Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-02-29 / 9. szám

mindazok a városok, melyeket lakosságuk számánál és értelmi erejénél fogva megillet. Ha csakugyan azt jelentené ez a cáfolatlanul maradt hiradás, hogy kezdik a városokat megbecsülni, akkor hajlandók lennénk az első sugárt a hajnalhasadás jelének tekinteni. Városok kongresszusa. — 1008 február 26. — Az ország összes városai tartottak gyűlést és tanácskoztak e hét szerdáján a fővárosban. Tanácskozásuk anyagát már több izben ismertettük. Itt csak annyit jelzünk, hogy a kongresszuson a városok impozáns egyértelműséggel foglaltak állást a Budapest főváros részéről előterjesztett javaslat mellett, mely lényegileg ezeket mondja: A városi lakosság helyzetén az adó reform nem fog könnyíteni, sot midőn egyfelől a földadó kulcsát leszállítja s a föld megadóztatását általában csökkenti, az ekként előállt hiányt pedig részben más osztályok erősebb igénybevétele utján kivánja fedezni, másfelől pedig a kereseti és jövedelmi adókat lényegesen fokozza, oly új terhet ró az amúgy is Aránytalanul megterhelt városi lakos ságra, amely annak teherviselő képességét messze túl haladja. A községek s különösen a városok pénzügyi helyzetén a reformjavaslat egyáltalán nem segít. Célravezető egyenes adóreform a községi adózás egyidejű reformja nélkül nem képzelhető, ez pedig másképp nem lehetséges, mintha legalább is az ingatlant terhelő hozadéki adókat az állam a helyi adóztatás céljára engedi át. A pótadók a községek mindinkább fokozódó szükségleteit nem képesek fedezni és állami egyenes adórendszerünk aránytalanságai szinte az elviselhetetlenségig fokozzák. Azt a lehetőséget pedig, hogy az aránytalanságok legalább részbeni csökkentésére a városi háztartásba a fokozatosság bevitessék s e célra elsősorban a jövedelemadó után legyenek pótadók vethetők, a tervezet indokolatlanul kizárja. Az előttünk levő reform a föld és házadónak még részleges átengedését sem tervezi, csupán az indokolás tartalmaz egy teljesen homályos Ígéretet és annak a kilátásba helyezését, hogy a városok a bor-és husfogyasztási adó bizonyos százalékában fognak részesülni. Egy előző kormány alatt a bor és husfogyasztási adó teljes átengedése vétetett tervbe és ma, midőn a városok közélelmezésének érdeke a husfogyasztási adó teljes eltörlését teszi szükségessé, nem elégítheti ki a városokat a borés husfogyasztási adóban való meg sem határozott részesedés bizonytalan igérése. Annái súlyosabban érinti a községi adózás rendezésének a mellőzése a községi háztartásokat, mert a javaslat a földadókataszternek kiigazításával, a házadókataszter készítésével ós nyilvántartásával, a vonatkozó összes változások helyszíni felvételével, a felek helyett a különböző adóvallomásoknak elkészítésével, a bevallott adatok helyességének a helyszíni felülvizsgálásával és számos hasonló rendelkezésével, újabbi igen lényeges terheket hárít a városokra. Az általános teherviselés elvével nem egyezik meg, hogy a köztisztviselők a községi adózás terhei alól mentesíttessenek és a pénzügyi nehézségekkel küzdő községek háztartásának könnyítése érdekében megállapítandó a köztisztviselők adózási kötelezettsége. Miután végül az állami egyenes adóink reformja az adóteher igazságosabb elosztását csak úgy valósíthatja meg, ha az önkormányzati adózás rendszerét legalább részben az állami adózástól független önálló alapokra fekteti — múlhatatlanul szükségesnek tartja az értekezlet, hogy a tervezett állami adóreform az önkormányzati adózásra vonatkozó reformjavaslattal együttessen terjesztessék elő. Mindezekre való tekintettel kimondja az értekezlet, hogy a benyújtott adóreformjavaslatok jelen alakjukban sem a községi pénzügyek, sem az adózó közönség helyzete szempontjából el nem fogadhatók és hogy azok érdemleges tárgyalásuk előtt a megjelölt irányokban gyökeres átdolgozásra szorulnak. Elhatározta az értekezlet, hogy a szükségesnek elismert