Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-12-19 / 51. szám

A „kataszteri bérpalota" elkészítése változatos voltánál csak befejezése érdekesebb, az a mozzanat, mikor a városi képviselőtestület arra a kellemetlen hirre ébredt, hogy az épület az átrendezéssel együtt előirányzott 63.450 korona helyett 75.065 koronába, vagyis kerekesen 12.000 koronával többe került, s illetve, mivel az utcarendezésre előirányzott összegből 3000 korona megmaradt, maga az épület, az utcarendezést mindkét összegből leszámítva, az előirányzott 56.000 korona helyett 71.000 koronába, vagyis az előirányzatnál 15.000 koronával többe került. Amint ez, a kellemesnek éppen nem mondható hir kipattant, a városi tanács rögtön elrendelte a kollaudálást, melynek eredménye az, hogy a kollaudálással megbizott Kristóffy Gyula máv. főmérnök, a kereseti kimutatásokból kerek 4000 koronát javasol levonatni, mi ha megtörténik, a túlköltekezés az épületnél nem 15.000 korona, hanem csak 11.000 koronára rúg, ami az előirányzott összegnek még mindig Vö-e, vagy hogv százalékban -beszéljünk: 20%-a. Az előirányzatnak ez a nagy mértékben való túllépése teszi kötelességünkké, hogy e helyen is foglalkozzunk az üggyel, s az erkölcsi felelősség megállapításával legalább a jövőre útját vágjuk annak, hogy városi építkezés hasonló módon történhessék, mint ahogyan a kataszteri bérpalota építése történt. Nem bűnbakot keresünk, amit ilyen eseteknél egyrészt nehéz, másrészt könnyű találni, hanem minden animozitás nélkül pillantunk végig az építkezés menetén, s állapítjuk meg azokat a hibákat és mulasztásokat, melyek az építkezés folyamán elkövettettek. Az első hiba az volt, hogy a tervet és a költségvetést nem a városi mérnök, hanem egy építési vállalkozó készítette, s a városi mérnöknek nem volt módjában ellenőrizni, hogy a terv és költségvetés minden szükségletet felölel-e, s csak az építkezés folyamán tünt ki, hogy egyes munkák — különösen bádogos munkák — nem voltak előirányozva, és így a szükséges munkák a költségvetéssel szemben jelentékeny költségtöbbletet okoztak. További hiba volt, hogy midőn a tervet készítő építési vállalkozó az egész munka kivitelére a költségvetési összegért vállalkozni hajlandó volt, a városi tanács ezt az ajánlatot mellőzte, a munkát nemek szerint külön adta ki, minek következménye az lett, hogy az egyes vállalkozók által tett ajánlatok végösszege 3000 koronával is többre rúgott a költségelőirányzatnál. Szinte érthetetlen ez az eljárás, mert nem bizalom hiánya birta a városi tanácsot arra, hogy az egész munkát az ajánlatot tevő vállalkozónak adja ki, hiszen a munka legfontosabb s legnagyobb összegbe kerülő részét ugyanarra a vállalkozóra bizta. Megvalljuk, itt nem tudjuk megérteni a városi tanács eljárásának indító okait. További hiba, illetve mulasztás volt a városi tanács részéről, hogy nem gondoskodott az építkezés állandó ellenőrzéséről. A hivatalos ellenőr szerepét a városi mérnöknek kellett volna betölteni, de ö ugyanekkor az alagcsövezési munkálatoknál lévén elfoglalva, az állandó felügyeletet nem gyakorolhatta, a városi tanács pedig elmulasztotta azt, hogy helyetteséről gondoskodjék. Csak így történhetett meg az, hogy a kollaudálással megbízott másik mérnök a legfontosabb tételnél: kömives munkák a kereseti kimutatásnak 7?