Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-09-04 / 36. szám
r MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Szerkesztősé?: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre '•> K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I)" KŐRÖS ENDRE. SZEMLE. Magyar orvosok. Az öregek talán még most is a bécsi egyetemre esküsznek, de már a középkorúak nem hirdetik oly törhetlen ragaszkodással az alser-strassei klinikák elsőségét, nem szólva a fiatalokról, akiknek túlnyomó "része hazai egyetemen nyerte kiképeztetését s csak úgy ment Wienbe, mint ahogy a jogász Berlinbe, a technikus Zürichbe, a filozopter Párisba, hogy épen ott is járt légyen, hogy egy-egy kiválóságot személyesen megismert légyen. Vége van annak az időnek, mikor a nagy többség — nem külföldiekre, magunk fajtájára gondolunk — csak úgy mellékesen vett tudomást a magyar orvostudomány létezéséről. Nekünk is vannak nagyjaink, ami egyenes következése annak, hogy van mód és alkalom arra, hogy a nagyok nagyokká fejleszthessék magukat. Vannak orvosi zsenik, de mig olyan téren, ahol csupán a fantáziába van szükség, segédeszközök nélkül is alkothat a zseni nagyot, a gyógyászat teljesen reális mezején a legelső zsenit s a leghámulatosabb akaraterőt is lenyűgözi az experimentális anyagnak, a tökéletesen felszerelt laboratóriumoknak hiánya. Orvosi tudományunk fejlődése tehát lépést tart az ország kulturális fejlődésével s a medikusok külföldre, főkép Wienbe irányuló vándorlása oly arányban szűnt meg, amily arányban az Üllői úton és mellék-utcáin pavillon pavillon mellett épültek a klinikák. És ha az a több ezer külföldi, aki kongresszuson van most Budapesten, elismeréssel adózik orvosaink készültségének, akkor elismeri egyszersmind Magyarország kulturális haladását, amely a felsőbb oktatás terén, ha nem is az egész vonalon, de kétségen kivül meg van-, s elismeri az államhatalomról, hogy kötelességét megteszi s méltó arra, hogy megmaradjon magyar államhatalomnak, akárhogy üvöltöznek is a román és cseh kollégák. A mostoha testvér. Nem voltak egymással olyan viszonyban, mint a mostoha testvérek akárhányszor. Szerették egymást. Azonkivül a testvérek közül a civil bámulattal adózott a katona fényes tehetségének, büszke volt annyi bravúros tényére, egész harmonikus pályafutására, mely most oly hirtelen véget ért, mint amily hirtelen csak egy pokolgép képes szétrobbantani. Ha vérszerinti kötelék nem is kapcsolta egybe őket, az igazi barátság, a kölcsönös megbecsülés szorosabb viszonyt létesített köztük, mint aminőt akárhányszor a születés véletlene. És mikor most a mostoha testvér árulója lett a daliás, a lovagias kapitány bűnének, olyan megítélésben lett része szóban és Írásban, mintha a mostoha testvér rideg közönyössége s nem a törvény parancsa előtt meghajló ember kötelességérzete vezette volna. Arról, hogy ő maga is börtönbe, családja szégyenbe, romlásba kerülhetett volna, nem is szólok. Kötelessége volt, hogy bűnt ne palástoljon s ha benne volt oly kötelességérzet, mint aminő Brutust vezethette, mikor két fiát halálra itélte, azért nem szabad öt szenzációhajhászó interwiewek keretében pellengérre állítani. Egyébként a mostoha testvér volt az első, aki kimondotta, hogy Jungának őrültnek kellett lennie, mikor arra az egész lényével ellenkező borzasztó tettre vetemedett. E szerint a mostoha testvér kezdte építeni azt az aranyhidat, melyen át a szerencsétlen, bűnös kapitány ha nem is az életbe, a nyilvános életbe, mely neki még annyi kitüntetést nyújthatott volna, de legalább a családhoz, ahhoz a három apró kis gyerekhez és ahhoz a bánatos szép feleséghez, valaha még visszatérhet. A Pápa—Sümeg—Tiirjei vasút kiépítése, Az augusztus 30-án tartott közgyűlés a Pápa—Sümegi vasútra hosszú vita után, 100.000 koronát szavazottt meg. A többség nem volt nagy; az ellenzék, mely a vasútra semmit sem akart megszavazni, igen erös volt, mert őnekik nem kell vasút. Valatíienyi gazda, kivétel nélkül, a vasút ellen szavazott; úgy látszik megirigyelték azon 30—40 év előtti városi képviselők dicsőségét, kik a várost majdnem tönkre tették a vasutak elleni ellenszenvük miatt. De ha Pápa város közgyűlésének többsége eleget is tett