módosításokat részletesen indokolt emlékiratban a kormányhoz. valamint a képviselőházhoz felterjeszti. A kongresszuson elnöklő Bárczy István budapesti polgármester záróbeszédében reményét fejezte ki, hogy a városok szolidaritása meghozza a kellő eredményeket. * A városok kongresszusának résztvevői közül a rendezett tanácsú városok küldöttei csütörtökön a képviselőházban Andrássy és Kossuth minisztereknél és Justh Gyula házelnöknél tisztelgett. A küldöttség, amelyet dr. Szentpályi István miskolci polgármester vezetett, először gróf Andrássy Gyula belügyminisztert kereste fel, aki előtt Szentpály István adta elő a küldöttség kérelmét. Egyben átnyújtotta az 1906. évi emlékiratot szorgalmazó feliratot, valamint a rendezett tanácsú városok tisztviselőinek fizetésrendezése kérdésében az 1907. évi kongresszuson kidolgozott tervezetet és kérte ezeknek jóakaratú támogatását és mielőbbi megvalósítását. Gróf Andrássy Gyula válaszában lékot, hogy az többé ne könyöradománynak, de bár ideiglenes alapos valódi segítségnek legyen mondható. Hozandó határozatában mondja ki a képviselőtestület, hogy a drágasági pótlék az állami segítség megérkeztéig állandó jellegű s nem igényel évenkénti ujabb megszavazást. A benyújtott fizetésrendezési táblazatot pedig tartsa fenn tárgyalási alapnak az áhítva várt állami segítség megérkeztének idejére. — őr— SZEMLE. Éjjeli menedékhely. Amiről Gorkij hatalmas drámájában megfeledkezett, arra most csontujjal mutat rá a főváros éjjeli menedékhelyein a halál. A lélek s az agy züllése után, ime itt a betegség, mit a gyomor züllése idéz elő. Mert azt ugyan megcáfolták, hogy a Budapesten fellépett kiütéses tifusz közvetlen oka az éhség volna, de az tény maradt, hogy a betegséget olyanok kapták meg, kiknek szervezetét a rossz táplálkozás elgyöngítette, vagyis akik előzőleg sokat éheztek, ha tán aznap, mikor a rettenetes betegség erőt vett rajtuk, volt is egy falat kenyér a szájukban. Egy falat kenyér! Erről, erről a csekélységről igazán köteles volna a társadalom gondoskodni, hogy ne legyen egy nap olyan, amikor bárki, legyen az bár éhenkórász csavargó, egy falat kenyér nélkül maradjon. Az ijedségnek, mit egy ilyen járvány okoz, meg lesz a hatása. Budapest éjjeli menedékhelyeit restaurálni fogják, a szalmaágyak mellé egy kanál meleg levest s egy darabka kenyeret is fog ezentúl helyezni a józanul gondolkozó irgalom. És ugyanaz talán megteremti nálunk is azt, aminek hiánya szégyene e városnak s e város társadalmának — a népkonyhát. Egy sugár. Abba a sötét éjszakába, mely az ország városaira borúi, a héten villant az első biztató sugár. Nem a városok kongresszusán történt ez. Ott a hangulat még komor volt s a levegő panaszokkal teli. Egészen más tájról repült a sugár. Hetek óta nem tesznek egyebet a fővárosi lapok, mint kombinációk és sejtések alapján a kormány választói jogi reformtervét ismertetik. A sokból, mit a kormány sietett megcáfolni, egyetlen egy cáfolatlan maradt. És ez az egy — ki hitte volna? — az, hogy nemcsak azok a városok tartják meg az önálló képviselőküldési jogot, amelyeknek eddig megvolt, de megkapják — No, ön mégis bátrabb, mint ez és ez a főispán, püspök stb. —• szokta mondani és meg is nevezte őket. Kiváltképen Me.-<zelényi Gyula megyés-püspök esetét adta elő kedves humorral, aki roppantul érdeklődött a híres tárna után ós ki is rándult kiséretével oda, de a gépkosárba még a lábát sem merte betenni. Hiába biztatták s bátorították, nem ült bele és megelégedett azzal, hogy szóval irják le előtte ezt a sópalotát. Bizony palota volt az. Magas, ragyogó, fehér falu palota. Valóságos templom, amelynek három hajójában magas póznákra feszített sodronyokon vakító villamos lámpák szórták a fényt. Az oldalfalakra és az alapra több sugár jutott és azok hálásan mosolyogva verték vissza a fény áradatot, szinte tündöklöttek belé; a magasabb részek és a boltozat sem maradtak árván, de a fény elől oda menekülő