ferenc főszámvevő referádáját, mikor a négy hitfelekezet elemi iskoláira eddig megadott segély törlését javasolta. Először Gyurátz Ferenc kért szót és vázolta azokat az érdemeket, melyeket a hitfelekezetek az elemi iskolák fenntartásával szereztek. Ha a város nemakarjamagátméltatlanná tenni aDunántúl Atheneje büszke címre, akkor nem szabad megtagadni az eddigi szubvenciót, mely a városra nézve nem jelent ál dozatot, s melynek a költségvetésbe való beállításával a város csak puszta szívességet tesz a hitfelekezeteknek, hogy az általuk szedendő kultuszadót helyettük hitfeleiktől behajtja. Kéri e tételnek örök időkre leendő megszavazását. •Halász Mihály ellensége a felekezeti oktatásnak, mert szerinte a gyermekek csak a felekezeti iskolában tanulják meg a felekezetek közti különbséget, a türelmetlenséget, a gyűlölködést, s azért nem szavaz meg egyetlen fillért sem. Sült József reflektál Halász szavaira, hangsúlyozza azt, hogy a valláserkölcsi oktatásra szükség van. A városnak nincs joga megtagadni a felekezeti iskolák segítését, mert az állam nem hajlandó iskoláinkat átvenni, sőt egy-egy új tanítói állás rendszeresítéséhez szükséges fizetéskiegészítést is megtagadta, mert az erre szolgáló alap már évek hosszú sorára teljesen ki van merítve. Dr. Kende Ádám az előtte szólókkal szemben hivatkozik a törvényre, mely szerint a népoktatás állami feladat, s nemzeti, társadalmi szempontból szükségesnek tartja a felekezeti iskolák beszüntetését. Az állami omnipotenciának sehol sem szabad érvényesülni, csak a közegészségügy és közoktatás terén. Városunk gazdasági érdekei is a segély törlését kívánják. Dr. Lakos Béla Gyurátzcal szemben kiemeli, hogy Athén iskolái állami iskolák voltak, s az athéni jelzővel csak akkor büszkélkedhetünk, ha nálunk is államivá tesszük az elemi oktatást. Schor Ármin szerint a felekezeti iskolák sokkal jobbak, mint az államiak. Somogyi József. is a segély megadása mellett van, mig dr. Hoffner Sándor annak törlését kéri. Ö is híve az állami oktatásnak, de ennek az országos jelentőségű fontos kérdésnek sorsa nem e teremben dől el. Ha mi megtagadjuk is a segélyt, a felekezeti iskolák épenúgy megmaradhatnak, mint eddig, csak egyéb szükségleteikkel együtt kultuszadóban kell beszedniök azt az összeget, mit eddig a város adott. A városra nézve óriási előny, ha pótadója 12°/o- kai leszáll, s a hitfelekezetek sem veszítenek, sőt nyernek az által, hogy ily tekintélyes összeg a kultuszadónak az állami adókénál sokkal igazságosabb és arányosabb kivetési módja szerint szedetik be. Dr. Hirscü Vilmos azért tartja helyesebbnek a segély megszavazását, mert így a nem Pápán lakó s kultuszadóval nem terhelhető birtokosok is hozzájárulnak az iskolák fenntartásához. Hajnóczky Béla rövid felszólalása után, mellyel a segély megszavazását kéri, Gyurátz Ferenc élt a zárszó jogával s reflektálván a vitában elhangzott felszólalásokra, megtörtént a szavazás, melynek eredménye senkit sem lepett meg, hisz látható volt, hogy a képviselők nagy tömege épen e kérdés miatt lett a gyűlésre „berendelve". Alig 10—12 képviselő állott fel az állandó választmány javaslata, vagyis a segély törlése mellett; a nagy többség még azt is kimondotta, hogy e tételt egyszersmindenkorra megszavazzák, s az a tanács által a költségvetésbe minden évben beállítandó. A költségvetés egyéb részeire már alig néhány képviselő volt kíváncsi, a gyorsan kiürült terem kis közönsége hamar végzett a költségvetéssel, csak az utcaöntözésnél és az utcarendezés kérdésénél volt némi vita, melyben Lővy László, Acs Ferenc, Szokoly Ignác és Kovács József vettek részt, s változatlanúl fogadták el az összes tételeket, minek következtében a városi pótadó kulcsa a jövő esztendőre o7'7°/ó-ban lett megállapítva. Az új egyenes-adó törvények életbeléptetése, Közismert dolog, hogy törvényhozásunk ez évben — adózási alapunk lényeges megváltoztatásával — több törvényt alkotott, melyek mindegyike — a jövőt tekintve — lényeges befolyással lesz adózási viszonyainkra, sőt az adózó közönség teherviselési képességére is. Midőn ezen törvények életbeléptetése előtt állunk — sőt azok egyrészére nézve az előmunkálatok már folyamatban is vannak —• városunk közönségének érdekét véljük szolgálni, midőn ezen törvények közül az alábbiakban annak a törvénynek fontosabb rendelkezéseit kívánjuk ismertetni, mely azáltal, hogy 1910 január 1-én életbelép, ez idő szerint bennünket legjobban érdekel, ez pedig a házadóról szóló 1909. évi VI. t.