Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-11-28 / 48. szám

V évfolyam. 48. szám. Pápa, 1908. november 28 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATOK. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: figész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I >><• KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Az ügynöki díj. Állítják, az igaz, hogy más oldalról tagadják, hogy aki kivándorlót szerez, annak ezért jutalom, ügynöki díj jár. Vitatják, hogy amennyiben mégis jár ez, nemzeti szempontból elitélendő-e vagy sem. Hagyjuk őket vitázni s tekintsük a kérdésnek azt az oldalát, melyre még tán senki se mutatott rá. Ez az ügynöki díj erkölcstelen. És pedig erkölcstelen egész egyszerűen üzleti szempontból. Az az ügynök, ki akvirálási jutal mat kap, kell, hogy valami munkával rászolgáljon erre a jutalomra. A kivándorlási ügynök pedig megkapja a jutalmat anélkül, hogy ennek ellenében bármi munkát végzett volna. Hogy ő „szerezte" a kivándorlót, ő „csábította rá", hogy elhagyja hazáját ? Ennél nagyobb hazugság nem is -képzelhető. Sajnos, de való, hogy nálunk az utolsó pár évben, mikor az amerikaláz öntudatlan mámorba ejtette, űzte, hajtotta az embereket, senkit szerezni nem kellett, senki csábításra nem szorult. Mentek az ezrek és tízezrek maguktól minden kényszer nélkül, ha csábította valami őket, csábította az az arany, mit tengerentúlról mind nagyobb mennyiségben érkezett az őshazába, ha szerezte őket valaki, szerezték ők egymást. Az ügynöknek legfeljebb annyi szerepe volt egész elindulásukban, hogy az alispáni hivatalban kiszimatolta, hányan és mikor készülnek Amerikába. És aztán beadta a lisztát a Cunard Line-nek vagy az Adriának vagy Lánczy Leónak vagy tudom is én kinek, hogy: „ők jönnek, kérem a pénzemet". Hát bizony így könnyű pénzt szerezni. De így csak Magyarországon lehet. Lám már Amerikában vasgyárak izzó levegőjében, bányák mélyében, testemésztő, gyilkos atmoszférában baromi munkát kell végezni, mig az áhított dollárhoz hozzá jut az ember.'.. A drágaság kérdéséhez. Talán sz'éles e hazában nincs olyan komoly kérdés, mely annyira foglalkoztatná az elméket, mint a drágaság, amely éppen nem fokozatos mértékben, folyton emelkedőben van. Es ez az emelkedés már olyan fokot ért el, hogy bátran nevezhetjük a közönség kizsarolásának. Nem csoda tehát, ha mindenfelől megnyilvánul az a közóhaj, hogy minden kigondolható eszközökkel gátat kell vetni ennek a kizsákmányolásnak, főleg az élelmiszereket illetőleg. Tény, hogy az élelmiszerek mértéktelen drágulása olyan állapotokat teremtett, melyet elviselni a lehetetlenséggel határos s ha tovább is így tart, sőt az előjelekből Ítélve, még fokozódhatik, valósággal kétségessé teszi, hogy vájjon még drága pénzen is megszerezhető lesz-e, bár a mindennapi kenyér, az asztalra? Városunk közönsége is már néhány éve eíuyli az élelmiszerek éppen nem természetes módon való drágulásának súlyos terhét. — De semmi olyan mód nem kínálkozott, amely hathatós eszközül szolgált volna arra, hogy ennek, a valósággal életkérdést képező és kétségbeejtő folyamatnak útjába álljon s feltartóztassa őrült rohanásában. Voltak, akik hittek abban is, hogy végre be kell, hogy következzék, a túlfeszültség törvényeinél fogva, a depresszió is. De, hogy ez hiába való reménykedés volt, legjobban bizonyítják a mi piaci áraink, melyek horribilis számokat tüntetnek föl, csak egy év előtti piaci árainkkal szemben ís. Most, tehát eljutottunk ahhoz a stádiumhoz, ahol már föl kell vetni a lét- és nemlét kérdését. S amikor már itt állunk, akkor valóban itt is az ideje, hogy a legkomolyabban fogjunk hozzá a védekezéshez. A fogyasztó közönség létérdeke szemben áll a kizsákmányolókkal s ez már olyan ellenséges terület, hogy minden fegyver használata meg van engedve a közjólét érdekében. Egy évvel ezelőtt a kormány is indított akciót, hogy szanálhassa a tarthatatlan