sötétség mégis nagy részét elnyelte a feltörő sugarak erejének. Aki a fény intenzív terjedési képességét, határát és körét gyönyörködve közvetlenül, nagyban szemlélni akarja, az ily hatalmas méretű ós osillogó sóbányába ereszkedjék, vagy liften, vagy lépcsőkön szálljon alá, akkor, amikor a bányában <dolgoznak a fehér rabszolgák. A lépcsőnek sok száz foka van s a fokok között csaknem félmóternyi a távolság s valamennyi meredek, úgy hogy a félénkeknek és a gyenge lábizmuaknak, nagyon is jól esik az oldalkarfákba kapaszkodás, akár felfelé haladnak, akár lefáradnak. Még a hegymászó turistákat is megviseli. Csak az a fehér arcú, vézna bányamunkás nem veszi oly nagyba. Ő megszokta már. Lábai oly gépiesen mozognak az összesen egy óráig tartó ípl és le útban, naintha az a sok só, amelyet oly csekély bérért termelnek izzasztó munkájukkal, kiölte volna izmaikból s idegeikből az érzési ingert. Nem is igen próbálkozik meg egy kiránduló sem ezzel a lejárási móddal. Ha lehet és szabad s ha nem fél, mind a liften ereszkedik alá és így kívánkozik fel a napfényre. Ez a lift nem sokkal nagyobb a nagyvárosi bérházakban használt hasonnevű gépeknél, Olyan a kosara is, amelyben négyen ülhetnek, többen nem. Azonban sokkal erősebbek, roppant sürii fonatu s vastag sodronykötélen függenek, ami érthető is, hiszen naponta a két emeltyűn több ezer métermázsa sót kell felhozniok a rengeteg mélységből. A nagy gépházban volt az egész telep szíve. Innen intézték a bánya világítását ós üzemét. Itt állt a hatalmas villanygép is, amelynek jóval nagyobb kerekei voltak, mint a mi villanytelepünk legújabb gépének. Amint a osengetyii megszólalt, az óriási kerék, ha meg kellett állnia, megállt. Ha elindulásra adtak jelt, megindította a gépész. Először lassan ment, majd gyorsabban forgott. A liftben ülők, amint megindult a gép, eleintén szintén lassan, majd gyorsabban szálltak alá. A pokoli sötétséget az egyik bányakalauz kezében tartott lámpa enyhítette. Ugyanis bányakalauz nélkül ritkán szállhatott valaki a tárnába, De nem is volt ez az intézkedés hiába való. Már a leszállás alatt hasznát vettük neki. Először is körülbelül 100—130 méter földréteg között kivájt négyszögletű tölcséren hatoltunk le. A tölcsér oldalán vastag gerendák szarufák módjára elhelyezve súrolták a lift oldalát. Aki első izben sülyedt e sötét kéményhez hasonló mély üregben alá, meg nem állta, hogy ne kérdezze: vájjon mi lenne vele, ha a liftet tartó sodronykötél elszakadna hirtelen ? — Semmi ! — felelt rá a bányakalauz — Hogy-hogy ? — Hát úgy, hogy ha esetleg megtagadná a szolgálatot ez a kötél, vagy elszakadna útközben, akkor a .kosár tetején levő két vaskar rögtön szétválna és az oldalgerendákba kapaszkodnék bele 8 a kosár e helyzetben függve maradna. A bányakalauz látta a kételkedő fejmozgásokat és hogy megnyugtassa a félénk szívűeket, rendesen hozzá tette még: ezt a lift kitalálója, valami angol gépész próbálta ki maga, még pedig aképen, hogy a legsebesebb leereszkedés közben egyszerre elvágta a kötelet s a két kar, mint a parancsolat, belecsimpaszkodott a gerendákba s ott lógott a kosár az ég ós föld között, mint a Mohamed koporsója. Teljes meggyőződéssel beszólt ő, de nem teljes eredménnyel. Nem volt talaja e dolog hihetőségének 100 — 120 méter mélységben a föld legfelső rétege alatt. Hisz sokat szoktak mesélni az angolokról. Ez a felvilágosítás is úgy hatott legtöbbször, mint egy bátorításra kieszelt mese. No, de félelem hamar eltűnt mégia és felváltotta az ámulat. Mint mikor sűrű sötét köd foszlik el váratlanul szemeink előtt s az addig eltakart vidék panorámája a maga pompájában mindjobban érvényesülni kezd, — pár perc alatt a mi lámpánk fénye is vidáman tört ki abból a négyfalu szűk nyílásból, ahol a lift mozgott lefelé s végig futott az elénkbe táruló akna sima boltozata hoaszu lapján. Ott a bánya! kiáltott fel a társaság. íme lent mint égi csillagok tündöklő szemei néznek