-ét vette levonásba, — kerek 3000 koronát, — mint oly összeget, melyet a vállalkozó jogtalanul igényel. Mulasztás volt a városi tanács részéről, hogy a köfalkerítés felépítését elrendelte, de ezt a képviselőtestületnek be nem jelentette. A kőfal és egyéb pótmunka a kereseti kimutatásban kerek 4000 koronával szerepel. Ez oly tekintélyes összeg, hogy a városi tanácsnak kötelessége lett volna erre nézve a képviselőtestület határozatát kikérni, ami, mint a következmények mutatják, már csak abból a szempontból is kívánatos lett volna, hogy a hiteltúllépés ne legyen oly nagy, mint amilyen nagynak tényleg bizonyult. De nem folytatjuk tovább a hibák és mulasztások felsorolását. Az ellenőrzés hiányossága folytán előállott apróbb-nagyobb hiányokról és fogyatékosságokról a Kristóffy Gyula főmérnök által nagy rigorozitással készített hiány-jegyzék 64 pont alatt emlékezik meg, s ez a hiány-jegyzék, míg egyrészt igen érdekes olvasmány, másrészt felment bennünket az alól a nem kellemes feladat alól, hogy a szives olvasó figyelmét e helyen a tárggyal továbbra is igénybe vegyük. És a tanúság? — kérdi a nyájas olvasó. — A tanúság az, hogy községeknek csakugyan nem tanácsos építkezni s ha mégis teszik, ezt csak kényszerítő szükséges esetén szabad tenniök. A további tanúság pedig az, hogy ha ilyen kényszerítő eset forog fenn, a városi tanács a maga erkölcsi — s esetleg anyagi — felelősségének állandóan szem előtt tartásával tegyen meg mindent, hogy az építkezés ne legyen hibák és mulasztások szakadatlan láncolata, mint a jelen esetben is, mert a bizalmat, melyet a polgárság a tanács kezeibe helyez, mi sem ássa alá könnyebben, mint ha egy-egy ily vitális ügynél nem látható kellő körültekintés és erélyes szigorúság a kivitelben. A tejkartel. Már ez az új kartel is megvalósult a pápavidéki tejtermelők között és így egy dologgal ismét több, ami nálunk a megélhetést drágábbá teszi. Űgy történt ez az új és különös gazdasági érdekszövetkezés, hogy a múlt héten a mi vidékünkön levő tejtermelő bérlők nagyobb része összegyűlt és rövidesen kimondották, hogy ezután 2 fillérrel felemelik a tej árát.- És hogy a közönséget kétségben ne hagyják sokáig emberies és magasabb kamatra irányuló határozatuk felől, rögtön, másnap már egy krajcárral csakugyan drágábban is sózták a meglepett rendes vásárlóik nyakába valószínűleg hamisíttatlan tejöket. Nem tudjuk valamennyi kartelbeli így járt-e el, de az tény, hogy a múlt szombaton a fogyaszMeg. Elmondhatta volna a fiú annak a két nótának a történetét is, a félreértést, ami belőle származott s aminek ezeket a boldog órákat köszönhette. Már az ajakán volt a vallomás. De akkor eszébe jutott, hogy azzal elárulná a társait, akik bizonyosan jobban szeretik, ha úgy látszik a dolog, mintha csakugyan az idegen, a gyűlölt uralmat akarták volna megbántani, dacból, bosszúból, szándékosan. Aztán meg, ha kisülne a cigány ártatlan butasága, nem szakadna-e vége ennek az édes idillnek is ? . . . Okvetetlen. Ez a leány kikönyörö^né, hogy a büntetést elengedjék. Vagy kierőszakolná. Valósággal megijedt, amint arra gondolt. De mégis közbejött valami, ami megzavarta őket. Szerdahelyi volt az oka. A fiú azzal akarta bosszantani a katonatiszteket, hogy valahányszor arra mentek a sétatéren, amint söpört, mindig nagy tüntetéssel húzogatta a keztyűjét. A tiszteknek végre is szemet szúrt. Szóvá tették az ezredes előtt is. — Az már mégsem járja. Ezekkel