állapotokat. Evégből polgármesterünkhöz is intézett felhívást, hogy az élelmiszerek drágulásának okairól tegyen jelentést. Ez meg is történt. Most, úgy olvassuk, egyik fővárosi lapban, hogy a kormány ezt a kérdést országosan akarja, rendezni. Lehet, hogy talán lesz is foganatja ennek a rendezésnek, de kétségkívül még igen sok idő fog addig eltelni, amíg a hivatalos apparátus minden retortáján leszűrve, ténnyé lesz. Ezt nekünk, speciálisan Pápa város közönségének érdekében, bevárnunk nem lehet, nem is szabad. A mi különleges helyzetünk föltétlenül megkívánja, hogy a saját hatáskörünkben tegyük meg, amit megtehetünk. Városunkban az élelmiszerek határtalan drágulásának legfőbb okául emlegetik a tömeges elővásárlást. Kétségtelen, hogy ez Á „PAPAI HIRLAP" TARCAJA. Öregbiró a kátyúban. Irta: Tanczer József. (Utánnyomás tilos.) A faluháznál lassan gyülekeztek az elöljárók. Az öregbiró eleget dörmögött, hogy ördög bújjék az egész elöljáróságba,- mikor még ilyen nagy alkalommal íem tudnak rendesen összeverődni. Csóri János a törvénybiró meg is jegyezte, hogy nem költene minden „tedd ki, hadd hűjjön" forma embert beválasztani elöljárónak, aki csak akkor meri betolni a képit a faluházhoz, ha tejpénzt osztanak. Emiatt aztán Bír«s Márton uram a közgyám megorrolt egy kicsit és majdnem faképnél hagyta a tanácsot, melyből pedig már csak Bedegi István uram hiányzott. Végre az is beköszöntött és helyet foglalt az öregbiró mellett a hosszú asztal mögött, melyet a tekintély okáért ma zöld posztóval terített le Laki lm re a kisdobos. Pecze Márton uram az öregbiró tehát megnyitotta a gyűlést ekképen : — Üdvözlöm az elöljáró urakat, ölég lassan gyüttek össze, dacára, hogy én már egy órával előbb itt ütem a törvényszobában. Hát csak azér parancsótattum össze az elöljáróságot, hogy ekkis baj van evvel a vén kisbiróval, a Tálossal, merhogy a fírgek egyik meg, elitta a zebadót, mikor tennapelőtt toloncot vitt Tapolcára. — Huffene — kiáltott közbe Bíres Márton uram — hát illent mer tenni ? Ennélfogva törvínt köll űni fölötte — folytatta az öregbiró — merhogy a zebadó a zéu bűrömre megy. — Hát hokkerűt a pínz a kezibe ? — kérdezte Virág Béni uram, az elöljáró. — Hokkerűt ? Hát ukkerűt, hogy azt ű szedi be má mióta csak kitaláták a zebadót — ördög buj jék a kitalálójába. — Há'szen nem is járgya, hogy még a zember a kutyájáról is adót füzessen — méltatlankodott Bfrea Márton uram. — Most nem arrul van szó, hanem arrul, hogy a kizsbiró elitta a pénzt. Hát ez szárazon nem mehet el, mer a pénzéi' meg én felelek. Hát tessék törvént űni fölötte. Ezalatt a kisbíró is bejött. Lassan jött be, alig hallották. Aztán leült a padra, háttal az elöljáróknak és a térdére könyökölt. — Előbb ki köllene hallgatni a kizsbirót, hogy mit vall — vélekedett a közgyám. — Hát persze ki köll — hagyta helyben az öregbiró és odaszólt a kisbirónak. — Hát aggya elő kend a zügyet itt az elöljáró urak előtt. A kisbíró lassan felkelt a padról és az elöljárók felé fordult. Alacsony, kerekképü, lelógó bajszú ember, szürke posztóju, piros zsinóros ruhában. A csizmáján is piros zsinór. — Nem tagadom én kérem, úgy mondom, ahogy történt, merhogy ami igaz, az igaz. Ölég baj az nekem, hugy uttörtént, ahogyan történt, de böcsületbül történt. — Hát hottörtént ? — türelmetlenkedett Csóri uram. — Hát uttörtént, hogy toloncot vittem tennapelőtt Tapolcára. Jó korán elindultunk, még hajnóba, merhogy Tapolca messze vnn. Szépen ballagtunk, irolin ErreU 32 étvágyat és a tesuülyt. nicfsiO*tfti a köhögést, váladékot, éjjeli iziadist Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofuSozis. influenza ellen számtalan tanár éa orvos áttal naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat ia kínálnak, kérjen mindedkor „Rothe" eredeti toomagolást. F. Hoffmano-U Roehe A Co. B««el (SfáJ«) tf ló orvooi rendelf tre a gyógy szertárak' tan — A/a Ovegcnkiüt 4 — knrona