-c. Ezen törvénynek nagyon sok, s igen is zsebbevágó új intézkedése van, melyek nemismerése egyesekre a legnagyobb meglepetésekre, sőt érzékeny büntetésekre adnak okot. Minden új törvénynek életbeléptetése kisebb-nagyobb kellemetlenséggel jár, sokaknak nincs ideje és alkalma, hogy a törvényhozás és végrehajtó szervei újabb intézkedéseit áttanulmányozhassák, no meg — őszintén megvallva — különösen adótörvényeink olyanok, hogy azokat még az azt végrehajtó közegek is — tisztelettel kell mondanom — vagy félreértik és túlbuzgalmukban nagyon gyakran az adózó rovására alkalmazzák, avagy más úton az adózónak sok kellemetlenséget okoznak. Bár nincs okunk, hogy az e téren műköbaD. Az öreg hallgatag mint a esik és búsul folytonosan. Rögtön elhatároztuk, hogy kimegyünk a szigetre. Boros butéliákat és elemózsiát pakoltunk a kis paraszt hátára és délután megérkeztünk az elhagyott Robinzon-szigetre a festő csónakján. Ismeritek az ilyen lápi szigeteket ? Olyan kövér, buja növényzet fedi, mintha a természet azt akarná megmutatni, hogy hajdanában milyen volt a földkerekség felszíne. A festő ingujjra vetkezve dolgozott napernyője alatt és viharos kiáltozással fogadott. Zsombik a kunyhója sarkában ült és komoran nézett maga elé. Barátságtalanabb volt, mint a minap. A köszönésünket nem fogadta és tudomást sem lásztott venni rólunk. Nem sokat törődtünk a vén emberrel. A kis paraszt a földbe ásta a butéliákat és a piros virágos abroszt kiterítette a fűre, előkészületeket téve az uzsonnához. A vizi levegő pompás étvágyat szül. Csakhamar neki láttunk a falatozás nak és a boros butéliák egymásután ürültek ki. Kínáltuk a pákászt is, de az se nem evett, se nem ivott. A kunyhó sarkában üldögélt ós mezítelen lábát oly figyelemmel nézegette, mintha azelőtt sohasem látta volna. Amilyen arányban a butéliák fogytak, olyan arányban növekedett a keJvünk. Leszállt az est, a holdvilág mint egy nagy aranytányér úszott a lápi vizek mélyén. A fiatal tiszteletesnek pompás tenorhangja volt. Csakhamar rágyújtott arra a nótára, amelyik a leghíresebb volt a kollégiumban. Az első nótát követte a második, a másodikat a harmadik. A jegyző azt mondta egyszer: — Jövőre az asszonyokat is kihozzuk. Hadd mulassák ki magukat. Az indítvány köztetszéssel fogadtatott és mindjárt megegyeztünk a mulatság napjára nézve. A kis paraszt ezenközben titkon kezelte a boros palackokat és egyszerre tántorogva közeledett a vén pákászhoz. A vállára csapott az öregnek és mámoros hangon a fülébe k'áltotta: — Mit búsul kend, bátyó? A pákász nem szólt semmit, csak meglódította a parasztot. A paraszt elbukott. Az öreg fejét tenyerébe hajtva, rá se nézett a fűben hempergő emberre Mogorva vén haramia ez a Zsombik, kár, hogy fél nem akasztották, gondoltuk magunkban és tovább daloltunk. Amint megállapodtunk, néhány nap múlva az' asszonyokat is elhoztuk a szigetre. A cselédleányok nagy tüzet raktak és a tiszteletes (hires gulyás-szakács volt) fehér kötényben forgolódott a tüz körül. Estefelé táncra perdűlt az egész társaság és vigalmunk zajára a vadrucák megriadva menekültek el a máskor oly csöndes láp vidékről. Az első mulatságot követte a második. A falusi honoráciorok közt a szigeten való mulatozáo divatosabb lett, mint a legutolsó párisi szalmakalap amit tudvalevőleg mindig a falusiak kezdenek legelőször hordani. A festő már rég elköltözött falunkból. Ám a mulatságok javában tartottak a szigeten. A cigányok itt muzsikálták először azt a hires valcert, amit a számtartó jogász fia hozott Pestről. Egyszer aztán, nyár vége felé hírül hozták, hogy halottja van a szigetnek. Valaki megtalálta Zsombikot, a százesztendős pákászt felkötve a sziget egyetlen fájára, egy törpe fűzre. Az öreg megunta a dinom dánomot, amely körülötte folyt, amelyben soha részt nem vett. Eltűnt évtizedes magányossága és a társaság megzavarta lelke nyugalmát. Valaki azt mondta akkor, hogy a vén pákászt a civilizáció ölte meg. Ami lehet igaz is. Á következő nyáron már senki se kívánkozott mulatni járni a lápi szigetre. legszolidabb cég-1 Remek szabású férfi-ruhákat tenyleg csak ó Dezső eíső pápai férfi-divattermében,^lehet kapni jutányos áron. Pápa, Főtér I9.*sz. lefonj 18. sz.