a rebellisekkel így nem bírunk. Meg kell alázni, meg kell törni őket. Schrattenbach ezredest nem nagyon kellett erre biztatni. Hivatta az adjutánsát rögtön. — El kell venni a keztyűt tőlük. Nem komédiázunk. Keztyű csak a sorhadi altiszteknek dukál, a stráfkompániának nem. Egy káplár két közlegénnyel még aznap este sorra járta a stráfkompánisták lakását. Elszedtek tőlük minden keztyűt. Huszonnégyen voltak a össze sen nyolcvanhárom pár keztyűt találtak náluk. Ennek meg aztán az lett a következése, hogy másnap r«ggel, mikor Szilassy Peri rózsát szakított a szép Herminnek, a rózsatövis úgy megszúrta az ujját, hogy nyomban kiserkedt a vér belőle. A kis Hermin el is sápadt, mikor meglátta. Ijedten kiáltott a fiúra : — Jézus Mária ! Én miattam ! Szilassy mosolyogva tekintett föl reá. Az a hang, az már nem a részvét, az a szerelemnek hangja volt — Semmi, semmi az, — sietett megnyugtatni. — Csekélység az egész. — Látja, miért is nem húz keztyűt ? — Nincs ; elvették. — Elvették ? Kicsoda ? Szilassy nem bírta visszatartani a szájára tolakodó iróniát: — Az armée corps. Bizonyosan hiányzott a győzelmi trófeák közül. Hermin szemrehányóan megfenyegette. — Már megint! No, de ez már csakugyan durvaság. Várjon. Eltűnt az ablakbői, de nemsokára visszatért. Egy pár fehér keztyűt tartott a kezében. Intett a fiúnak, hogy menjen közelebb, az ablak alá. Azután ledobta neki a keztyűt s még tapsolt is, mikor Szilassy megkapta esés közben. Apró, fehér uijakra szabott, mesésen kicsiny, filigrán jószág volt, a gomb mellett, akkori divat szerint, kék selyem cérnával kivarrva a bájos tulajdonos monograrumja : S. H. Szilassy Feri bizony az ajakához emelte azt szerelmes áhítattal és megcsókolta hosszasan, boldogan, míg a szemét fölvetette hálásan a piruló leány arcára . . . Ez volt a vallomásuk. Egyebet nem is szóltak. Az a csók, amit a keztyű kapott, az a lángoló pillantás, ami a leány tekintetével találkozott, elmondott mindent. A szép Herminnek már reszketett a hangja a felindulástól, mikor susogva szólt le a fiúnak : — Húzza, húzza föl. Kívánom. Szilassy nevetve mutatta a keztyűt. — Ezt? Hiszen a legkisebb ujjamra is kicsiny. — Mindegy az A fájós ujjára. S elfordult tőle, duzzogva. Szilassy azután csakugyan fölhúzta a jobbkézre valót. Az ujjahegye valahogy belefért. A balkézre valót meg összehajtogatta s betette az atillája zsebébe, baloldalt, a szive fölibe. Azt is besúgták ' az ezredesnek. Rothkagel főhadnagy látta meg Szilassy jobb kezén a fél keztyűt, mikor a fiút estefelé hazakisérték a rendes napi munkáról. Titokzatos, fontoskodó képpel mondta el Schrattenbach ezredesnek. — Szilassy mégis keztyűben dolgozik. Igaz, csak az egyik kezén van, de mégis keztyű. Az ezredes dühös lett. — Micsoda impertiuencia 1 Hol vette azt a keztyűt ? — Nem tudom, ezredes úr. — Küldje fel hozzám azonnal, ide, a lakásomra ! — A keztyűt ? — Sapperment ! A keztyűt 1 Ne legyen olyan buta ! Szilassyt. Mit csináljak én a keztyűjével ? A dohányzó szobájában várta meg a fiut. Mig megjött, meg is csillapodott a dühe, de azt Szilassy nem vette észre. Remegett, mikor megállott a szoba ajtajában s fürkészve nézett az ezredes szigorú arcára. — Parancsol ezredes ur ? Az ezredes ráförmedt. — Micsoda endedetlenség az, megint? Azt akarják, hogy a legvégső büntetéshez folyamodjam? Szilassy hallgatott. — Adja ide azt a keztyűt, rögtön.