kötelességének, amenyiben egy a város pénzügyeihez illő összeget szavazott meg, azonban ezzel a vasat építése még koránt sincs biztosítva. Egy körülbelül 60 kilométer hosszúságú vasút Pápától Türjéig igen sok pénzbe kerül annak dacára, hogy a terepviszonyok elég kedvezők. A vasút által érintett, vagy annak közelében fekvő községektől nem lehet sok hozzájárulást várni, mert a lakosság még nincs eléggé megérve arra, hogy belássák a vasút fontosságát és hasznát. Előttük van Somlóvásárhely és Devecser községek példája, melyeknek képviselőtestülete oda nyilatkozott: Ha a Pápa— Sümegi vasútnak mireánk van szüksége, megkapjuk azt ingyen is, és ezért nem adunk hozzá semmit. Első sorban kötelessége lesz VeszprémElhatároztuk, hogy másnap megkeressük a pákászt. Eddig seoki se érdeklődött iránta, de a festő annyit regélt róla, liogy kis falunk nevezetességének kezdtük tekinteui a pákászt, mint a Mátyás királybeli romokat az erdőn. A jegyző este elhivatta azt az asszonyt, aki a pákászra mosott. A festő különböző kérdéseket tett fel és az asszony gyanakodva húzogatta homlokába kendőjét. Majd egyszerre megrázta a vállát : — Egy mogorva vén ember az, tekintetes úr, annyi az egész — szólt és elment. Másnap utrakeltünk a láp felé. Hogy a kirándulást hasznossá is tegyük, puskát és kutyát vittünk magunkkal. Egy paraszt ajánlkozott, hogy bevezet a láp szivébe, ahol a pákászt sejtettük. A paraszt ismerte az utat és a z3ombékok között, az embernyi magas nádban biztosan haladt előre. Négyen voltunk, a festő lelkesen nézegette a lápi vizeket a nyári alkonyat fényében, mi többiek kedvetlenül tapostuk az ingadozó, nedves talajt, amelyből sáros, iszapos viz bugyborékolt ki lépéseink nyomán. Szélcsendes alkonyat volt, az ingó nádas hallgatott, mintha halottat rejtegetne. Madár nem kiáltott, csak a messziségből, a láp széléről hallatszott elmosódva a békák esti beszélgetése. A festő — nyugtalan,, A „PAPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. A pákász halála. (Egy vadász irataiból.) Irta: Krúdy Gyula. Elmondom már egyszer, hogy halt meg ZBombik, a tuhai pákász. Régebbi időben inkább voltak pákászok, mint mostanság. A pákászok, madarászok, vadászok nemes fajtája kihalófélben van. Elhagyott, vad területek alig vannak Magyarországon. A hajdan regényes tájakon zakatolva rohan keresztül a vonat és a tiszai nádasok túlvilági csöndjét a gőzhajó kürtje veri föl. A fegyveres emberek, akik az országutakon, mezőkön, erdőkben kóvályognak, nem jó szemmel nézik a céltalan csavargókat, a nomád életet folytató elzüllött embereket. Hajdanában a pákász mindig valami különösebb okból választotta magányos foglalkozását a lápok között, nádasok rengetegében. Meghasonlott fz emberekkel vagy önmagával, elment, hol nem háborgatta senki. Az egykori szegénylegények közül sokan húzódtak meg a lápok névtelen szigetein, az emberhangtalan magányosságban. A tuhai pákászról sokáig csak annyit tudtunk, hogy vau, de nem látta seuki. Nyári nap fényben néha gyenge füst szállt fel a nádas közepéről: az ismeretlen pákász tüzelt ott. Máskor, vadkacsa lesen, rövid, tompa durranás hallatszott a lápból : a pákász vadászott az éjszakában. Mondták, hogy a faluban élt egy asszony, akihez olykor látogatóba eljárt a pákász. Ruháját kimosatta, dohányát, puskaporát vele megvétette. Csontos, szigorú arcú parasztasszony volt, az ura nagyon régen meghalt, gyermeke nem volt. A falu végén lakott egy kis viskóban, senkivel se barátkozott, senkit se sziveit. Elt magában, mint a csibor a viz fenekén. Azon a nyáron, amelyikről mesélek, egy fiatal festőművész jött hozzánk Pestről. Eget, meg vizet akart festeni. Fehér topánkát és szalmasárga ruhát hordott, de különben jóravaló fiu volt. Délután a korcsmában kuglizgattunk és jégbehűtött söröspalackokat nyert a győztes. Egyszer valaki szóba hozta a pákászt, aki odakünn lakik a lápban. A festő mindjárt látni akarta. — Oda festem a tó partjára és horgot adpk a kezébe — kiabált a festő és lelkesedésében kilenc babát ütött. §53" Leányok és fiuk részére intézeti ruhakelmék, fehérnemüek és kelenev* 1 , az intézetek előírása szerint legjobb minőségben és legjutányosabb árban kaphatók KRAUSZ és KÖBEIM divatárnházában, PÁ,
